illusztráció: Pixabay

Mára a kommunikáció, szerte a világban, cselekvéshelyettesítővé vált. A nyelv eszközeinek és szabályainak alkalmazásával tetszőleges szövegkonstrukciók hozhatók létre. Az a mondat, hogy “A gyermek vérfarkasok biológia órán Mickey egereket boncolnak”, még csak különösebb megrökönyödést sem vált ki olvasójában, és akár helye is lehet egy sci-finek besorolt fikcióban. A kormány az állam végrehajtó hatalmát irányító emberek csoportja. Ha egy csapatnak tekintjük, tagjainak akár lehet közös hite is. Mindenkinek joga van ahhoz, hogy higgyen valamiben. Ez a lehetőség a miniszterektől sem tagadható meg. De a hit magánügy, így az is, miben hisznek kormánytagok. Az adócsökkentés törvényalkotói feladat, a parlament dolga. Az adózás alakításának célja a közjó szolgálata, az állam működéséhez szükséges források biztosítása. Alakítása mindenkit érintő racionális közfeladat. Vannak, akik a komplett nagymosásban hisznek, de olyanok is vannak, akik a nyilvános, megvitatott célokat kitűző, ellenőrizhető minőségű, felelős kormányzásban.

illusztráció: Rimán Dorottya: Mongol varázslat (Gödöllői Fotós Kör)

A szómágia régi emberi rítus. A varázsló – vagy sámán – szertartása szimbolikussá vált, a cselekvés helyét mágikus szavak vették át. Egyes mítoszi hősök énekükkel tudták alakítani környezetüket. A monoteista hit istene a szó erejével: igével teremtette a világot, és bele az embert. Az író szövegből alkot irodalmi valóságot. A cselekvés – a társadalomban különösen – nem szimbolikus rítus, hanem a külvilágban változást előidéző aktus. A társadalmi cselekvés az emberek szükséglet-kielégítésének eszköze és/vagy feltétele, amely érdek és/vagy kényszermotivált, de magába foglalja a másokra hatás, és a másokhoz való igazodás igényét is. Bármely tettekkel kapcsolatos terv alapértelmezésben tartalmazza a végrehajtás igényét. A megvalósítás külön hangsúlyozása elértékteleníti, hitelteleníti az elhatározás komolyságát. Csak a felvállalt, elvégzett, tárgyiasult, mások által anyagi értelemben is megtapasztalható, változtató tettek sora cselekvés, az igehirdetés nem az.

Nincs olyan fontosember-interjú, amelyben a megkérdezett el ne mondaná, mennyire lényeges számára, hogy együtt legyen a családjával. Ez a kijelentés többnyire akkor hangzik el, mikor már kiderült, hogy a sikere odaadó, komoly munka eredménye, ami minden idejét lefoglalja. Többnyire az is kiderül, hogy a szükséges jelentős, olykor erőfeletti erőfeszítések miatt alig marad ideje másra. Esetenként arról is szó esik, hogy egyáltalán nem marad szabadideje. Ilyenkor a nyilatkozó már olyan hősként tűnik fel, aki feláldozza magát a munka oltárán. Ekkor logikusnak tűnik a következtetés, hogy nem jut ideje szeretteire sem. Érdemes belegondolkodni abba is, mit jelent az, hogy szabadidő. Mitől, milyen kényszertől, rabságtól szabad? Csak nem a munkának nevezett tevékenységtől? Az is megfontolandó, hogy a családdal milyen időt töltünk. Szabadot? Hogyan nevezhető legfontosabb társadalmi alapegységnek egy olyan közösség, amire csak akkor jut idő, ha marad szabad? És egyáltalán, kategorizálható-e a valódi jelenlét ideje?

illusztráci: Pixabay