kiemelt címkével jelölt bejegyzések

Galló Kovács Zsuzsanna: Állatos önarckép

illusztráció: Vörös Eszter Anna
Mint medve a téli álmát
aludta át az életét
néha kinézett a fényre
a melegre
Kaméleon színeit megunva
kilépett megszokott
környezetéből
mára már
békésen szemléli
levedlett kígyóbőreit

Galló Kovács Zsuzsanna
 Kedélye és szemüvege töretlen.
Családi indíttatásból fran​cia rajongó, az utóbbi években trópusokra utazó lett.
Az élet tartogatott számára valamit, ami egyszerre mámor és borzongás, gyógyír és áldás, ez az írás. Negyven év várakozás után most boldogan lubickol benne.
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szabó Anikó: Madzsong

 

 

 

 

Az eredetileg társas, ősi kínai játék a modern korban egyfajta számítógépes pasziánsszá változott. Lényege, hogy a piramisszerű alakzatban elrendezett mintás köveket párosával felszedjük az asztalról. Csak szabad és összeillő kövek vehetők fel, s ha egyet felveszünk, másikat tehetünk ezzel szabaddá. Cél a száznegyvennégy kő maradéktalan felszedése úgy, hogy az induláskor rejtettek a játék folyamán apránként válnak csak ismertté, ahogy a rajtuk lévő, őket eltakarókat levesszük. Minden motívumból négy darab van, tehát két pár.

Néha sok lépésre előre lehet látni, mi a következő jó lépés. Ilyenkor gördülékeny, sima a játék. Bár könnyen a döntési pozíció bűvkörébe kerülhetünk, és mi akarjuk irányítani a dolgokat, rá kell jönnünk, hogy valójában sosem kell választanunk. Szabó Anikó: Madzsong bővebben…

Jón Kalman Stefánsson: A ​halaknak nincs lábuk

Bizonyára minden családban megvan az a szituáció, amikor egy-egy összejövetelen, ünnepek alkalmából sztorizni kezdenek az öregek, és felemlegetik utódaiknak az unalomig ismert történeteket a nagyapáról, dédnagymamáról. Bizonyára minden családban lóg is a falon egy régi fénykép ezekről az ismeretlen ősökről, fekete-fehér fotó, melyen legjobb ruhájában bámul mindenki mereven a kamerába. És bizonyára akad minden családban a szekrények mélyén néhány nipp a nagymamától, egy-két megsárgult papíros, emlék, bizonyítvány, valami tárgy, ami bizonyítja, hogy itt járt ezen a földön. Jón Kalman Stefánsson: A ​halaknak nincs lábuk bővebben…

Bojár Cassino: A rendszerváltó (részlet) – Te kit választanál?

Csima 1985 tavaszán, negyvenhét éves korában került az intézmények-hez. Már nem volt kezdő, megjárt néhány munkahelyet és a szamárlétrát is derekasan megmászta. Legalábbis tehetségéhez meg szorgalmasan gyűjtögetett ismereteihez képest. Egyébként az intézmények nevet még az „átkos”-ban találták ki a kortárs művészet e nagy múltú palotájára. Volt másik, közismertebb neve is, de Csimában valahogy ez maradt meg, ezt találta jellemzőnek rá. Persze nem az épületet, inkább az intézményesített tevékenységet tisztelték meg vele. Akkor még mindent intézményesítve engedtek, vagy nem engedtek, egy sejtelmes, arc nélküli társaság – a párt – nevében. Mindent ez a párt csinált, kivéve egyet: soha nem tévedett. De hát ez lerágott csont, nem erről szól a történet. Ami ebből lényeges: hogy Csima odakerült. Bojár Cassino: A rendszerváltó (részlet) – Te kit választanál? bővebben…

Alex Schulman: A ​túlélők

Őszintén meglepett a könyv vége. Mármint hogy Molly, akinek a halála a regény kulcsfontosságú eleme, nem egy kutya (spoiler). Nem készítette elő bennem ezt semmi, nem voltak információmorzsák, és nem, még a macska elnevezése sem keltett gyanút. Éppen ezért valahogy nem tudok pozitív véleményt írni erről a könyvről, pedig nagyon szeretem a skandináv szépirodalmat. Legfőként azért nem, mert onnantól kezdve, hogy kiderül, Benjamin megölte a testvérét, (Mollyt), vagyis Benjamin a testvérét ölte meg, és nem egy kutyát, nem érthető, hogy az anya miért olyan fásult már a tragédia előtt is. Az, hogy egy kutyát dédelget, beleillik a beteg személyiségébe, de az, hogy kiégett már akkor is, amikor még erre semmi oka, akkor azért várnék egy kis magyarázatot az írótól, miért volt az anya ilyen elcseszettül depressziós, amikor még semmi oka sem volt rá?
Pedig a regény jól felépített és briliánsan szerkesztett, hiszen visszafelé olvassuk az időrendet. Mondjuk néha elgondolkozom azon, hogy tényleg szükség van-e a lineáris történetmesélés helyett különböző légtornász mutatványokra egy írónak ahhoz, hogy kiemelkedjen a tömegből? Persze kell egy pluszt adnia az írásnak, és bátran vállon veregetheti magát Schulman is, hogy perfektül megoldotta ezt, sehol nem akadok el, követhető az időrendiség, az ok-okozat láncolat visszafelé is, remekül rímelnek a közbeékelt jelenetek is a jelen időben, de végtére is mi szükség volt erre?

Alex Schulman: A ​túlélők bővebben…

“…Franciaországban és Belgiumban a 75 felettiek egyharmada vett már igénybe otthoni ápolási szolgáltatást, miközben a balti tagállamokban, Horvátországban és Romániában ez az arány nem érte el a tíz százalékot sem.” (mondatértelmezés)

illusztráció: pixabay.com

Az időskori megélhetést Európában mindenhol nyugdíjrendszer biztosítja. Ez vívmány, mert az öregeket megszabadítja a kegyelem-kenyértől, attól, hogy terhet jelentsenek. A nyugdíjrendszer – öngondoskodásként! – megoldás a gyermekkel nem rendelkezőknek is. Az ellátás maga azonban nem korlátozódhat pénzre. Az élet késői szakaszában mindenkinek szüksége lehet speciális személyes szolgáltatásokra. A magyarok többsége szerint az állam dolga az idősgondozás biztosítása. Ugyanakkor ma az idősek többsége egyedül él és semmilyen szolgáltatáshoz nem jut. Az igazi kérdés, hogy mit jelez ez ott, ahol a személyes szolgáltatások – köztük az idősgondozás – elenyésző mértékben jelennek meg a nemzeti termékhez (GDP) való hozzájárulásként, inkább „családi ingyen-munkát” feltételeznek. A harmonikus öregkor biztosítása egy idősödő társadalomban – mint a miénk – különösen nem egyszerűen nyugdíjkérdés, hanem az állam intézményei és szolgáltatásai működésének komplex újragondolását, az erőforrások másfajta felosztását igényli és egyfajta “jólét” újraértelmezést.

Tóth-Máté Erika: Nyögve nyelős

Már hajnalban felébredtem. Ma is valami furcsát álmodtam. Napok óta úgy érzem, éjszakánként megtörtént események részese vagyok.
Meleg, sós folyadékot éreztem a torkomban. Alig bírtam lenyelni. Felültem az ágyban, és csukott szám szegletében kicsordult a nyállal keveredett vér. Gyorsan zsebkendő után kaptam, nehogy bepiszkítsam az ágyneműt. Először azt hittem, egy zsebkendő elég lesz, de ahogy kinyitottam a számat, sugárban ömleni kezdett a véres folyadék.
Nem tudtam mire vélni, a pizsamám ujjával eltakartam arcomat, majd ijedten kiszaladtam a fürdőbe. A tükörbe nézve elképedten bámultam. Az arcomon, a hajamon, a fülem hajlatáig mindent vér borított. Víz után nyúltam, hogy lemossam magamról a rám száradt ragacsot. Mikor valamennyire megtisztítottam arcomat, kinyitottam a számat. Döbbenetes látvány fogadott.
A nyelvemből egy darab hiányzott. Mintegy két centivel volt kisebb, mint előtte. Valószínűleg leharaptam álmomban. Jól lehetett látni a felső fogam nyomait. Hányingerem lett.
Öklendezni kezdtem a mosdó felett. Epés, nyállal és vérrel keveredett sárgás folyadék tört fel belőlem, és kiesett a nyelvemből leharapott darab. Majdnem lecsúszott a lefolyóba, úgy kellett utána kapnom.
– Megvan- mondtam ki hangosan, illetve a torkomból előtörő hang „meh-mah” volt. Ennyit lehetett hallani. Érdekes módon egy szemernyi fájdalmat sem éreztem. És a vérzés is elállt. Fogtam a nyelvem darabját és beraktam a fogmosó pohárba.
Rendbe szedtem magamat, becsomagoltam a leharapott „részemet”, és elindultam, hátha valahol, valamelyik kórházban vissza tudják varrni a nyelvemet. De hogy fogom elmondani, nyelv nélkül, mi történt velem?

Tóth M. Erika: Irka alapító tag, az írást nemcsak hobbijának tekinti, mellékállásban
beszédíróként dolgozik. Szereti az abszurd, rövid írásokat, novellái és versei is tömören fejezik ki mondandóját.

Ujj Béla: Még sincs más út, csak a “teremtés” (“Teremtmények” a Katona Kamrában)

Egy ideje azoknak a bécsieknek, akik kutyát szeretnének tartani, egy
tanfolyamon kell részt venniük. Sokan rossz néven veszik ezt a szabályt, mondván, hogy nekik erre nincs szükségük, elboldogulnak egy kutyával. De akadtak olyanok is, akik belátják, hogy nem alkalmasak kutyatartásra. Gyereke – Bécsben is – mindenkinek korlátozás nélkül lehet. Ujj Béla: Még sincs más út, csak a “teremtés” (“Teremtmények” a Katona Kamrában) bővebben…

“Inflációs időszakban általában reál eszközökbe fektetjük a pénzünket. Minden olyan termék reáleszköz, ami valamilyen formában fizikai testet ölt, és értéket tulajdonítunk neki.” (mondatértelmezés)

illusztráció: pixabay.com

Az infláció az, hogy egy rendelkezésre álló pénzmennyiségért holnap kevesebb reál dologhoz lehet hozzájutni, mint ma. A pénz értékvesztése nem “természetes” folyamat, hanem következmény. Ha megjelenik valaki túlköltekezését mindenki fizeti meg. Inflálódni csak pénz tud, mert az inflálás lehetőségét a pénz léte teremti meg. Az infláció a fedezetlen “pénztömeget” likvidálja. Eszköze az áremelés. A mai pénzvilág uralta “gazdaságban” még a pénz maga sem értékálló. Ha ma beteszek egy készpénz összeget egy banki folyószámlára, akkor onnan annál kevesebbet tudok csak kivenni. Ezt azzal magyarázzák, hogy a “számlavezetés” – mint a pénz rendelkezésre állásának biztosítása – gazdasági szolgáltatás, aminek ára van. Érdekes módon a munkaerő rendelkezésre állásának biztosítása – vagyis az élet – árral bíró gazdasági szolgáltatásként való értelmezése nem merül fel. Az, aki, ha pénzhez jut azt azonnal elkölti, kivédheti az inflációt. Az sem lesz áldozata, aki – pénzt nem – csak javakat fogad el “munkája” fizetségeként. Ma az informatikai eszközök már lehetővé teszik a reáliákban elszámolást.