1945 március, Komárom. A szovjet hadsereg már az Észak-Komáromi téglagyárnál járt, míg mi a szomszéd pincéjében kuksoltunk. De jött a Wehrmacht kétszáz zuhanó bombázója és kegyetlenül eltakarította őket.
Vasúti kocsiba költöztünk, hogy Hollandiába meneküljünk Ácsig jutottunk. A pálya további része lebombázva. Sándy százados kínált kiutat. Leventéivel egy sor szekéren indult nyugatnak. Két üres szekéren mehettünk velük.
Délkomáromból a már megrongált hídon vergődtünk á meg-megakadva. A hídon egy fiatal német katona nyújtott valamit felém, aki a cókmók tetején ültem. Kísérő szöveg édesanyánkhoz: Asszonyom, az alkalomhoz illő játékszer a fiának. Páncélököl volt. Nem sokkal ezután csak a híd a Dunába robbantott roncsa uralkodott a színtéren.
Ekelnél (Okolicsná nad Osztrove) kezdett esteledni. A főútról északra tértünk le. Rövidesen Margitfalvára értünk. Nem igazán falu, csak majorság. Az iskolában találtunk helyet. Szemben Csente Imre gazdálkodó kis családjával.
Imre bácsi, háború ide, háború oda, folytatta a tavaszi ártó átázott földjén a művelést, amint az ár levonult. Állatait ellátta, szikkadó szántóit szántotta, boronálta, bevetette, hengerezte. Vele tartottam. Amikor a politika ismét visszavette a Csallóközi magyarok ország-részét, elbúcsúztunk. Imre bácsi megjegyezte rám: Kár ezt a fiút elvinni úrnak, olyan jó lenne parasztnak.
Következő két nyár júliusa Kisberk Imre plébániáján nyaralással telt Ráckevén. A plébános atya, később Székesfehérvári püspök, még a pesti egyetemről volt ismerőse édesanyánknak. A háború utáni ínségből menekített ki. Naponta ministráltunk kora reggeli szentmiséjén latinul, aztán szabadok voltunk. Csak ebédre, meg este jöttünk be a Dunáról.
Aztán megint Komáromi nyaralás nagymamánál. Akkoriban a mai tömbházak helyén kukoricás díszlett. Egy alkalmi baráttal oda kocsiztunk ki ekekapázni. Akkor ültem először, és sajnos utoljára ló hátán.
Elérkeztünk 1949-be. E nyáron csak két hét jutott a falura. Édesapám jegyet váltott s mondta, hogy Balatonszentgyörgynél át kell szállnom a Türje felé morgó motorvonatra. (Hol van már ez a szép emlékű vonal sok társával együtt?) Zalacsányban leszálltam. Megtaláltam Szőnyi Mihály rokonunkat, a hét holdas kulákot. Tamás bátyám már ott segédkezett. Beszálltam. Lelkesen csapdostam ostor nyéllel a dimbes-dombos szántót elözönlő pocok áradatot.
A következő nyárra léha nyaralás jutott Bodrossy Félix nagybátyánk Angyali-szigeti nyaralójában. Ladikozás, keszegezés töltötte ki az időt. Mindkét tevékenységben sokat tanultam. Hja, nem tankönyv, ám élvezhető gyakorlat volt!
Majd ’51 nyarán Szigetbecse-Királyrét jött Lipsz Márton és Bözsi néni otthonában és pici bolgár gazdaságában. Dolgom Rózsa tehén és borjának legeltetése volt a Duna-parti dús gyepen. Egyszer Lipszékkel mehettem Ráckeve piacára. Amikor elmentek pár kortyra és falatra, én árusítottam a gyönyörű paprikát. Kilónként az akkori átlag órabér háromszorosáért. Elkapkodták.
Hívtak következő nyárra is. Vaktában lementem, de akkorra már működött a bolsi gazdaság-politika. Lipszék is csak tengtek- lengtek megfosztva tavaly még bimbózó reményeiktől. A szovhoz ideje jött el. Pár nap után elköszöntem.
Még akadt nyári találkozás az akkor már bolsevik módra szabott mezőgazdasággal. Szőnyi Mihály rokonunk a Csopaki Növényvédő Állomáson dolgozott. Akkoriban kezdett betörni a burgonya bogár honunkba. ’54 nyarára Csopak is megszervezte földerítő csapatát Veszprémi gimnazista fiúkból Bakos testnevelő tanár úr vezetésével. Köztük kaptam helyet én is. Mozgalmas, szép nyár, tisztességesen javadalmazott időszak volt.
Számomra nem városi “úri”, de “szocreál” sors távlata nyílt meg. Néhány év tétova cikk-cakkja után 1964-ben jutottam a Mezőgazdasági Gépkísérleti Intézetbe. Országos intézmény lévén, Magyarország sok helyén járhattam. Láthattam és tapasztalhattam a szocialista mezőgazdasági nagyüzemek kétségtelen eredményeit, de kudarcait és ellentmondásait is.
A zárt kertekből nekem is jutott. Bérelhettem 1312 négyzetmétert 1979-ben Szadán ötven évre. Néhány év után tulajdonommá válhatott. Itt modellezhetem, hogy miként működtetnék egy kisközösségi önellátó kert gazdaságot …ha legalább húsz-harminc évvel később születtem volna. Így a tapasztalatok és élmények maradnak, melyeken el-elmerenghetek. Vagy ha számít még valakiknek, közzé adhatom őket.
