Lőrincz Ferenc: Együtt-lét

Fotó: Braun Katalin

Nádašpétër: Fénykép

Gombnyomás, villanás. Az idő pillanattá, a látvány képpé merevült. A múlt látványát sík, lapos papírkép őrzi; tér s idő nélkül. Az idő – a Teremtő egyik nagy találmánya – suhan tovább. Csak előre, sosem vissza.

Tér. Gyermekkoromban térhatású képek mélységeit sanda üveg nézőkén át szemlélhettem. Képzeletem bejárhatta mélységeinek látszatát. Előtérben kerti pad, középütt virágágyás, háttérben bóklászó eb.

Idő. A múlt csak képzeletemben térhet vissza. Nyári szünet. Kerekező kiruccanás Rákospalotáról az addig csak hallomásból sejtett Gödöllőre. A Patkó hajtű kanyarja után hullámvasút az út. Partjain termetes cseresznyefák pirosló gyümölcsök özönével. Meg is szedtük ingünk öblét mind a hárman.

Lazán tekerve, csemegézve tekeregtünk keresztül a régi Gödöllőn. Macskaköves úton megkerültük a sejtelmesen idegen kastély egybefüggő, hatalmas kertjét a vasúti állomásig. Akkor még itt ágazott ketté az országút Valkó és Isaszeg felé.

Mesevilág emlékeimben; porban, csöndben… Ma mintegy alig hihető fakuló kép dereng vissza két emberöltő távolából.

Elhangzott 2019. dec. 2-án az Artjárás könyvbemutatón

Márvány Miklós: Tisztítótűz

fotó: Csiki Krisztina

Ujj Béla: Megérkezésem

Posztobányi Péter: …és dúdol, dúdol…

fotó: Braun Katalin

Szentiványi – Székely Enikő: Mindenek felett

fotó: Csiki Krisztina

Csiki Krisztina: Csillagtalan

Sorra hunytak ki a csillagok, egymás után tűntek el a csillagképek a nyári égboltról: a Delfin, a Pegazus, a Hattyú, a Kefeusz, a Sárkány. Az Ökörhajcsár volt az utolsó, ami egy ideig megpróbálta beragyogni a nyugati eget, azonban a sötétség még a távozó lelkeket begyűjtő Arkturusz narancssárga, időtlennek hitt fényét is kioltotta. Dani nem félt, miközben a föld árnyékba borult. Tudta, hogy ez a világ rendje. Az anyja mindig azt mondta neki, fény nélkül árnyék sincs, árnyék hiányában pedig semmitől sem kell félned. Dani nyugodtan kivárta, hogy leteljen az Életkönyvben megjövendölt száz nap, melynek végére a sötétség mindent magába nyelt, és csak akkor indult útnak. Csiki Krisztina: Csillagtalan GÖMB – IRKA – egy kiállítás lenyomata bővebben… →

Sz. Jánosi Erzsébet: Artjárás

fotó: Braun Katalin

Almási Lajos: Dermedten

Almási Lajos alkotása

Az ember a teremtés/természet – választható opció – csúcsterméke. Különleges, egyedi, értékes. Saját teljesítményével nyomot hagy – miben is? – a többi emberben és a természetben. Sőt a látszólag élettelenben is. Az emberek egy csoportja építi a világot, más csoportja élvezi az épített világot, és van csoport, amelyik rombolja a világot. Az egyed rendelkezésére álló idő behatárolt és nem kiszámítható. Ezért nem vesztegethet el egyetlen percet sem, csatlakoznia kell valamelyik csoporthoz. Nagyobb részt saját döntése szerint.

Azért ez elég összetett program.

Tegnap álmomban értékelnem kellett az életemet. Különösen az ismertség, vagy remélt hírnév szempontjából. Kaptam egy centimétert hozzá. Egy centiméter egy évnek számított, és az volt a feladat, hogy mérjem meg, mennyire voltam hasznos egyede az emberiségnek, számíthatok-e az emlékezetükre? Például helyezzem el magam az idővonalon, és arányítsam történetemet a többiekéhez. Soha nem voltam jó matekos – tanár úr én készültem, stb. – de azonnal éreztem, hogy ez valami beugratós kérdés. Az emberiség kb. hetven millió éves, tehát ennyi centiméter van mögöttem. Aztán jön kb. nyolcvankettő, amit úgy-ahogy megismertem, majd ezt követően még további végtelen számú centi. Mármost, ha nem ismerhetem az elkövetkező centik mennyiségét, nem tudom arányítani ahhoz, amit ismerek. Rémlik, ha egy egyenletben valótlan szám van, az egész mehet a levesbe.

Tejfeles, csipetkés, fejtett bablevest szeretnék, ha kérhetem.

Örömóda

Arám
arám
mögtanul
magyarul.

Ëgyet értünk,
ëgybekelünk.
Ëgyütt mögyünk.
Leköltözünk

Csanádba.
Családba’
örömünk
földerül.

Szigetëk

Adrián, Hadrián,
kerek kupac Adrián.
Hangzót vesztve ílyképpen lëtt
neve alig kimondható,

nyelvtörő Krk ― de borzasztó!

Ráckevén is van ám párja,
Peregi part neves tárgya!
Neve ugyan dalolható,
de nem kerek, se nem zátony:

hanem sziget: Kerekzátony!

Rehák Julianna: Hétalvók

fotó: Juhász Tamás

Istók Anna: REM

illusztráció:pixabay.com

A fehér autó gyorsan hagyta maga mögött a kilométereket. Lámpája fénye belehasított a sűrű éjszakába, megvilágította az utat. Az autópályán alig volt forgalom, a műszerfalon egyetlen parancsikon sem gyulladt ki, vagyis minden tökéletes volt. Amikor a városba ért, a szemafor pirosra váltott. Az autó megállt, majd lefulladt. Feketéné Bencsik Julianna: A makrancos és a hölgy bővebben… →

Szinvai Pál: Ritornell 2

fotó: Braun Katalin

D. Tóth Norbert: Barátság (részlet)

Két igazi barát között nem számítanak a külső hatások. Nem számít a társadalmi hovatartozás, az iskolai végzettség, az anyagi különbség.

Két barát nem azért barát, hogy a saját, önös érdekeiket nézzék. Két barát mindig, minden helyzetben számíthat a másikra.

Olyan biztos hátteret nyújtanak egymásnak, mintha egy jól működő anya-gyermek kapcsolatban lennének. Egy barát néha még biztosabbnak érzi a barátját, mint a saját szüleit. Az igaz barátság egyik alap pillére az őszinteség, melynek során nincsenek tabuk, nincsen szégyenérzet a másik előtt. Minimálisan csiszolják egymást, de semmiképp nem baltával akarják egymást a sajátjuk képére faragni.

Elhangzott dec. 2-án az Artjárás könyvbemutatón