kiemelt címkével jelölt bejegyzések

Galló Kovács Zsuzsanna: A nagy élmény

…s az élet kaland marad a halál pillanatáig, szembe kell nézni az élet gyanús, kissé moziszerű kalandjával, s aztán meg kell írni: ez a feladat…(Márai)

A repülőgépeken elől lévő Business osztályon közömbösen mentem át minden alkalommal. Ismerve horribilis árát nem is vágyódtam rá. Még csak nem is irigyeltem az itt utazókat. Tudtam, hogy milliós összeget sose fogok erre áldozni. Hihetetlen, hogy éppen most, ebben a pillanatban, Saint-Denisből Párizs felé repülve mégis itt pihenek a Business Class egyik luxus kabinjában. Már csak három óra negyvenkilenc perc van hátra a tizenegyből. Szinte még nem tértem magamhoz, hogy az elmúlt időt kényelmesen, s főleg vízszintben tölthettem.

Most a Prémium Economy kategória volt a jegyem, amit a visszaútnál egyszer kétszer megengedtem magamnak. Érdekes, hogy oda-vissza horribilis lenne ez is. A becsekkolás most is ugyanúgy zajlott, mint máskor. Csupán azon csodálkoztam, hogy a kedves férfi alkalmazott a frissen kinyomtatott beszállókártyán zölddel kiemelte, hogy a Business váróba nem mehetek be. Miért is akarnék én oda menni, nevettünk lányommal ezen, nem sejtve a változást. Szuper fotót csinált rólunk a reptéri kamera, amire már régóta vágyódtam, de eddig vagy nem működött, vagy elfelejtődött a búcsú pillanatában. Az üzletben a réunioni termékek bőséges kínálata ellenére most nem nézelődtem, hanem célzottan a Baileyshez hasonlító, krémes, Bourbon pointu kávés rumot kerestem. A polcok roskadoztak az összes létező márkákkal, ízzel, de pont ezt a kávésat nem találtam. Tetszett a legújabb réunioni termék, a díszdobozban kapható Dalons sör, de látva a pénztárnál hömpölygő sort, lemondtam róla. Fáradt voltam, beszállni vágytam, minél előbb elfoglalni a helyemet. Ha már ülök a gépben, akkor nagy valószínűséggel célba érek, szoktam mondani. Általában megjegyzem az ülésszámot, de biztos, ami biztos, mindig ellenőrzöm a beszállókártyán. A 22 H- hoz érve értetlenül álltam, mert nem láttam a számot a papíron, sőt hirtelen zavaromban semmilyen számot nem találtam. Ez nem lehet, gondoltam, és végre felfedeztem a 7 L Business feliratot. Kezdtem gyanakodni, utaztam már eleget ahhoz, hogy rájöjjek, ez bizony a Businesst jelenti, igyekezzek csak gyorsan visszafelé a 22 – es sorból.

A stewardess hölgy mosolygott rám, mint mindig mindenkire. A Premium Economy szó hallatán szerencsére nem értette meg, hogy gyér francia tudásommal azt kérdeztem volna tőle, hogy-hogy ide szól a jegyem. Ellenőrizte a beszállókártyát és rendben találta. A C’est bon? kérdésére helyeslően rábólintottam, nemhogy jó ez, hanem nagyon jó! Lányom félve szólt a telefonba, azt hitte baj van, hiszen ilyenkor már nem szoktam felhívni, csak a WhatsApp-on jelzem neki, hogy minden rendben, beszálltam. Valószínű ennek a gépnek nem volt elég Premium helye, s ilyenkor átrakják az embereket, mondta, és megnyugtatott, hogy utólag fizetés nincs, örüljek a szerencsének, sokadik utamnál végre ez is megadatott. Azóta itt pihenek, teljesen egyedül elszeparálva a kényelmes kabinban, aminek az ajtaja gombnyomásra nyitódik, csukódik.

Már ittam az előre bekészített Evian vizből, és felfedeztem az elegáns neszesszert az ugyancsak elegáns, zajszűrős fülhallgató mellett a szekrénykében. Ilyen utazó szett, amiben fogkefe, miniatűr fogkrém, hidratáló krém, puha zokni, toll és alvószemüveg van, nem jár a turista osztályon, és sokkal egyszerűbb a fülhallgató. Azon már nem is csodálkoztam, hogy egy egyszerhasználatos papucs is várt rám, aminek nem sok hasznát vettem, hiszen majdnem végig feküdtem. Szemben velem egy hatalmas monitor. Dupla akkora, mint az Economy osztályon. Az előbb néztem meg egy dokumentumfilmet Párizs szép épületeiről, meghallgattam Rachmaninov c moll zongoraversenyét, és pár híres operaáriát egy számomra ismeretlen, francia tenor, Vincent Niclo előadásában. Közben mindent fotózok. Ellenállhatatlan késztetést érzek megörökíteni a pillanatot a véletlenül kapott szerencsémről. Még a vizespohárban szervírozott pezsgőt is lefényképeztem, amit még felszállás előtt tálcáról kínált a mosolygós cabin crew, ahogy napjainkban hívják a légi utaskisérőket. Feltűnt, hogy hozzám mindig ez a hölgy jön, az előttem ülőhöz meg egy férfi.

Messziről látva azt hittem vizet hoz, s amikor már nyúltam a pohárért, akkor hallottam meg a champagne szót. Elfogadtam, pedig tudtam, hogy most még éhgyomorra, enyhe hasi utazási izgalommal nem szerencsés alkohollal indítani. Nem beszélve a tíz évvel ezelőtti rossz emlékről, amikor a mosdóba menet egyszer elájultam a folyosón. Akkor azt a rosszullétet az ebédre megivott vörösborra fogtuk, és azóta megvagyok alkohol nélkül, pas d’alcool (padalkol), ahogy a franciák mondják. A kedves hölgynek szeme sem rebbent, amikor elvitte a majdnem teli poharat. Megérthette magyarázatomat, mert mosolygott, amikor azt mondtam, hogy még nem ettem ma, és igy többet nem kérek. Gondolom az évek során találkozott már más csodabogárral is, nemcsak velem, aki nem issza meg a francia pezsgőt, sőt egyéb alkoholt se kér. Pedig most aztán lehetett volna korlátlanul, bármit. Nemsokára megkaptam a több oldalas, elegáns étlapot és itallapot, amiben a shéf fényképpel és féloldalas szöveggel üdvözöl, és amiben többféle whisky, rum, sör, fehér és vörösbor szerepelt. Hogy csak a legjobbak egyikét említsem, a Bordeaux melletti, híres Saint- Emilion Grand Cru 2016 Chateau de Sant Pey vörösbora. (A Bordeaux-i borvidéket nagyon kedvelem, anno voltam is Saint-Emilionban, írtam is róla egy esszét.)

Finom volt a sajtos palacsinta rudacska, mind befaltam, de a nyersnek látszó halat csak éppen megkóstoltam. Szerencsére az ételek francia neveit az évek során megtanultam, így a hölgy tabletjén a négy! lehetőség közül teljesen könnyedén kiválasztottam az ebédemet, a Tourdenos de boeuf grillé, sauce béarnaise, gratin dauphinois et harricots verts persillés-t, így nagyjából tudtam mit fogok enni. Ugye értették, grillezett marhabélszín béarni mártással, francia burgonyával és petrezselymes zöldbabbal. Mindez mindenesetre jól hangzik, de előtte még jött az előétel, kardhal és füstölt kacsamell szeletek, exotikus salátával. Az ételek mennyiségében és minőségében nagyon nagy a különbség a kategóriák között. Itt „igazi” pohárban adják az italokat, „igazi” evőeszközökkel. A só és bors kis tasakja külön kis dobozban feküdt a tálcán. Minden gusztusos volt, ízletes, egyszerűen tökéletes. Ilyennek képzelem a Michelin- csillagos éttermi minőséget. A francia szokás szerint a desszert előtt kínált sajttálból nem kértem, és bár nagyon ínycsiklandozónak látszott a Sablé crémeux gianduja, krémes süti, mégis a gyümölcssalátát választottam. Túl töménynek tűnt a gianduja tartalom, ami egy mogyoróvajjal kinyújtott csokoládé. Majd elfelejtem, minden étkezés előtt melegvizes, vagyis inkább forró kéztörlőt szolgáltak fel, amit csipesszel fogott a hölgy, és pár perc múlva már el is vitt. Annyira forró volt, hogy égette a bőrömet, nem mondanám kellemesnek.

Szigorúan csakis vizet ittam, már nem is kellett mondanom, hogy de l’eau s’il vous plaît, a hölgy rám nézett, és máris hozta. Később egyszer ittam coca zérót, és teát, amit porcelán csészében tálaltak. Ebben a csodálatosan kényelmes luxusban észrevétlenül gyorsabban teltek az órák. Kihasználtam, hogy a fotelt egy gombnyomással teljesen vízszintbe állíthattam, a turista osztályon még félig fekvőbe sem lehetett, a párna is nagyobb, így ebéd után kéjesen beburkolóztam a pihe-puha takaróba, és élveztem, hogy kinyújthatom a lábamat. Miközben a fülhallgatón andalító zene szólt a szeretteimre gondoltam. Felidéztem magamban az elmúlt hetek eseményeit, az unokákkal töltött csodás pillanatokat, és hálát adtam a Jóistennek, hogy újra eljöhettem. Az Airfrance légitársaság nem is tudja, hogy most, a tizenkilencedik utamon mennyire jót tett velem ezzel a luxus helyzettel. Félálomban úgy éreztem, megérdemeltem, hiszen nem sajnáltam időt, pénzt, fáradtságot, hogy az unokáimmal lehessek. Ahogy írtam egy régi versemben első unokámnak, Sophienak, kétéves korában: Átutaztam érted a fél világot, hogy halljam, ahogy a Ajiiii-t! kiáltod. (Sophie januárban tíz éves lesz.) Bóbiskolás közben írótárs barátnőm, Ilona hangját hallottam, amilyen dallamosan a szia Zsuzsát szokta mondani a telefonba. Halálhíre nyaralásom közben ért, utána nem volt olyan este, hogy ne gondoltam volna rá. Elképzeltem mit érezhetett kórházba kerülve. Pótolhatatlan űrt hagyott bennem, a tizenegy éve elhunyt anyukámnál érzek hasonlót. Jól esett fekve pihenni. Ez a turista osztály szűk helyén nem lehetséges. Esetleg akkor, ha véletlenül üres a szék mellettünk, de ekkor is macerás a fekvés. Most annyira nem akaródzott felkelnem, hogy csak este hat órakor szántam rá magam egy kis mozizásra.

Nemsokára hozták a vacsorát, amit nem részletezek, mert nem kértem el. Előrelátóan a párizsi átszállás gyötrelmeire, ismerve a CDG reptér mosdó elérhetőség viszonyait, a hosszú sorbaállást, inkább nem reszkíroztam meg elrontani a jelenlegi kellemes közérzetemet holmi tökéletesen grillezett lazaccal padlizsán morzsával, kandírozott paradicsomos quinoával, tejszínes csőben sütött susuval (chouchoux), és a bizonyára istenien csokis browniéról nem is beszélve. A hölgy kicsit csodálkozott, hogy én, a Madame nem kérem mindezeket, de máris hozta a finom vizet és a teát. Lassan közeledett a leszállás. A fotón a kis repülőgép a vonal végére ért, huszonhét perc volt már csak hátra. Szívem szerint maradtam voltam még. Ilyen érzésem sem volt eddig a tizenegyórás repülés után az elmúlt tizenöt évben. Persze ezt csak Budapestig gondoltam, hosszabb út már nem hiányzott.

A napokban megnéztem a jövő évi Business Class jegyárakat. Nem hiszem, hogy valaha is elérhető lesz számomra. De fő az optimizmus! Forrest Gump anyukája mindig azt mondta, hogy Az élet olyan, mint egy doboz bonbon. Soha nem tudhatod mit kapsz. Ki tudja, jövőre lehet, hogy én leszek a sokmilliomodik utazó, és ingyen felajánlják a Business kabint. Vagy nyerek a Lottón, nem számít majd az összeg, simán megveszem a luxus jegyet. Ehhez mondjuk lottózni kéne. Az biztos, hogy ezentúl már irigykedve fogok átmenni az Economy helyemre a Business fülkék között. Mindenesetre tágra nyitom a szemem, hátha meglátok egy francia üzletembert, akinek „véletlenül” a karjaiba omlok, (én a nagymama, így hetvenen túl.) Elvesz feleségül, és utána együtt utazzuk be a világot a Business osztályon. Korkülönbség nem számít. Omnia vincit amor. Ha valaki azt hiszi, ez a latin mondás csak a mesékben igaz, nagyot téved. A francia Première dame, Brigitte Macron pont egykorú velem.

„Kedveseink! álmodjatok édes, szép síri álmot…”

– Borzasztó dolog meghalni (…).
– Nem olyan borzasztó az, Teofil. Az ember elalszik lassan, és nem ébred föl többet. Csak pihen és pihen. Pihenni jó… De az élet! Soha többet nem látni erdőt, és soha többet nem hallani madarat! Pedig olyan szép az élet… Itt maradsz te, Teofil, ezután is. Csak nem láthatnak többé az emberek… Te hinted le éjtszaka a harmatot a fűre, és te rázod le a fák leveleit ősszel. És amikor az első virág kinyílik az erdőn, ott állsz majd mellette, és megfested a szirmait, amilyenre akarod. Együtt szállasz a pillangókkal, és ujjad megérinti a fenyőtűk hegyét, és azok csillogni fognak tőle a napban, és te hordod majd, mint a szellő, a jó illatot üverből üverbe. (Wass Albert: A funtinelli boszorkány)

Emericzy Enid (2014)

Erdélyiné Halász Katalin (2015)

Kabai Lóránt (2022)

Bogdányi Franciska (2022)

Nádas Péter (2024)

Mersdorf Ilona (2024)

Nő és férfi

“…már tudok a férfiakkal rendesen is beszélgetni, mert van, aki tényleg csak beszélgetni akar velem, míg korábban kifejezetten nehezen viseltem az ebből adódó konfliktusokat.” *

(mondatértelmezés)

Olvasom a színésznő “vallomását”, akinek nőiessége töretlen hatással van rám. De gondolatai most elnyomják a személye által bennem rendre kiváltott érzéki benyomást. Az jut eszembe, hogy mennyire nem működött, amikor már ifjú koromban próbálkoztam “csak” barátkozni a lányokkal. Fiú kortársaim egyszerűen kiröhögtek, az érintett lányok pedig – mint azt néhányan a sokadik érettségi találkozókon beszélgetve elmondták – gátlásos balfácánságnak vélték a csak intellektuális közeledésemet. Tény, hogy aki a másik nemben csak szexpartnert keres nem a nála idősebbeket részesíti előnyben. Az is igaz, hogy férfiak előnye ebben a “versenyben” biológiai, a szaporodási képesség tovább fennáll, és gazdaságilag is eltartóképesebbek. Ez nem igazságos, csak az esetek többségében tény. A dolgok azért változnak. A kommunikáció nő és férfi között szabadabb lett. Már nem “kizárt” a barátság sem. Ennek fő oka, hogy a nemiség és a nemek közötti színes viszonyok, megszabadítva az evolúciós tabuktól, ma már nem csak biológiai, hanem egyre inkább társadalmi szinten is újraérzelmezhetővé váltak.

*https://telex.hu/eletmod/2024/07/15/gryllus-dorka-interju-otvenes-nok-magic-elszallt

Könnyezve

2024. szeptember 29-én

Kicsordult a könnyem
ma a Katedrálisban
a misén
nem gondolkozol
években mondtad
nemrég a telefonban
csodáltalak
milyen egyszerű ez

Tizenkétezer kilométerre
tőled
ma a Katedrálisban
a misén
velem volt nyugodt hangod

miért most
kérdezem harminc éve halott
nagymamámat
mit mondana most Ilona
kérdezem majd ezentúl
ha nem tudom a választ

Hinni vagy nem hinni?

“… a racionalitás, a szekuláris humanizmus, a tudományos megközelítés nem tudott választ adni az emberi élet nagy kérdéseire, spirituális vákuum keletkezett, amelybe már könnyedén nyomul be az iszlám, vagy a szintén vallásként viselkedő woke.” *

(mondatértelmezés)

Sokan állítják, hogy a világ szellemi irányvesztésének oka az istentelenség. Párhuzamosan terjed a Nyugat hanyatlásának képzete is, aminek okát az iszlám térhódításában vélik megtalálni. Vannak, akik a két tendencia közös gyökerét a kereszténység (mint eszme) gyengülésében látják. Az utóbbiak javaslata a keresztény tudat/hit megerősítése. A válságot jelzi a woke nézőpont – mint valláspótlék – megjelenése is. A woke (felébredt) eredetileg a rasszista, vallási és egyéb társadalmi igazságtalanságot elvető felvilágosultságot jelöli, amit ellenfelei – lejáratás céllal – a cancel culture (eltörléskultúra) szélsőségeivel azonosítanak. De a Nyugatot nem kell temetni. A spirituális vákuum felismerése a létkérdések vitákban való újrafogalmazására ösztönöz. Úgy tűnik, a törés nem a hívők és ateisták között van. Vannak közös nyugati értékek, például a személyes szabadság vagy az, hogy “ne tegyük mással azt, amit magunknak nem szeretnénk”. Ezek léte fontos nem az, hogy keresztény vagy ateista eredetűek.

 

* https://www.valaszonline.hu/2024/07/16/kakukk-keresztenyek-a-lathataron-tenyleg-vege-az-uj-ateizmusnak/

A sport játék

“Vannak bizonyos dolgok, amiket jobban csinálunk a világnál, nem csak a franciáknál.” *

(mondatértelmezés)

Az emberek testi versengésének ókori hagyományát Coubertin báró amatőr tevékenységként élesztette fel. Azt, hogy valami – sokszor életidegen – testi aktusban emberek, önkényesen kiválasztott paraméterek szerint, összemérjék magukat, a báró “úri passzióként”, olyan tevékenységként képzelte el, amit bárki, saját örömére, nem ellentételezésért végez. A mai gyakorlat ellenkezik ezzel. Az (él)sportolók és a rájuk települt “ipar” szereplői a sportból élnek. Az itt elérhető jövedelmek aránytalanok, mind a befektetett erőfeszítéshez, mind a dolog társadalmi hasznosságához (sic!) képest. Az élsport díjazása sérti a társadalmi igazságosság elveit is. A valamilyen versenyre alkalmasnak nyilvánított tevékenységre való megfelelés a mai viszonyok között sokkal inkább múlik a született adottságokon, a sportiparon és az orvosi módszereken, mint az adott egyén személyes teljesítményén. Ebből adódóan a mai élsportnak nincs köze az eredeti társadalmi célhoz, az emberek társadalmi egészségének támogatásához. Ennek bizonyítéka, hogy ma már nyilvánvalóan a győzelem a fontos. Az igazi sport játék, célja nem a görcsös nyerésvágy, hanem a közben elérhető valódi közös jelenlét.

*https://m.hvg.hu/cimke/Gyulay%20Zsolt  

Látszat és valóság

“… egy horgonyt tetováltatott a bal vállára. A második tetoválása még ennél is látványosabb volt a farokcsontja fölött. Egy sast ábrázolt.” *

(mondatértelmezés)

Egy személyről alkotott kép, különösen, ha az illető már nem él, erősen el tud térni attól, amilyen az illető ténylegesen volt. Ha valakiről azt olvassuk, hogy a magánytól depresszióban szenvedett, amit úgy kezelt, hogy gyakran kokaint fecskendezett az ereibe, nem feltétlenül tekintjük követendő példaképnek. Az sem tesz senkit feltétlenül vonzóvá, hogy az unokatestvérével házasodott. Mint ahogy az sem, hogy magának egészségkárosodást okozóan erős mértékben dohányzott. Ha még az is kiderül róla, hogy nem nagyon törődött gyermekei nevelésével, főleg nem ébred iránta különösebb szimpátia. De ha mindezen tulajdonságait nem ismerjük és csak azt tudjuk róla, hogy jó kiállású, és a környezetéhez képest pozitívabban viszonyult népünkhöz, olyan vonzó kép is kialakulhat róla, amit a “hagyomány” generációkon keresztül gondosan ápol. És ha ehhez még az utódoknak előnyös, politikai- és identitás marketing érdekek is kapcsolódnak, akkor jön létre egy olyan legenda, amilyen esetünkben Sissié, a magyarok Erzsébet királynéjáé, példaként arra, hogy a “történelem” sokkal inkább számító hazudozó, mint tanítómester.

*https://ujszo.com/panorama/sissi-csaszarne-az-igazi-messze-volt-a-filmbelihez-kepest

Futball identitás

“Klasszisokkal jobban játszott, mint legutóbb, de így is kikapott a magyar válogatott.” *

(mondatértelmezés)

A foci játék. Jó lenne ezt a helyén kezelni tudni. A csapat összességében nyilvánvaló kudarcot szenvedett. Két válogatott legyőzte a magyart, az egy nyert meccsen száz perc kellett a nyerő egy gólhoz. A németek elleni meccset (a vélhetően) legjobb sportriporter közvetítette. Nem tudósított, hanem drukkolt. A bíróról megjegyezte, hogy nincs velünk, pedig “Montenegrót vele vertük meg három egyre.” Az ellenfél egyik játékosával kapcsolatban kijelentette “Kár, hogy nem volt egy kicsit ügyetlenebb.” A nyilvánvaló vereségről azt tudta mondani, hogy “Komoly erőfeszítésre késztettük Németországot.” A hozzáállása objektivitást nyomokban is alig tartalmazott. A végén a dolog úgy alakult, hogy mások ilyen-olyan teljesítménye miatt hiúsult meg a továbbjutás. Nagy baj van azzal a nemzeti identitással, ami a focidrukkerségre hajaz. Egy nemzet, mint együtt élő közösség, nem alapozhatja önbecsülését sem (vágyott) sport eredményekre, sem (előkelő) ősöktől való leszármazási képzelgésekre, sem áldozatiságra, de még (relatíve sok) idegenben kapott Nobel Díjra sem. Itthon, egymással kell jól együtt lennünk, és egymásnak kell megfelelnünk ahhoz, hogy mások becsüljenek.

*https://focieb2024.24.hu/kozvetitesek/2024/06/19/foci-eb-2024-nemetorszag-magyarorszag-a-csoport-meccs-elo/?_gl=1*o7mkqz*_gcl_au*MTk0OTI4NzcxMy4xNzE4ODY3MTky*_ga*ODU4MTkzMDgxLjE3MTg4NjcxOTI.*_ga_WQCPVWN1XZ*MTcxODg2NzE5Mi4xLjEuMTcxODg2NzI3NS4wLjAuMA

Már tízévesek lettünk!

„Idő, állj meg egy pillanatra,
s ti, suhanó percek, várjatok” (Goethe)

Elrohant velünk tíz év. Fájdalmas szembesülni a rohan az idő igazságával, és belegondolni, hogy 2014. augusztusában, szinte napra pontosan az ideivel, nyaraltunk együtt először. Azt szokták mondani, hogy az a legjobb olvasmány, amit nem lehet letenni. Így jártam az Irka táborok tudósításaival. Miközben összeállítottam a tíz év anyagát, beleolvastam, javítgattam, teljesen hatása alá kerültem, nem bírtam abbahagyni az olvasását. Rám zúdultak az emlékek, éreztem az Ilonával közösen készített Mojito menta ízét, láttam lórit, a főszakácsot hagymát pucolni, és Mártát, ahogy süti az isteni bundás kenyeret reggelire. Nem szégyellem bevallani, megkönnyeztem a fotókon látva Katit, lórit és Pétert, akik már nincsenek közöttünk. Felröhögtem a feladatok láttán, aminek zömét már elfelejtettem, de most a beszámolók alapján érdekes volt felidézni. Az biztos, hogy a legérdekesebb, a Hitler-bajuszos, fehér, Leninfej szobor örökre beleívódott a retinánkba. Akkor bebizonyítottuk Csukás István mondását, miszerint bármiről lehet verset írni, nekünk még erről is sikerült.

Az idei, jubileumi táborozásra, augusztus 16-18-ig, már többedszerre Mátrakeresztesen, Béla nyaralójában gyűltünk össze. Ki-ki kedvére, ottalvással, vagy ahogy én jöttem, csak egy napra. A helyszín mit sem változott az évek során, a tornác horgolt angyalkái, bár sokat veszítettek üde fehérségükből, beleillettek a nosztalgikus hangulat megálltidő érzésébe.

Az ottalvók komótos reggelije után Magdival kezdődött az írói program. Borsik Miklós (1986) kortárs költő műveit olyan élvezettel tárta elénk, hogy már várom, hogy a nyári szünet után a könyvtárból megkaparinthassam az említett Átoknaptár (2020) és Futárlíra (2024) köteteket. Ezek mellett megemlítendő a Turista és zarándok címmel megjelent Kemény István munkásságát összefoglaló kiadvány, ami a JAK füzetek 200. darabjaként látott napvilágot Borsik és társai szerkesztésében. Magdi vicces világlátásnak nevezte a bemutatott verseket. Külön érdekesség, hogy az Átoknaplóban cím nélküli, számozott művek szerepelnek. Spiró György nagyon találóan úgy fogalmaz a könyvhöz írt ajánlójában, hogy a versek egy tudat „cikkanásai”, a Futárlírát egyszerre tartja „totál realistának és teljesen elvontnak”. Olyan érzésünk van, mintha a gondolatok állandóan kézben akarnák tartani az irányítást az úton levés állapotában észlelt, hiperrealista jelenségek fölött, amelyek így is képesek egyik pillanatról a másikra megakasztani az elme működését. Magdi ráhangolódásul pár verset fel is olvasott Eszter közreműködésével.

„Választunk egy beszédmódot, egy módszert, de nem érezzük, hogy ez a megtalált beszédmód, módszer lenne, talán mi is olyasmit mondanánk, ami a tárgyunk összes pozitív tulajdonságát magán viseli, ugyanakkor nem vers, hanem értelmező magyarázat” – így fogalmaz Borsik Miklós egy 2018-as kerekasztalbeszélgetés során, arra utalva, hogy a „sajátos figyelmet kérő szövegek” esetében a keresésnek kell szentelnünk magunk.

Magdi a versekhez hasonló hangulatot egy argentin írónő, Samanta Schweblin: A madárevő c. kötet novelláiban érzett. Az írónő hétköznapi keretek közé helyezve állít fókuszba teljesen mindennapos szituációkat, melyek egyúttal súlyos problémákat is boncolgatnak. Egy-egy novellát olvasva bizonyos pontig azt gondolja az ember, hogy egészen átlagos dologról szól, aztán hirtelen megjelenik benne valami, ami a valóságból kitaszítja az egész történetet, és egy sajátságos világba repíti. (moly.hu)

Borsikot pályatársa, Dunajcsik Mátyás 2015-ben a következőképpen jellemezte: „ő az a halkszavú, végtelenül figyelmes irodalmár, aki sokszor egészen addig nem tűnik ki a felolvasóestek és kritikai beszélgetések közönségéből, amíg el nem kezd beszélni, és pontos megfigyeléseivel, értő kommentárjaival helyre nem teszi a dolgokat. Vagy pont kimozdítja őket a helyükről.

A legérdekesebb verseket többször is felolvastattuk, hogy megértsük, végül megállapítottuk, hogy elég a hangulat, nem kell mindent megérteni. Íme az egyik a Futárlíra kötetből.  

Beszorultam két nyugalom közé

Hogy a világ nyüzsgés, azt ismételgeti a város
és az erdő, csak a fák között több a csend.
Vagy akkor jártam ott, amikor hazudozott
az ösvény, a lomb, a kéreg. Minden állat elbújt.
Futottam. Beszorultam két nyugalom közé,
helyben jártam, aztán a kalimpálás véget ért,
a béke körbevett. Véletlenül láttam
semminek. Összekevertem a békét
a semmivel, bocsánat. Hogy a világ nyüzsgés,
amiatt is elnézést kérek, ilyet nem állított
az ösvény, a lomb, a kéreg, amikor minden állat
elbújt. Futottam. Azt hittem, szétbarmolhatok
egy kupac szótagot: falevelek voltak.
Látszott a mező, rémisztgetett. Hogy a szálai
mennyibe fájnak, nem világos, ahogy az sem,
hogyan fizetek. A harkálycsőrpergésben
a tranzakciós költség némán vándorolt.
Közben tárt karok vártak, persze,
kifordult gyökerek gesztusaiban a majomszeretet.

A másik gyöngyszem az Átoknaplóból (50. oldal)

XII.

Jól érzi magát bőrében a ránc,
ahogy uralkodik az arcon.
Vetélkedik a kivilágított
pogácsák barázdáival.
A kalácsok előtt toporogsz,
kilépve a buszmeleg szélből,
a lábszárad fonta be. Hallgasd
végig a kezedben csörgő aprót.
A csarnok zajait utánozzák
az emberek, de többnyire túl
lassúak. Túl nehezek. Ott, a fal
mellett viszont megtalálod
a legkönnyebbiket. Ahol
nappali álmában pléddé
változik egy hajléktalan.

A feladat adta magát, a Borsik stílusú versek jelenleg még születőben, de a fent említett Leninfej óta biztos vagyok benne, hogy nemsokára remekműveket olvashatunk. Ennyi tömény líra után nem csoda, hogy elpilledtünk. Jólesett kicsit elvonulni és a Panninak készített meglepetés fotókönyvet dedikálni.

Béla, mint mindig, újfent remekelt az ebéddel, mutatom a jóllakott társaságot az asztal mindkét végéről fotózva.

S eljött az ebéd fénypontja, az ünnepi, csokis-málnás torta, tetején meringue habcsókokkal és tíz kicsi gyertyával. Az almákba szúrt tűzijátékkal Julika kedveskedett. Panni meghatottan, úgy láttam könnyezve fogadta a kettős köszöntést, hiszen a tábor jubileumán kívül neki is születésnapja volt aug. 12-én. A fotók önmagukért beszélnek.

A torta tömény csokija buján omlott szét ízlelőbimbóinkon, a málna friss gyümölcsössége remekül kompenzálta édességét, s a habcsók csillagjaival nemcsak látványában, de ízében is tökéletes harmóniát alkottak.

A szakmai program mindezek után nem igazán hiányzott, de hősiesen figyeltünk Pannira, aki az erotikus irodalom rejtelmeibe próbált bevezetni. Murakami és a kortárs magyarok, Bartis Attila, Krusowszky regényeiből felolvasott részletek alapján próbáltunk ráhangolódni a várható feladatra, ami természetesen egy erotikus jelenet megírása volt. Már önmagában ez sem könnyű úgy, hogy ne legyen vulgáris vagy pornográf, de ezt még Panni megfejelte pár ételfotó hozzáadásával. Lóri elégedetten bólogatott ránk mindezeket látva, ebben biztos vagyok. Fél óra gondolkodás után, vért izzadva megszültem egy több sornyi terjedelmű, már-már Krasznahorkai mondatot, amit nem most, hanem majd a többiekével együtt teszek közkinccsé. Mutatok két ínycsiklandó ételt, az enyém a steak lett.

A fotókönyvbe egy német költőtől idéztem: Ne szomorkodj, hogy elmúlt. Örülj, hogy megtörtént! (Ludwig Jacowoski). Remélem, még sok-sok évet tudunk ugyanilyen vidáman együtt táborozni, mint amilyenre az idei sikeredett Mátrakeresztesen. Köszönet a vendéglátónak és a résztvevőknek, hogy a tizediket méltóképpen megünnepelhettük együtt tizenhárman. Jövőre veletek ugyanitt! (vagy máshol).

Ujj Béla: In memoriam N. P.

in memoriam N. P.
(természet és nyelv)

nehezen viselted
hogy anyagi hazádat
a természetet
és szellemi otthonodat
az anyanyelvet
a gyarló emberiség
balgán szennyezi
tisztaságuk visszaállítása
lett a szívügyed
mérnök létedre
megtértél a földhöz
amiből vétettél
tömegközlekedtél
kerülted a fogyasztást
magad termelted ételedet
közben másokat
szóval és énekkel tápláltál
és gyakran néztél fel az égre
ahova most megérkeztél
immár mindörökre