Galló Kovács Zsuzsanna: Én és a zene

the-piano-lesson-1889

Pierre-August Renoir: A zongoralecke

Galló Kovács Zsuzsanna: Én és a zene

Tízévesen kezdtem ismerkedni a zenével. Nagy áldozattal járt a faluból a közeli kisvárosba hetente kétszer bejárni busszal a zongoraórákra, de Ilus néni, a tanárnő rendkívüli egyénisége és a zene iránti szeretete kárpótolta a fáradalmakat.
Már az érdekes és örömteli volt nekem, hogy a hatalmas, ,,igazi” zongorán leüthettem a billentyűket, hiszen ez egészen más érzéssel járt, mint otthon a kis pianínón. Ilus néni megérezte bennem a rácsodálkozást a kis dolgokra, és észrevétlenül megismertetett a polgári életformával járó szokásokkal. Porcelán csészében teáztunk, s a maga sütötte linzerhez egy olyan pici tányért hozott, amire csak pár morzsa fért. Még most is emlékszem ennek a porcelán tányérkának az apró, halványzöld virágmintájára. Amikor Ilus néni zongorázott a dallam átjárta minden porcikámat s úgy éreztem lebegek, miközben a délutáni napfény táncot járt a félig lehúzott redőny résein. Ünnep volt számomra Ilus nénivel minden óra zenetanulásom nyolc évében, ami felejthetetlen szereplésekkel és sikerélménnyel is járt. A Gyulán megrendezett Erkel zongoraversenyen a harmadik díjat kaptam meg, s ez a bronzérem  ifjúságom legszebb emléke maradt. Ilus néni szerint előttem állt a zenei karrier. Szomorúan vette tudomásul, hogy az orvosi hivatást választottam  helyette. Biztatása tükrözi rendkívüli szeretetét:
– Jó orvos leszel, hisz van benned kitartás, szorgalom, és empátia.

3 hozzászólás a(z) “Galló Kovács Zsuzsanna: Én és a zene” bejegyzéshez

  1. Irigyellek a zenélni tudásért, remélem gyakorolod néha ma is. Nagyon jól visszaadja az írásod azt, hogy milyen pluszt tud vinni az ember életébe egy szenvedély, amit ápolunk, amibe beleadjuk magunkat.
    Mint például az írásba is 🙂
    Gyönyörű a kép, tökéletes a választás!

  2. kösz, a zongorázás sokat segített kamaszlelkemen. Sajnos abbamaradt, de tervezem, hogy elkezdem újra. A zene mellett a tea és a sütik ízét sem felejtem el soha, mint ahogyan megfogalmazta ezt Proust.

    “De mikor a régmúltból többé már semmi se marad, az élőlények halála után, a dolgok pusztulása után, egyedül az íz és az illat élnek még tovább sokáig, törékenyebben, de elevenebben, anyagtalanabbul, szívósabban és hívebben mindennél – mintha csak lelkek volnának, amelyek idézik, várják, remélik, minden egyébnek romjai felett, s amelyek moccanás nélkül tartják majdnem megfoghatatlan harmatjukon az emlék óriás épületét.”

  3. Egy igazi korrajznak indult ez a kedves írás. Szívesen olvastam volna tovább. Gratulálok Zsuzsa! Vajon melyik területen vagy nagyobb: gyógyítás, zongorázás, írás?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kérjük adja meg a hiányzó számot *