Bienvenue! kategória bejegyzései

“Utad értelme nem a cél, hanem a vándorlás.” (Márai Sándor)

Galló Kovács Zsuzsanna: Réunion növényvilága (2. rész)

Le Jardin des Parfums et des Epices – Illatok és Fűszerek Kertje – a sziget déli vidékén, Saint- Philippe közelében látható. Ez a háromhektáros terület a Mare-Lonque erdőben bújik meg, egy nyolcszáz éves lávafolyás területén. A kerthez vezető út mentén, a fákra felkúszó vaníliák látványa bizonyítja a növény lián mivoltát.

Saint-Philippe környékén erdei fákra futtatják a vaníliát, semmilyen vegyszer nem éri, ezért az itteni Bourbon vanília a legjobb minőségű. Galló Kovács Zsuzsanna: Réunion növényvilága (2. rész) bővebben…

Galló Kovács Zsuzsanna: A Szent Anna templom és a vacoa

A Szent Anna templom évekig felállványozva állt, alig vártam már, hogy végre elkészüljön és megnézhessem. A kápolnában forgatták Truffaut: „A Missisippi szirénje” című filmjének esküvői jelenetét 1968-ban, Catherine Deneuve-vel és Jean-Paul Belmondo-val.

A Szent Teréz kápolna díszítését a helyi plébános, Dobem atya irányítása alatt, a nála katekizmust tanuló gyerekek faragták cementből, ők festették a halvány, zöld, sárga, lila és rózsaszín virágokat, búzakalászt, vízköpőket és angyalkákat. Elképzelhetjük, hogy mennyire aprólékos volt ez a munka, nem csoda, hogy évtizedekig készült, a gyerekek felnőttek közben. Örültem, hogy teljes pompájában csodálhattam meg ezt az egyedülálló, különleges, barokk stílusú műemléket. A kápolna halvány színeivel sajátos bájt sugárzott felém, felemelő érzés volt itt imádkozni. Szívesen maradtam volna még, de indulni kellett tovább a láva útján.

A Sainte-Rose-ban lévő L’Église Notre-Dame des Laves számomra megunhatatlan.  A tény, hogy nem pusztította el a láva 1977. április 11-én, s hogy ez a lávakőzet a mai napig körülveszi a templomot, ráléphetünk és megfoghatjuk, felejthetetlenné teszi az amúgy is érdekes trópusi környezetet. A templom vitrinjében a korabeli fotókat nézve láttuk meg, hogy a láva befolyt a templomba, de nem olyan mennyiségben, hogy teljesen betemesse. Az időjárás nem kedvezett nekünk, folyamatosan esett, de a borús idő ellenére is örültem, hogy újra itt lehettem. Az esernyős szűzanya szobor sajnos már nincs a régi helyén, 2014. január elején megrongálták. Réunion korábban megismert kedvező imázsán nagyot rontott ez a tény, ezek szerint itt is vannak vandálok, nem mindenki békés és barátságos.

régebben itt írtam erről:

Galló Kovács Zsuzsanna: Amikor cukornádat vágtunk a trópusokon

A La Route des laves a térkép jobb szélén látható, sorrendben a 2004, 2001, 2002, és a 2007-es lávafolyás útján figyelhettük meg az egyre gyérülő növényzetet. Az eső elállt, s mire megettük az ízletes carinkat egy útszéli kerthelyiségben, már a nap is kisütött. Megállapítottam, hogy az egytálételükben, a cariban sehol a szigeten nem lehet csalódni. Bárhol, bármilyen húsból finom, és a tálalás is szemet gyönyörködtető. Itt most megkóstoltuk a vörösboros szarvaspörköltest – civet de cerf.

Az étterem rhum arrangé – ízesített rum választéka, amit digestive-ként kínálnak

A vacoa hím virágzata

Vacoát (Pandanus utilis) mindenhol látni a szigeten, a porózus talajt kedveli, jellegzetes növénye az óceánpartnak. Egyszikű, a csavartpálmafélék családjába tartozik, termése a pimpin, ami ehető, salátát készítenek belőle. Az esernyő alakú leveleiből kosarat, kötelet, hálót fonnak. A hím virágzatát most láttuk először.

A vacoa termése, a pimpin

Távozóban elszörnyedtünk a tövestől kitépett fán, amit az év eleji Bejisa ciklon hagyott maga után. Furcsa ennyire testközelből látni a ciklonok pusztítását.  (2014. febr.)

illusztráció: a szerző fotói

Truffaut filmelőzetese a Szent Teréz kápolna esküvői jelenetével

https://www.youtube.com/watch?v=AFsy8Kzd_fQ

Bojár Cassino: A Châteauroux-i eset (Alex történetei)

 

 

 

 

 

 

 

Ötvenhat novemberi világgá menetelem történetét már ismerhetitek, hanem a folytatással adósotok vagyok.

Néhány hetes bécsi tartózkodás után a francia követségen sikerült elhitetnem, hogy életem egyetlen vágya építészmérnöknek lenni – ami igaz –, és ehhez éppen a Sorbonne-on akarnék diplomát szerezni – ami lehetőség. Bojár Cassino: A Châteauroux-i eset (Alex történetei) bővebben…

Galló Kovács Zsuzsanna: Egy kis kreol történelem

 

Szeretem a régi fotókat. A fenti 1900-ban készült, a Városházáról.

Nem véletlenül kezdem régi képpel ezt a visszaemlékezésemet, hiszen most gondolatban visszamegyünk a múltba és megnézzük, hogyan éltek a 19.században a kreol családok. Nem kell mást tennünk, mint végigsétálni a város fő utcáján, a Rue de Paris-n. Illik rá ez a név, hisz Reunion sziget hivatalos fővárosa Párizs, de a régi nevei Grande, Royale és Imperiale rue is tetszenek. Idegenvezetőnk egy fiatal, kreol, mindig mosolygó férfi, aki lelkesen adja át ismereteit nekünk, az érdeklődő turistáknak. Ilyen élményben sem volt még ezidáig részünk, hogy csak hármunknak legyen külön idegenvezetője.

Kérem jöjjenek velem egy rendhagyó történelemórára!

Ismerkedésünket a kreol történelemmel a régi városháza melletti parkban kezdjük, egy kellemes, szeptemberi, verőfényes délelőtt. Könnyű szellő lengedez, szemben velünk a nap sugarai aranysárgára színezik a Bois de Senteur, (illatos fa) leveleit. A szél rezgésétől olyan hangzást adnak a levelek, mint amikor a nők folyamatosan beszélnek egymással, ezért a népi neve „lanque de femme”, francia tudás nélkül is érthető: nő nyelve. Máris tanultunk valami érdekeset.

A Városházát 1846-ban kezdték el építeni, és csak 1860-ban készült el. Impozáns épület a gyönyörű oszlopaival és az Óratoronnyal. A restaurálása 2001-ben történt. Ma ancien Hotel de Ville-nek, régi Városházának hívják.

A történelemóra kezdetét veszi az első kérdéssel: tudjuk-e kik fedezték fel a szigetet, és milyen név változásokon ment keresztül? Mindenkinek elsőre a Bourbon név jut eszébe, de a kezdet nem ez. Idegenvezetőnk végigvezeti a korokat teljes részletességgel, jegyzeteltem, figyeljenek, nagyon érdekes.

A 11. századba nyúlik vissza felfedezése, arab hajósok Dina Morgabin, Nyugat-szigetnek nevezik.

Azt a portugál hajóst, aki 1507-ben megpillantotta, ismerjük név szerint, Diego Fernandez Pereira. Mivel ez a nap február 9-e, Apollónia napja volt, ezért lett a sziget neve Ilha Santa Apollonia.

Mascarin, English Forest és Pearl Island nevek után jöttek a franciák, 1638 körül, ekkor lett

Ile Bourbon, a hatalmon lévő Bourbon dinasztia után. Lakatlan volt ekkoriban. Annak kipróbálására, hogy élhető-e a sziget 12 francia rabot hoztak ide, és évekre itt hagyták őket. (Soha rosszabb száműzetést.)

1663-ban 15 önkéntesről szól a fáma, akik közül ketten franciák, a többiek madagaszkáriak voltak, és még azt is tudják, hogy három nő volt közöttük. Ekkorra datálják az első gyerek megszületését a szigeten.

1665-ben Étienne Regnault kormányzóval érkezik húsz telepes, Pál napján, ezért nevezték el a megérkezésük helyszínét Saint Paul-nak, s ezért ez a város lett utána száz évig a sziget fővárosa.
A forradalom idején, 1794 körül keresztelik Ile de la Reunion-ra, ami szó szerinti fordításban egyesítést, összegyűlést jelent, ezzel is kifejezve a sok nemzet, etnikum és vallás együttélését.

1806-tól pár évig viselte a Bonaparte nevet, majd ismét Ile Bourbon lett. A rabszolgák felszabadításához kötik a Reunion név deklarálását, 1848. december 20-at, amit azóta is megünnepelnek. Gyönyörű 17-18.századi térképeket mutatok most Önöknek, és remélem ötöst adtak nekem a fenti összefoglalásért.

A városháza épülete kívülről nagyon tetszik, most megnézzük belülről is. Már a bejárati oszlopcsarnoka láttán elmondhatom, hogy gyönyörű. Az előcsarnok és a folyosók kockás mozaikpadlója tipikusan réunioni jellegzetesség – ez ismerős látvány nekünk, hiszen a magyar verandákon, falusi konyhákban hasonló kövezet volt. Az emeleten megcsodálhatjuk a házasságkötő termet. A zászlón az emblematikus szalmafarkú madár, a paille en queue (pájenkö) látható.

A városháza nyugalmat sugároz az udvarban csordogáló bronz szökőkútjával, a velencei tükörrel díszített báltermével, és a portán kedélyesen beszélgető kreolokkal, akiknek ráérős mentalitásából nem lehet megállapítani, hogy itt dolgozók vagy ügyintézésre várók.

Az állandó kiállításon, ami a sziget történetéről, a város polgármestereiről és egyéb érdekességekről szól, sajnos a szó szoros értelmében végigfutunk. Hiába látom meg a fotót Belmondoról hófehér öltönyben, és Catherine Deneuve-ről menyasszonyi fátyolban, ennek tanulmányozására most nincs idő. Természetesen utánanéztem, hogyan kerülnek ők ide, a sziget hírességei közé. Francois Truffaut 1969-ben a La Siréne du Mississippi filmjét forgatta itt kettőjük főszereplésével.

Most látom, hogy a többiek itt hagytak engem, lemaradtam e kis kitérő miatt, siessünk, mert most kezdődik az igazi séta. A Rue de Paris egy jelkép, hiszen a kreol építészet gyöngyszemei közül tizennyolc palota található ezen az utcán. A CINOR ( Communauté Intercommunale du Nord Reunion) nevű szervezet mindet felújította, így manapság teljes szépségükben csodálhatjuk meg a kreol architektúra remekeit. Természetesen csak néhányat nézünk meg belülről is. Mindjárt az első egy nevezetes épület, a Déramont-Barre villa, ahol 1838-ban a múzeum névadója, a költő Léon Dierx, és 1924-ben Raymond Barre, a későbbi miniszterelnök született. A ház a francia forradalom idején épült, homlokzata szimmetrikus, hátul fedett zsindelyes. A kertben lévő három szökőkút szimbolizálja a gazdagságot, láthatjuk a fotókon a ház fa díszítőelemeinek jellegzetes csipkézettségét.

A 19. századi városi életformát egy nagypolgári család fotóin, és életnagyságú poszterein keresztül ismerjük meg a Carrére házban, ami jelenleg turisztikai irodaként működik.

Raphael Carrére, cukornád nagykereskedő 1905-ben vásárolta meg az 1820-ban fából épült földszintes házat, s mivel öt lánygyermeke született, ezért emeletet építtetett rá.

A módos kreol család eleganciáját tükrözi a szobák bútorzata, kárpitjai, az ablaküvegek szecessziós hangulata. A nagyméretű poszterek látványa olyan, mintha a múlt alakjai életre kelnének mellettünk.

A kert bejáratánál egy 1920-as meghökkentően nagy poszter fogad, mind az öt lánnyal. Érdekesség, hogy közülük csak a legkisebb ment férjhez. A házban a családi fényképek mellett az utca kreol házainak történetét, felújításuk folyamatát egy állandó kiállítás, a „Rue de Paris, kreol családok kertek és a hátsó udvarok” címmel látható. Céljuk, hogy helyreállítsák az eredeti utcaképet a felújított kreol házakkal és megőrizzék az utókornak. Egyedülállóan különleges ennyire belelátni egy család életébe, a fotókon látni a divat változását, visszatérését. Különösen tetszenek az anya, Amélie cipői, ruhái, akár manapság is hordhatnánk őket.

Az udvar pavilonjai, a konyha és a személyzet lakóhelyének bemutatása és a kert fűszernövényei és egzotikus virágai fokozzák csodálatunkat a kreol miliő iránt. Szívesen éltem volna itt, ebben a környezetben, a 19. században. A kert virágai közül a Hamupipőke virágot mutatom meg Önöknek. Azt, hogy hasonlít-e a híres cipellő alakjára, azt a képzelőerejükre bízom.

Megható érzés visszatérni a múltba a Maison Carrére kiállítás segítségével, és elképzelni a kreol életformát. Amikor a kijáratnál a család dédunokái futnak felém egy 1955 – ben megörökített fotó- poszteren, visszaintegetek nekik, mintha élőben látnám őket.

Bonne journée les enfants!

A harmadik palota amit megnézünk a Villa du Departement. A kertben látható a sziget legmagasabb Royal pálmafája. Az épület jelenleg a Conseil Général (Általános Tanács) székhelye. Idegenvezetőnk szerint ez a legszebb villa az utcában. Itt nézzük meg a kreol villák „leselkedőhelyét”, ahonnan észrevétlenül láthatóak a járókelők. Itt nem padon ültek az asszonyok kinn a ház előtt, mint a magyar falvakban, hanem a kert egyik sarkában épített fedett hely szolgálta ezt a célt. Ahány ház, annyi szokás.

A séta a befejezéséhez közeleg. Elfáradtak? Még megcsodáljuk az Artothéque (Művészeti Könyvtár) kertjében álló impozáns szökőkutat, és már csak az utcáról nézünk be a Léon Dierx Múzeum kertjébe.

Megérkezünk a Jardin de L’État -ba, az Állami Kertbe. Amikor elterveztem ennek a sétának az elmesélését, azt hittem unalmas, száraz ismeretanyag lesz a visszaemlékezés, és még azon is gondolkoztam, hogy egyáltalán nekifogjak-e. Nem bántam meg. Élveztem minden percét, amint írás közben újra sétáltam Önökkel Saint -Denis fő utcáján, a Rue de Paris-on, ami maga a megelevenedett kreol történelem. Pihenjünk most a kertben, és gyönyörködjünk a szökőkút tavirózsáiban.

http://www.mi-aime-a-ou.com/saint_denis_rue_de_paris.php

illusztrációk: a szerző fotói

 

 

Galló Kovács Zsuzsanna: A megállt idő Hell-Bourg-ban

Idő, állj meg egy pillanatra,
s ti, suhanó percek, várjatok” (Goethe)

A csoda megtörtént. Egy tündéri kis faluban, Hell-Bourg-ban az idő megállt egy pillanatra, s a suhanó percek vártak. Egy pár napra visszamentünk egy régebbi évszázadba, a csendbe, a nyugalomba, a háborítatlan természetbe.

Hell – Bourg a Cirque de Salazie völgykatlanban, magas hegyekkel körülvéve, a tengerszint fölött körülbelül kilencszáz méterre fekszik. Nevét Luis de Hell-ről kapta, aki 1838-től 1841-ig volt az akkor még Bourbon sziget kormányzója. Az egyetlen tengerentúli falu, melyet beválasztottak a „Legszebb falvak Franciaországban” kategóriába. A kiválasztó szervezetet 1982-ben hozták létre a gazdag kulturális örökséggel, és festői látképpel rendelkező kis vidéki falvak turisztikai vonzerejének támogatására. Galló Kovács Zsuzsanna: A megállt idő Hell-Bourg-ban bővebben…

Galló Kovács Zsuzsanna: Árokba lépve

A világ veszélyes, a baleset lehetősége lappang az élet minden helyzetében és cselekedetében, ez a veszély és esély egyértelmű az emberi élettel. …a baleset lehetősége ott lappang minden pillanatodban.” (Márai)

Mire Cilaos-ba értünk, a túrázásról végleg lemondtam. Nem volt meg bennem a kellő elszántság, a kellő akarat, és nem volt velem egy olyan ember, aki sulykolta volna belém, hogy „meg tudod csinálni!” Az biztos, hogy erős szuggesztivitás kellett volna ahhoz, hogy kizökkentsen a túlzott félelemből, de a szívem mélyén vágytam a segítségre.

Cilaos – a nyugodt kis falu, hófehér templomával – egykoron a szökött rabszolgák búvóhelyéül szolgált. A legenda szerint a Cirque de Cilaos „a hely amely nem hagyható el”, a malgas „tsilaosa” szó jelentése szerint.

Már megközelíteni is félelmetes hatalmas hegyeken és szakadékokon valószínűtlenül szűk alagutakon keresztül vezető úton. Az útikönyvek szerint négyszáz kanyar után érkezünk meg. Ahogy imbolyogtunk a szerpentinen, úgy éreztem, mintha egy mesekönyv oldalai elevenednének meg velem, s ezt az érzést csak fokozta az időnként szembejövő rózsaszín autóbuszok szürrealista látványa. Illett rá a Barbie busz elnevezés, ahogyan magunk között emlegettük.

Elsuhantunk a hegyoldalon kövekkel kirakott „Bienvenue Cilaos” felirat mellett, és elénk tárultak a tipikus színes kreol házak, és a piac melletti falatozó. A francia szokás szerint kézzel írt Plat du jour”, a napi menü az étkezde bejáratánál látható.

A Boucané baba de figue (füstölt szalonnás cari) nagyon finom volt. Sajnáltam, hogy a rizs és lencse már elfogyott, hiszen a Cilaos-i lencse a leghíresebb a szigeten.

Pihenésre nem volt idő, máris indultunk Madame Margaux botanikus kertjébe. A pici házacska melletti, ugyancsak picinek tűnő kertet alig találtuk meg, annyira elbújt a hatalmas hegyek között. A háziasszony a kreolok jókedvével és barátságosságával fogadott. A munkája iránti szeretete sugárzott lényéből, és ezt a lelkesedést nekünk is átadta kertjének bemutatásakor. Az őshonos és betelepített fák, növények, virágok közül már többet láttunk az elmúlt években, de sok újat is tanultunk a precízen kézzel írt táblákról és a kedves kertésznőtől. Még dicséretet is kaptam, hiszen a Bois de rempart láttán a tavaly Tevelave-ban tanultak eszembe jutottak: ez az a fa, melynek egyetlen levelétől elpusztulhat a tehén, és még a füstje is mérgező.

A hosszú séta végén jólesett a közös teázás. A citronell zöld tea kortyolgatása közben arra gondoltam, hogy ez a kert bizonyítéka annak, hogy mindegy hol élünk a világban, ha a munkánkban örömünket leljük.

A szálláshelyen megkóstolhattuk a házigazda saját termésű borát, és rácsodálkoztunk a cari és rizs főzésére szolgáló hatalmas alumínium edényekre, amiket kreolul marmit-nek hívnak. Már készülődtek az esti meglepetés bulira, amit a szomszédjuk tiszteletére rendeztek, elnézést kérve, ha kicsit zajosak lesznek majd éjszaka.

Jólesett sétálni a falusi utcákon, olyan érzéssel, mintha tegnap jártam volna itt, s közben nem is telt volna el két és fél év. Minden ismerős volt és örömteli, a hangulatos éttermek, házak, terek.
A vacsora fenséges volt, már megszoktuk, hogy a kreol ételek ízeiben ritkán csalódik az ember. Előételnek Chou-chou gratin-t választottam (susu csőben sütve).

főétel: kacsacomb rizzsel és a Cilaos-i lencsével

Hazafelé az Orion (Égi Vadász) csillagképet kerestük az égbolton. Felismertem a trapéz alakú négy fényt, a közepén átlósan lévő hármat is, de a kicsivel távolabbi kardot nem találtam. Talán túl sokat néztem a csillagokat, és ezért vonzott a közelben egy kivilágított kert. Lassú léptekkel közeledtem a kerítéshez, és ezzel a lassú mozdulattal estem le a mélybe. Én, aki annyira féltem a túrázástól, most egy másfél méter mély, beton árokban találtam magam. Fájdalmat nem éreztem, annyira hirtelen történt a zuhanás, hogy nem volt időm pánikba esni. A családtagok jobban megijedtek, azonnal beugrottak mellém, és segítettek kimászni.

Orion csillagkép forrás: wiki

Másnap kitört rajtam a „mitől menekültem meg” szindróma. Elképzeltem a lehetséges sérüléseket: zúzódás, rándulás, ficam, kéz- és lábtörések jöttek szóba, vagy akár csigolya és koponyatörés, lebénulás és agyrázkódás. A család eleinte türelmesen meghallgatott, de amikor már képzeletben az egyetlen lehetséges módon, mentőhelikopteren szállítottak a közeli kórházba, kellő határozottsággal véget vetettek képzelgéseimnek. Nem szabad aggodalmaskodni a meg nem történteken. A csodának kell örülni, hogy sértetlenül, csupán bal vállam elviselhető fájdalmával, megúsztam a mélybe lépést.

Amíg a családtagok délelőtt túráztak, én az L’Église Notre-Dame des Neiges-ben imádkoztam. A templom békéje alázatra és türelemre intett. Ahányszor ellátogatok Cilaosba, mindig megnézem az „árkomat”. Nekem ez a kis falu a világ másik felén örökre a csillagokat jelenti, amiket nézve, az Égi Vadászt keresve árokba léptem úgy, hogy észre sem vettem. (2011)

Illusztrációk: a szerző fotói

 

Galló Kovács Zsuzsanna: Amikor cukornádat vágtunk a trópusokon

Reunion sziget Madagaszkár és Mauritius között található az Indiai óceánban. Franciaország tengerentúli megyéje, ahol Úniós szabályok érvényesek. A magas hegyek között megbúvó kis települések, az ezernyi vízesés, a türkizkék óceán egzotikus nyaralóhelyei és a világ ma is működő vulkánjainak egyike, a Piton de la Fournaise teszik változatossá ezt a trópusi szigetet. 2010-ben vulkáni csúcsait, völgykatlanait és sziklafalait az UNESCO a Világörökség kincsei közé választotta.

A sziget dél-keleti részét Sud Sauvage -nak, Vad Délnek nevezik. Saint-Philippe, Saint-Joseph, Saint-Pierre városok, a Cascade de Langevin vízesés, és a kissé keletebbre eső láva folyások útja tartozik ehhez a vidékhez. Pár napot itt töltöttünk egy gazdaságban, hogy jobban megismerjük a kreol emberek életét. Galló Kovács Zsuzsanna: Amikor cukornádat vágtunk a trópusokon bővebben…

Galló Kovács Zsuzsanna: Én kicsi kaméleonom

Vörös Eszter Anna:Kaméleon

Helló asszonyság ott a hintaágyon. Hagyja azokat a madarakat, a mauritiusi Merléket, elhiszem, hogy tetszenek a búbos fejükkel, olyanok, mintha sapka lenne rajtuk, de úgysem tudja lefotózni őket, hiszen villámgyorsan röpülnek a fenyőfa fölött.

Azt még megvárom, hogy készítsen pár képet a Cardinalról, a vörös begyű madárkáról, amelyik most szállt le a terasz melletti jázminbokorra, de utána engem figyeljen! Végre, észrevett.

Ott van a kerítésen!! – kiabálja, s hozzám igyekszik. Úgy csinálok, mintha nevetnék, és összevissza forgatom mindkét szememet, hogy érdekesebb legyek. A bőröm haragoszöld, festeni sem lehetne szebbet, harapófogószerű lábaimmal ügyesen kapaszkodom, és hosszú fogófarkamat a kerítés felső rúdja köré tekerem. Csak tudnám, az asszonyság milyen nyelven karattyol a fiatalabb nővel. Ilyent még nem hallottam, dallamos, pergő, és főleg hangos. A fejem hátsó oldalán lévő félkör alakú taréj tetszhet neki, hiszen erre mutogat most, miközben boldogan ujjong s egyre csak ezt hajtogatja:

Én kicsi kaméleonom! Én kicsi kaméleonom! Négy évet vártam rád.

Mondogatom, hogy itt, Réunion szigeten endorminak hívnak nem kaméleonnak, de úgy tesz, mintha nem hallaná, s folyamatosan a szemgolyómhoz közel tartja a fényképezőgépét. Még szerencse, hogy nem vakuzik, rendes tőle, ezek szerint tudja, hogy azzal ártana nekem.

A teljes novella elolvasható a Darwin parázik c. Irka antológiában. Megvásárolható a Gödöllői Városi Könyvtár regisztrációján.

Ára: 2 700,-Ft