a szerző fotója
kiemelt kép: pixabay.com
Nekem az augusztus 20. különleges ünnep, hiszen az ürömi Nagymamám is e napon született. A nyarat nála töltöttük az öcsémmel, a hatvanas évek iskolai szüneteiben. Sokat kellett dolgozni, segíteni, hisz ott volt a háztáji, az állatok és a dolgos mindennapok teendői. Nagymamám örült a segítségnek, én annak, hogy játszva tanulhatok. Anyám gondos tanításai mellé, beléptek Nagymamám és a paraszti életforma tennivalói, többek közt a kenyérsütés.
Élet. Így hívták otthon a búzát és a kenyeret. Különleges, mindenek felett álló helye volt az ételek között. Hamar megtanultam, minden morzsája kincs, eldobni belőle semmit nem szabad. Hát még, amikor először láttam, hogyan készül. Nagyapám lehozta a padlásról a zsákban az előzően már megőrölt búzát, a hófehér lisztet. Nagymama kovászt készített.
– Menj aludni pulyám – simogatta meg fejem – holnap korán kelünk. Pirkadatkor már dagasztjuk a kenyeret. Ha látni akarod, hogy készül, a kakassal ébredni késő lesz!
Késő is lett. Mire felébredtem, Nagymama már hófehér kendővel a fején, szitálja a teknőbe a lisztet. Felgyűrt ingujjal mosolyogva gyúrja egybe a kovászt, a sót, a krumplit és az életet. Kitágult szemekkel ijedten nézem a teknőt.
– Minek ez a sok liszt Nagymama? Ez rengeteg!
– Sok éhes száj jut erre a kenyérre pulya, s a kenyér egy egész hétre lesz!
– Egy hétig? Mi lesz abból egy hét alatt? – Szemem előtt megjelent a bolti kenyér, amit otthon eszünk. Na, ebből én biztos nem eszem a hét végén, nem fogják belém gyűrni, erre esküszöm!
Míg magamban dohogok, Nagymamám már serényen dagaszt. Reng a teknő a kezek súlyától, ahogy püföli, dagonyázza a tésztát. Féltem őt. Egyre szaporábban kapkodja a levegőt, zihál és fújtat. Néha felemeli kezét, figyelmesen öklére néz és dagaszt tovább.
– Ezt miért teszem kislyányom, tudod-e?
– Tudom!- dagadt keblem a büszkeségtől – Anyu tanította már nekem a fánk dagasztásakor. Akkor jó a tészta, ha a tálban van és nem az ujjamon. De Nagymama, hagyja abba, ömlik a víz a homlokáról, még a végén baja lesz. Mit csinálok, ha rosszul lesz itt nekem?
– Ha csöpög a padlás, kész a dagasztás. Tudod, így mondják Szabolcsban, mifelénk. Ha izzad a homlok, már jó a tészta, ezt jelenti.
Lágyan betakarja a tésztát, míg a szakajtókat előveszi. S jön a porciózás. Nézem az öreg, fáradt ujjakat. Hogy tudja mérleg nélkül ilyen pontosan kimérni! Nyolc szakajtó, nyolc egyforma adag. Takarja, bugyolálja a tésztát. Aludni küldi, hadd pihenjen, hadd dagadjon, míg a kemencét előkészíti. Szolnoki Irma: Augusztus 20. bővebben… →
