Pancsó világosszürke tollazatú nimfapapagáj volt. Nevét egy kubai barátunk után kapta, akitől sokat tanultunk, amikor ott éltünk. Az idősebb fiam vásárolta egy madárboltban, mert megtetszett neki a papagáj színes tollazata. Szeme alatt kör alakú piros folt volt, a fején sárga bóbita díszlett, jókedvűnek tűnt.
Amikor hozzánk került, elhatároztuk, nem tartjuk állandóan kalitkában. A nappalokat szabadon röpködve töltötte, és csak éjszakára csalogattuk be, hogy éjjel biztonságban legyen. Ez a művelet nem mindig sikerült. Napközben többször is bement, de ha észrevette, hogy be akarjuk zárni, azonnal kirepült onnan. Mintha olvasni tudott volna a gondolatainkban. Sokszor megtréfált minket, és kikényszerítette az esti vadászatot. Feketéné Bencsik Julianna: Pancsó bővebben… →
Sepi a családi ház öreg cirokseprője volt. Mi tagadás, korához képest elég jól tartotta magát. Azért lehetett így, mert őt még abban a korban készítette egy seprőkészítő, amikor az emberek még nem dobálták ki a tárgyaikat egyszeri használat után. Most értetlenül nézte, ahogy a lomtalanító kocsira került, egy törött lábú fotel, egy rossz mosógép és egy lyukas papírkosár mellé. A kiszolgált seprű nem értett semmit és végtelen szomorúságot érzett. Azt kívánta bárcsak történne valami csoda, hogy életének ne ilyen befejezése legyen. Rébb Teri: Czirok Sepi visszatér bővebben… →
Az öreg Vangelica néni ma szokatlanul nyugodt volt. Pedig turnusváltáskor egész nap járt fel-alá, huzat lehúz, mosodába visz, paplan szellőztetet, tereget, majd visszahúz. S mindezt a nyári forróságban. Na ja, a főszezon márcsak ilyen…
Houellebecq idén megjelent könyve szenzáció lett, mert a Charlie Hebdot elleni merénylet borzongató aktualitást adott a témájának. A könyv egy olyan 2022-es Franciaországról szól, amelyben az iszlám veszi át a hatalmat, egy hétköznapi, polgári választás után.
De ez csak a látszat, hogy a könyv az iszlámról szól. Még csak nem is a politikáról, bár sziporkázóan szellemes politikai eszmefuttatások vannak benne. Mersdorf Ilona: Michel Houellebecq: Behódolás bővebben… →
A rendőrséget a szomszédok hívták, ki, amikor látták, hogy az étterem kéményéből két jókora fekete csizmás láb kalimpál ki. A rendőrök először azt hitték, valaki szórakozik velük, ki sem akartak vonulni, de az EU elnökség miatt sokkal szigorúbb előírások voltak életben, minden hívást komolyan kellett venni és le kellett ellenőrizni.
Amikor megérkeztek, látták, hogy a betelefonáló nem április tréfának szánta a hívást. Kovács őrmester még fényképeket is készített telefonjával, hogy bizonyítani tudja a kollégák előtt a hihetetlen esetet: a két láb valóban kiállt a kéményből.
Oravecz Imre legújabb verseskötetét a Rózsavölgyi Szalonban dec. 5-én Kulcsár Szabó Zoltán irodalomtörténész mutatta be, aki az 1996-os monográfiájában ezt írta róla: Páratlan útra lépett a késő modern poétika meghaladásában.
A pontosan, helyenként hosszan megfogalmazott kérdésekből érezni lehetett az elmélyülést Oravecz munkásságában, aki sokszor mosolyogva széttárta karját, és bár azt mondta nincs válasza, de azután egyszerűen megmagyarázta azt, hogyan lép kölcsönhatásba a vers és a próza, kezdve azzal a kérdéssel, hogy mitől vers a vers? Oravecz nem akart regényt írni, de felfedezett magában egy epikus hajlamot, és ellentétben a szabállyal, hogy a novellák után jön a regény, nála ez nem így történt. Nyilván, a költő akkor is költő marad, ha regényt ír – tette hozzá mosolyogva, mintha ez evidens lenne mindenkinek. A következő kérdés bennem is felmerült:
– Hogyan gondol az olvasóra írás közben? Egyáltalán gondol-e valakire, kit képzel el, és ennek van-e jelentősége? Galló Kovács Zsuzsanna: Távozó fa bővebben… →
