kiemelt címkével jelölt bejegyzések

Ujj Béla: Gazdakarma

– részlet –

Nem kell sokáig várnom. A gazda hamarosan felbukkan az állatokat elnyelő völgy felől egy vállán átvetett fehér kecskével. A jelenetet, háttérben a lemenő nappal, valamiért nagyon bibliainak találom. Az állat szemrevalóan gömbölyű, és nyugtalanul mekeg.

Izgalma jogos. Mire előkerül a kés, éppen lemegy a nap. Az elvágott nyakú állathoz a halál gyorsan és begyakorlottan érkezik. A kifolyatott vért felisszák a közben odagyűlt kutyák és disznók. A gida hamarosan már az öreg fa fejmagasságban lévő csupasz ágán lóg. Hátsó lábainak ínai közé vágott nyílásokba botot szúr a gazda. A bot közepére tekert láncon akasztja fel a friss tetemet, a valószínűleg már sok hasonlót látott szilvafára.

Közben egyik pillanatról a másikra egészen sötét lesz. Lámpát kerítünk a nyúzáshoz. Gyakorlott vágások és sallangmentes ujjmozdulatok nyomán a bőr a fejjel együtt lekerül a gőzölgő testről. Majd jól irányzott dobással felrepül egy magasabb ágra. Az emberi fogyasztásra nem alkalmas zsigereket azon melegében felfalják a háziállatok. A hasznos belsőségek egy időközben előkészített tálba gyűlnek. Utolsó mozzanatként a gazda a gerinc mentén, erőteljes rövid mozdulatokkal kettéhasítja a lekopaszított, kiürített testet. A felfüggesztésre használt hátsó paták levágása után a két fél test, vízzel leöblítve szintén a tálba kerül. Ezzel a kecskevágásnak vége.

Braun Katalin: Erdély

(Megjelenés helye: Öt perc indulásig  – IRKA Antológia, Gödöllő, 2021 A kötet megvásárolható, vagy kikölcsönözhető a Gödöllői Városi Könyvtárból.)

Ujj Béla, dr. – Informatikus, projektvezető és tanácsadó. Jelen van a hazai és a világ valóságában. Racionális humán szellem. Lokalizált globalista. Szülőhelyén Gödöllőn és bárhol a világban jól (meg)él. Jár az Úton. Az írásban és minden másban igyekszik megtalálni, mennyi az Elég.

 

D. Tóth Norbert : Norvég palacsinta

– részlet –

– De hiszen ez a palacsinta száraz, régi! Ropog a fogaim között. Mindenki látja, mennyire szegény vagyok! – mérgelődött magában, de próbált közben a lányra koncentrálni.

A palacsintát elropogtatta, majd a cukrászdából távozva megálltak újra a parkolóban. A fiú úgy érezte, a szegénysége miatt a lány nem akarja Őt többé látni.

De egy szenvedélyes csókot kapott a leánytól. A lány telt ajka úgy simult a szájára, mint egy puha selymes párna. Ahogy bőrük összeért, a fiú lábai zsibbadni kezdtek, és a remegést alig tudta féken tartani térdében. A lány illatát mélyen belélegezte, és tudta, örökre az emlékeibe szorul majd. A lány másnap ebédre hívta őt a szüleihez.

A fiú nagy izgalommal várta a találkozást. Próbálta magát felkészíteni arra, hogy a lehető legjobb benyomást keltse. Ezerszer eljátszotta magában, hogy fog belépni az ajtón, milyen mély hanggal fog köszönni, melyik ingjét vasalja ki.

Másnap a szülők bemutatását követően, az ebédlő asztalnál egy ideig simán ment minden. Az étkezés végén a lány anyja behozta a desszertet, és a fiú elé tette. A fiú döbbenten meredt az ételre. Úgy érezte, csupán kigúnyolják őt, hiszen megint a száraz és ropogós palacsinta volt előtte. Lassan ropogtatni kezdte a desszertet, miközben a lány csacsogott.

(Megjelenés helye: Öt perc indulásig  – IRKA Antológia, Gödöllő, 2021 A kötet megvásárolható, vagy kikölcsönözhető a Gödöllői Városi Könyvtárból.)

D. Tóth Norbert – Mindig is próbált a dolgok mögé nézni. Emberek, tárgyak, helyzetek mögé. És sokszor úgy érzi, ez a figyelem őt is megilleti részükről. Őt figyelik, ő is figyeli Őket. Így alakul ki egy különleges szimbiózis, amit az írásaiban fejez ki.

Ujj Béla: “Ha a medve észrevesz, ne próbáljuk elzavarni!” (mondatértelmezés)

Medve, sicc! Na éppen ez az, amit nem szabad mondani, ha egy bármekkora maci jön szembe velünk. Ahogy az sem használ, ha azt mondjuk, lopás, sicc, ha egy jól észrevehető lenyúlással találkozunk. Megint medvét láttak a speciális éjszakai leleplező kamerák – az adó egy százalékával tudja támogatni ezt a tevékenységet – most a Börzsönyben. Éppen ideje tehát megtanulni a medvével találkozás szabályait. Én már többször találkoztam medvével, de azért jóval kevesebbet láttam belőlük, mint korrupcióból, aminek kezeléséhez még nem találkoztam nyilvánosan közzétett szabályokkal. Legutóbb a Bucsin-hágón autózva éjszaka kellett megállnom, amíg egy medvemama bocsaival komótosan átkelt a fényszórók csóvájában az úton. A család nem nagyon izgatta magát a jelenlétünktől. Igaz, utólag megismerve a jó tanácsokat arra az esetre, ha medve kerülne a közelembe, ösztönösen betartottam az “Autós találkozás esetén ne hagyjuk el a járművet!” szabályt. A Mátra egyik falujának végén piros tábla figyelmeztet a medveveszélyre. Mélyen meg vagyok hatva, hogy mennyire óvnak engem a “hatóságok” a medvé(k)től. De, ha bármilyen akkurátus kockázatelemzést végzek a rám leselkedő valós veszélyekkel kapcsolatban, én medvét a fasorban sem látok.

illusztráció: Ujj Béla: MedveÜzenet

Szabó Anikó: Odaát

– részlet –

Egyre meredekebb, egyre szűkebb a fehér sziklák között éppen csak felsejlő ösvény. Nem is igazi út ez, inkább egy turistajelzéssel ellátott lehetőség az előre haladásra a szakadék fölött magasló kőrengetegben. Eddig jó, eddig jó, mantrázom saját nyugtatásomra. Enyhe tériszonyom leküzdésére nem tekintek sem oldalra, sem felfelé. Teljes figyelmemet az éppen következő lépésre összpontosítom. Sokkal kevésbé ijesztő az egész, ha nem látom a hátborzongató összképet. Ahol cserbenhagy a térdem, férjem erős karja ránt feljebb. Apránként alábbhagy félelmem, lábam teszi a dolgát, csak szívem zakatol a próbatételtől. Aztán hirtelen felérek. Az utolsó lépéseket négykézláb teszem meg, majd lehuppanok a csúcsot jelző hatalmas fakereszt tövében.

Hagyom, hogy a megcsináltam! mindent elmosó örömhulláma járja át lelkem. Szemem lehunyva pihenek, szapora pulzusom lassan csillapodik. Nem gondolok semmire, elveszítem időérzékemet. Lebegek a mostban, a pillanat tökéletességében.

Nem tudom, mennyi idő telhet el így, míg végre kinyitom a szemem, és aznap először pillantom meg a tengert. A márciusi nap korán hanyatlani kezd, finom ködpárát vonva az Adria fölé. Glóriája megkettőződik az alig fodrozódó víztükrön. Végtelen nyugalom tölt el.

(Megjelenés helye: Öt perc indulásig  – IRKA Antológia, Gödöllő, 2021 A kötet megvásárolható, vagy kikölcsönözhető a Gödöllői Városi Könyvtárból.)

Szabó Anikó – Mindene az utazás. Úton lenni – ötven éve éppúgy, mint ma – egy életérzés számára: a megszokott környezetétől való eltávolodás kíváncsisággal fűszerezett izgalma. De jelenti a kilépést is a komfortzónából, ami új tapasztalatokhoz, megélésekhez vezet. Megannyi lehetőség a horizont tágítására, a rácsodálkozásra bonyolultságában is egyszerű világunkra.

 

Szabados Bettina: Az utolsó erszényesfarkas

– részlet –

Nem sokat tudtam Miklós múltjáról, végtére is csak pár hónapja ismertem meg, de néha említette, hogy ő nem pesti, hanem egy nyírségi kis faluban nőtt fel, és húszévesen járt először a fővárosban. Már huszonhat volt, mikor munka miatt végül Kőbányára költözött. A falujáról csak ritkán mesélt nekem, de ha időnként rászánta magát, az olyan volt, mintha a szürke térkőbe fullasztott belvárosi téren átfújt volna a szél, amely mindent elmosó vihart ígért a nyári forróságban.

– Te nem is ismered igazán a csendet – mondta nekem komolyabb hangvételre váltva – mert egy állandó alapzajban létezel.

– Már miért ne ismerném? – akadékoskodtam.

Lekezelőnek éreztem a megállapítását, ezért megkértem, fejtse ki bővebben, mit ért csend alatt. Miklós kérdésemre kérdéssel válaszolt:

– Tapasztaltad-e már a déli hőségben beálló némaságot, mely annyira mély, hogy a gravitációnak magát megadó érett barack lehullása egy meteorit becsapódásának a hangjával ér fel?

Somogyvári Zsóka: Fent

Miklós ezt úgy magyarázta, hogy ebben a végtelen csendességben a hangok sosem sűrűsödnek zajjá, minden nesz értelemmel teli – a gyöngytyúk rikácsolása az idegen macska ólálkodását jelzi, a kavics csikordulása vendég érkezését. Ez a mindent körülölelő csend pedig násztáncot jár az időtlenséggel.

– Különös, de nem gondoltam akkoriban a múltra vagy a jövőre, csak úgy éltünk bele a világba, és az idő múlását egyedül a cseresznye, a meggy, a sárgabarack, és végül az alma, szilva és a szőlő érése jelezte.

– Nem értelek – mondtam neki. – miért jöttél el mégis, miért nem maradtál ott ebben a te néma örökkévalóságodban?

– Nem tudom – felelte. – Talán többre, a jövő lehetőségére vágytam.

Már az utcán álltunk, a borozó nyitott ajtajából kicsorgott a fény a járdára, indulni készültünk. Mint akinek csak most jut eszébe, még hozzátette, mintegy végszóként, hogy szűknek érezte maga körül a falu időtlen terét, amelynek határköveit az elhunyt és még élő családtagok végtelen sora alkotta. Meg tudná nekem mutatni azt a tornácos parasztházat, ahol még a dédszülei nevelték fel a hét gyereküket, köztük az ő nagyanyját is.

(Megjelenés helye: Öt perc indulásig  – IRKA Antológia, Gödöllő, 2021 A kötet megvásárolható, vagy kikölcsönözhető a Gödöllői Városi Könyvtárból.)

 

Szabados Bettina – Ha az útkeresés (is) utazásnak számít, akkor Szabados Bettina folyamatosan úton van lehetőségek, megoldások, válaszok után kutatva, de általában csak újabb kérdésekkel megrakodva tér vissza.

Ujj Béla: “… a magyar kultúra a mi immunrendszerünk.” (mondatértelmezés)

Ujj Béla: IdegenSejtjeim

Mindenki valamilyen valaki akar lenni. Ez a törekvés nem jó vagy rossz, hanem megfigyelhető tény. Az igazi kérdés, hogy ez mit jelent. Egyet biztosan, valamilyen értelmű megkülönböztethetőséget, ami feltételezi a határt a saját és a más között. Az immunrendszer olyan védekező mechanizmus, aminek célja az immunitás: védettség, mentesség, képesség a behatoló veszélyes idegen eltávolítására, megsemmisítésére. A kultúra, a magyar is, a társadalom azon képességeinek tárháza, amelyek az együtt élők összetartozását és együttes fennmaradását biztosítják. A fontos értékek és normák összessége. A szervezetünkben lévő nem saját sejtek száma meghaladja a sajátokét. Nehezen elképzelhetően gazdag élővilágot alkot. A legkülönbözőbb baktériumok, archeák, gombák, vírusok és állati egysejtűek alkotta mikrobiom egy olyan belső mikrokozmoszt formál, aminek jelentősége jócskán alulbecsült. Az idegennek nyilvánítás tehát a valóságban gondos mérlegelést jelent, képességet a hasznos és az ellenséges másság megkülönböztetésére. A valamilyenség nemcsak elkülönülés, hanem illeszkedés és összekapcsolódás is. A kultúra nem harc, hanem kifinomult, mérlegelésen alapuló folyamatos viszonyulás önmagunkhoz és másokhoz, kívül és belül egyaránt.

Pataki Pál: Kenguruk földjén

– részlet –

A kirándulásuk során egy hatalmas gyümölcsösbe is ellátogattak, melyet teherautóval, vonattal és a csatornán lévő csónakkal lehetett csak körbejárni. Az egész napos kirándulás végén a tulajdonos százhatvan féle gyümölcsöt rakott ki egy hatalmas asztalra.

– Ezekből hány fajtát ismersz? – kérdezte Palma Páltól.

– Talán tizenötöt – ismerte be Pál, miután mindegyiket jól megnézte, – de pár ismeretlent meg fogok kóstolni ma.

Miután visszatértek Gold Coastba, Pál elhatározta, finom gulyáslevest fog főzni. Bográcsban! Lánya a barátnőit is meghívta, mert már sokat mesélt nekik arról, hogy édesapja milyen csodálatosat tud főzni. Pálma megvette a hozzávalókat, a pirospaprikát is. Pál hiába szórta bele az összeset, a gulyásleves mégsem akart színesedni. Hiányzott belőle a magyar pirospaprika. Azt egyetlen ausztrál paprika sem tudta pótolni. Pálma barátnői ugyan dicsérték a főztjét, a bogrács is kiürült, de neki égett az arca, és nem ízlett a saját főztje.

A hazafele tartó repülőúton eszébe jutottak az ausztrál bennszülöttek, akik mélyen hisznek abban, hogy van értelme az életnek, és semmi sincs véletlenül. Minden reggel tizenöt perces szertartásos imával kezdik a napot. Imádkoznak az előttük álló napért, önmagukért, barátaikért, az egész világért. Sokat nevetnek, ritkán sírnak, hosszú életűek, egészségesek, lélekben nagyon gazdagok. Körben ülnek, figyelik egymást, mert a szemben ülőt lelki tükörképnek tekintik. Vallják, hirdetik: Váljunk el békében, és hálával!

Ők már ötezer éve boldogok!

(Megjelenés helye: Öt perc indulásig  – IRKA Antológia, Gödöllő, 2021 A kötet megvásárolható, vagy kikölcsönözhető a Gödöllői Városi Könyvtárból.)

Pataki Pál – Fiatalként röpködött a nagyvilágban. Hobbijai közé belefért a szőlő-, gyümölcstermesztés, a borkészítés. Törött szárnyaival őrhelyet változtatva, kisszobában Életadta lehetőségeivel írogatja verseit, prózáit.

Pap-Klára Márta: Utazunk

– részlet –

Udvariasság

Az  Astoriánál egy idős házaspár száll fel. Nem néni és bácsi, hanem hölgy és úr. Valaha jobb napokat láttak, a hölgy még innen van az elnéniesedésen. Ápolt megjelenés, aranygyűrű, lakkozott köröm, diszkrét rúzs, szőkített haj. Az úr feltűnően rosszabb fizikai állapotban van, a rövidnadrág láttatni engedi cingár lábait. Félve, totyogósan keres valami kapaszkodót. Bizonytalan mozgásával ellentétben tekintete élénk, érdeklődést mutató. A lelki befelé fordulás még nem kezdődött el nála.

Az egyik ötös ülés közepén van egy szabad hely. A feleség odairányítja csoszogó járású férjét. Szélen gyorsan feláll egy fiatalember, átadná helyét a hölgynek. De így nem ülnének egymás mellett. A közöttük ülő úr felajánlja a feleségnek, hogy cseréljenek helyet. Ő zavartan tiltakozik, de végül megtörténik a csere, a házaspár egymás mellett ülve folytathatja útját.

Arra gondolok, milyen jó lenne, ha mindig ilyen ügyesen elrendeződnének a dolgok.

– Hát ez van. Megöregedtünk, apám – mondja beletörődve a megváltoztathatatlanba a nej.

Somogyvári Zsóka: A kettes villamos

(Megjelenés helye: Öt perc indulásig  – IRKA Antológia, Gödöllő, 2021 A kötet megvásárolható, vagy kikölcsönözhető a Gödöllői Városi Könyvtárból.)

Pap-Klára Márta- Nyugdíjas pedagógus. Látószögének középpontjában az ember áll. Utazásai során is az emberekre fókuszál. Apró gesztusokat, beszélgetéseket megfigyelve írja rövid történeteit.

Ujj Béla: “… akár még nyár előtt is visszakaphatjuk a régi életünket.” (mondatértelmezés)


illusztráció: Ujj Béla: RégiÉletünk

Bár a bölcsesség, miszerint “nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni” elég régen ismert, minden korban akadnak olyanok, akik úgy vélik, hogy léteztek és feltámaszthatók az “elmúlt szép idők”. A fenti kijelentés azt a gondosan elrejtett üzenetet is hordozza, hogy megfogalmazója vissza szeretné kapni a “régi életét”. Amiből a “józan paraszti ész” birtokában lévő olvasó arra következtet, hogy az biztosan kívánatosan megfelelő volt. A nyelv már csak ilyen, nem tud védekezni, különösen akkor, ha “ügyes” kommunikátorok formálják meg segítségével jól kifundáltan csalárd manipulációs üzeneteiket. Ez a mondat ennek állatorvosi lova. Most nem jó, de nyárra, ami a boldog évszak, jó lesz. Akár, mert mi nem ígérünk felelőtlenül. Nem mondunk konkrétan semmit arról, mi lesz. Ami a miénk volt már, jó volt, csak a külső gonosz erők – az ellenség – elvette. De mi – akik egyek vagyunk veletek a ránk rótt szenvedésben – visszaszerezzük, ami a miénk, a tegnapi boldogságot. Talán nem véletlen, hogy nekem az ilyen fajta gondosan kimódolt közlésről egy kicsit borostás, de találó vicc jut eszembe. “Jean, szerezzen örömet a macskának. Hogyan, uram? Fogja be a farkát a satuba, jól szorítsa meg, aztán eressze el.”

Nádašpétër: A Margita alól Ilka majorig

Egy köznapi út leírása

– részlet –

Így ért el vidékünk folyócskájának forrásvidékére. Átvergődött a lucskos, kusza pagonyon, s hamarosan – szinte meglepetésszerűn – széles útra került. Balról itt-ott néhány házikó, jobbról a lelkesen csobogó víz. A kövezeten immár kopogó léptekkel haladt, mígnem házak összefüggő sora közé ért. A viskókat a tehetősebbek nagy házai váltották föl, a csöndet meg a dolguk után siető lakók lovainak dübörgése foszlatta szét. Kocsinként száz-százötven ló ereje röpítette utasaikat kötelességeik felé.

A környék nyüzsgése fokozódott. Boltok, árut fuvarozó teherautók, s végül a környék lakosait szállító buszok is elődübörögtek. Bennük álmos emberek bóbiskoltak. Előbb a mindennapi mókuskereküket pörgetők, majd derék, iskolát nem kerülő fiúk s lányok zötykölődtek. Errefelé már járda is kínálkozott. Partja mentét, a házak, kerítések tövét sérült sörös dobozok, tépett, tartalmukat vesztett zacskók tarka tömege borította. A szemlélő csak arra gondolhat, hogy telve még pehelykönnyűek, de kiürülve ólomsúlyúak lettek tulajdonosaik kezében. Így érthető, hogy megkönnyebbülten hullajtották el akárhol.

Emberünk rendületlen folytatta útját. Áthágott visszhangos, föl nem fogható zeg-zugokkal cifrázott lakótelepi utakon. Szemével figyelmesen pásztázta a lába alá terülő út aszfaltját. Nem kíváncsiságból, csak óvatosságból. Érthetőn, nehogy útnak indítsa Karinthy kósza lányait, hideg cselédeit

Által Anikó: A Margitán

(Megjelenés helye: Öt perc indulásig  – IRKA Antológia, Gödöllő, 2021 A kötet megvásárolható, vagy kikölcsönözhető a Gödöllői Városi Könyvtárból.)

Nádaspétër – Magyar anyanyelvű közép-európai. Született csavargó. Varsó-Belgrád és Inverness-Siraz beutazott területének tengelyvégei. Vén korára leülepedett a magyar falu és a magyar nyelv bűvkörében.