Chagall: Én és a falu
„… egy bizonyos kép emléke csak egy bizonyos perc sajnálata; s a házak, a fasorok, az utak éppoly mulandók sajnos, mint az évek.”(Proust)
Galló Kovács Zsuzsanna: Én és a falu
Ötven év elmúltával is emlékszem annak a borsólevesnek az ízére, amit tízenéves barátnőmmel főztünk vacsorára a határból fáradtan hazatérő családjának. A falusi gyerekeket korán munkára fogták, volt, aki a földekre járt segíteni, vagy ebédet vinni, barátnőmnek a főzés jutott. Csodálattal néztem gyakorlott mozdulatait, ahogyan a zsírban párolódó borsóra lisztet hintett, majd egy kevés piros paprikát, s a vöröshagymát sötétzöld szárával együtt dobta bele a levesbe, s az hosszan kilógott a fazékból. A csipetke gyúrása közben arról álmodoztunk, hogy én orvos leszek, ő pedig tanárnő.
Egyetemre bekerülni a hatvanas évek végén nehéz volt egy eldugott kis faluból, hiszen a kitűnő bizonyítvány mellett jócskán számított a származás, a felvételi sikerét megnehezítette a merev pontrendszer, és az, hogy csak egy helyre lehetett jelentkezni. Szerencsére ezeket az akadályokat mi nem tudtuk, gondtalanul álmodoztunk, s elképzeltük, milyen lesz felnőtt életünk orvosként és pedagógusként. A negyvenéves osztálytalálkozón boldogan borultunk egymás nyakába, s meghatottan nyeltük könnyeinket, hiszen álmaink beteljesültek. Azzal, hogy az orvosi hivatást választottam édesanyám álmát valósítottam meg, aki oly ügyesen terelt ez irányba, hogy én észre sem vettem.
Most, több mint három évtizednyi orvoslás után köszönöm meg neki, hiszen megtaláltam a számomra legideálisabb munkát, a személyiségemhez legjobban illőt.
Édesanyám, aki állatorvos édesapám mellett megtehette, hogy minden figyelmét a családnak szentelje finom ebéddel várt minket minden nap. Nekem otthon nem kellett segítenem semmiben, csak tanultam és játszottam, ezért is volt furcsa számomra, hogy a barátnőm már kislányként főzött. Édesapám sudár alakjával, és mindig mosolygós, barátságos mentalitásával eszménykép volt számomra, édesanyám szépségét és nőiességét csodáltam és szerettem volna hasonlítani rá. Ez nem sikerülhetett, hiszen vézna, szemüveges, félénk, visszahúzódó kislány voltam, a boltban csak akkor mertem megszólalni, ha elfogytak a vevők körülöttem.
A falu állatorvosának lányaként az iskolában éreztem egy kis megkülönböztetést, de nem kirekesztést. Ezt a negyvenéves találkozón társaimnak meg is köszöntem, és jólesett hallanom dicséretüket, ők mindig barátságosnak, szerénynek láttak engem. Bár szüleim nem tiltottak semmitől, az iskolán kívüli szórakozásokban nem vettem részt, legjobban otthon éreztem magam, zongoráztam, naplót írtam, mintegy álomvilágban éltem mindennapjaimat, amiből semmi és senki nem kényszerített felébredni.
Nagyon-nagyon szeretem Chagallt! Mindig bizonyos nosztalgiát érzek, mikor megpillantom egy-egy képét. Vajon miért? Talán… mert odahaza régen több Chagall albumunk volt s annyit forgattam őket.
S a Proust idézet is milyen jó!!! Ezt nem ismertem.
És most lássuk az írást!
A cím alapján nagyon várom, hogy elolvassam, mert én is falusi gyermekként nőttem fel, Erdélyben, Magyardécsén, a cseresznye hazájában. Utána elkerültem Kolozsvárra, Besztercére, majd Ausztriába. De az ősi fészekbe mindig visszajárok. Feltöltődni.
Bizony, én is jártam a földekre dolgozni, segíteni, vagy hordtam az ebédet a mezőre.
” A negyvenéves osztálytalálkozón boldogan borultunk egymás nyakába, s meghatottan nyeltük könnyeinket, hiszen álmaink beteljesültek.” – ez most engem is meghatott.
Ó, de kedves önjellemzés: “vézna, szemüveges, félénk, visszahúzódó kislány voltam, a boltban csak akkor mertem megszólalni, ha elfogytak a vevők körülöttem.”
Ez sokat mondó: ” legjobban otthon éreztem magam, zongoráztam, naplót írtam, mintegy álomvilágban éltem mindennapjaimat, amiből semmi és senki nem kényszerített felébredni.”
… és a naplóírás irodalommá terebélyesedett ki. Ezt az anyagot tovább kell írni, terebélyesíteni, mert nagyon jó! Az olvasónak hiányérzete támad, tovább szeretné olvasni…
Vagy létezik folytatás?
Igen, ez egy kis részlet csupán, nemsokára jön a folytatás. A Karcvonások antológiában is ebből jelent meg egy változat.
Köszönöm kedves soraidat: Zsuzsa
Várom a folytatást! Könyv lesz belőle? És várom, hogy találkozzunk!!!
Zsuzsa, majd várjuk a folytatást, a további részeket!
Hm, Chagall és Proust – micsoda jó társaság 🙂
Verhetetlen vagy szerkesztőként!!!