A közös múlt emlékeiben való matatásai közben a legmegrázóbb felfedezése az volt, amikor rádöbbent, hogy mennyire kedvelte a nő szagát. Már magának a szag szónak felbukkanása is megdöbbentette. Közönségesnek érezte, de bármennyire igyekezett, nem talált jobbat helyette. Az illatot túl szépelgőnek, a bukét, az aromát, az odort mesterkéltnek, a kipárolgást pedig túl tudományosnak vélte. Most is a szaga volt, amiről azonnal felismerte, pedig sokat változott az emlékeiben őrzötthöz képest. Az érzékeléssel foglalkozó kutatók azt állítják, hogy az orr a legkevésbé tudat uralta érzékszerv. A szaglást nagyon nehéz manipulálni.
Most sem találta kellemetlenek a beszippantott “tapasztalatot”.
A nő időközben eltűnt a szeme elől a zsibongó kavalkádban. Odáig azért nem fajult fellobbanó “érdeklődése”, hogy utána menjen és megkeresse. Mindenesetre a viszonyuk gyökerét érintő felismerésétől valahogy megváltoztak emlékeivel kapcsolatos érzései. Olyan elemek kerültek felszínre, amelyek már végleg elsüllyedni látszottak. Nagyon úgy tűnik, hogy az öntudatlan zsigerek élményei maradandóbbak, mint a tudat által “feldolgozott” benyomások.
A novella folytatását az Álarcaink, jubileumi Irka kötetben találjátok. A kötet megvásárolható és kikölcsönözhető a gödöllői városi könyvtárban. Kötetbemutató: 2024. december 20. péntek 18 óra, Gödöllői Városi Könyvtár. Mindenkit szeretettel várunk!
Ujj Béla
Életem történéseit áttekintve nincsen hiányérzetem. Ez nem azt jelenti, hogy mindent jól csináltam, csak annyit, megértettem mit miért vállaltam. A gyermekség, férjség, apaság, hivatás, közéletiség maszkjait rendre magamra vettem. Többnyire élveztem is minden eljátszott előadást. Megtettem amit tudtam. Nyugállományba vonultan írásba foglalom megélt valóságom. Már csak olyan álarcot veszek magamra, amiben jól érzem magam. Megbékéltem azzal a valakivel, akit a tükörben látok.