illusztráció: pixabay

Már nagyon unom anyám állandó zsörtölődését. Tegyél rendet, mosakodj meg, tedd rendbe a körmöd, hogy nézel ki már megint, mi van rajtad – és ehhez hasonlóak. Egy nyári szünet miért nem telhet úgy el, hogy nem kell csinálni semmit. Nem azért szünet? De nem, anyám szerint nem. Még jó, hogy nincs mindig itthon. Kétnaponta jár dolgozni, váltásban. Addig van nyugtom, míg ő távol van. Akkor aztán délig az ágyban vagyok, gyorsan befalok valamit és irány a part. Nekem nincs testvérem, sőt igazából senkim sincs, mert anyám a válás után egyedül akart új életet kezdeni. Így kerültünk ide a parti kisvárosba, mi ketten. Senkit nem ismerünk még, barátaim nincsenek, mert nyári szünetben nehéz ismerkedni. Majd a suliban, ősszel. De nekem így is jó. Annyira izgalmas a tenger. Három hete, hogy ideköltöztünk, de még nem múlt el nap anélkül, hogy ne láttam volna a tengert. Lehet, hogy a tenger fog bennünket kihúzni a nyomorúságból. Lehet, hogy egy napon találok valamilyen értékes kincset. Kidobja a hullám, én pedig éppen ott állok a parton, a szokásos helyemen, a sziklák tövében és egyenesen a lábamhoz sodorja a víz. Egy elsüllyedt hajó rakománya partot ér. És én ott leszek, ott leszek, hogy az enyém legyen.

Elég lenne egy levél is melyben az áll, az írás megtalálójának százmillió rubelt ajándékozunk, csak el kell menni érte Moszkvába. Ennyi és semmi több nem kell. Palackban érkezhetne az írás.

A mindennapi levesen nevelkedett magyar gyomor az olaszországi társasutazás ötödik napján már nagyon türelmetlenkedett. Hiába volt ízletes az első fogásként feltálalt paszta – vagy ahogyan ő érzékelte a szósszal leöntött makaróni – neki az aranysárgán csillogó, gőzölögve gyöngyöző húsleves hiányzott. Édeskés sárgarépával, puhára főtt marhahússal és cérnametélttel.

Nem volt válogatós, megette ő a pasztát is, de hogy minden nap ezzel kezdje az esti étkezést, felháborította. Igaz, a második fogás a mediterrán konyha különlegességeit tálalta fel, de a leves akkor is hiányzott. Az a fenséges lé, mely előkészíti, felmelegíti a gyomrot a főétel befogadására. Szenvedett. Gazdáját arra ösztönözte, tegye szóvá, hogy a magyar gyomornak húsleves kell!

Amikor az olasz szakács megtudta a gyomor kívánságát, megígérte, másnap vacsorára húslevest főz.

A következő nap izgatott várakozásában telt el. A gyomor már előre élvezte annak az áhított levesnek az ízét, illatát, melyet több napja nélkülöznie kellett.

A napi program során nagytakarítást végzett. Mindent megemésztett, mindent kiürített, hogy teljes nagyságát átadva fogadhassa be a várva várt húslevest. Terveket szőtt. Amint kihozzák a levest, riasztást ad a gyomorszáj kapujának a záróizmok azonnali ellazulására, így amikor majd megkezdődik a nyelőcső hullámos mozgása, engedi behömpölyögni a magyar gyomor számára oly kívánatos húslevest.

Türelmetlenül várta, hogy mielőbb vacsorához üljenek.

Este az ízlésesen megterített asztalon lévő halványzöld damaszt abroszt, az arany szélű tányérokat és a kristály poharakat szinte észre sem vette, csak a kanálcsörgésekre figyelt. Amikor meghallotta azok tétova csörömpölését, izgatottan várta az első falatokat.

A nyelőcső megmozdult, a gyomorszáj izmai kitágultak, és szabad utat engedtek a lefele igyekvő húslevesnek. A gyomor elernyedt, és felkészült a mennyei élvezetre.

Amikor az első falatot bekebelezte, hirtelen meghökkent. Felháborodottan összehúzódott, mint akit mélységesen megcsúfoltak. Nem érzékelte a sárgarépa édeskés ízét, és a puha marhahús markáns ízű fűszeres levében úszó cérnametéltet.

A mosogatólére emlékeztető falat hangos szörcsögéssel szaladt végig a tekergős utakon, s mikor elérte a gyomor bejáratát, az görcsösen összecsavarodott és egy keserű rángás kíséretében visszaküldte a szájnak a maggis vízben úszó, hússal töltött raviolit.

Megtöltés és telítődés

Behatolni, kitölteni és befogadni, feltöltődni olyan emberi igények, amelyeket nem szabad nemi meghatározottságúvá tenni. Vannak kultúrák, ahol a nemek egyenjogúsága vitatott, és olyanok is léteznek, amelyekben az emberek sem egyenlők. A nemekre szakítottságot mégis mindenhol természetes választóvonalnak tekintik. Pedig nem az, ha az egyenértékűség társadalmi alapérték. Nekem nem elég, hogy valakibe behatolhatok kitöltve őt magammal. Azt is szeretném, hogy valaki belém jutva engem egészítsen ki magával. Világomban nincsenek hódítók és meghódítottak. Csak hol egymásba gabalyodó, hol elkülönülő önálló személyek vannak, akiknek a testi és lelki érintkezés életük értelme. Mozgatóerőm nem a küzdés, hanem az együttlét. A szaporodás sem harc, hanem közös feladat, amelyben a közösség minden tagjának dolga van. Az utód csak annyira a biológiai szülőké, mint amennyire a nemzők életpraxisa magán. Egy új élet egyszerre forma és anyag, az utódnevelés a legfontosabb társadalmi alkotás.

Bizonytalanság és erőszak

Tapasztalati tény, hogy a bizonytalanság a mindenkori hatalomgyakorlókat támogatja. Az is, hogy aki elveszti biztonságérzetét, kiszolgáltatottá válik. Minden társadalomban vannak olyanok, akik saját biztonságukat mások bizonytalanságának fokozásával akarják megteremteni. Ez demokráciában semmiképpen nem lehet elfogadható, mert annak alapját, az egyenlőséget rombolja. Nem csak az esélyek egyenlőségét, hanem a létezését is. A tartós bizonytalanság szükségszerűen szüli a félelmet. Az a hatalom, amely közvetlenül kelt félelmet, nyilvánvalóan egyenlőség-ellenes, akár kimondja ezt, akár nem. Ha egy közösség eltűri ezt, feladja egyenlőségigényét, újrateremti a szolgaságot és megtagadja a szabadságot. De a többiekben keltett bizonytalanság és félelem a manipulátorok biztonságát is aláássa. Másokat félelemben tartani tartósan csak erőszakkal lehet. Még időben meg kell fékezni az erre törekvőket. Félelemben nem lehet élni. Az egyenlőség alapérték. A félelmet csak a szabadság oszlathatja el.

Szétszedés és összerakás

Nem igaz a vád, hogy a posztmodern destruktív. Az is hazugság, hogy a fogalmak dekonstruálásával nem lehet problémákat megoldani. A dekonstrukció nem puszta jelentéstelenítés, hanem az újhoz szükséges alkatrészek létrehozása a régiekből. A jelenlétre képes éber tudat eszköztárában egyaránt jelen kell legyen a kauzalitás és a holisztikus analógia. Az oksági gondolkodás sem elvetendő. A dekonstruáló környezetben is marad szerepe. Az elemekre bontás nem a kauzalitás tagadása. Nem végzetes entrópia. Alternatívája nem az örök transzcendens analógiák meglátása és átvétele. A való világ egyetemes totalitás, de nem eleve determinált. A lét nem örök ideák átszüremlése, hanem nyitott organizmus, amit a szabad akarat is alakít. A teremtés folyamatos, nem egy létező, kőbe vésett mester-terven alapul, sokkal inkább a meglévő valóságból dekonstruált elemekből és az ismeretlenből való szabad és kreatív alkotás. A szétszedés nem akadálya, hanem éppen ellenkezőleg, eszköze az összerakásnak.

Csak nagyon hozzá nem értő emberek képzelik, hogy a macskák nyelve a nyávogás. Az csak eszköz a butább fajok megtévesztésére.

Egymás között a macskák testbeszéddel kommunikálnak. Ha nem akarunk teljesen kiszolgáltatottak lenni, jobban tesszük, ha mi is megtanuljuk.

Először is erősítsük meg a kettőnk közti bizalmat. Nem elég szeretni a macskát: meg is kell értetni vele, hogy szeretjük.

Ha ránk néz hipnotizáló macskaszemével, hajoljunk hozzá közel, és lassan csukjuk be a szemünket, mintha egyszerre mindkettővel kacsintanánk. Ez olyan, mint embereknél a puszi. Érdemes kipróbálni, a macska el fog olvadni tőle. Sacival mi ezt a mutatványt már odáig fejlesztettük, hogy néha viszonzásul mély érzéssel megnyalja az orrom hegyét. Ebből tudom, hogy közeli családtagjának tekint. Meg abból, hogy pont úgy fúrja be magát a poláromba, mancsával dagasztva az anyagot, halk dorombolással, ahogy a kiscicák bújnak az anyjukhoz.

A teljes tananyag (novella) elolvasható a Darwin parázik c. Irka antológiában. Megvásárolható a Gödöllői Városi Könyvtár regisztrációján.

Ára: 2 700,-Ft