Kávészünet kategória bejegyzései

Egy korty kávé – egy falat írás.

Tóth M. Erika: Képtelenség

illusztráció: pixabay.com

Nagyapám lejött a képről. Reggel kávéfőzés közben történt. Te jó ég! Egyszer csak ott állt az ajtó és a hűtőszekrény között, embernagyságban. Ugyanabban a fekete nadrágban, kissé rövidre szabott zakóban, amiben már sokszor láttam őt a megsárgult fényképen, nagyanyám mellett.

– A rothadt életbe, hogy nem üt bele a kénköves mennykő! – szólalt meg. A döbbenettől egy pillanatra megállt a lélegzetem.

– Így kell köszönni? Lehetne végre finomabb, mint életében volt!

– Te ne szólj bele, nagyanyád hol van, nincs itt az a vén boszorka?

– Úgy látom, ő magára nem kíváncsi, épp elég a képen együtt lenniük, nem gondolja?

– Na, hagyjuk, van pálinkád?

– Van, de nem adok.

Abban a pillanatban megmozdult. Azt hittem álmodom vagy hallucinálok, le, vagy fölment a vérnyomásom, a franc se tudja. Elkezdte nyitogatni a szekrényajtókat, de nem találta a snapszot.

– Hűtőben tartod? Nem kéne, hidegen nem jön ki az íze.

Megtalálta. Meghúzta az üveget rendesen.

– Dohányod van?

– Nincs a házban cigaretta.

– Elég baj, elszívnék egyet.

– Ez vitte a sírba, a cigirita.

– Nem lehetett másképp, az anyám már hatévesen munkára fogott. Minden hajnalban fölrázott, hogy Józsikám, aranyom kejjé fő, mer menni kő, és számba nyomott egy cigarettát, hátha úgy nagyobb kedvem lesz kimenni kondáskodni. Sohasem szerettem disznókat őrizni. Mind büdösek voltak, piszkítottak mindenfelé, nem lehetett úgy végigmenni a falun velük, hogy ne rondítottak volna az utcára.

– Meddig akar itt maradni? – Tudom én? Azt hiszed?

– Magának senki nem parancsolt se életében, se most.

– Nem is.

– Eljutott Isten színe elé?

– Én? Egy fészkes nyavalyát, nem is akarnék, minek az nekem? Nem mondom, azé’ jó helyre kerültem, lehet kártyázni.

– De jó dolguk van ott, a nem is tudom, hol. Mit játszanak?

A novella folytatása az Irka 10 jubileumi kiadás c. kötetben olvasható.

Megvásárolható a Gödöllői Városi Könyvtár regisztrációján.

Ára: 2000 Ft

Szabó Fruzsina: Akarsz-e játszani?- 21. század

 

Illusztráció: Almási Lajos

 

Boldogabb ember, mond, akarsz-e lenni,
akarsz-e végre, végre váltani,
akarsz-e új csomagot venni,
ájfón héttel fontosnak látszani,
élettelen a mekbúk elé ülni,
lájkból, disből jobb kattal küldeni,
posztot dobálni, kommentnek örülni,
bájcsetelve az időt tölteni?
Akarsz-e játszani mindent, ami filter,
kutyafejet, virágkoszorús szűzt?
Miközben fut még a háttérben a tinder,
és élvezed, ahogy ezer „pasi” fűz.
Akarsz-e teljes virtéletet élni,
a hazug valótól hallgatólag félni,
wazén át fázni a kora novembert,
jutyúbon nevetni minden olyan embert,
aki még fütyörész ablakok alatt?
Akarsz-e játszani rájdört, kendikrast,
májnkraftot, lolt, klesofklenst, pijánót,
fifa tizennyolcat, ket máriót,
rialitit, ami valóra vált?

S akarsz-e játszani kékbálna-halált?

Megjelent az Irka 10 jubileumi kiadás c. antológiában.

Megvásárolható a Gödöllői Könyvtár regisztrációján.

Ára: 2000 Ft

 

Ujj Béla: Egyperces életképek

Ujj Béla: BüszkeIndiánNyár

 

 

 

 

 

 

 

 

Életképek

Ki vagyok én?

Egyedül megy be a kávézóba. Gyerekei már kirepültek és ő elvált. Rengeteg ideje lett. Korához képest jó karban lévén, talál magának partnert. De most teljes ürességet érez. Mintha mindazok a dolgok, amik eddig kitöltötték, elillantak volna. Minden régi érték fokozatosan eltűnt. Testét – nem sikertelenül, de egyre több munkával –, igyekszik formában tartani. De most valahogy teljesen idegennek érzi. Hirtelen felvillan előtte saját arca, amire reggel a fürdőszobatükörben nem ismert rá. Ablak melletti helyre ül le. Az időből mintegy kiesve, üres tekintettel bámul maga elé. Mikor észreveszi a már jó ideje az asztala mellett szótlanul várakozó pincért, hirtelen azt kérdezi tőle: Tudja, ki vagyok én? A felszolgáló először kérdőn fordul felé, majd egykedvű lassúsággal végignéz rajta. Mikor az arcához ér, szenvtelen hangon megszólal: halvány fogalmam sincs. A nő szenvtelenül mered a semmibe, majd kisvártatva csendesen, mintegy csak magának megjegyzi: a nagyobb baj az, hogy nekem sincs.

Életvezetés tanfolyamismertető

Exkluzív pince a felújított belvárosban. A közönség egy része a padlón ül pokrócokon. Még nincs elég szék, de már beszerzés alatt van. Az elmélyedéshez a guru lekapcsolja a felső világítást. Padlófényekkel zajlik a bevezető meditáció. Akik a mormolás közben érkeznek leghátul telepednek le zajosan. A közönség több mint kilencven százaléka nő. A tanító harmincas farmeros, kockás inges férfi. A meditáció után elkezd beszélni a tanfolyamról. Az érdeklődők sötétben jegyzetelnek. A jelenlévők megtudják, hogy a tanítás képességét előző életből kapta, sugallatként, arra épül rá saját rendszere. A tartalom egyéni, a más tanokkal való szóhasználat-azonosság a megértést szolgálja. A tananyag nem csak elmélet lesz, hanem gyakorlás is. Sőt annak aki igényli, magán problémáit is kezelni fogja majd. Kérdésre kiderül, hogy néhány foglalkozás kihagyása nem végzetes, és az is, hogy fontos a megjelenési pontosság. A guru az érdeklődőtől a kijáratnál energiaöleléssel búcsúzik.

Píszí

„Azért a cigány gyerekek között is vannak helyesek”. Ez a mondat fogalmazódott meg a nőben kutyasétáltatás közben a parkban, amikor szembe jött vele két hatéves forma kölyök, egy tarka kiskutyával. Folyamatosan követte őket tekintetével mióta feltűntek. A következő gondolata már az volt, nem szép dolog, hogy ilyenek jutnak eszébe. Azzal nyugtatta magát, hogy ez csak a fejében jár, nem mondta ki, és nem is írta le. A srácok közben, virgonc korcsukkal ellenkező irányba tartva, már el is tűnt a szeme elől. Mivel nem látott senki mást, levette a pórázt golden retrieveréről és szabadon engedte. Az eb azonnal elrohant felfedezni a szagokat. A nő, ösztönösen megigazítva gondozott szőke haját, boldogan figyelte, amint futkározik. Szerette nézni az állat harmonikus mozgását és arányos testalkatát. Furcsa módon az ötlött fel benne, milyen jól tette, hogy miután előző házikedvencük elpusztult, nem engedett a férjének, amikor az azt javasolta, hogy a kutyamenhelyről hozzanak maguknak új kutyát.

Pecze István: csak te

illusztráció: Horváth Piroska

csak te

 Áthallatszik a fény a másik szobából.
Tükrözi a csókod hiányát.
A másik szobában te vagy.
Közöttünk szivárvány.
Kopp-kopp.
Jön a megszokott mozdulat:
A kéz ökölbe, ököl a falhoz.
Kopp-kopp.
De válasz sehol.
 
Megjelent az Irka 10 jubileumi kiadás c. antológiában.
Megvásárolható a Gödöllői Városi Könyvtár regisztrációján.

Ára: 2000 Ft

Krizsán Zoltán: Egy napló

Minap olvastam Pilinszky János egyik idézetét a naplóírással kapcsolatosan:

„Egy napló nem arra való, hogy nyomot hagyjunk a világban. Ellenkezőleg. A hajnal vagy az éjszaka csendjében épp ahhoz segíthet hozzá, hogy megszabaduljunk önmagunktól.”

Azóta se hagy nyugodni az érzés, mintha valami belső hang folyamatosan azt dünnyögné: írd ki te is magadból a gondolataid, jobban fogod érezni magad.

Nagy szükségem is lenne rá. Annyi minden kavarog bennem, szabadulni szeretnék tőlük, megkönnyebbülni, feloldódni, letisztázni a gondolatokat. Az ilyen erős késztetéseim ritkaságszámba mennek a hétköznapi élet rohanásában, de mivel ma korábban szabadultam a munkahelyemről, útba ejtem a papírboltot, hátha találok valami klasszikus naplóféleséget. A fenébe – közben elfelejtettem a főnöknek kitenni az asztalra a tegnapi eseményekkel kapcsolatos jelentéseket. Már látom lelki szemeim előtt a holnapi számonkérést:

– Nem fér bele az idődbe a jelentések megírása? Bent lehet maradni estig is!

A háttérben pedig rákontráz Gyula bácsi élcelődő beszólása:– Rúgd ki, mire vársz?

Mindegy, vissza már nem fordulok, majd kimagyarázom a dolgot, vagy pedig holnap reggel korábban megyek be az irodába, és összedobom az anyagot – igen, azt hiszem az lesz a legjobb. Remélem, Gábor nem lesz megint korán kelő kedvében, és nem ér be előbb, mint én. De egyébként is, nekem is lehetnek egyéb intézni való dolgaim a munkán kívül. Sürgős, halaszthatatlan tennivalóm támadt, és nem tudtam a nap végére befejezni a munkát. Ezt úgysem veszik be.

Közben persze megint nincs parkolóhely a bolt előtt – hoppá, de mégis! Most áll ki az egyik kocsi! Ezt szeretem, mikor minden zökkenőmentesen és azonnal megoldódik. A bejárat felé haladva azon gondolkodom, milyen napló lenne tetszetős számomra. Az üzlet honlapján látott képek alapján rengeteg van belőle. Két nagy vitrinnyi, több színben és méretben.

Hű! Itt aztán tényleg van minden, mint a vásárban. Jobban járok, ha megkérdezem az eladónőt, hol találok klasszikus naplót.

– Jó napot kívánok! Tessék segíteni, naplót keresek!

– Tervezői naplóra gondol, vagy kalendárium jellegűre?

– Nem. Egyikre sem, és nem határidőnapló jellegűt keresek. Olyasmit szeretnék, amibe csak simán írni lehet. Semmi extra.

A hölgy a pult mögött megfordulva odaballag a hátsó polcokhoz, majd elővesz egy gyönyörű, ezüstös hímzéssel ellátott, barna darabot. Elég gyorsan leszűkült a választék, mivel a nagy vitrinbe kiállított példányokat fel sem kínálja megtekintésre, azok mind határidőnaplók lehetnek. Na, de valamit csak talált, jónak is tűnik első blikkre így távolról.

– Tessék, ez itt az egyedüli. Bőrkötésű A5-ös méretben. Kalocsai hímzéssel díszített, antikolt barna színben, fém kapcsos záródással. A gerincét is bőr borítja, teljes egészében valódi, finom bőr felhasználásával készült. Tapintásra selymes, a papír maga minőségi, a lapok szélei vízjeles díszítésűek.

– Hű, de szép! És mennyibe kerül?

– Harminckétezer.

– Mennyi?

A hölgy csak mosolyog, én meg pislogok, hogy ilyen árak mennek. Mit tudhat ez a napló? Simogatja a soraimat írás közben, vagy mi? Lapjával felpofoz helyesírási hibákért, vagy ha szépen fogalmazok megsimizi a kézfejem? Ennyi pénzért a hódok kivágnak nekem egy hatalmas bükkfát, és ők elkészítik nekem a naplót! Sőt! Nem egy naplót! Vagy húszat.

– Hát köszönöm, inkább ezt nem kérem. Viszont az ott milyen?

– Melyik?

– Az a fekete, kicsi, keményfedeles.

– Ez egy vendégkönyv, de nem vonalas. Csak sima üres.

– Vendégkönyv? Megteszi.

Úgy érzem, a célnak teljesen megfelel ez a jópofa kis keményfedeles. Bár vendégkönyv van ráírva, de nem számít, az én gondolataimnak biztos helyet ad. Titkaimat, melyeket csak én ismerhetek, mostantól ez a kis napló fogja őrizni, de talán egyszer valaki másnak is bepillantást enged, ad neki egy kis szeletet az én világom töredékéből.

illusztráció: pixabay.com

Megjelent az Irka 10 jubileumi kiadás c. antológiában. Megvásárolható a Gödöllői Városi Könyvtár regisztrációján.

Ára: 2 000 Ft

Nádašpétër: Suttyó

Suttyó

– Normális maga, Ferenc? – hangzott a megszólított elmeállapotára irányuló kérdés. A fölcsattanó válasz nem is késett:

– Nem én vagyok normális! Maga a normális! – tiltakozott Ferike céklavörös fejjel. Minek nem nézné őt Rozi, a nagylány! A netán szegről-végről rokon, vagy talán távolról sem. A pöttöm legényke szókincsében még nem szerepeltek idegen szavak, s azt hitte, megint sértő jelzőt akaszt rá ez az egyébként nagyon kedves lény. Az elmarasztalás egyébként indokolt is lett volna – érezte lelke mélyén Ferike – mert’szen oly konokul ellenállt az óvodába készülődésnek, hogy Rozi angyali türelme végül is semmivé foszlott.

A két nagyobb testvér jó gyerek volt. A családban a „nagyok”. Ferike csak két évvel utánuk született, mégis rajta ragadt a „kicsi” minősítés. Ezt nem tudta ellensúlyozni a Rozival magázódás sem, mely igazán felnőttes szokásnak látszott. Emberkénk érzelmei Rozi iránt odáig alakultak, hogy megígértette vele: megvárja, amíg megnő, s akkor feleségül veszi. Aztán Rozi tényleg feleségül ment – haza a falujába. Ettől Ferike vérig sértődött.

Szülei, hogy önérzetét helyre billentsék, szereztek neki egy simaszőrű magyar vizslát. A „nagyok” nem, csak ő kapott ilyen komoly megbízatást! A „kicsi” egyszerre gazda lett. Az ebnek – neve még nem lévén – hosszas tanakodás, válogatás után a Suttyó nevet adták.

Aztán Rozi pótlására megjelent Mári. Pótlás? Ferikénél semmikép. Nyomába sem léphetett a nehezen felejthető Rozinak. Mári a háztartásban sem tudott teljes értékűn segíteni. Rendes lány volt, jó szándéka is kétségtelen, de gyakorlati tudása – hát az bizony híjas volt. „Csak tunnám!… csak tunnám” – mondogatta gyakran mentségül. Suttyó, a bohó kölyökkutya, előítélet nélkül fogadta. Még bevásárolni is elkísérte. Sőt!

Mári szorgosan eljárt. Nemcsak a piacra, boltba. Hanem ha tehette, János tizedest is fölkereste. S ha az is szolgálaton kívül volt, együtt sétálgattak, beszélgettek, tervezgettek. Ennek tanúi ugyan csak a szigeti óriás platánok voltak, leszámítva Suttyót, aki inkább velük tartott csöndes pihenő helyett. Vagy netán Ferikével játszadozott volna. Így hát mi sem tudhatunk részleteket ezekről a sétákról.

Mári azonban nagyon derék, vallásos lány volt. Időnként szükségét érezte, hogy a gyóntató atyával is megossza, ami alkalmasint nyomta lelkét. Hogy mi, mi nem, ezt a gyónási titok szigora fedi jótékonyan. De talán Suttyó! Ö ekkor is hűségesen követte a lányt, aki már csak a templomban vette észre, hogy követi. Ám nem volt elég, hogy a templomba, hanem a gyóntató fülkébe is! Hogy mi volt neki ennyire sürgős és fontos, erre legföljebb az elmélyült eb-lélektan próbálhatna választ találni.

Így aztán a térdeplő, töredelmesen valló Mári mellett Suttyó föl-fölbukkanó feje is megjelent a gyóntató rács keretében. A lány zavartan igyekezett újra s újra visszanyomkodni, de amint Suttyó egy csöpp rést látott, azonnal előfurakodott. Na, így folyt le a környék kétségtelenül legkülönösebb gyónása. Végül rendeződött, s Mári nagy sóhajjal, megkönnyebbülve tért haza… Persze Suttyóval a nyomában.

Ekkortájt az idő, a történelemé – szó szerint rettenetesen – fölgyorsult. Forgószele hamarosan elsodorta Márit, János tizedessel, a „háromszemélyes” gyónással, s magával Suttyóval is. Emlékük a felhők szeszélyesen változó alakzataiban tűnik föl olykor-olykor…

illusztráció: pixabay.com

 

Almási Lajos: 9. nap

Almási Lajos rajza

9.nap

kegyeltként ébredtem
mégis dermedt vonaton utazom
várom a célállomást
ahol számít a nap folytatása
kételkedő hajnal szunnyadásával
tél szorongat újra
füstölgő lehelet mindenfelé
aggódásom elsuhan
mert a lét ösztöne
örömtáncban várakoztat
imára kulcsolt kézzel
néma szájjal reggel
köszönetet mondok
és a feloldozó napfény
egy fűtött irodában talál
örökké képes vagyok szeretni
látom a csend melegét
megszületett a vágy
hogy új útra induljak
köszönet mindenért
elcsomagolom szenvedésemet

 

Megjelent az Irka 10 jubileumi kiadás c. antológiában.

Megvásárolható a Gödöllői Városi Könyvtár regisztrációján.

Ára: 2 000 Ft

Mersdorf Ilona: Az időről

“Az idő illúzió, lefolyása okban-okozatban csupán érzékszerveink bizonyos berendezésének eredménye, s a dolgok valójában egy álló most- ban léteznek. ” (Thomas Mann)

Az idő az, ami valamiért mindig: nincs.

Azért, mert túl sokat dolgozunk, és másra már nem marad.

Azért, mert végre valami mást szeretnénk kezdeni – de előtte még ezt-azt gyorsan meg kell oldanunk.

Azért, mert túl sokat alszunk. Mert alig alszunk, és örülünk, hogy még egyáltalán megvagyunk.

Azért, mert egyszerre tíz dolgot kellene csinálnunk, és az idő ebben nem partner. Csökönyösen ragaszkodik a dialektikához.

Nem lehet vele kibékülni. Még jóban lenni sem.

Csak küzdeni vele, vagy inkább: ellene.

De mivel az idő folyik, mint a víz, ez reménytelen.

Csak úszunk, úszunk az ár ellen, és minél kétségbeesettebben erőlködünk, annál biztosabb, hogy beléveszünk.

Azt kellene valahogy megtanulni, hogy szépen, egyenletes tempóban együtt ússzunk vele. Kihasználva a kisebb sodrást a partok mentén, elkerülve az örvényeket. Néha talán beérve a sekéllyel – de legalábbis nem keresve a halhatatlanság végtelen mélységeit.

illusztráció: pixabay.com