Bevallom, egy cseppet sem lepett meg, hogy a frissen azonosított új legelső magyar nyelvemlék a “Baszjad Izüt” rovás felirat egy VII. századi tűtartón. A szöveg töredék – a magyarázók szerint – azt jelenti: tű, győzd le Üngürt, utóbbi egy ártó szellem. Egyrészt, egy szerény, hasznos tűtartó számomra sokkal elfogadhatóbb “történelmi tárgy”, már csak nőkhöz kötődése miatt is – hiszen anya varr nem apa – mint egy hatalmi gesztust kifejező, pátoszos alapító levél. Másrészt, a démonűzés, mint egyszerre hétköznapi jólét növelő és szakrális tevékenység feltétlenül életigenlőbb, mint a porrá és hamuvá levésről prédikálással történő ijesztgetés. A rovott szöveg az avarkorból származik, ami azt sejteti, hogy az “avarok” vagy “magyarok” voltak, vagy legalábbis magyarul írtak. Ez is megnyugtató, mert jelzi, nem kellett erőszakkal hont foglalnunk, hiszen már itt voltunk, amikor bejöttünk. Azt is meg kell jegyeznem, hogy nekem – kitagadottsága ellenére – soha nem volt problémám sem a baszás szóval, sem azzal, amit jelent, kimondható dolognak tekintem az aktust. Megnyugtat és örömmel tölt el, hogy a szó használata nem káromkodás többé, hanem nyelvi hagyományápolás.
kiemelt címkével jelölt bejegyzések
Florárium & Esőnap – GIM & GÖMB kiállítások Gödöllőn
A “művészet” (is) keresi a helyét.
Jó hétvégém volt. Két kiállítást is meg tudtam nézni úgy, hogy csak néhány száz méterre mozdultam ki a házamból. Már jó ideje foglalkoztat az egyediség és tömegesség viszonya, de csak most a két tárlat egymás utáni és egymást kiegészítő, teljessé tévő hatása után derengett fel bennem, hogy ez a “kérdésfelvetés” a mai művészet talán legalapvetőbb dilemmája.
Mai valóságunk jól látható sajátossága, hogy a tömegember tömegtermékeket fogyasztva éli tömeges, szinte teljesen egyforma és azonos mindennapjait. Már csak egy kisebbség törekszik arra, hogy valahogy különbözzön. De ez a csoport sem azonosítható már elitként. Egyre növekszik azok száma, akik a nyáj-meleg, másság-mentes azonosság-identitásban vélik megtalálni maguknak a
legfőbb értékként kezelt biztonságot.
A Florárium kiállítás alkotói – mind (fiatal) nők – arra vállalkoztak, hogy a helyi művészeti egyediség tradícióiból hozzanak létre színvonalas, tömegesen alkalmazható iparművészeti formákat, motívumokat. Ezt nagyon meggyőzően tették. A GIM ház (Gödöllői Iparművészeti Műhely) puritán, de példásan igényes környezete kiváló helyszínnek bizonyult.
Az Esőnap kiállításon a GÖMB (Gödöllői Művészbarátok) csoport
különböző műfajú és korú alkotói, kihasználva a kiállítótér – a Nagy Sándor Ház – adottságait, az amúgy is sokféleképpen egyedi műtárgyakat egyénítik még tovább a varázslatos atmoszférájú épület enteriőrjeibe helyezve el őket. Az alkotói megközelítések és eszközök kavalkádja inspiráló volt, bizonyította a különbözés élmény és általában élet gazdagító voltát.
Mindkét kiállítás koncepcióban tetten érhető a törekvés arra, hogy
helyet találjon a művészi létezésmódnak a mindennapokban. Én még azt az üzenetet is felfedezni véltem, talán függetlenül a rendezők közvetlen szándékától, hogy művészet nélkül lehet élni, de nem érdemes.
Mindkét tárlat – bár gyökeresen más módon – felhívja a látogató
(betévedő?) fenntarthatatlan anyagi felhalmozás kulisszái között rohanva botladozó, elmélyedésre egyre alkalmatlanabb ember (néző?) figyelmét arra, hogy csak a minőség felé van kiút. És az a tanulság is bátran levonható, hogy ha túl akarunk élni, sokkal több teret kell biztosítani az életünkben a művészetnek. Ehhez az alkotást magát kell – egyszerre alkotói és befogadói gesztusként – a mindennapok szerves részévé tenni. Az életben és nem a piacon kell egymásra találnia a művésznek és a műélvezőnek, nota bene akár
önmagunkban. Ez a viszony az, ami értő és építő továbbvitele lehet a
gödöllői művészeti tradícióknak is.
“A magyar gazdaságpolitika kulcskérdése, sőt sikerének titka a foglalkoztatáspolitika sikere, amely mögött egy olyan ösztönző, állami akadályokat lebontó folyamatot kell látni, amely egyrészről priorizálja, hogy mindenki dolgozzon, másrészről pedig lehetőséget is ad erre.”(mondatértelmezés)
A gazdaságpolitika lényege a lehető legnagyobb társadalmi jólét biztosítása. A gazdaság az emberek létfeltételeit megteremtő olyan közösségi mechanizmus, amelynek keretei között mindenki képes megélni. A boldoguláshoz nem elég a munka(lehetőség) teremtés, ahhoz a jóléthez kellő dolgok megszerzésének biztosítása szükséges. Az államnak olyan közszolgáltatásokat kell nyújtania, amelyek támogatják a társadalom tagjainak közös, együttes létezését. Ezt a működést a polgárok hozzájárulása és a társadalmi közvagyon haszna finanszírozza. A legolcsóbb szolgáltatás az, ami nem szükséges, mert az emberek maguk meg tudják csinálni. A gazdaságpolitika a közszükségletek fenntartható, dinamikus kezelése. A munka – mint olyan – nem cél, csak a szükséges javak előállítására használható, aktuálisan elérhető egyik(!) eszköz. A teljes foglalkoztatottság önmagában nem garanciája a jólétnek. A társadalom üdvét nem a munka maga, hanem a teremtő, anyagi és szellemi együttlétezés, együtt jelenlét szolgálja.
illusztráció: pixabay.com
Bojár Cassino: A teremtő dilemmája

Valamikor nagyon régen a Teremtő megteremtette az emberpárt. Mivel úgy gondolta, hogy valami szoftvert is ad hozzá, összeütött nekik egy programot. Ez igen egyszerű volt, de hát nem is kellett túlbonyolítani a dolgot, hiszen csak kettejüknek kellett. Ebben szépen megtervezte az időt, és mindazt, amivel azt okosan, kapkodás nélkül ki lehetett tölteni. Hosszú, felettébb emelkedett, lelket formáló fejezetekben fektette le a földi élet alapköveit, szabályait, törvényeit, és mindazt a nyereséget, amit általa nyer teremtménye. Hanem ahogy az ember sokasodott, mind többször kellett frissíteni a szoftvert. Próbálta tartani az eredeti elképzelését, de be kellett látnia, hogy a felhasználó túlnőtt rajta. A teremtménye folyton belepiszkált, mindenféle bővítménnyel egészítette ki, és már régen semmi tiszteletet nem mutatott a rendszergazda iránt. Megunta a hiábavaló figyelmeztetéseket, de a nagy reset előtt tett még egy próbát. Az utolsó figyelmeztető emilkéjébe eldugott egy vírust. Ez volt a covid-19. Most azt figyeli, menthető-e még a földi teremtménye?
Kabai Lóránt: Moaré
Sok szeretettel várunk mindenkit 2021. október 1-jén pénteken 18 órakor a gödöllői városi könyvtárba.
Az Irka mentora, Kabai Lóránt lesz a vendégünk az Országos Könyvtári Napok nyitórendezvényén. Beszélni fogunk a legújabb kötetének, a Moaré születéséről, az el sem kezdett versekről, a fotózásról, a #mosthallottamakocsmában sorsáról, és még egy csomó mindenről.
Ujj Béla: “Nem akarok nagy összegeket hagyni a következő generációra. Szerintem az öröklés meglehetősen gusztustalan dolog (…) az én filozófiám az, hogy szabadulj meg a vagyonodtól, vagy ajándékozd el mielőtt végleg elmész.” (mondatértelmezés)
A fenti mondat a tulajdonellenesnek nem nevezhető Egyesült Államokból származik, ahol növekvő tábora van ennek a gondolatnak. Az is elhangzott az egyik kőgazdag potenciális örökhagyótól, hogy azért nem hagyja gyermekeire megszerzett vagyonát, mert nem szeretné megfosztani őket a meggazdagodás meghatározó élményétől. Ezt az érvelést mifelénk az emberek nagy többsége nem érti. Szívtelenségnek, életidegenségnek, vagy szimplán komplett őrültségnek tartja. Ez megmagyarázható, mert az itt, ma a világra jövő gyermekek életkilátásait alapvetően határozza meg a szülők anyagi helyzete. Errefelé nyilvánvalóan nem elég “csak” iskoláztatni az utódokat, hanem előre biztosítani kell alapvető jövőbeli létfeltételeiket is. Ennek egyik módja lehet a vagyonhátrahagyás is. Az idézetbeli öröklés “gusztustalansága” alapvetően nem az érintett utódok helyzetére, a hozzájuk való viszonyulásra utal, hanem a vagyonátadás eme módjának társadalmi és természeti fenntarthatóság-ellenességére, arra, hogy a tulajdon szerepének újragondolása az életünkben elkerülhetetlen.
Írótábor beszámoló 2.0
Előzmények: https://irkave.gvkik.hu/gallo-kovacs-zsuzsanna-spanyol-lepcso/
Az idei Irka tábor kicsit nehezen indult, sokan az utolsó pillanatban mondták le, mert közbejött valami, de a végére kialakult a kemény mag, és igazán tartalmas és vidám együttlétre sikeredett ez is, ahogy azt már megszokhattuk az irka találkozókon.
Az első giccses (talán inkább közhelyes) feladathoz a házigazda, Ujj Béla várt minket egy fantasztikus installációval, ami meg is adta az alaphangulatot az íráshoz:
A giccses feladat során keletkezett giccstelen kifejezéseket a frottázs szöveg megírásához használtam fel. Ez egy igazi csapatmunka volt, jól szórakoztunk, és végre tanultunk egy kiváló módszert arra, hogyan lehet kikerülni a közhelyeket.
A frottázs szöveg írásától kicsit tartottam, nem tudtam, mennyire fogják nehéznek találni, ezért egy szíverősítő elfogyasztásával vágtunk neki a feladatnak. A frottázsvers másnéven halandzsavers (Frottázs azaz átdörzsölés, a francia “frotter, frottez” szavakból jön. Képzőművészeti technika, melynek során érdes vagy térbeli kiterjedéssel rendelkező felületre helyezett papír felületén grafittal, szénnel, zsírkrétával, krétával stb. végzett dörzsölés hatására a felületi egyenetlenségek leképződnek.) jeles hazai képviselője Tandori Dezső. Mi mégis egy Kiss Judit Ágnes frottázsverset választottunk műfordításra:
Kiss Judit Ágnes: Kajmontara
Ajha kajmontara, szikhaszami ráki,
ajha lái moszten kalkheszúmi vái,
Ajha khalle szonten? Ajha kajmontara?
Ráki mosszelúen vái laj mosztera.
Kan allún ráki szún, lúen te odrai,
Lúen te, trami te, szikkena lotrai.
Szikkena vitemon, lúen szala meton,
Szekhe kajmontara mossze. Ráki. Telon.
És akkor következzenek a fantasztikus műfordítások:
Filep-Pintér Eszter: Kajmontara variáció:
Ejha pacsirtalány, zengőhangú madár,
Ejha szépen dalolsz, aranyhangú vágy
Ejha merre lépdelsz, ejha pacsirtalány?
Madár voltál mindig, magasba felszállsz.
Ha madárként újra jössz, ne hozz nádat,
vádat se, esküt se, csókoddal itass át,
csókoddal ölelj, vádat messzire vesd el
Édes pacsirtalány, madárkám úgy szeress!
Winter-Karsai Gizella: Kajmontara
Ajjaj Kajmontara kősziklámnak éke,
Ajjaj nem jöhetsz már hozzám ölelésre.
Ajjaj, hova szálltál? Ajjaj Kajmontara!
Kincsem, üdvösségem, boldogságom ára?
Bár az Úr elszakít, megyek én utánad.
Szeretlek, becézlek, átölelem vállad.
Követlek utadon, el nem hagylak soha.
Ha te halálba mész, elrepülök oda.
Ujj Béla: Bajnokpara
Akkor, ha a bajnokpara elkap engem.
Akkor, ha a bronzéremért kell tekernem.
Akkor majd mit tegyek? Kihez fohászkodjak?
Mi képesít, hogy győzelemről álmodjak.
Húsz éve, hogy engem győzni dresszíroznak.
Edzéssel, szerekkel, sok mással kínoznak.
Ha nem nyerek olimpián egy aranyat,
Még nekem kell majd eltartanom magamat.
Istók Anna: Kajmánszív
Mily hős kajmánszív, mit tesztoszteron éget.
Mily tűztől okádik miattad a lélek.
Mily hagymázas lobogás ez? Mily kajmánszív?
Parazsak szunnyadó tüzén fakuló szín.
Édes pácokban puhára főzve pulzál.
Puha is, álmos is, arra kér, hogy púzzál.
Púzzál hangosan, a puha csend beterít.
Tüzes kajmánszívtől ánuszom sikít. Nyerít.
(Reméljük, a költőnek tetszenek majd a lefordított változatok).
A teljes programot nem tudtuk befejezni, inkább kötetlen társasozással zártuk a napot, és megtanultunk négyszeresen összetett szavakat gyártani a Fedőnevekben.
Az est nem végződhetett zene nélkül, a seregnyi finom falat mellett Winter-Kassai Gizella gitározott és énekelt nekünk egy saját musicelből.
Jövőre reméljük, ismét találkozunk!
Ujj Béla: „A klímaberendezések kapcsán nem lehűtésről van szó, mivel lehűteni csak természetes módon tudjuk a lakásainkat, mégpedig fákkal. Ezért valójában nem lehűteni, hanem hűvösen tartani kell egy lakást.” (mondatértelmezés)
A klímaberendezések többlet energiát hoznak a környezetükbe, nem hűtik, hanem valójában fűtik lakóhelyünket. Lehet, hogy a lakásunk hűvösebb lesz, de az utcánk melegebb. A nyári villamosenergia felhasználási csúcsok már meghaladják a télieket. És – a környezetkímélőnek mondott – áram termelése még ma is jelentős mértékű széndioxid kibocsátással jár, tovább fokozva a felmelegedést. A természetes megoldás mifelénk otthonaink hűvösen tartása lehet, aminek legkézenfekvőbb eszközei a növények, azok közül is leginkább az árnyékot adó lombos fák, amelyek nyáron szűrik, télen áteresztik a napfényt. De minden növény párologtat, ami – energiát vonva el – hűti élőhelyünket. Forróságcsökkentő lehetőség a vízfelületek növelése is, amellyel szintén mérsékelhető a hőség. A meglévő fákat és erdőket nem kivágni, hanem gondozni érdemes, ahol pedig nincsenek, újakat kell ültetni. Ha nem akarunk saját levünkben megfőni a hétköznapi és a szellemi “köztereken”, ezek kialakításához sokkal kevesebb rideg térkő és beton, és lényegesen több élő növény és vízfelület volna szükséges.
Galló Kovács Zsuzsanna: Gyászversek és Spanyol lépcső – szubjektív beszámoló az Irka napról
Könnyű Katót, jelen esetben Zsuzsát, táncba vinni, ha maga is akarja – jutott eszembe ez a régi magyar szólás, amikor Ilona kedvesen telefonált augusztus 7-én délután, hogy ne hagyjam ki az idei Irka napot.
Jó lesz kizökkenned a mindennapokból, és főleg felvidulnod közöttünk – biztatott, s ennek nem lehetett ellenállni. Amikor kicsit késve megérkeztem, Panni éppen Závada Péter második, a 2015-ben megjelent Mész című gyászverses kötetét ismertette. Az idézett sorok megérintettek. Egyszerűek voltak, és különlegesek. Külön érdekes, hogy a vers fölötti hívószavak oda-vissza irányuló nyilakkal jeleznek. A címkéket nézve többféleképpen is sorba állíthatók a versek.
nap » szem « kút
Remíz
Nem tudom elfogadni, hogy lassan
véget ér ez a nyár is, és aztán már
nem lehet változtatni rajta.
A jövő ott van valahol a szerelvény
csuklóján túl, puha, sötét kanyar: beláthatatlan.
süllyed » rés » űr
Bűnjel (1)
Leválasztom magamról
a hiányodat, mint egy foghíjtelket.
báb « fagy
Bűnjel (3)
Reggelre kihűlt a helyed,
belepte valami nyirkos és hideg,
mint a hó azt a szürke foltot,
amit az autók hagynak. Nem tudom,
te hiányzol-e, vagy csak az,
hogy eszembe juss
A versekben sok a személyes motívum, de ezekből semmi nem történt meg, vagy nem úgy történt meg. A szövegbe néhol utólag beleírt anya szó konkretizálja a gyászt, de sokszor keveredik a kedves elvesztésével.
A feladat adta magát: írjunk úgy gyászverset, amiben sokáig ne derüljön ki, hogy kinek az elvesztéséről szól.
Nesze neked felvidulás! – kezdtem összeszedni a gondolataimat. Anyukám velem volt, fiatalon és vidáman, ugyanúgy mint 1974 nyarán Rómában, az egyik legszebb helyszínen, a Spanyol lépcsőn. Az emlék gyönyörű volt, megszületett a mű, és az Irka nap végére, köszönhetően a Fedőnevek társasjátéknak, sikerült felvidulnom is.
Galló Kovács Zsuzsanna: Spanyol lépcső
még visszajársz
színes ruhában látlak
a Spanyol lépcsőn
zúgnak a harangok
vajszínű táskád
horgolt csipkéjén
megcsillan a római nyár
ez volt a kedvenced
őrzöm a fiókban
porladó raffiabetéte
ujjaimra ragad
ha megérintem
Ujj Béla: „A törvény nem ismerete nem mentesít a felelősség alól!” (mondatértelmezés)
Mindenekelőtt említendő, hogy egy vasárnap este előzetes egyeztetés nélkül beadott, kedden megszavazott és szerdán hatályba lépő törvényt nem lehet ismerni. A törvény társadalmi eszköz, ami nem eseti előnyszerzésre való. Az alkalmazás – talán – legfontosabb feladata a közösen megfogalmazott nemkívánatos cselekvési kimenetelek elkerülése. Biztosan nem véletlen, hogy magyarul a törvény és a jog nem fejezhetők ki egy szóval. Aki normatívan közelíti meg a törvényességet azt kérdezi, hogy “mi legyen a törvény?”, aki analitikusan, azt, hogy “mi a törvény?” Egy bármilyen módú “szabályozás” akkor jó, ha megalkotása szükséges, egyszerűen alkalmazható és a kívánt hatást eredményezi. Nem feltétlenül előnyös bárkinek és nem korlátoz mindenkit. Egy törvényt nem hasznossága, hanem az általa teremtett módosult, közös életfeltételek minősítenek. Az írott és kanonizált jogszabályokkal ellentétben az erkölcsi törvények nem kikényszeríthetők, de a közérdekű hivatalos jogrend támogathatja őket. Amikor még a Néphadseregben fegyveres őrszolgálatot teljesítettem, azt sulykolták a parancsnokok, hogy ha mégis lőni kell, ne legyen minden golyó az áldozatban, mert a fegyverhasználat csak figyelmeztető lövéssel “törvényes”.