Az olvasásterápia a könyvekkel való gyógyítást jelenti, mely módszer testi-lelki bajainkra kínál alternatív megoldást. Az olvasással nem csak testi-lelki egészségünket, de önismeretünket, társas kapcsolatainkat is fejleszthetjük. Ha kitöltöd ezt a rövid kvízt, akkor megtudod, hogy mi, gödöllői könyvtárosok mit ajánlunk neked olvasásterápiás céllal.
1-20 pont: Szerencsés lelkialkat vagy, te aztán semmit sem veszel a szívedre. Könnyen túllépsz a dolgokon, hamar elfelejted a konfliktusaidat. Nem szereted mások nyavalygását, olvasni meg pláne nem szeretsz róla. Mindenből viccet csinálsz, hát olvass humoros könyveket!
21-25 pont: az érzelmek helyett az értelem vezérel, minden problémát a logika segítségével oldasz meg. Hajlamos vagy az elmélyült gondolkodásra, válassz olyan könyvet, ami a szellemi síkon szól hozzád.
26-30 pont: minden emberben van valami jó és te szereted ezt megkeresni. Elfogadó vagy másokkal, de gyűlölöd az igazságtalanságot. Neked azok a könyvek valók, melyek erkölcsi iránytűje egyértelműen megmutatják az igazságot és nem félsz szembesülni vele.
31-35 pont: magadnak való alkat vagy, aki nem szeret beszélni a problémáiról, hajlamos begubózni. Dolgozz magadon egy kicsit, nyiss mások fel. A zárkózottság feloldására a legjobb választás egy lírai kötet, akár egy verseskötet.
36-40 pont: szereted túlbonyolítani a dolgokat, boncolgatni a magad és mások érzéseit. A problémák megoldásában számodra a barátok a legfontosabbak. Válassz olyan olvasnivalót, ahol a szereplők segítenek egymásnak a veszteségek feldolgozásában!
41-48 pont: sokféle problémát halmozol fel, és azok megoldása helyett inkább görgeted magad előtt. Bizonytalan vagy magadban és másokban, túlcsordulnak benned az érzelmek. Olvasd el mások történetét, akik hasonló cipőben jártak, meríts ebből inspirációt, hogy megtaláld a magad útját!
Írókörünk 15 éve működik, idén tagfelvételt hirdetünk az alkotni vágyó, irodalmat szerető gödöllői és környékbeli írók számára. Csatlakozz hozzánk, ha lapulnak versek, novellák a laptopod mélyén, ha szeretnél elkezdeni, vagy éppen befejezni egy regényt. Ha szeretsz az irodalomról beszélgetni, ha szeretnél kreatív írástechnikát tanulni, és ha szeretnél fejlődni az írásban.
Az IRKA íróműhelyében lehetőséged van fejleszteni íráskészségedet, szakmai visszajelzést és segítséget kapni irodalmi szövegeiddel kapcsolatban, részt venni egy olyan csapat életében, mely számtalan fórumon népszerűsíti az irodalmat és alkot: antológiát jelentet meg, felolvasóesteket szervez, kortárs költőket, írókat hív meg. Havi műhelytalálkozóinkat a gödöllői városi könyvtárban tartjuk.
Ha szeretnél alkotó csapatunkhoz csatlakozni, nem kell mást tenned, mint küldeni egy rövid bemutatkozást, valamint egy kiválasztott saját szöveget/szövegrészletet az istoka@gvkik.hu email címre, ahonnan rövid időn belül válaszolunk neked.
További információk a plakáton, illetve a fenti email címen.
Istók Anna: Elejétől a végéig – da capo al fine (Fotó: Kovács Ibolya)
Elejétől a végéig – da capo al fine címmel jelent meg Istók Anna író harmadik regénye, mely címéhez hűen különböző tereken és idősíkokon át, az elbeszélői pozíciók folyamatos váltakozásával hívja játékba az olvasót, hogy kezdje el újra és újra a történetet. A cselekményben a szereplők egymáshoz való viszonyukban jelennek meg, folyamatosan alakuló kapcsolataik mentén fogalmazzák újra önmagukat, keresik és veszítik el identitásukat. A személyes léttragédiák önmagába zártságát árnyalják a cselekmény felszínén megjelenő filozofikus, társadalmi, olykor aktuálpolitikai kérdések. A sajátosan hétköznapi, mégis elhallgatott történet mellett az elbeszélői technikákkal való tudatos játék, az olvasó elbizonytalanítása és a már biztosnak vélt tudás megkérdőjelezése teszik érdeklődésre méltóvá ezt a könyvet – megérdemelten. A szerzővel Szabados Bettina esztéta beszélgetett.
A könyv fülszövegében is olvashatjuk, hogy a regény talán a bántalmazás regénye, talán az árulásoké és megbocsátásoké, talán a barátságé vagy éppen a zenéé. Olvasás közben én is azt éreztem, hogy nehéz lenne egyetlen témát, vezérfonalat kiválasztani és annak mentén értelmezni a cselekményt. Mintha prizmát tartanánk a fény felé, amelynek felületén az igazság ezerféle színként törik meg. Miért lehet jobb a többszólamúság, mint az egyenes történetmesélés?
A többszólamúság általában összetettebb hangzást nyújt, a zenében az akkordok, a harmóniák, a diszharmóniák, a feloldások, az alá és fölérendelt szerepek, a kíséret és a szóló jelenlétének köszönhetően sokkal változatosabbá tehető a mű. Éppen így van az irodalomban is, minél több hang szólal meg, annál árnyaltabbá tehető a kép, ráadásul a különböző szólamok felelnek is egymásnak, megismétlik egymás szavait, csak éppen modulálnak közben, variálják a dallamot, a hangnemet, más részletet emelnek ki, más információra esik a hangsúly. A regény szerkezetileg egy olyan zenemű, melyben majdnem minden szereplő lehetőséget kap arra, hogy saját hangján szólaltassa meg a történetet, az olvasó pedig döntse el maga, melyik dallam a legkellemesebb a fülnek.
A cselekmény több különböző szálából egy mégis kiemelkedik – Eszter története. Eszter belső monológja és E/1-es elbeszélése teremt egy közvetlenséget közte és az olvasó között, míg a többi szereplőt majdhogynem tárgyilagosan, kívülről látjuk. Miért gondoltad úgy, hogy éppen Eszter történetének kell háttérül szolgálnia a többi párhuzamosan futó cselekményszálnak?
Ahogy említettem, a regény sokszereplős, bár nem mindenki kapott megszólalási lehetőséget. Ötnél húztam meg a lélektani határt, ennél több zavaró lett volna, azonban még sokan mások is alakítják a cselekményt. Az, hogy egyikük belső E/1-es nézőpontot kapott, annak köszönhető, hogy ő az egyetlen, akinek az idősíkját a múltba helyeztem, és egy kamaszlány hangját kellett visszaadnom, ez pedig könnyebb volt ezzel a technikával, de ettől ő még nem emelkedik ki főszereplőnek, egyenrangú a többiekkel. Ha főszereplőt kellene választanom, akkor én a zenét mondanám annak, hiszen a regény megírásakor az elsődleges szempont a zenei szerkezet volt; a da capo al fine átültetése a szövegbe. Ezzel kapcsolatban egy játék is el van rejtve az olvasó számára a könyvben.
A regény halmozza a fullasztó társadalmi problémákat. Olykor egyetlen léttragédia vetületei is felölelnek egy teljes elbeszélést, (gondolok itt Péterfy-Novák Éva Egyasszony vagy Apád előtt ne vetkőzz című könyvére, hogy kortárs példáknál maradjunk), míg itt a szocializmus látszatjóléte, a magyar rögvalóság, a bántalmazás, a fiatalkori alkoholizmus, mentális betegségek, az elmagányosodás, a külföld csalóka csábítása most csak néhány kiragadott probléma, melyre a regény reflektál. A szereplők mintha egy modernkori tragédiában ragadtak volna, ahol mind ők, mind az olvasó hiába várják a katarzist. Mennyire determinál a társadalmi valóság? Miért tartod fontosnak, hogy társadalmi problémák is ennyire hangsúlyos szerepet kapjanak egy kortárs regényben?
Nehéz helyzetben vagyok, mert romantikus regénynek címkézi a kiadó a könyvet, pedig a történet minden, csak nem romantikus, és ha az olvasó úgy nyitja ki, hogy most kikapcsol és olvasni fog egy heppienddel végződő, kellemes történetet, akkor a végén csalódott lesz. Az, hogy a regény a rögmagyar valóságban játszódik, ahol az említett társadalmi jelenségeken túl még a politika is megjelenik, számomra evidens, ettől lesz reményeim szerint elgondolkodtató, több olvasatú. A hely, ahol a történet játszódik, meghatározó, ha máshova tenném, nem működne, mert a szereplőket alakítja a történelem, a világ, a társadalom, az évtizedes problémák, amelyekkel együtt élnek, a 21. század eleji, vidéki Magyarországon, amit nem ismer senki, aki nem itt él. Egy külföldi, mint a regénybeli Tobias is, egzotikusnak tartja őket, hiszen: „[M]áshogy vannak kódolva, mint ő, más szavakkal beszélnek, más emlékekkel vannak telítve, más hangokra dobog meg a szívük, más tragédiák árnyékolják be a történelmüket. Az egyének talán képesek globalizálódni, de a népek soha, az összgenetikus élmények nem adhatók át az internettel, nem lehet egy egész nemzet múltját megosztani, mint egy fényképet, ahhoz túlságosan sokdimenziós a kép.” (Idézet a könyvből.)
A korábbi felsorolást, miszerint a regény a bántalmazás…stb. regénye is lehetne, szeretném kiegészíteni egy új szemponttal: női sorsközösség. A férfiak, ha meg is jelennek a regényben, leginkább a nők vetületében. Sokkal inkább csak sodródnak a nők döntéseinek következményeként, és habár olykor közvetetten alakítják egy-egy női szereplő sorsát, ez általában negatív tettként jelenik meg (az egyetlen kivétel Tobias, aki megpróbál fellázadni a neki kirendelt szerep ellen, ám nyelvi és kulturális okokból hamar elbukik). Miért kaptak másodlagos szerepet a férfiak a regényben? Miért tartod fontosnak, hogy a regény reflektáljon a női sorsokra?
Érdekes, hogy ezt mondod, más is megjegyezte a regény kapcsán, hogy a férfiak csak mellékszereplőnek tűnnek, nem valódiak, kidolgozatlanabbak, mint a nők. Én sokkal inkább azt éreztem írás során, hogy Tobias és Olivér, valamint Félvér és Rafael, hősök és antihősök alakítják a nők történeteit, a velük való kapcsolat, a hozzájuk való viszonyulás határozza meg a nők életét. Férfiként csak Tobias kapott saját megszólalási lehetőséget, de az eredeti változatban egyébként Olivérnek is volt hangja, csak nagyon eltolta a hangsúlyt a szerelmi szál irányába, ezért kivettem. Az sem véletlen, hogy a regény Tobias hangjával ér véget, nem pedig a főszereplőnek tartott nők egyikével, de abban valóban igazad van, hogy ezt a regényt lehetett volna még nagyon sokáig írni, megszólaltani benne a többi férfit is, és tovább árnyalni a képet, bonyolítani a dallamot. Ki tudja, hogy nem írom-e meg valamikor a folytatását… opus 2.
A regény kísérletezik az intermedialitással: a címből és a történetből adódóan is a zene állandóan jelen van a regényben. A kötetben megidézett konkrét zeneszámok egybecsengnek magával a cselekménnyel is. Hogyan/miért tud meglátásod szerint a zene egy többletértelmet adni a regényed számára?
Mint mondtam, a főszereplő itt a zene, nem csak a szereplők tevékenysége, munkája, hobbija és a megjelenő számok miatt, hanem mert szerkezetileg is így van felépítve. A da capo al fine egy zenei műszó, amit a kotta végére írnak oda, hogy ismételd meg a darabot az elejétől kezdve addig, míg eljutsz a fine szócskáig. Nem véletlenül lett a regény címe is ez, rengeteg motívum, helyszín, történet megismétlődik benne, az akácos pihenő, az osztálykirándulás, az első szerelmek, az öngyilkosságok, a menekülések, mind modulálódnak és visszatérnek picit elváltozva. Rengeteg a párhuzam a sorsokban, néha refrénszerűen ismétlődnek meg dolgok, néha alig felismerhetően, akár egy zeneműben. Már a lektorálási fázisnál tartottunk egyébként, amikor eszembe jutott, hogy mi lenne, ha már ennyire zenei a regény, ha ténylegesen is bekerülnének bizonyos számok a könyvbe, hogy meg lehessen hallgatni. Így lettek aztán QR kóddal beillesztve ezek, illetve készült egy Spotify album is a regény zenéiből.
+1 Hogyan tovább? Mik a terveid a jövőre nézve?
Elkezdtem már írni a negyedik regényt, ami bizonyos szempontból hasonlít erre, az ismétlődések itt is szerepet kapnak, de alapvetően ez most egy nagyon más történet lesz. Leginkább azért, mert úgy írom, ahogy jön a flow, nem foglalkozom cselekményvázlattal, dramaturgiával, karakterek kidolgozásával. Csak a gondolatok és a stílus számít, és a stílus kapcsán a műfajok keveredése is megjelenik majd benne, versek képében. Izgalmas szöveg számomra, mert végre úgy írok, ahogy mindig is szerettem volna: csak elengedem magam és írok, és irtó kíváncsi vagyok, hogy mi fog ebből kisülni.
Istók Anna: Elejétől a végéig – da capo al fine, Szeged: Könyvmolyképző Kiadó, 2022.
Szabados Bettina – Ha az útkeresés (is) utazásnak számít, akkor Szabados Bettina folyamatosan úton van lehetőségek, megoldások, válaszok után kutatva, de általában csak újabb kérdésekkel megrakodva tér vissza.kiemelt
Az önkényuralom egyik, sőt talán legfontosabb feltétele, hogy az emberek atomizált állapotban legyenek. Ezért a vezérek mindent meg is tesznek. Az atomizáltság nem keverendő össze az individualitással. Az individualitás olyan egyediség, ami változatosságával lehetővé teszi a társadalomban élő sokaság alkalmazkodását a változó környezethez és körülményekhez. Atomizáltnak azt a környezetet nevezzük, ahol az egyéneket többnyire mesterségesen kreált félelem, előítélet, gyűlölet, irigység és egyéb negatív viszonyulások teszik képtelenné az egymással való szolidaritásra, együttműködésre. Az egymástól való elszakítottság lehetetlenné teszi a személyes kommunikációt. Pedig van olyan tudományos hipotézis, hogy a gondolkodás maga is közösségi cselekvés, egyedül gondolkodni sem lehet kellő mélységgel. A személyközi párbeszéd hiányának legrombolóbb következménye, hogy az egyének nem magánigények konszenzusos korlátozásával megteremtett, mindenkinek egyaránt járó közjóra, hanem a hatalom által nyújtott előnyök megszerzésére törekednek. Éppen ez a viszonyulás az önkényuralmak legfőbb támasza.
A jog deklarálta törvénynek nevezett szabályok nem azért vannak, hogy valakinek jó legyen, hanem azért, hogy lehetővé tegyék az együttélést. Ezzel szemben a tudomány által feltárt “természeti” törvény(szerűség)ek maguktól “működnek”, érvényesülnek. Felmerül a kérdés, hogy a növekedés törvényszerű-e, vagy csak egy a tudat által létrehozott törekvések közül. Mindenesetre úgy tűnik, hogy ahogyan az ember alkotta jog nem veszi figyelembe a természet törvényeit, úgy a „tudományos” közgazdaságtan sem teszi. Az emberi tőke kifejezés nagyon árulkodó, hiszen tőke alapvetően a hosszabb időre befektethető, már előállított javakat jelöli, amelyeknek nem tagadott, de nem is hangsúlyozott tulajdonsága, hogy hasznot (profitot!) képesek termelni. A mai profitkényszer emberi konstrukció, amit a jogrendszer intézményesít. A termelékenység annak mértéke, hogy a befektetett erőforrások mennyi többlet hasznot hoznak. Az ember, aki alapvetően természeti lény, “idegeneknek” hasznot csak fizikai kényszerre és/vagy társadalmi ráhatásra hajlandó létrehozni. A természetes emberi viszonyokban a profit és következésképpen a hatékonyság értelmezhetetlen.
A világfalu kifejezés divatos volt, mint a globalizáció jellemzése. Mára az emberek többsége számára világossá le(hete)tt, hogy a Föld problémáit nem lehet elkülönült országok szintjén megoldani. Sem az erőforrás korlátok, sem a klímaváltozás, sem – a részben annak folyományaként létrejött – népességmozgások nem kezelhetők a “nemzetállam” fogalmi szintjén. Az emberként történő túléléshez a Földön, szükség van a korábbi elszigeteltségben kialakult kultúrák szinergiájára, legjobb gyakorlatainak harmonizációjára. A közös túléléshez közös mítoszokra, vagy legalábbis a meglévők egymás mellett élésének biztosítására van szükség. Régi „felismerés, hogy a “Kelet” az ember feladatának a világhoz való alkalmazkodást, míg a “Nyugat” a világ átalakítását tekinti. Nem nehéz belátni, hogy a mai válságban mindkét megközelítésre szükség van. Nincs más kiút, mint dolgozni az összehangoláson. A régi bölcsesség segít: “varietas delectat”, a változatosság gyönyörködtet, már csak azért is, mert a címmondatot a több mint száz éve halott Max Weber fogalmazta.
A naponta szembeötlő, (köz)erkölcsöt sértő jelenségek száma szinte végtelen. Államilag nem támogatnak egy alternatív energia termelő eljárást addig, míg nem az övék a vonatkozó gyártó kapacitások többsége. Előre megvesznek bagóért egy területet, amit aztán, amikor valamilyen beruházás felértékeli, többszöröséért értékesítenek. Saját értéktelen földjükre terveznek egy utat, autópályát, egyéb állami építkezést. Rengeteg hasonló ügyet lehetne felsorolni. Mind azt bizonyítja, hogy független, egymást kontrolláló – konszenzusos közjó orientált – intézmények nélkül az állam (köz)pénzmosó maffia mechanizmussá züllik. A törvények sem segítenek. A jog – jelenlegi formájában – tehetetlen, kiheréli a felelősségre nem vonható jogi személyek léte. Fontos tudomásul venni, hogy a tőkévé tett vagyonnak nincs erkölcse. A morál emberi sajátosság, nem lehet elidegeníteni a fizikai/biológiai/társadalmi személyektől. Az állam – mint eszköz – minősége végső soron csak az egyének szintjén mérhető. Nagyon csodálkoznék, ha egy egyébként mindenben teljesen gátlástalan hatalom pont a forint árfolyamon nem nyerészkedne. A mindenre kiterjedő csalárdság csak a fennálló rendszerrel együtt szüntethető meg.
Meggint 1 pl, h, mit, nem kelene, és mit lehetne jobban!,? Nem kéne úlyságíroként bantani vkit, akki elir 1 betüt, mert az újságírokal ez az eset napí szinten megtortenik. Az meg eggyenesen orvendetes ha a rohanó vílágunkban az úlyságírók csak egy betüt írnak el, nem egy tulajdonnevet, vagy egy hazug cikket irnak, tele hamis ínformációkal. Hejesirasi hibat míndenki vét. Főlleg a magyar nyelvben, ahhol ly vagy j betüt irunk. Ha síetve pőtyögűnk bumm egy hiba. Ha mérgesen írunk vmit, vagy esetleg, nem latjuk a képernyőt a patakzzó kőnnyeinktől bummmm még többb híba. Ez a cikk, amelyben leírják, hogy Pankotai Lili elírta az elvileget “elviegre” csak Pataki Lilla elhitelenítését szolgálja. De mind enki vét hejesirási hiubákat. Mind hiteltelenek lennénk?
A szöveg a 2023-as kreatív diák írótáborban készült Újvári Miklós újságíró mentorálásával. A feladat szerint egy bulvárcikkről kellett szubjektív véleményt írni, de nem az eseményt kellett kommentálni, hanem az arról készült cikket. A kezdő mondat adott volt, mindenkinél ugyanaz.
Megint egy példa rá, hogy mit nem kellene és mit lehetne jobban. A magyar zeneipar ebben az évben ismét botrányoktól hangos, a sztárok pedig egymásra mutogatnak. Idén nagy port kavart Lagzi Lajcsi, polgári nevén Galambos Lajos börtönbüntetése.
Nemrég MC Hawer szólalt meg az ügyben, ő Lagzi Lajcsi egy 2022-ben, az egyik tévéműsorban elhangzó állítására reagált, ekkor Lajcsi ugyanis azzal vádolta meg őt, hogy MC Hawer és akkori előadótársa fölhasználta, illetve lemásolta az Amikor a vodka a fejembe száll című szerzeményét. A nyilatkozat ugyancsak érdekes, hiszen tizenhét évvel ezelőtt MC Hawer föllépett ezzel a számmal Lagzi Lajcsi Diridáré című műsorában. A trombitás akkor egyáltalán nem gyanúsította őt, ellenben most olyan nyilatkozatot tett, melyben azt állítja, hogy az átdolgozás után súlyos, milliós anyagi kár érte őt. „Én egyáltalán nem akarok belerúgni egy földön fekvő emberbe, megvan neki most a saját gondja, baja, de ez nagyon bántja az igazságérzetemet.” – nyilatkozta MC Hawer. A zenész, mióta Lagzi Lajcsi börtönben ül, egyszer már járt is Baracskán, ahol Lajcsi a büntetését tölti, és beszélt a börtönőrökkel, akik elmondták, hogy korántsem szívlelik a trombitást. „Nem meglepő. Jól ismerem őt, biztosan fenn hordja az orrát odabent is.” – reagált MC Hawer. A rapper egyébként nemrég a Indexnek beszélt arról, mennyire fölháborítónak tartja, hogy huszonnyolc éve tartó pályafutása alatt összesen nulla díjat kapott és állami támogatásban sem részesült, majd gyorsan hozzátette, ő egyébként nem vágyik a szobrocskákra. A zenész főleg a 2002 után vált ismertté, ám karrierje nem tartott sokáig.
Vádaskodás és a támadások helyett tehát összefogásra lenne szükség a magyar zeneiparban is, azonban egyelőre ennek nem látjuk a jeleit. A műfaj kiöregedett, valaha sikeres képviselői egymásra mutogatnak egy süllyedő hajón.
A szöveg a 2023-as kreatív diák írótáborban készült Újvári Miklós újságíró mentorálásával. A feladat szerint egy bulvárcikkről kellett szubjektív véleményt írni, de nem az eseményt kellett kommentálni, hanem az arról készült cikket. A kezdő mondat adott volt, mindenkinél ugyanaz.
Megint egy példa rá, hogy mit nem kellene, és mit lehetne jobban.
A 19 éves Laura elmesélte Lakatos Levente podcastjében a Szolnoki Palacsintafesztiválon történteket az ő szemszögéből. Az interjúban azt hangoztatta, mennyire megelégelte, hogy őt hibáztatják. Azt állította, valójában Azahriah kezdeményezett, ő pedig azért nem ellenkezett, mert vonzónak találta az énekest, és elmondása szerint nem tudta, hogy van barátnője.
A lány így panaszkodott:
“Rosszul esett, hogy engem hibáztatnak az emberek, meg hogy nagyon csúnyákat mondanak rám… Lelkileg annyira lenyomott az egész, hogy konkrétan már kívülről fájt. Csak sírni tudtam… Azóta átértékeltem magam, és most már rájöttem, hogy több vagyok annál, hogy engem a toi toi mögé vigyenek, akármilyen híres az adott személy”.
Most egy pillanatra tekintsünk el a magas szintű önsajnálattól, és az éretlen szóhasználattól. A szavaiban van egy nagyon fontos üzenet, ami minden fiatalnak szól. Akármilyen csábító is a helyzet: egy hírességgel összeszűrni a levet, ez az egyik legnagyobb hiba lehet. A média életek tömegét teszi tönkre, a hírnév hatalmas terhet rak az emberre, és a tömeg különösen szeret az intim témákon leragadni.
Laura helyzete intő példa arra, hogy a fiatal lányok legyenek megfontoltabbak, gondoljanak a tetteik következményére.
A szöveg a 2023-as kreatív diák írótáborban készült Újvári Miklós újságíró mentorálásával. A feladat szerint egy bulvárcikkről kellett szubjektív véleményt írni, de nem az eseményt kellett kommentálni, hanem az arról készült cikket. A kezdő mondat adott volt, mindenkinél ugyanaz.
