– részlet –

Nem sokat tudtam Miklós múltjáról, végtére is csak pár hónapja ismertem meg, de néha említette, hogy ő nem pesti, hanem egy nyírségi kis faluban nőtt fel, és húszévesen járt először a fővárosban. Már huszonhat volt, mikor munka miatt végül Kőbányára költözött. A falujáról csak ritkán mesélt nekem, de ha időnként rászánta magát, az olyan volt, mintha a szürke térkőbe fullasztott belvárosi téren átfújt volna a szél, amely mindent elmosó vihart ígért a nyári forróságban.

– Te nem is ismered igazán a csendet – mondta nekem komolyabb hangvételre váltva – mert egy állandó alapzajban létezel.

– Már miért ne ismerném? – akadékoskodtam.

Lekezelőnek éreztem a megállapítását, ezért megkértem, fejtse ki bővebben, mit ért csend alatt. Miklós kérdésemre kérdéssel válaszolt:

– Tapasztaltad-e már a déli hőségben beálló némaságot, mely annyira mély, hogy a gravitációnak magát megadó érett barack lehullása egy meteorit becsapódásának a hangjával ér fel?

Miklós ezt úgy magyarázta, hogy ebben a végtelen csendességben a hangok sosem sűrűsödnek zajjá, minden nesz értelemmel teli – a gyöngytyúk rikácsolása az idegen macska ólálkodását jelzi, a kavics csikordulása vendég érkezését. Ez a mindent körülölelő csend pedig násztáncot jár az időtlenséggel.

– Különös, de nem gondoltam akkoriban a múltra vagy a jövőre, csak úgy éltünk bele a világba, és az idő múlását egyedül a cseresznye, a meggy, a sárgabarack, és végül az alma, szilva és a szőlő érése jelezte.

– Nem értelek – mondtam neki. – miért jöttél el mégis, miért nem maradtál ott ebben a te néma örökkévalóságodban?

– Nem tudom – felelte. – Talán többre, a jövő lehetőségére vágytam.

Már az utcán álltunk, a borozó nyitott ajtajából kicsorgott a fény a járdára, indulni készültünk. Mint akinek csak most jut eszébe, még hozzátette, mintegy végszóként, hogy szűknek érezte maga körül a falu időtlen terét, amelynek határköveit az elhunyt és még élő családtagok végtelen sora alkotta. Meg tudná nekem mutatni azt a tornácos parasztházat, ahol még a dédszülei nevelték fel a hét gyereküket, köztük az ő nagyanyját is.

(Megjelenés helye: Öt perc indulásig  – IRKA Antológia, Gödöllő, 2021 A kötet megvásárolható, vagy kikölcsönözhető a Gödöllői Városi Könyvtárból.)

Szabados Bettina – Ha az útkeresés (is) utazásnak számít, akkor Szabados Bettina folyamatosan úton van lehetőségek, megoldások, válaszok után kutatva, de általában csak újabb kérdésekkel megrakodva tér vissza.

– részlet –

A kirándulásuk során egy hatalmas gyümölcsösbe is ellátogattak, melyet teherautóval, vonattal és a csatornán lévő csónakkal lehetett csak körbejárni. Az egész napos kirándulás végén a tulajdonos százhatvan féle gyümölcsöt rakott ki egy hatalmas asztalra.

– Ezekből hány fajtát ismersz? – kérdezte Palma Páltól.

– Talán tizenötöt – ismerte be Pál, miután mindegyiket jól megnézte, – de pár ismeretlent meg fogok kóstolni ma.

Miután visszatértek Gold Coastba, Pál elhatározta, finom gulyáslevest fog főzni. Bográcsban! Lánya a barátnőit is meghívta, mert már sokat mesélt nekik arról, hogy édesapja milyen csodálatosat tud főzni. Pálma megvette a hozzávalókat, a pirospaprikát is. Pál hiába szórta bele az összeset, a gulyásleves mégsem akart színesedni. Hiányzott belőle a magyar pirospaprika. Azt egyetlen ausztrál paprika sem tudta pótolni. Pálma barátnői ugyan dicsérték a főztjét, a bogrács is kiürült, de neki égett az arca, és nem ízlett a saját főztje.

A hazafele tartó repülőúton eszébe jutottak az ausztrál bennszülöttek, akik mélyen hisznek abban, hogy van értelme az életnek, és semmi sincs véletlenül. Minden reggel tizenöt perces szertartásos imával kezdik a napot. Imádkoznak az előttük álló napért, önmagukért, barátaikért, az egész világért. Sokat nevetnek, ritkán sírnak, hosszú életűek, egészségesek, lélekben nagyon gazdagok. Körben ülnek, figyelik egymást, mert a szemben ülőt lelki tükörképnek tekintik. Vallják, hirdetik: Váljunk el békében, és hálával!

Ők már ötezer éve boldogok!

(Megjelenés helye: Öt perc indulásig  – IRKA Antológia, Gödöllő, 2021 A kötet megvásárolható, vagy kikölcsönözhető a Gödöllői Városi Könyvtárból.)

Pataki Pál – Fiatalként röpködött a nagyvilágban. Hobbijai közé belefért a szőlő-, gyümölcstermesztés, a borkészítés. Törött szárnyaival őrhelyet változtatva, kisszobában Életadta lehetőségeivel írogatja verseit, prózáit.

– részlet –

Udvariasság

Az  Astoriánál egy idős házaspár száll fel. Nem néni és bácsi, hanem hölgy és úr. Valaha jobb napokat láttak, a hölgy még innen van az elnéniesedésen. Ápolt megjelenés, aranygyűrű, lakkozott köröm, diszkrét rúzs, szőkített haj. Az úr feltűnően rosszabb fizikai állapotban van, a rövidnadrág láttatni engedi cingár lábait. Félve, totyogósan keres valami kapaszkodót. Bizonytalan mozgásával ellentétben tekintete élénk, érdeklődést mutató. A lelki befelé fordulás még nem kezdődött el nála.

Az egyik ötös ülés közepén van egy szabad hely. A feleség odairányítja csoszogó járású férjét. Szélen gyorsan feláll egy fiatalember, átadná helyét a hölgynek. De így nem ülnének egymás mellett. A közöttük ülő úr felajánlja a feleségnek, hogy cseréljenek helyet. Ő zavartan tiltakozik, de végül megtörténik a csere, a házaspár egymás mellett ülve folytathatja útját.

Arra gondolok, milyen jó lenne, ha mindig ilyen ügyesen elrendeződnének a dolgok.

– Hát ez van. Megöregedtünk, apám – mondja beletörődve a megváltoztathatatlanba a nej.

(Megjelenés helye: Öt perc indulásig  – IRKA Antológia, Gödöllő, 2021 A kötet megvásárolható, vagy kikölcsönözhető a Gödöllői Városi Könyvtárból.)

Pap-Klára Márta- Nyugdíjas pedagógus. Látószögének középpontjában az ember áll. Utazásai során is az emberekre fókuszál. Apró gesztusokat, beszélgetéseket megfigyelve írja rövid történeteit.

Egy köznapi út leírása

– részlet –

Így ért el vidékünk folyócskájának forrásvidékére. Átvergődött a lucskos, kusza pagonyon, s hamarosan – szinte meglepetésszerűn – széles útra került. Balról itt-ott néhány házikó, jobbról a lelkesen csobogó víz. A kövezeten immár kopogó léptekkel haladt, mígnem házak összefüggő sora közé ért. A viskókat a tehetősebbek nagy házai váltották föl, a csöndet meg a dolguk után siető lakók lovainak dübörgése foszlatta szét. Kocsinként száz-százötven ló ereje röpítette utasaikat kötelességeik felé.

A környék nyüzsgése fokozódott. Boltok, árut fuvarozó teherautók, s végül a környék lakosait szállító buszok is elődübörögtek. Bennük álmos emberek bóbiskoltak. Előbb a mindennapi mókuskereküket pörgetők, majd derék, iskolát nem kerülő fiúk s lányok zötykölődtek. Errefelé már járda is kínálkozott. Partja mentét, a házak, kerítések tövét sérült sörös dobozok, tépett, tartalmukat vesztett zacskók tarka tömege borította. A szemlélő csak arra gondolhat, hogy telve még pehelykönnyűek, de kiürülve ólomsúlyúak lettek tulajdonosaik kezében. Így érthető, hogy megkönnyebbülten hullajtották el akárhol.

Emberünk rendületlen folytatta útját. Áthágott visszhangos, föl nem fogható zeg-zugokkal cifrázott lakótelepi utakon. Szemével figyelmesen pásztázta a lába alá terülő út aszfaltját. Nem kíváncsiságból, csak óvatosságból. Érthetőn, nehogy útnak indítsa Karinthy kósza lányait, hideg cselédeit…

(Megjelenés helye: Öt perc indulásig  – IRKA Antológia, Gödöllő, 2021 A kötet megvásárolható, vagy kikölcsönözhető a Gödöllői Városi Könyvtárból.)

Nádaspétër – Magyar anyanyelvű közép-európai. Született csavargó. Varsó-Belgrád és Inverness-Siraz beutazott területének tengelyvégei. Vén korára leülepedett a magyar falu és a magyar nyelv bűvkörében.

– részlet –

Ó a magas-magas ég ott a messzi fent
hol a világos ég virul szerte újfent,
ott, hol kristályrácsot sző a tiszta éter,
szálai közt a mindenség süvít széllel.
Ott feszül, e leheletnyi tündér hártyán
ezer színével a boltíves szivárvány:

PIROS: tégla-házak
kémények és gyárak.
Tűzpiros tűzcsapok,
s automobilok.
– ódon bordó posztó
mily hadi-lobogó –
Magenta kombájnok
s rézvörös kazánok.
messzi bíbor szőlő
sok rozsdálló erdő.

(Megjelenés helye: Öt perc indulásig  – IRKA Antológia, Gödöllő, 2021 A kötet megvásárolható, vagy kikölcsönözhető a Gödöllői Városi Könyvtárból.)

Mihályffy Balázs – Gyerekként sokfelé járt családjával – külföldön és belföldön – egyaránt. Már ekkor megfogta a világ sokszínűsége, változatossága. Lenyűgözték a különböző külföldi országok kultúrája és szokásaik. Ezek a benyomások nagy hatást tettek rá. 

– részlet –

Minden hely, ahol jártam, kétféleképpen él bennem. Egyik az, amit előre elképzeltem, százszor megálmodtam, kiszíneztem, próbáltam tartalommal megtölteni. A másik az, amit láttam, lefényképeztem, mondhatnám megszereztem. Még az utazás után is sokáig az első, az elképzelt az igazibb. Később, ahogy telik az idő, és elő-elő vesszük a fényképeket, lassan már csak azok maradnak. A valóság a legtünékenyebb, a megörökített pillanatok elfedik.

Elfelejtjük majd azt, ami nem illik bele a fotóalbum-Szicíliába. Az első szállást a beton-iglu táborban, ahol lélek sincs rajtunk kívül. Majd, ha elkezdődik a szezon, a stagione, akkor más lesz, mondja a traktoron érkező, sietős tulaj.

A nevetős erdélyi magyar fiút, az első helybélit, akit megszólítunk a kihalt Agrigento-i tengerparton. Unatkozva támasztja a pizzéria ajtaját, még ők is zárva vannak. Mikor meglátja a magyar rendszámú kocsit, elkalauzol bennünket az apartmanunkig. Nem sokat tud még az itteni dolgokról, próbaidőn van, tandíjra gyűjt. A május szokatlanul hideg. Erre még nem volt példa, de mi is visszarettenünk a fürdéstől, csak a tüdőnket szívjuk teli a ropogósan sós tengeri levegővel.

Megmarad viszont – a nevét kivéve – az első hegyi falu, ahová a híres Mária-kegyhely kedvéért kapaszkodunk fel. A Bacchus-fejű, mészfoltos kezeslábast viselő öreg kőműves kilométereket kerül nyikorgó biciklijével, hogy odavezessen bennünket a jelöletlen utakon. A templom zárva, egy pogány áldozóhely kivéreztető teknője fölött mesél valami helyi legendát az öreg, nehezen érthető siciliano dialektusban. Alattunk a faluban fékevesztett lövöldözés, sikítozás. A kis Paolo keresztelője van, ez a szokásos szertartás utáni tűzijáték, tudjuk meg. Mit számít, hogy délután három óra van?! Az öreg folyton telefonál, erőszakosan marasztal, én úgy érzem, jobb, ha megyünk.

Az utak hullámvasútszerűen meredekek. Kapaszkodunk az üléstámlákba, félünk, hogy a kocsink visszacsúszik a tengerbe. Alig fér el valami a sziklás partokat szaggató hullámok és az eget lyuggató csúcsok között. Minden túlzó: az út fölött összecsapó tavaszi virágözön, a kőházak egymást fojtogató zsúfoltsága a falvakban, a hegytetőkön tarajosan szétterülő fehér városok. Az inkább az égen, mint a föld felett lebegő vulkán, amit nem lehet elkerülni. Érte és belőle van az egész sziget.

(Megjelenés helye: Öt perc indulásig  – IRKA Antológia, Gödöllő, 2021 A kötet megvásárolható, vagy kikölcsönözhető a Gödöllői Városi Könyvtárból.)

Mersdorf Ilona – Gyerekkorában a holdra is eljutott Verne Gyulával, majd húszévnyi kényszerű bezártság után ismét útra kelhetett – igaz, szerényebb úticélok felé. Iránytűje mindig a nagy vizek és az ókori kultúrák felé viszi. Ha nyerne a lottón, venne egy nagyobbacska hajót, amin az egész család elfér, és körbeutazná velük a Földet.

– részlet –

Pakolásban egyértelműen mindig is nagyok voltunk.

A sok utazgatásnak köszönhetően abszolút tökélyre fejlesztettük az összekészülést, így már pontosan tudjuk, melyik táskába mi fér bele, mi az, amire mindenképp szükségünk lehet, és ezt hogyan tudjuk lazán beszuszakolni a kocsinkba. Na, oké, az talán túlzás, hogy lazán. Ez a mostani időszak mégis picit más, hisz ha átruccanunk osztrákhonból magyarba, akkor az azért nem egy klasszikus értelemben vett nyaralás. Bár a csomagok tekintetében nincs nagy különbség. Abból most is sok van. Minden egyes alkalommal egy folyosónyi cuccal utazunk. Mindegy, hogy két napra megyünk, vagy egy hétre, a mennyiség ugyanaz. Ilyenkor a konyhából csak úgy lehet megközelíteni a bejárati ajtót, ha közben kismillió bőröndön, sporttáskán, zacskón esünk át. Pedig a férjem tett egy gyatra próbálkozást arra, hogy ezt a rengeteg holmit, hogyan is lehetne leredukálni: mondjuk úgy, hogy mindenki annyi táskát hozhat, amit ő maga elbír. Bevallom, ezen a teszten én elbuktam.

Mert ugye fejenként egy táska az alap. A lányomnak kettő. Meg anyának is. Aztán kell egy cipős. A laptop sem maradhat otthon. És sportcuccot is vinni kell. Mindenkinek külön. Télen korit is. Abból rögtön négy párat. Az otthoniak extra megrendelése egy külön kosárba kerül (csupa csak kint kapható finomság). Egy-két üveg jó bor a barátoknak, egy kis nasi a gyerekeknek, kinőtt ruhák a barátnőim gyerekeinek. Vissza kell vinni a könyvtári könyveket, a kiolvasott osztrák újságokat is. Ott vannak még a kütyük is: mobil, tablet, fülhallgató. Ezek létfontosságúak, különben már az első kanyar után jön az örökzöld ott vagyunk már?

(Megjelenés helye: Öt perc indulásig  – IRKA Antológia, Gödöllő, 2021 A kötet megvásárolható, vagy kikölcsönözhető a Gödöllői Városi Könyvtárból.)

Kovács Móni – Külkereskedő, hobbi publicista, blogger és futóbolond, de leginkább mégis egy folyton meghasonló maximalista, pörgős anyuka, aki már több országban lépett ki saját komfortzónájából.