Pierre-August Renoir: A zongoralecke

Galló Kovács Zsuzsanna: Én és a zene

Tízévesen kezdtem ismerkedni a zenével. Nagy áldozattal járt a faluból a közeli kisvárosba hetente kétszer bejárni busszal a zongoraórákra, de Ilus néni, a tanárnő rendkívüli egyénisége és a zene iránti szeretete kárpótolta a fáradalmakat.
Már az érdekes és örömteli volt nekem, hogy a hatalmas, ,,igazi” zongorán leüthettem a billentyűket, hiszen ez egészen más érzéssel járt, mint otthon a kis pianínón. Ilus néni megérezte bennem a rácsodálkozást a kis dolgokra, és észrevétlenül megismertetett a polgári életformával járó szokásokkal. Porcelán csészében teáztunk, s a maga sütötte linzerhez egy olyan pici tányért hozott, amire csak pár morzsa fért. Még most is emlékszem ennek a porcelán tányérkának az apró, halványzöld virágmintájára. Amikor Ilus néni zongorázott a dallam átjárta minden porcikámat s úgy éreztem lebegek, miközben a délutáni napfény táncot járt a félig lehúzott redőny résein. Ünnep volt számomra Ilus nénivel minden óra zenetanulásom nyolc évében, ami felejthetetlen szereplésekkel és sikerélménnyel is járt. A Gyulán megrendezett Erkel zongoraversenyen a harmadik díjat kaptam meg, s ez a bronzérem  ifjúságom legszebb emléke maradt. Ilus néni szerint előttem állt a zenei karrier. Szomorúan vette tudomásul, hogy az orvosi hivatást választottam  helyette. Biztatása tükrözi rendkívüli szeretetét:
– Jó orvos leszel, hisz van benned kitartás, szorgalom, és empátia.

Tóth Menyhért: Álomtanya

Galló Kovács Zsuzsanna: In memoriam Tóth Menyhért

Nagyszabású május elsejei ünnepségekre emlékszem a falu szélén lévő futballpályán. A hosszú beszédek és az unalmas műsorok után nem csoda, hogy mire a falu festőművésze szavalni kezdte saját versét, már senki nem figyelt rá. Menyus bácsi fehér haja lobogott a szélben, átszellemült arccal beleélte magát versének mondanivalójába, nem figyelte és nem zavarta, hogy a gyerekek lökdösődnek, zajonganak és nevetgélnek. Galló Kovács Zsuzsanna: In memoriam Tóth Menyhért bővebben… →

Horváth Piroska: Tovább!

Mersdorf Ilona: A szokás hatalma

Mióta az eszemet tudom, rossz volt a csaptelep a fürdőkád fölött. Pontosabban olyan volt, mint minden régi szerkezet: érezni és érteni kellett a lelkét, hogy együtt tudjál élni vele.
A háziaknak engedelmeskedett. Igaz, finoman kellett vele bánni. Megvolt pontosan az a vízsugár, amelynél átkapcsolt zuhanyra. És az az erő, amivel fel szabadott húzni a csappantyúját ennél a műveletnél. Ha túl gyenge volt a vízsugár, kiakadt a csap, és visszament csurgó üzemmódba. Ha túl erősen rántottad fel az átváltó gombot, akkor levált a zuhany gégecsöve. És lehetett megint javítani… Egyedül a férjem értett hozzá. Ez a kettőjük titka volt.
Mi többiek csak passzív élvezői voltunk a jótékony zuhanyzásnak.
Ezzel a szereposztással amúgy együtt tudtam élni…
Gond akkor volt, ha vendég jött a házhoz. Hiába tartottam eligazítást zuhanyhasználatból, ez rendszerint kevésnek bizonyult. A férjemnek újra és újra meg kellett javítania a zuhanyt. Én újra és újra pampogtam rajta, hogy ez nem egy állapot, vehetne már egy új csaptelepet. Mersdorf Ilona: A szokás hatalma bővebben… →

illusztráció: users.atw.hu

Bojár Cassino:  Mese a kopaszfalvi kántorról, aki Szőrlovag akart lenni

A falu kocsmájának belső termében sűrű pipafüst kavargott. Az egyik sarokasztalnál vidám társaság verte a blattot, nagyokat kortyolva söröskorsóikból. Ahogy múlt az idő, a lapjárás szeszélyeinek traumáját egy-egy adomával, régi históriás történettel próbálták oldani. Ebben pedig Bódog tanító járt élen, akire – mint a falu krónikására – némi respekttel néztek fel a többiek.

Már az ötödik kör üres korsói sorakoztak az asztalon, amikor Lopovics Laja, a falu postása, nagy tisztelettel fordult az okító felé és kérte, mondaná el végre a világgá szaladt kántoruk igaz történetét, ahogyan az megesett szegény párával. Biztatásul újabb teli korsót tolt a gyermekek réme elé. Bódog tanító, miután egy nyalintással leszürcsölte a friss sör habját, ceccegett néhányat és megadóan bólintott a fejével. Bojár Cassino: Mese a kopaszfalvi kántorról, aki Szőrlovag akart lenni bővebben… →

Chagall: Én és a falu

„… egy bizonyos kép emléke csak egy bizonyos perc sajnálata; s a házak, a fasorok, az utak éppoly mulandók sajnos, mint az évek.”(Proust)

Galló Kovács Zsuzsanna: Én és a falu

Ötven év elmúltával is emlékszem annak a borsólevesnek az ízére, amit tízenéves barátnőmmel főztünk vacsorára a határból fáradtan hazatérő családjának. A falusi gyerekeket korán munkára fogták, volt, aki a földekre járt segíteni, vagy ebédet vinni, barátnőmnek a főzés jutott. Csodálattal néztem gyakorlott mozdulatait, ahogyan a zsírban párolódó borsóra lisztet hintett, majd egy kevés piros paprikát, s a vöröshagymát sötétzöld szárával együtt dobta bele a levesbe, s az hosszan kilógott a fazékból. A csipetke gyúrása közben arról álmodoztunk, hogy én orvos leszek, ő pedig tanárnő. Galló Kovács Zsuzsanna: Én és a falu bővebben… →

Horváth Piroska: Rejtett kincsek

Tóth M. Erika: Bubó mese

Bubó egész éjjel dolgozott, öblös foteljében éppen csak megpihentette fájó hátsóját, amikor könnyű szárnysuhogást hallott. Mire kikászálódott odújából, már csak az elsuhanó szürke árnyat látta.
A szokásos reggeli erdei összejövetel előtt Csóri szarka repülte körbe az erdőt, hírt adva a fontos eseményről, hogy a mai találkozót senki el ne mulassza. Kettőt csörgött Bubó odúja előtt, és sietve távozott, illatfelhőt hagyva maga után. Tóth M. Erika: Bubó mese bővebben… →

illusztráció: pixabay.com

Pecznik Éva: Kisvárosi sajtárus

Exkluzív sajt- és egyéb finomságok üzlete. Szomorú tekintetű, olaszos amorózó a pult mögött, udvarol a csinos, fiatal női vevőknek. Tekintetében a Fellini-filmek hőseinek örök vágyódása: Mastroianni és Alain Delon egybegyúrva. Rezignáltan szeletel és vág, mér és csomagol, miközben félig lehunyt szemhéja alól méricskél.

Vajon mi jár a fejében? Ki az, akitől borravalót kaphat? Ki lesz az, aki nagyvonalú hanyagsággal egész százasra kerekíti a nyolchetvenet? Ki ajándékozza meg egy hálás mosollyal, amiért két dekával meghosszabbítja az Asiago olasz öregsajtot? Ki az, aki kacér évődéssel kér egy hajszálvékony szelet kóstolót abból az új limoncellós ricottából?

A sajtárus szájából már csak a félig leégett cigaretta hiányzik, amelyről folyton hosszan lóg a hamu. Tökéletes fivére lenne Rocconak. Testtartásában hanyagság és valami megmagyarázhatatlan melankólia, amellyel a világ mulandóságát nyugtázza. Halkszavú ez a sajtárus, ereszkedő hangsúllyal kérdezi, mintha utolsó lehelete lenne:

– Lehet 5 dekával több? Szinte mindannyian megadjuk magunkat ennek a néma könyörgésnek. Így szolgálja a jól kiszámított üzletpolitikát az okosan megválasztott alkalmazott. Vajon mindig sajtárusnak készült ez a mélabús gigolo? Lehetett volna elegáns dzsentri egy más világban vagy hanyag arisztokrata, esetleg az éjszakai életben jól eligazodó underground-zenész.

Ami bizonyos, hogy a gyengébb nem kedvence lett volna mindenképp. Ahogyan a nőkre néz, abból érezhető, kitalálja legtitkosabb kívánságaikat is.Ösztönösen tudja, ki melyik sajthoz vonzódik, kinél meddig lehet elmenni a kóstoltatásban, ki az, akinek felajánlhatja a cég ajándékát, az ingyenkávét. A szemébe nézünk és elhisszük: ért a sajtokhoz, ért a nőkhöz, ért az élethez.

kiemelt illusztráció:trendmano.blog.hu

Tomkó Ádám: Tavaszi hérics

Bojár Cassino: Tavasz

Táncolnak a violák a kertben,
Gyöngyhálót sző álmában egy pók,
Tovaillan emléke a télnek,
Mosoly villan s elcsattan egy csók.
Tavasz-illat száll a levegőben
(szivárványszín szappanbuborék)
Ág tövének harmat könnye csordul,
Ezer színben fürdik a vidék.

Ma van Gyertyaszentelő Boldogasszony napja. Általában hajnalban, tettre készen ébredëk. Ma viszont bágyadtan, kedvetlenül. Még az sem villanyozott föl, hogy hosszú borús napok s a mai köd gyors múltával végre derűsen ragyogott a Nap. Mindössze ezt az írógépet kapcsoltam a napelemre, hogy végre írhassak. Aztán mëgadón visszafeküdtem. Hja, a kor! Bár már ifjontin is mëgzavart az időjárás meleg hulláma. Hát még most, tyúklépésre a nyolcvanadik születésnapomtól! Nádašpétër: Ëgy télvégi vacsorám bővebben… →

Vörös Eszter Anna: Béke múló pillanata

Sütő Fanni: Bárányból farkas

Éjszakába hanyatlik Szent Iván
Engedek az elhívó varázsnak.
Megteszem, mit a szokás megkíván,
S talpam alatt izzik a parázslat.
Fehér még a szívem, báránypuha,
Ártatlanul göndörödik rajtam
A meleg szóból szőtt gyapjúruha
A tűz-csóktól átváltozom lassan.
Szűz talp és láng-hamu: kölcsönhatás
Régóta farkasbundát kívántam,
Vadállattá tett a beavatás
Ebben a kifordult világban,
Ahol a bárányok üvöltenek
És hallgatnak a farkasok.