Itt jön a szép Nap.
Üstöke hogy ragyog
Körötte forognak
A bolygó angyalok.

Ha az emberek meglátnak
Azt mondom jól vagyok.
Mert vonzásomban bolyonganak
A képlékeny anyagok.

Drága Nap, máglya csillagom
egy kozmikus erő elszívta véred
remegő tested csak én fogom
ígérem, nem feledlek téged

És akkor, ha már kihűlt a Nap.
Atomokra még lebomlok,
Ti kereshettek, mint új csillag mag
Azért még mindig ember vagyok.

illusztráció: Vörös Eszter Anna

Fenn a magos égben, túl az Óperencián,

kurta farkú malacon,

és megannyi más

mesebeli referencián,

az űr-óceán mélyén

vágtat hal-lován

a halhatatlan hal-lovász.

Átugratnak a hínár-árkon,

s hallhatatlanul hasítanak

a hullámok hátán,

a kietlen katlanok mélyén

suhannak a tengericsillagos égben.

 

Ha meghallja, hogy a vizen

egy randa horog

hideg vasa hörög át,

haragra gyullad.

Varázskalapját a horogra húzza,

s a halász terve kudarcba fullad,

nem fog semmit csak a

zsinórvéget és a botot,

majd csalódottan hazakocog.

A hal-lovász elégedetten dudorászhat,

nincsen többé orvhalászat.

Élhetnek megint békében,

a tenger-ég legmélyében,

száll a vidám pikkelyes dal,

és lubickolnak,

mint vízben a hal!

 

 

Rám néz egy kisgyerek.

Szemében még a születés előtti idők köde, a mindentudás bölcsessége, amit még nem kezdett ki a mindent akarás.

Aztán lassan kezd belenőni ebbe a világba. Először híveket szerez, majd hódít és leigáz.

Hatalmas erővel jött erre a világra: a szeretettel. Megtérít mindenkit a jóság, a bizalom, a boldogság, ami sugárzik belőle.

Adni akar a világnak: mosolyt, ölelést, jövőt, reményt. Még nincs benne számítás, hogy ezért cserébe kér is: feltétlen megadást, alázatot, örök szolgálatot.

És míg van mit adnia, addig boldogan szolgálja mindenki. Hívei egyre sokasodnak, hisz benne látják eljönni azt, aki majd megvalósítja álmaikat. Akiből még lehet az, amivé ők maguk szerettek volna válni.

Ezekbe az álmokba pólyázzák, ezekről énekelnek neki, ezekre tanítják. Ezt várják tőle vissza.

Hisznek benne, és ameddig ez a hit öleli körül, addig ő a megváltó. Ő fogja meggyógyítani a sebeket, ő támaszt fel halottakat, ő vezet a Mennyország kapujáig.

Százhétmilliárd megváltó született már erre a világra.

És mégsem volt elég. Mindannyiuknak elengedték a hívek a kezét, olyan utakra kényszerítették őket, amit nem maguk választottak.

Nem adni akartak nekik, csak követeltek tőlük. Megtörték, fenyítették, megalázták őket, hogy beterelhessék őket a nyájba. Aki kilógott a sorból, azt kiközösítették. Ha mégis ragaszkodtak a megváltás útjához, a szemükbe nevettek: minek az nekünk? Mi ezen a világon megvagyunk megváltás nélkül is.

Így aztán mind a százhétmilliárd gyerekben meghalt a Megváltó.

Nem hagytuk őket, hogy belenőjenek a sorsba, ami kiválasztotta őket; hogy megváltsanak bennünket, vagy legalább önmagukat.

Horváth Piroska: Színözön

Amikor megkérdezték, hogy mi a kedvenc étele, gondolkodás nélkül rávágta: a káposztás tészta. Nem gondolta, hogy pár óra múlva hoznak neki termoszban, melegen tartva. Meghatottan köszönte meg ezt a különleges ajándékot a családnak, akiket ezentúl „káposztás tésztáséknak” hívtak maguk között a rendelőben. A tészta kis kockái olyan kemények voltak, mint amilyent gyermekkorában a nagymamája gyúrt neki. A káposzta szálai sötétbarnán fedték be a tészta pici négyzeteit, látszott, hogy meg is pirult néhol az alja, ugyanúgy, mint amikor a nagymamájánál ette a nyári konyha viaszosvászon-terítős asztalán, miközben a sparheltben még égett a tűz, s füstjének illata szállt a levegőben. „Káposztás tésztásék” a gyermekkorát hozták el neki ezen a délelőttön termoszban, melegen tartva.

Ölelkeznek a színek:

a rózsaszín, zöld, fekete, sárga

illatuk messze száll a tájban

epert időző vaníliában.

Felszabadul a féktelen erő

melyet a művész álmodott nekik

s festőecsete nyomában

szeretetét a nézőbe átülteti.

Horváth Piroska  festménye

A maszk

Molnár az emelvényen állt s tudta, hogy kicsapják. Az egészet Verébnek köszönhette, hisz ő dobta neki a vörös zászlót, de nem haragudott rá. Szepes, a tanár kérlelhetetlen szigorú arccal kísérte fel őket az emelvényre. Veréb, a városi fiú sápadtan állt Molnár mellett, úgy tűnt nem érti mi történik körülötte. Nagydarab, erős testalkatú, pirospozsgás fiú volt, aki csak ímmel-ámmal tanult, hiszen tudta, hogy érettségi után apja városi szatócsboltjában kell majd dolgoznia. Galló Kovács Zsuzsanna: A maszk bővebben… →

 

A gyenge nő személyi azonosító száma kettessel kezdődik, mert az egyes a teremtés koronáját, a férfit illeti meg. A nő már születésétől fogva másodrangú állampolgár. Hogy ez mióta van így? Talán már olyan régen, hogy senki sem emlékszik rá.

 Mit szólnak ehhez a férfiak?

Mi minden gépet feltaláltunk, amivel megkönnyítettük a nők munkáját. A szennyesünket csak be kell tenniük a mosógépbe, hogy ismét ropogósan és tisztán magunkra ölthessük.  A porszívó a port szinte magától felszippantja. A hűtőszekrény is jó találmány volt: a gondosan bekészített enni- és innivalót akkor vesszük ki belőle, amikor megkívánjuk.  A tévét is mi találtuk fel, hogy otthon nézhessük a meccset, több időt tölthessünk a családunkkal!  Sőt az a sokfajta kozmetikai eszköz és kence is a mi agyunk terméke, amitől ők még sugárzóbban ragyognak, ha megjelenünk velük egy társaságban.

 Mit szól a nő?

Nem sokat. Szava sincsen, szinte lábon állva alszik. Éjszaka többször fel kellett kelnie a kicsihez, utolsó pillanatban értek oda az óvodába és az iskolába. A főnöke ismét megjegyzéseket tett, hogy már megint korán megy haza.  A boltban a kicsi hisztizett, amiért kitépte a kezéből a csokit, a nagyobbik elfelejtette megírni a fogalmazást, este neki kellett lediktálnia. A férje meg a nappaliba kérte a vacsorát és a sört, mert a TV éppen a kedvenc csapatának a meccsét közvetítette.

 Másnap megint utolsónak ért az óvodába.

    –  Arról beszélgettünk tegnap az egyik foglalkozáson, hogy ki mi akar lenni, ha felnő – mondta az óvónő. – Mit gondolsz, a lányod mit válaszolt?

    – Fogalmam sincs.

    – Képzeld, azt mondta: Apa.

A Rögesekben

Zötykölődő kerekű, lőcsös kocsi

Lassan baktató lóval elébe fogva

A határ kihalt, korai még az idő

Porral kevert csend ül a bakon

A szürkületbe csavargózott kocsis

szürkét köp a rögekkel lepett földre.

 

Takaros kis házak, egybefutó utcácskák

innen, onnan siető emberek, egy-egy sors

eltűnő foltjaik tarkítják

a házak és kerítések váltakozó árnyait

Hová, hová Pali bá?

Há, én menek a Rögesbe, me dolog va…

Hajnali kíváncsi kérdések

Odavetett válaszokkal paroláznak.

 

Szántásra indult a fogat kissé rozsdás ekével

hátul hever a szekérderékban boronával párban

butykos billeg az ülés alatt, ebéddel

egy kis vakarcs ugatva fut a kerék mellett

A Nap korongja lustán feljebb hág az égen.

 

Az út menti házakba már betolta képét

a muszáj egyre nehezedő kényszere

Súlyos a rög, pláne ha sár lepi ülepét

Még hosszú a tél, beszorulnak a kuckókba

A Szél Úr letarol mindent és hó buckákat emel.

 

Ide a Rögesekbe csak néha, néha téved idegen

Bár, mint mondják, barátságos világ

kérem ez, csak érteni kell a nyelvén

aki jó szívvel jön hozzájuk kenyeret,

a rossz arcú, hátsó szándékú derest, botot kap!

Keményen és megkérgesedett szívvel élnek.

Úgy lehet itt fennmaradni évtizedeket.

Majd tisztességgel eltávozni az örök tavaszba!

 

(A vers 2014-ben a Gödöllői Városi Könyvtár és Információs Központ különdíját nyerte a Gödöllői Irodalmi Díj pályázaton.)

a szerző fotója

Galló Kovács Zsuzsanna: A példaképem

– Mit főzzek holnapra? – kérdezi, s már tervezi is a menüt. Elkészít recepteket a múltból, ahogyan annak idején a szülei csinálták, de ha nem tud valamit, megnézi a neten. Pogácsája hétországra szóló, süt islert is, ami órákat vesz igénybe, de őt ez nem zavarja. Palacsintái úgy sikerülnek, ahogy a „nagykönyvben” meg van írva, nem csoda, hisz kiméri a hozzávalókat, s fél órát pihenteti a tésztát sütés előtt.
– Csak semmi rohanás. A nyugdíjasnak már be kell osztania az erejét – tanácsolja nekem, de ő az aki nem pihen, levágja a füvet, mielőtt én észbe kapnék, dinnyéket cipel a piacról biciklivel, s autót vezet.
Minden érdekli, követi a politikát, imádja a tenisz közvetítéseket, muskátlit nevel, szőlőt és őszibarackot termeszt, lekvárt főz.
– Az öregeknek csak az ízekért szabad enniük, nem a mennyiségért – bölcselkedik.
Két éve bevállalta a tizenegy órás repülést a trópusokra, s ott esténként sakkozott unokavejével, és főzte nekünk a csirkepörköltet.
Sokat olvas, könyvajánlásaimat elfogadja, s még kortárs regényekkel is megbirkózik. Ha felolvasok műveimből, figyel és hallgat, ” nem értek hozzá “- tér ki a vélemény-nyilvánítás elől. Szeret mesélni a múltról. Örül, hogy megörökítettem őt Maszk című novellámban, amikor az érettségije előtt, a május elsejei ünnepségen egy vétség miatt majdnem kicsapták az iskolából. Tőle hallottam azt a háborús családi történetet is, mely a Kemence  versemet ihlette. Amikor bemondták a nevemet a díjátadón, láttam, törölgette a szemét. Ő az édesapám, a példaképem. Az idén lesz nyolcvanhat éves.

Sütő Fanni: Csipkefehérke

Szempillámon hamvad az álom,
lusta ünnepély volt a halálom:
mindenki telezabálta magát – s elaludt.

Holott, halottnak lenni művészet.
Hiába próbálkoznak mentalisták, bűvészek
amilyet én tudok, nem tud senki más.

Tetszhalál meg szimuláció,
Mint békacombot a stimuláció,
ugrasztana vissza a létbe a csókod.

Vérem fakasztotta rokka és orsó
Most magába zár egy plexikoporsó
És én csak várok, várok rád.

Hercegem, hol vagy már?
Tán utad nem leled
Jobb lesz ha sietsz, mert megunom s felkelek