Kávészünet kategória bejegyzései

Egy korty kávé – egy falat írás.

Bojár Cassino: A hegyi beszéd

Jeruzsálemtől nem messze a Kaperneum melletti hegy oldalában gyülekeztek az emberek. Pásztorok botjukra támaszkodva, szolgák és házi mindenesek, kereskedők, ráérős kufárok, koldusok, pénzváltók, vízhordó fiúk, földművelők és belső cselédek.  Három-négy környékbeli, aki tanítványnak hívatta magát, azt mondta, ma megláthatják a varázslót, aki el fogja mondani a titkot. Azt senki nem tudta, mi történik majd utána. Ha már megtudták a titkos szavakat, mit kell csinálni vele? Vagy működik magától is? Látó lesz a vak? A félkarúnak újra kinő a karja? A leprásnak eltűnnek a foltjai, kisimul a bőre? A béna járni fog? Vagy majd találnak egy zacskó aranyat? Egy üvegcse életelixírt és örökké fognak élni? Mire lesz jó az a titkos varázsszó? És biztosan megtudják? Eközben megint új emberek jöttek, már ellepték a hegy oldalát.

Talán száz lépésre tőlük egy férfi ült a hegy oldalában, alakja beleveszett a szürkésfehér mészköves sziklafalba. Fehér kapucnis gyolcsköpeny volt rajta, derékkötője lazán fogta át a derekát. Nem vették észre. A

Által Anikó: A Margitán

földön ült, háttal a tömegnek a kőfal felé fordulva, mozdulatlanul, keresztbe tett lábakkal, kezét a két térdén nyugtatta kifordított tenyérrel. Szeme csukva volt, meditált.

 

Már jó idő eltelt, a gyülekezet egyre hangosabban morajlott, egymást kérdezték, híreket cseréltek. Volt, aki felállt és csalódottan elindult vissza a városba. Néhányan csatlakoztak, de a többség még várakozott.

A meditáló férfi végre felállt, megfordult, lassan kinyitotta a szemét, és szétnézett a lenti tömegen. – Itt az idő – sóhajtott az égre nézve, és lassú léptekkel megindult a lentebb várakozók felé. Hirtelen csend lett, amikor észrevették. Mélységes, lélegzetvisszafojtott, várakozó csend. Minden szem az övét kereste. A férfi átérezte a néma várakozás kavargó mélységét. Tudta, hogy beszélnie kell, tudta, hogy el kell mondania a titkot, mert az emberek csak tőle várják, csak ő mondhatja meg nekik. És azt is tudta, hogy most még nem fogják megérteni, hogy bizonyságul az életét is oda kell adnia.

Amikor közéjük ért, karjait széttárta és hangosan szólt – szeressétek egymást és bocsássatok meg az ellenetek vétkezőknek.

Szkeptikus lírikus és amatőr betűvető, továbbá a társaság doyenje. Az *utolsó békeév* szülötte, túlélt háborút, forradalmat, század és ezredfordulót, nyert és vesztett hitet, családot, barátokat.  Minden más megtalálható róla írásaiban, itt, vagy más könyvtárak polcain. Emlékét örök időkre megőrzi a Google.

Karsai Gizella: Boldogok-e a boldogok, Uram?

Hadd kérdezzelek, hadd nézzek a szemedbe, amikor válaszolsz!

 Boldogok, akik szomorúak?

…a vidámak között, hogyan?

– Nem hiszem! Csak lesznek, amikor

megvigasztalják őket.

 

Boldogok a szelídek?

…az ordasok között, miképpen?

– Nem. Csak, ha majd övék lesz a föld.

 

Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot?

…mert már az írmagja is kiveszett?

– Majd akkor, ha eltelnek vele.

 

Boldogok az irgalmasok?

…az irgalmatlanság földjén?

– Ha majd irgalmaznak nekik. Akkor igen.

 

Boldogok a tiszta szívűek?

… tisztátalanok gyűrűjében?     

– Majd akkor, ha meglátnak Téged, Uram.

 

Boldogok a békességben élők?

…a békétlenek, a csúfolók között?

– Majd, ha világossá válik, hogy ők is Isten fiai.

 

Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért?

…a Te igazságodért, Uram.

– Övék a mennyeknek országa.

…s az ő igazságukért?                       

Az ő igazságukért, csak élni szeretnének. Csak élni, félelem nélkül, – mint a többiek – békességben.

Márai Sándor: A nőkről általában

illusztráció: pixabay.com

Köszönet a nőknek.

Köszönet neked, aki megszültél.
És neked, aki a feleségem voltál.
És neked, te harmadik, tizedik, ezredik,
aki adtál egy mosolyt, gyöngédséget,
egy meleg pillantást, az utcán, elmenőben,
vigasztaltál, mikor magányos voltam,
elringattál, mikor a haláltól féltem.

Köszönet neked, mert szőke voltál.
És neked, mert fehér voltál.
És neked, mert a kezed szép volt.
És neked, mert ostoba és jó voltál.
És neked, mert okos és jókedvű voltál.
És neked, mert türelmes és nagylelkű voltál.

És neked, mert betakartad hajaddal arcomat,
mikor megbuktam és rejtőzni akartam a világ elől,
s neked, mert tested meleget adott testemnek,
mikor fáztam az élet magányában.
És neked, mert gyermeket szültél nekem.
És neked, mert lefogod majd puha ujjakkal a szemem.

És neked, mert kenyeret és bort adtál,
mikor éhes és szomjas voltam.
És neked, mert testedből a gyönyör sugárzott.
És köszönet neked, mert jó voltál, mint az állatok.
És neked, mert testednek olyan illata volt,
mint a földnek az élet elején.

Köszönet a nőknek, köszönet.

Ujj Béla: Dombi motyogás (Hegyi beszéd parafrázisok)

A boldogság a szenvedés hiánya, csak pillanatokra lehetséges.

Boldogok, akik semmit sem hagynak hátra, mert nyugodt lelkiismerettel halhatnak meg.

Boldogok, akik nem éreznek, mert zavartalanul tudnak gondolkodni.

Boldogok az indulattalanok, mert tisztán látják azt, ami van.

Boldogok, akik nem ismerik az igazságot, mert van miért élniük.

Boldogok, akik hagyják történni a dolgokat, mert új lehetőségeket kapnak.

Boldogok a szándéktalanok, mert könnyebben talál rájuk az irgalom.

Boldogok a nem háborúzók, mert esélyük van a békére.

Boldogok, akik nem menekülnek, mert otthonukban lehet országuk.

Boldogok vagytok, hogy legalább miattam nem lesz rosszabb hely a Föld.

Az, aki nem akar jutalmat, örülhet és ujjonghat, mert biztosan nem csalódik.

Aki maga a só, azt már nem kell megsózni.

Fotó: Által Anikó (Gödöllői Fotós Kör)

Szabados Bettina: Szonettkísérlet a boldogságról

A könyvesbolt polcain hanyag rendben
tornyosulnak az önsegítő könyvek:
a hegyi beszéd töredéke mindben.
Pénztárcabarát boldogság-receptek.

Napi két óra kell családi körben,
a kondiban is mozogjanak a gépek,
önmegvalósítás a munkahelyen.
Vegán, bio, környezettudatos ételek.

Mégis, a boldogságot meg nem lelem,
hiába a sok ready made, instant
javaslat s nemzetközi slow mozgalom.

Rejlik a boldogság, űzni nem lehet,
ígérget, csalogat, hív s összeroppant.
Utólag jövök rá, hogy boldog voltam.

Szabados Bettina szenvedélye a filozófia, a vitatkozás vagy a kettő kombinációja, a filozófiai dilemmákról való vitatkozás.

Nádašpétër: Vicces vers

illusztráció: Almási Lajos

Róka rege…

Volt egy róka.
Neve Réka.
Otthona a
kotoréka.

Kopó s vadász
keresheti,
rókavárban
mëg nem leli.

Kacsa, liba
száma apad
ravaszdinak
étke akad.

Egyik likon
befüstölnek,
sok másikon
menekülhet.

Nem tűrhetvén
nagy étvágyát,
elővëtték
tacskó fajtát.

Üreg csaták
büszke hőse,
bőszen rohan
lik-erődbe.

 Rövid csata
sikerrel jár:
élhet kacsa,
liba immár!

Mersdorf Ilona: Szivárványélet

A szigetem a mindent egybemosó kékség közepén van, talán a világ origója. Illatos narancsfák közt áll a házam, belesimulva a domboldalba, kő, pala és fa tökéletes harmóniája. A teraszt befutja a sok zöld, fehér rózsák futnak fel rácsokon, kék hajnalkák csüngnek fürtökben. A szobák hűvösek, nyáron átjárja őket a tenger felől fújó szél. Télen vastag zsaluk zárják ki a tomboló szelet, a kandallóban akácfa hasábok égnek, a macskám dorombol az ölemben.

Esténként ibolyaszínű az ég – ahogy ehhez a desztillált mennyországhoz illik. Embert nem látok, még magamat sem, mert tükrök nincsenek. A lebukó nap vörös ködöt lehel a látóhatárra, mögötte talán még ott izzik valami a káoszba hamvadt világból.

Itt a szigeten csak állandóság van, én vagyok minden: hullám és part,
fűszál és fa, pince és padlás, asztal és ágy, és nincs is rajtam kívül
semmi. Az emlékek csendben megbújnak a sublódfiókban, évente egyszer engedem csak ki őket. Szilveszterkor koccintok velük, aztán visszacsukom a fiókot, és megint itt vagyok a jelenben, a színes szivárványélet közepén.

 

Bojár Cassino: A szivárvány

Csókos Mari szivárványt látott amikor hazafelé ment. Olyan szép szivárvány volt, meg-meg kellett állnia, hogy nézze. Az út gödreiben kis pocsolyák gyűltek és visszatükrözték. Mezítelen lábával dagasztotta a sarat és vigyázott, ne lépjen a szivárványra. A délutáni zápor már elvonult, csak a frissen ázott mező illatát sodorta felé egy fuvallat. Jó érzése lett. Kerülgette a tócsákat, hol aprózva, hol átugorva. A lába szára térdig sáros volt, amire hazaért. Eszter, az anyja már messziről integetett felé, sürgette és mondta a magáét, hogy ki volt az a gazember, aki kitalálta a délutáni iskolát, hogy a radairossebb egye meg a máját. Amikor úgy is annyi munka van, és minden csak rászakad. Itt a kicsi is, a malacot is zárni kellene és a tikok is szanaszét vannak.

Mari nem szólt, tudta a dolgát, ment és csinálta, de ahányszor, csak egy pillanatra is behunyta a szemét, a szivárványt látta, még fényesebben, mint az égen. Tavasszal múlt kilenc éves. Az iskolának örült, mert reggel volt ideje az állatokkal és déltől pihenhetett az iskolában. Ezt azért találta ki a jegyző úr, hogy a gyengébbek, főleg cigányok, ne zavarják a gazdák gyerekeit. Régebben sok volt a verekedés, a lopás, a tanító teljesen tehetetlen volt. Most egymásközt, ki-ki a sajátjával jobban elboldogult. Az ő csoportjukban a tanulnivalókat sem nagyon erőltették, a cél az volt, hogy a negyedik év végére tudjanak írni, olvasni, számolni. Amennyire is nekik majd szükségük lesz. Nem volt könyv és füzet sem, palatáblára karcoltak, palavesszővel. Azt le lehetett törölni akárhányszor is. Közülük kevesen értették meg, fogták fel az első két leírt szó jelentőségét: úr ír.

Eszterék a falu szélén laktak, a putrisoron. A többiekéhez képest úri módon, mert a zsúptetős házuk vastag vályogfalai két szobát és egy konyhát fogtak közre, és volt rajta tokosajtó meg ablak és a szobának hajópadlója is. A konyha téglával volt kirakva, igazi égetett téglával, azon jártak. A konyha sarkában samott téglás vályogból rakott tűzhely simult a falhoz. Az első szobában nagy kemence volt padkával, kenyeret is lehetett benne sütni. Itt volt a gyerekek fekhelye is, egy házalótól vásárolt nagy sodronyos franciaágy, amin pokrócokkal letakart szalma volt, azon feküdtek. A belső szoba a felnőtteké volt. Eszter szülei is itt laktak, amíg éltek, most már csak ő maradt egyedül. A férje Csókos Géza fuvaros, a Galíciai harcokban tűnt el. Mondogatták is a soron: nagy szerencséje van ennek az Eszternek, mert nem kell magyarázkodnia a gyerekek miatt. A két nagylány, hét és kilenc évesek még rendben vannak, de a három éves fiúcska két évvel Géza eltűnése után jött e világra. És ezen az sem segített, hogy őt is Gézának keresztelték. Eszter ezekre nem válaszolt, rossebezett egyet és ment a dolgára.

Mire sötétedni kezdett, végeztek a napi dologgal. Volt az udvaron két kibetonozott fenekű kútgyűrű, abba fogták az esővizet. Az egyikből főzéshez mertek, a másik mosakodásra és minden másra szolgált. Volt még egy méretes dézsa is, abba álltak bele fürdőzni, magukra merve a vizet. Mari meg a húga megmosták az öccsüket, aztán derékig egymást is és mentek feküdni. Az éjszaka közepén Mari valami zajra ébredt, óvatosan felkelt és kinézett az ablakon. A csillagos ég vissza tükröződött a kútgyűrű vizén és tisztán látta benne a szivárványt. Tudta, hogy nem lehetne, pedig mégis ott volt. Mosolyogva aludt vissza.

Bojár Cassino (alias Cs.J.I.)

Szkeptikus lírikus és amatőr betűvető, továbbá a társaság doyenje. Az *utolsó békeév* szülötte, túlélt háborút, forradalmat, század és ezredfordulót, nyert és vesztett hitet, családot, barátokat.  Minden más megtalálható róla írásaiban, itt, vagy más könyvtárak polcain. Emlékét örök időkre megőrzi a Google.

Istók Anna: Hegyi beszéd

nem adsz és nem kapsz

mint fáradt madár

ring pehelysúlyú életed

a semmi holdfényes vizén

beleájulsz az édenbe

fehér leszel

színtelen

szelíd és

ostoba

fogaid közt kék tollak

csupaszon térsz magadhoz

arcod közepéből

csőr hegyesedik

elfogytak a szavak

a boldogság csak egy fogalom

kacagásod madárdal

végigcsendül a hegyen

 

https://www.facebook.com/istokanna

Filep-Pintér Eszter: Beszéd a Hegyen Állónak

Szívem legyen olyan tiszta,

mint az áttetsző esőcseppek,

amit csak akkor látsz,

ha sötét dereng mögüle.

Szívem legyen békét teremtő,

szálljon homály igaznak hitt szememre

ha gyűlölet csapdos,

s szétcincálva hevernek a béke maradékai.

Szívem legyen a világ által üldözött,

legyek a másiknak más

és legyen ő nekem a másik,

akiért a te irgalmaddal lehajolok.

Szívem legyen mindig éhes rád,

és szomjazzam az Útra,

amin Veled botorkálhatok.

Szívem legyen könnyáztatta, hogy meglássam azokat,

akiknek fáj, de Veled mégis boldogok.

Szívem legyen ujjongásban jártas,

hogy örvendezni tudjak,

minden tékozló, vályúnál járt vándornak.

S ha éhezve, szomjazva

szelíden hazatérek,

Te nyiss ajtót kifehérített szívemnek.

Filep-Pintér Eszter

Úgy ír, ahogy kenyeret süt. Hosszan dédelgeti, simogatja, néha durván megcsapkodja, szeretettel készíti mások és maga örömére. S a kovász elvégzi idővel a maga dolgát.