Apám falujában mindig olyan csuszbogósak voltak az utak, hogy reggelente, amikor musványlott és kelt fel a nap a látóhatáron, néztük a kákaporsos úton csuszbogó teherautókat. A rakományuk ide-oda csuszbogott, és ha még szelehalló szél is fújt, az autók hátsó franyudlija egymásnak koccant. Most is szeretem a kákaporsos út szagát , a pokol bűzére emlékeztet.
A 9. Irka tábor feladata volt: a megadott halandzsa szavakból kellett olyan rövid szöveget írni, melyből kiderül a jelentésük: csuszbogó, franyúdli, musványlik, szelehalló, kákapors.
hajnalban kelni hogy tied legyen az első fél óra lesütött szemmel várni a napot a reggel egyedül hozzád tartozik öltözni kimenni elindulni mindkét kézben lóbálni valamit szatyrot pórázt cigarettát semmitmondó szavakat tanulni tennivalót keresni ha nincs is társalogni és társsal élni ne érjen hozzád senki
(2022 IRKA tábori feladat: Írj egy gyász-vagy veszteségverset, amit Peer Krisztián „42” kötete inspirált)
A csupasz csuszbogó lehangol. A franyudli nem a teremtés tévedése, hanem szükséges kellék. A bodros franyudli fokozza a kákaporcsomat. Azért, ha néha a szelehallómon akad egy franyudli szál, öklendezek. De olyankor egy korty ital lemossa az irritáló franyudli szálat. A franyudli a csuszbogón afrodiziákum, de a levesben undorító. A kákaporcs örök, ám a férfiérő mulandó.
A 9. Irka tábor feladata volt: a megadott halandzsa szavakból kellett olyan rövid szöveget írni, melyből kiderül a jelentésük: csuszbogó, franyúdli, musványlik, szelehalló, kákapors.
Döglött gyík, élettelen madár, halott vakond, Egyik itt csonka, másik ott. Lelkem darabjai szerteszét. Karom, szívem, agyam, mind-mind külön hullák, külön személyek.
Beléd pusztulok naponta. Anyámmal vagyok viselős. Hamvaid fölött építek élettereket vidámságnak, játéknak, evésnek-ivásnak. A lelkiismeretem pókhálójába gabalyodva, hisztérikusan tépem a hajam gubancait, megoldatlan ellentmondásaimat.
– Csuszbogonak jelentem, ma két franyudli nem jött iskolába. Az egyik betegség miatt musványlik, a másik a mai dolgozat miatt musványlik. – Erre a franyudlik közül néhányan nevetni kezdtek.
– Köszönöm, üljetek le! – A két franyudli leült a helyére, csuszbogo pedig apró hatásszünetet tartva folytatta:
– Most pedig kérem mindenki vegye elő a kákaporsát!
– Kákaporsot mondott csuszbogo? – kérdezte egy franyudli.
– Igen, jól hallottad!
– A kákaporsot? – kérdezték többen.
– Igen azt. Mindenki jól nézze meg magát benne! Aki szelehallónak látja magát, az beírhat a mai dolgozatra egy ötöst!
– Egy ötöst? – kérdezték a meglepődött franyudlik.
– Igen, egy ötöst.
– S aki nem? – szólalt meg egésze halkan egy franyudli a leghátsó sorból.
– Az addig nézze magát, amíg szelehallónak nem látja magát!
– De hát én nem vagyok szelehalló.
– Mutasd csak a kákaporsod! Add csak ide! – csuszbogo odalépett a franyudlihoz, lehajolt mellé, belenézett a kákaporsba.
– Odaadom az enyémet, az én kákaporsomban szelehallónak fogod látni magad, hidd el! – azzal csuszbogó odahozta a saját kákaporsát.
– Nézzünk bele együtt! Ugye te is látod, milyen szelehalló vagy! Én annak látlak! Írd be nyugodtan az ötöst!
A 9. Irka tábor feladata volt: a megadott halandzsa szavakból kellett olyan rövid szöveget írni, melyből kiderül a jelentésük: csuszbogó, franyúdli, musványlik, szelehalló, kákapors.
Keresd bár újra meg újra,
ne fordulj meg, ne nézz a múltba,
mert előtted áll a végtelen,
melynek kezdete nem volt soha.
Mint szürkés-rózsaszín tüdő
ha ujjaid között sikamlik,
tapintani vágyod a semmit.
Talán egy este, vagy tétova hajnalon
a lét titkos bimbója felfakad,
átjárja illatával az életfa koronáját,
tündöklő jázmincseppeket hullatva alá.
Itt egy füge meztelen kérge felreped,
s ott mandula rügyek vágynak születni,
téli álmuk szűk ketrecéből.
Itt gyors szárnyakon repülnek álmatlan éjek.
Balra a fenyők alatt, egy üres vályú mellett
verebek versengnek, keresve morzsát
a szikkadt trágya alján.
Amott varjúk lesik az álmos kőfalat,
hol nem messze innen
magányos macska mereng magában.
Vágyna az elmúlt fénylő messzeségbe,
hajnalig csevegni régi cimborákkal,
újra látni a szikkadt, szomorú földek nászát,
és harmatos hajnalokon hallani ismét
suhanó szárnyak szívverését,
a végtelenség harmóniáját.
(Palimpszeszt Jónás Tamás Önkéntes vak című versére)
nem beszél, nem beszél
minden dolga elvetél
szeretne tán hogyha bírna
minden napját összesírja
útra viszi bánatát
bírja még tovább?
élni kell, élni kell
nagyon élni és állni fel
hitet keres és hallgató
ne fogadd őt be néma tó
legyen lelke szép lakás
nyissa ajtaját
Fotó: Által Anikó – A képen Szentiványi-Székely Enikő: Meg van varrva feketén-fehérrel c. alkotása látható.
A vers megjelent: GÖMB – IRKA ARTJÁRÁS – Egy kiállítás lenyomatai c. kötetben. Gödöllő, 2019
Pap-Klára Márta- Nyugdíjas pedagógus. Látószögének középpontjában az ember áll. Utazásai során is az emberekre fókuszál. Apró gesztusokat, beszélgetéseket megfigyelve írja rövid történeteit.
A körömdarabok úgy szállingózták a délelőtti napsütésben, mint a gránátkő csillogó pora. Könnyedén suhant az olcsó reszelő a géllakkos felületen. Egy kis pihenést ő is megérdemel – gondolta Dzsenifer – míg pár percre lehunyt szemmel, a napsugarakat magába gyűjtve, a sírkő szélén üldögélt. Mostanában állandóan csörög a telefon. Annyi a rendelés, hogy nem győzik teljesíteni. Néha vissza is mondanak egyet-kettőt, mert nem bírják szusszal.
Most legalább van egy szabad félórája, amikor végre kifestheti a körmeit. A főnök az okmányirodában gubbaszt: egyhamar nem várható. Otthagyta hát Dzsenifer a bódét – ahol a rendeléseket veszi fel telefonon –, és ráhelyezte narancsbőrős fenekét a minta sírkőre. Nem tudta eldönteni, hogy az ametiszt lila, vagy a türkiz legyen a befutó. Csillag mintákat ragasszon rá vagy cicákat? Nehéz döntés, mert hát, egész héten ezt kell majd bámulnia. A kliensek sem tudják könnyen eldönteni, hogy márványból vagy gránitból készüljön a sírkő. Fekete vagy inkább szürke legyen a színe, ovális vagy négyzetes a formája. Dzseni végül a lilát választja, de az egyik körmöt megcifrázza egy csík türkizzel.
Az első héten, mikor betanuló volt, azt mondta a Béla, hogy ezt a munkát nem szabad hazavinni. Felejtse el a könnyes arcokat, meg a szipogó hangokat: tárgyilagosnak kell maradnia! Semmi érzelem. Ez nem az a meló, ami széparcúaknak való. Éppen ezért választotta éppen őt.
Aztán mikor először hívta fel magához – a felesége persze nem volt otthon –, megmutatta a saját koporsóját a padláson: díszes bársonyhuzattal. A kopaszodó főnök arra bíztatta, hogy nyugodtan feküdjön mellé:
– Mindenkinek jár egy kis szórakozás a hosszú nap végén – mondta, majd hozzátette: – Hidd el, pár perc alatt a menyországba juttatlak!
– Oda eljuttat egy frontális ütközés is, Béla bá – válaszolta akkor.
Nem hiányzott neki az a szalonna szagú, izzadt mennyország, amit Béla igért. Megtanulta már leszerelni ezeket a fonnyadt bőrű sápadtakat.
Bezzeg a nevelőapját sosem tudta leszerelni, naponta többször rámászott. Aztán egy nap beütött a szerencse. Keresztbe állt a torkán egy méretes halszálka. Ha igaz a mondás, hogy az ember úgy hal meg, ahogy él, akkor nem a torkát kellett volna átfúrnia a szálkának, hanem a farkát. Na, annak a görénynek nem lett gránit sírköve. Nem volt arra se pénz, se akarat.
Dzseninek néhány szép hete volt, mielőtt kilakoltatták őket, aztán csak járta a falut, munka után. A sírköves volt a sokadik próbálkozása. Maga sem gondolta volna, hogy az üzlet így beindul. Neki csak a telefonokat kellett felvennie, meg leírni néhány fontos dolgot. A kliensekkel Béla vagy az asszonya beszélt.
Nem tudja még, mi lesz vele, ha véget ér a korona, s kevesebb lesz a meló. Sebaj, a nap süt. Chipsre, kólára, lakkra, néhány használt göncre még mindig futotta. Az az álma, hogy műkörmös legyen. Sok jó ötlete van, például a temetési körmökhöz.
– Műkörmös – rebegte szem lehunyva a sírkövön, miközben várta, hogy a türkiz és a lila megszáradjon. Csak azután következhet rá vékonyan a fekete szegély.
