Kolozs Kitti Anna: Ez mi?

Kép forrása: https://www.facebook.com/otthonkommando/

Beléptem az üzletbe, ahol múlt héten rendeltem egy terméket. Rögtön a kasszához mentem, és elmondtam, hogy miért jöttem. Az eladó értetlenül meredt rám.

− Mit szeretne átvenni?

− A mosott béltakarómat – ismételtem.

− Az mi? Hogyan kellene azt elképzelni?

Nagyokat pislogtam, most rajtam volt a sor, hogy ledöbbenjek azon, hogy valaki nem hallott még a mosott béltakaróról.

− Mégis milyen lenne? Olyan, mint általában szokott lenni. Bélszíne van, és ha magadra teríted, akkor jót tesz a hasnak és minden másnak. Ezek mellett még puha bélbolyhos.

Az eladó elkerekedett szeme megnevettetett volna, ha épp nem siettem volna. Nehezen, de végül megszólalt.

− Hölgyem, mi ilyet nem árulunk.

Kikeltem magamból, hogy mer hülyének nézni. Ráförmedtem.

− Ez mégis hogy lehet?! Egy hete itt vettem Önöknél ajándékba egy béltakarót. És rendeltem magamnak is egyet.

− Hölgyem, ez az első alkalom, hogy Önt itt látom – vonta fel a bozontos szemöldökét.

Ennyi elég volt! Felkaptam a táskám és kirohantam a boltból. Aztán, amikor már a friss levegőre kerültem, rájöttem, hogy mégis kellene vennem valamit. Nem lesz mibe belevackolnom magam egy szabálytalan könyves körrel. Dühödten mentem vissza az üzletbe. Az eladó ugyanaz volt, de sokkal kedvesebbnek tűnt. Ahogy észrevett, elmosolyodott.

− Jó napot hölgyem! Megérkezett a mosott béltakarója, amit múlt héten rendelt!

­

Kolozs Kitti Anna: Perverz humorát a nagy szája tudja csak felülmúlni. A kreativitása nem csak az írásaiban, de a borítóterveiben is meglátszik. Egy ideje már a Pusztító
írókörhöz tartozik.

Galló Kovács Zsuzsanna: Limuzinnal a nagy Amerikában

illusztráció: pixabay.com

 

 

 

Az élet olyan, mint egy doboz bonbon. Sosem tudhatod mit veszel ki belőle. (Forrest Gump)

Suhan a limuzin velem Buffalo felé. Kibámulok az ablakon, nézem a tájat, ami esztétikai élményt nem jelent, hisz zömmel a sztráda mellett visz az út.

Csak egy keveset beszélek angolul – jelzem a sofőrnek elinduláskor, hogy társalgásra ne számítson, de feltételezem, hogy ezzel nagy csalódást nem okozok. Neki most az a feladata, hogy engem, egy lökött magyar turistát, épségben elszállítson a Buffalo-i reptérre. Igen, jól olvasták, lökött a legjobb kifejezés rám. Balek, gondolom önmagamról a kényelmes limuzin hátsó ülésén Buffalo felé suhanva, hisz ahelyett, hogy most New York látnivalóiban gyönyörködnék,vagy a Central Parkban sétálnék, limuzinnal utazom egyedül a Niagarától úgy, hogy nem is láttam közelről a zuhatagot. Nem sajnáltam rá időt, pénzt, fáradságot, és bevállaltam ezt az egynapos kirándulást repülővel New Yorkból. Hajnali hat óra óta talpon vagyok, hogy rápillanthassak a világ egyik legszebb természeti látványosságára, amiről eddig mindenki csakis szuperlatívuszokban mesélt. Nekem ma szó szerint valóban csak a rápillantás jutott ebéd közben, fentről, a Skylon Tower kilátótoronyból. Galló Kovács Zsuzsanna: Limuzinnal a nagy Amerikában bővebben…

Ujj Béla: “A demokráciánkat a teljes átláthatósággal kell megvédenünk.” (mondatértelmezés)

Almási Lajos alkotása

A demokrácia legalapvetőbb feltétele annak elfogadása, hogy nem vagyunk különbek, mint a többiek. Persze az is nyilvánvaló, hogy a dolog csak úgy tud működni, ha a többiek is így gondolják. Már ebből a kiemelt szempontból is világosan látszik, hogy a demokráciát működtetni folyamatos, soha be nem fejezhető napi munka, saját magunkon és egymáson. Sir Winston Leonard Spencer Churchill közismert mondása, “a demokrácia a legrosszabb kormányzási forma – nem számítva az összes többit, amellyel az emberiség időről időre megpróbálkozik” – ugyanerre világít rá. Ez a mondat nem tagadja a próbálkozást, de felhívja a figyelmet a minden változtatással kapcsolatos szükséges óvatosságra. Mivel a demokrácia emberek közötti viszonyháló, nagyon sérülékeny; fenntartásához bizalom, és elfogadott közösen vallott hiedelmek is kellenek. A szükséges közös nevező nem transzcendens, hanem emberi, olyan, ami feltételezi a közjó lehetőségét. Egy ilyen létezésnek alapvető feltétele az átláthatóság. Ami azért is fontos, hogy lehessen tudni, éppen mennyi aktivitásra van szükség az együttéléshez nélkülözhetetlen empátia működtetéséhez. Ezt a mondatot Melania Trump írta a Twitteren férje elnökválasztási veresége után.

Ujj Béla: Akár meg is változhatnak a dolgok (önbeszély)

illusztráció: pixabay.com

Amikor felkeltem, semmim sem fájt. Szinte rohantam lefelé a lépcsőn az emeleti hálószobából. Tegnap felfelé még a korlátba kellett kapaszkodnom. Fogmosás után, reggeli előtt gyorsan lenyomtam száz fekvőtámaszt. Az eddigi maximumom, húsz éve, hetven volt. A helyzettől felbátorodva előkerestem kedvenc Wrangler farmeremet. Újra rámjött. Jól éreztem magam benne. A múlt században volt rajtam utoljára. Csörgött a mobilom. Az a régi üzletfelem hívott, akivel egy éve nem állok szóba. Azt mondta, hogy kifizeti a munkát, amit tavaly nem volt hajlandó. Rájött, hogy igazam volt, jár nekem a fizetség. Bekapcsoltam a rádiót, hagytam szólni a híreket, amiket már évek óta nem hallgatok. Azt mondták, hogy a parlamentben sürgős eljárásban beterjesztettek egy törvényjavaslatot, amivel még ma kétszeresére emelik az egészségügy és az oktatás éves költségvetését. Már éppen belenyugodtam, hogy teljesen hétköznapi életem lesz, amikor nem mindennapi dolgok kezdtek történni velem.

Az Irka “első mondatból utolsó” sorozatból.

Istók Anna: Diéta

Fotó: pexels.com Daria Shevtsova képe

Nem én öregszem*

csak az álmaim fakulnak, lassulnak

nem gyárt már emlékeket a szétfolyó idő

mi volt tegnap, egy hete, egy éve

híg tésztaként csorog a serpenyőbe

esténként melegség tölt el ha

vaníliaillattal telik meg a ház.

Nem öregszem.

testem tapasztalatokat épít

az izmok helyét átveszi

a tudás nyúlós kelttészta tömege

mérlegre állok reggelente hogy lássam

miként enyészik el

a testzsírzsázalékban mért

akarás.

Nem öregszem.

csak megállok és

tojást ütök a tálba

cukrot öntök hozzá

bassza meg magát minden diéta.

 

*A vers Bánki Éva: Lassan című versének parafrázisa, mely egy kreatív feladatként született műhelytalálkozónkon.

Ujj Béla:”Valóságos függetlenséget csak a gazdasági függetlenség tud garantálni.” (mondatértelmezés)

Almási Lajos rajza

Sokan hiszik, adott feltételek között jogosan, hogy gazdagnak lenni biztonságosabb, mint szegénynek. Azt kevesebben tudják, mi a függetlenség. Ők sem gondolnak bele, hogy akkor független valaki, ha szükségleteit a maga erejéből ki tudja elégíteni. Nem értik, hogy a felhalmozott pénz is “más” tényezőktől függés. A pénz értéke a társadalmi viszonyrendszer függvénye. A vagyonra támaszkodás is függés, akkor is, ha sokan biztosítéknak vélik a vagyont. Az ideális önállóság mentes minden külső, idegen, erősebb jogán gyakorolt befolyástól és beleszólástól. Olyan életmód, amely lehetővé teszi a saját létezés feltételeinek megválasztását. Ez – mint a teljesség – kivitelezhetetlen vágykép. Bebizonyosodott, hogy a vagyon önmagában nem elég biztosíték, számtalanszor fosztottak meg tőle embercsoportokat a történelemben. És a mégoly tökéletes társadalomban létezés sem lehet független a természettől. Az elérhető személyes függetlenség nem jelenti azt, hogy nem kell együttműködni mással. Az anyagi nem függés nem önálló érték. Akik ezt vallják, tévesen azonosítják biztonságuk fő tényezőjeként. Meg kell érteni, hogy a bizonytalanság nem szüntethető meg, mert a valóság egyik, örök paramétere.

Mersdorf Ilona: Utolsó történet

illusztráció: pixabay.com

– Hány éves? – futott fel a doki szemöldöke a homlokára.

– 53-as vagyok – kerültem meg a választ.

– Itt minden a legnagyobb rendben – húzta végig mutatóujját a laboreredmények kétoldalas listáján.

Látszott rajta, hogy kezd kibillenni a mindentudó doktorbácsi szerepből. Már-már emberi érdeklődéssel kérdezte, van-e EKG-m, tüdőröntgenem, izotóp-vizsgálatom, gyomortükrözésem. Volt. Kiterített mindent maga elé, mint jós a kártyáit. Megint rám nézett.

– Most hogy érzi magát? – kérdezte, megnyomva a most-ot. Márciusban mégiscsak én fordultam hozzá azzal, hogy beteg vagyok.

– Jól – vontam meg a vállam. – Talán csak a tavaszi karantén-stressz készített ki…

– Lehet. A stressz, ugye…

Nem folytatta. Mért még egy vérnyomást, oxigén-szaturációt, majd kissé csalódott arccal elbocsátott. Útravalóul felírt pár vitamint, immunerősítőnek a második hullámhoz. És visszahívott kontrollra novemberben. Nem láttam rajta a hezitálást, hogy talán ismét fél évbe telik majd, mire orvos és beteg valós térben is érintkezhet.

A gyógyszertár ajtajában nekem ütközött egy köhögő ember. Most lázam van. Nem hiszem, hogy novemberben be tudok menni a rendelőbe. Megjött a tesztem. Pozitív.

Az Irka “első mondatból utolsó” sorozatból

 

Ujj Béla:”Régen minden jobb volt.” (mondatértelmezés)

Almási Lajos alkotása

Komolyan így gondolja, aki mondja? Nem csak pillanatnyi az érzett elkeseredés? A valóban megélt, tényleg volt „régen”-t, vesszük számításba? Egy testi öregedés keserűségétől megtisztított jelenből tudunk visszanézni? Sok a megválaszolandó kérdés. A balgaság fiatalon sem erény, de az idő gyógyítja. De bölcsesség csak annak jut, aki eleget tesz érte. A „minden” akarása a semmibe markol. A számtalan próbálkozással kiválasztott valaminek kell egyre jobban valamilyennek lennie. Valaminek, ami mindenkinek más. Helyesen akarni megtanulható. Nagy kérdés, mi a „jobb”, a régi sovány, vagy az újabb kövér szegénység. Abban, ha ma rosszabb, mint egykor, nem az út a hibás, nem is a táj, hanem az utazó. A jó nem állapot, hanem viszony, nem cél, hanem irány. A személyes lehetőségeket nyilvánvalóan befolyásolják a környezeti feltételek. De az, hogy valaki saját életidejében, adott kapcsolatai mellett, bejárt élettereiben mennyit tud kihozni magából nem a külvilágon múlik, hanem saját teremtőképességén. Azon, hogy mennyire képes önmagával kitölteni mindenkori jelenét. Aki csak használja a világot, annak öregségére egyre kevesebb marad. Aki elfogyó testéből szellemet épít, az nyugodtan várhatja a halált. Akinek régen jobb volt, az hiába élt.

 

 

Szabados Bettina: A Vilmos lába büdös

illusztráció: pixabay.com

A Vilmos lába büdös. Megjön a munkából délután ötkor, áttrappol a frissen felmosott kövön, lerúgja a drága bőrcipőjét, és lerogy a fotelbe a nappaliban. Az egész lakást belengi a lábszag, hiába szellőztetek szinte állandóan. Nálunk nem a harangszó jelzi a vacsoraidőt, hanem az ötórai lábszag. Próbálkoztam talpbetéttel, hegyi patak illatú sprével, naponta mosom a zokniját – ez a tényen mit sem változtat, hogy a Vilmos lába büdös. Az orvos szerint krónikus betegség lehet. Viszont én már lassan más illatot nem is érzek: kifőzöm a tésztát – lábszagú, összekeverem a piskótatésztát – lábszagú. Ez maradt már csak nekem: Vilmos és az ő lábszaga. A gyerekek külföldön, az unokák is már inglisül köszönnek, a szépészeti vállalkozásom csődben. A behajtókat is csak ez az örökös lábszag tartja vissza. És hát kérdem én: Mit tehet egy asszony, ha a férje vénségére megbüdösödik, hörgő húspogácsává fonnyad, s ráadásként úgy készül meghalni, hogy véres veszedelemben hagyja a feleségét?

Az Irka “első mondatból utolsó” sorozatból

 

In memoriam

illusztráció: pixabay.com

Weöres Sándor: Bolero

Mind elmegyünk, a ringatózó fák alól mind elmegyünk,
a párás ég alatt mind indulunk a pusztaságon át
a száraz ég alá, ahányan így együtt vagyunk,
olyik még visszanéz, a holdsugár a lábnyomunkba lép,
végül mind elmegyünk, a napsütés is elmarad
és lépdelünk a csillagok mögött a menny abroncsain,
tornyok fölé, olyik még visszanéz és látni vágy,
hullott almát a kertben, vagy egy bölcsőt talán
ajtó mellet, piros ernyő alatt, de késő már, gyerünk,
ahogyan a harangok konganak, mind ballagunk
mindig másként a csillagok mögött, a puszta körfalán,
ahányan végre így együtt vagyunk, mind elmegyünk.

https://www.youtube.com/watch?v=F9pVoj1A3n4

Az IRKA blogja. Gödöllő és irodalom.