kiemelt címkével jelölt bejegyzések

Kővágó Éva: Kleopátra történetei

(borítókép: Szinvai Dániel)

„…Reggel fél kilencre hozta a nővérem a lányokat. Izgatottan csacsogtak, készültek az együtt töltendő mókás napra. Kleopátra megérezte az izgalmakat, kíváncsian dugta ki orrát az aprócska előszobába. A négyéves Sára hangosan sírni kezdett. Kata, aki már hatéves volt, mégsem lehetett ilyen gyerekes, csak tágra nyitott szemmel és tátott szájjal bámulta a jelenést.
– Ez egy…. – és kimondta az általa ismert leggusztustalanabb állat nevét, – patkány!
Kleopátra megértette, hogy ez rá vonatkozott. Azonnal vérig sértődött. Lassan megfordult és hercegnőhöz méltó módon, lassan kivonult az előszobából. Ismertem a macskám, tudtam, hogy most az ablakpárkányhoz sétál, elegánsan felugrik, majd elhelyezkedik a párnáján…”

A teljes novella elolvasható a Csodák és egyéb hétköznapi dolgok című Irka antológiában. Megvásárolható a Gödöllői Városi Könyvtár regisztrációján.
Könyvbemutató: 2022. december 20. kedd, 18 óra, Gödöllői Városi Könyvtár

Kővágó Éva
Sokszor írok mesét, ahol a csoda az élet szerves, elválaszthatatlan része. A mindennapok szürkeségében, az átlagosnak tűnő napokban is észrevenni azt a különleges apróságot, ami maga a csoda: ez az írás.

Csodák és egyéb hétköznapi dolgok

Az Irka újabb antológiával készül a karácsonyi ünnepekre. A gödöllői irodalmi műhely tagjai egy gyönyörű kötetet állítottak össze Szinvai Dániel illusztrátor segítségével. A könyv bemutatójára egy hangulatos ünnepségen kerül sor, mely egyben a gödöllői városi könyvtár utolsó idei programja is. December 20-án, kedd délután érdemes a könyvtárba ellátogatni, az Irka vidám, játékos könyvbemutatója mellett megtekinthető az illusztrátor kiállítása is, valamint színpadra lép némi forralt bor társaságában a Könyvtár angyalai kórus is. Ízelítőül álljon itt az új kötet fülszövege, melyet az esten természetesen meg is lehet majd vásárolni.

Az ember évezredek óta keresi, kutatja a csodákat. Kultúránk alapja a hit a természetfelettiben. A szentek tisztelete, a varázslattól való félelem, a mágia ambivalenciája jelen van minden nép történelmében. Azt is mondhatjuk, hogy a csoda teljesen hétköznapi dolog életünkben, minden nap megtörténik, a legváratlanabb helyzetekben.
A csoda természete változó. Van csoda, mely sokáig megfejthetetlen marad, titkát megőrzi a modern korban is. És vannak csodák, melyek idővel megkopnak, tudományos magyarázatban lelepleződnek. Gondoljunk csak a leghétköznapibb varázslatra: a tűzgyújtásra és eszközére, a gyufára, mely az emberiség történelme során bejárta a maga fejlődési útvonalát.
Az Irka kilencedik antológiájában tizenhét szerző vall a csodához való viszonyáról, feltárva az olvasó számára a jelenség változatosságát, a természetfölöttivel való összefüggéseit és hétköznapiságát. Ne csodálkozzanak hát, ha egy-egy történet elvarázsolja majd Önöket!

Szeretettel várunk minden érdeklődőt december 20-án, kedden 18 órakor a gödöllői városi könyvtárba!

„… a kínai társadalom egy politikailag mobilizált társadalomból a gazdaságilag mobilizált társadalomba, egy termelési gazdaságból egy fogyasztási gazdaságba alakul át.”

(mondatértelmezés)

A fogyasztói társadalomnak – úgy tűnik – ma nincs alternatívája. A sokáig, sokak szemében kivételnek tűnő Kína sem tudja kivonni magát hatása alól. A tradicionális közösségen alapuló élet nem bírja a „versenyt” az egyéni igényeket generálva növekedés serkentő marketinggel. „A polgári forradalom nyugaton a szabadság, egyenlőség, testvériség és demokrácia alapértékeit hirdette, és ezen az alapon alakult ki az évszázadok során politikai kultúrája. Az ősi kínai alapértékek az uralkodó és az alattvaló, az apa és a fiú szerepén és kötelességein alapultak, és ebből hoztak létre saját politikai kultúrát. Kína jelenkori létében azonban már nincsenek fix alapértékek.” Azokat a hatalomnak – ez esetben a „kommunista pártnak” – kell kialakítania. Az előző és a címbéli idézet is Wang Huningnak, a mai Kína fő ideológusának megfogalmazásai. Nem csak ebből, de a kínai állam napi gyakorlatából is látszik, hogy a mai Kína nem „szocialisztikus” közösségi társadalomként működő alternatíva, hanem a létező kapitalizmus tekintélyelvű, centralizált kínai változata, ezért illúziók nélkül kell akként kezelni.

kiemelt kép: pixabay.com

Bojár Cassino: Sikeres küldetés

Reginával a Lövölde téren volt randim 1954 decemberében, egy havas, csikorgóan hideg délutánon. A Szív utcán indultunk és a Németh Lászlón megkerülve a háztömböt a Róza utcán értünk vissza. A Szív utca 57-ben lakott. A kapujuk előtt megálltunk, mintha el akart volna köszönni, de aztán tétován mégis tovább mentünk és magamban megfogadtam, ha ismét ideérünk, meg fogom csókolni. Harmadszorra sikerült. Rögtön beszaladt a kapun, én pedig a fagyos orromat törölgetve indultam hazafelé, és úgy éreztem, óriási kő gördült le a vállamról. Végre megtörtént, megcsókoltam, Imre is megnyugodhat. Érthetően magából a csókból semmit nem éreztem, szerintem ő sem, éppen csak összeértünk egy pillanatra. Tulajdonképpen ez volt a búcsú is, több randink nem volt. De ennek a történetnek előzményei voltak.

Az említett Imre padtársam volt a gimiben és valamiért kedvelt. Matek óra alatt színdarabot írtunk és Vili bácsi, az osztályfőnök nem nagyon zavart minket a képleteivel. Imre bizonyos kivételezett helyzetben volt, talán az ügyvéd apja miatt. Jó eszű, de nagyon laza, vagány fiú volt, szőke, kékszemű és minden lány szerelmes volt belé. Értett a nyelvükön, aminek néhányan tudtuk az okát is. Már óvodás kora óta mindent tudott a lányokról, volt egy húga, akivel folyton veszekedtek, néha meg is tépték egymást. Az apja egyedül nevelte őket:nem sok sikerrel. Elfoglalt, jó nevű ügyvéd volt, más megoldást talált,felhozott vidékről egy Imrénél pár évvel idősebb lányt, úgynevezett háztartási alkalmazottnakNem telt el sok idő és megtörtént Imre beavatása a női lelkek (és testek) rejtelmeibe. Mi, akik tudtunk róla, csorgó nyállal kérdeztük a részleteket, de erről soha nem beszélt. Tiszteletben tartotta a lány egyéniségét, talán az apja is megkérte rá.

Hanem egyszer majdnem vége lett a barátságunknak, nagyon megharagudtam rá. Persze lányról, nevezetesen az Ipacs Éváról volt szó. Csak egy évvel járt alattunk, és mi fiúk többször közmegegyeztünk abban, hogy ő az iskola legszebbje. De a sors kegyetlen rendező, ad is, vesz is. Csípőficamos volt, a bal lábát húzta. Ez persze nem akadályozta abban, hogy szerelmes legyen az Imibe. Nagyon szerelmes és nagyon reménytelenül. Magam is próbálkoztam a kis bice-bócával, persze épp olyan reménytelenül. A dolog már-már annyira nyilvános lett, hogy kezdték Imrét pocskondiázni, beképzelt úrficsúrnak csúfolni. Ekkor végre rászánta magát és randira hívta, talán hogy személyesen tisztázza a helyzetet. Ám a nagy rendező nem adta ilyen olcsón, Imre elkapott valami nyavalyát és fel sem kelhetett az ágyából egy hétig. Engem kért meg, mentsem ki Évánál. Nem kellett kétszer. A Hősök terén volt a megbeszélt randijuk és bár korábban mentem, Éva már ott volt. Amikor közelről megláttam, őszintén megijedtem. Sápadtan támaszkodott a Múzeum korlátjára, tűzben égett az egész teste, ömlött róla a verejték. Amikor elmondtam miért nem jött az Imre, el kellett kapnom, összerogyott. 40 fokos lázban, tüdő és mellhártyagyulladással jött a randira. Szerencsére a Dózsa György úton laktak, közel a tér sarkához, átnyaláboltam és vittem. Az anyja már a kapuban sírt, az orvosukat érte el, várták a mentőt. Szó nem jött ki a számon, de azt biztosra megfogadtam, hogy az Imrét megölöm.

Nos, ahogy tudjuk az idő kiváló orvos, Éva is, Imre is megmaradt, nem öltem meg. Később Éva, talán hálából, egy Gyöngyi nevű lányt kommendált nekem. Gyermekkori barátnője volt ez a Gyöngyi, de valahol Mátyásföldön laktak és ott járt iskolába is. Szerette az irodalmat, sok költőt ismert, talán maga is írogatott, ha csak az asztalfióknak is. Levelezni kezdtünk és romantikus, túlzó érzelmeket vizionáltunk egy csodás, soha nem volt, be nem teljesülő jövőről. Csillagocskának hívtam. Soha nem találkoztunk, fényképet sem cseréltünk soha. Ki-ki, olyannak képzelte a másikat, amilyennek csak álmában gondolta. Ebbe a mesés álomvilágba csapott bele a kegyetlen valóság, amikor megtudtam, hogy két hete eljegyzett menyasszony. Utólag arra jutottam, hogy persze az élet nem áll meg, a dolgok a maguk rendjük szerint történnek. Hanem amikor azt is megtudtam, hogy a vőlegény egy nála öt évvel idősebb szerszámlakatos srác, aki mindig szekálja, hogy tarthatna nagyobb rendet is maga körül és ideje lenne megtanulnia főzni, mert nem csak jambusokkal él az ember, valami elpattant bennem és a Gyöngyiből hullócsillag lett.

A nagy rendező másik, vigasztalásomra szánt története volt Regina. Őt Imre barátom szervezte be nekem, amikor már ismét szóba álltam vele. Ez úgy volt, hogy Imrééknél cserépkályha fűtés volt, amihez tojásbrikettet kellett felcipelni hetente kétszer a pincéből. Néhányszor segítettem neki. Egyik alkalommal két lány is jelen volt. Egy Mária nevezetű, Imre aktuális barátnőjeként, Regina pedig nekem konfirmálva. Mentünk le a pincébe négyen, vödrökkel és talán némi sejtelmes várakozással. A ház pincéje több fülkéből, szakaszból állt, a brikett valahol a végén, így Imre és Mária hamar eltűntek, én és Regina pedig magunkra hagyva zavartan vártuk, hogy majd csak előkerülnek. Hosszú, kínos percek teltek, Regina néha megkérdezte miért nem jönnek már, most mi van, mit csinálnak?

– Nem tudom – válaszoltam, de éreztem, ennél okosabbat várt. Jó negyedóra telt el, amire előkerültek, Regina már azon volt, hogy hazamegy. A kapuban el is köszönt a két lány. Azért felvittem egy vödör szenet, miközben Imi megkérdezte: na, mi volt? Sajnálkozva hallgatta a választ, de nem tett megjegyzést. Azt viszont megígérte, összehoz nekem még egy randit Reginával, a többit pedig rám bízza. Nos, az volt a már ismert Lövölde téri, és büszkén számoltam be Imrének másnap arról, hogy a küldetést sikerrel teljesítettem.

In memoriam

egészen hétköznapi szombatnak indult.

felkeltem, kávét főztem, a fészbukon láttam, eltűntél,

keres a rendőrség, lóri, hol vagy, írták a barátok

óránként néztem a mobilom, elhinni vágytam

ez csak performansz tőled, fricska a világnak,

eljött a másnap, és hétfőn se találtak,

megérzek dolgokat, élni láttalak,

ez nem vers, vázlat, mondtad félszeg mosollyal

és kihúztad legjobb mondatomat.

te vagy a költő, sose tudtam dicsérsz vagy kritizálsz

írj bátran, terelgettél tovább,

kedd reggel már tudtam, nem vagyok boszorka,

élni láttalak, s nem vettem észre

te már lehúztál gyűrűt, órát, ruhákat, címeket,

köszönök mindent lóri. Isten veled!

(dőlt betűvel részletek kabai lóránt verseiből)

kiemelt kép: kabai lóránt

kABAI lÓRÁNT: egészen hétköznapi másnap

kABAI lÓRÁNT: egészen hétköznapi másnap

egészen hétköznapi másnapnak indult szégyenkezve pillantottam a telefonomra
vajon mit posztoltam tegnap a kocsma vécéjéből hajnal egykor 
két vodkasör között avas keserű íz a torkom mélyén #holakurvaistenben lehetek 
talán ismeretlen szobában ébredek idegen az ablakon is a minta 
a hullámzó fosbarna selyemszövet soha nem gondoltam volna
hogy anyagnak lehet rám ekkora hatása #minekiszikakinembírja csak úgy
a kijelzőn pontok jelennek meg és ferde vonalak szabályos sortöréssel
és megint mintha valaki a fejemben egy el sem kezdett szöveget recitálna  
tulajdonképpen lehetnének ezek a pontok és vonalak egy festmény
derékszögbe tört illúziói is vajon honnan ismerős ez a magányos kép
a mobilom rezeg most jött el az a nap amikor a 361 (192) darabszámú versem
összes elhagyott központozása vette magának a bátorságot
és mit sem törődve ázott szorongásommal
egyetlen hosszú afféle szabályos versbe tömörült ellenem 
így jár aki szélnek ereszti őket szorítsam számra pehelysúlyú kezem
vajon mindez tényleg megtörtént a valóságban vagy csak 
#mosthallottamakocsmában


(Írta Istók Anna kabai lóránt: Moaré (2021) című verseskötete alapján, elsősorban az egészen hétköznapi szombatnak kezdetű vers mintájára, a Bárka folyóirat paródia pályázatán).

Az IRKA tagsága búcsúzik mentorától.

Ujj Béla: Gondosan koreografált kísérlet a szorongás ábrázolására

Még nyers, de friss színházi recenzió a Víg’ Kastélyáról

Most sem vettem előre jegyet. A Vígszínház jegypénztárában, kezdés előtt fél órával, sorban állás nélkül, kiváló helyre, a földszinten középre kaptam jegyet, négy és fél sós perec áráért. Ezt azért említem, mert a darab szórólapján azt olvastam: "elkafkásodás egy részben álszünettel". Ebből az információból adódóan még a kezdés előtt megettem az elmaradhatatlan perecet a büfében. Finom volt. Jól esett.
Tele voltam megfogalmazatlan irányú várakozásokkal. Kafka sokkal inkább megkerülhetetlen, mint szerethető. A szorongó tömeg nem keresi a szorongás ábrázolását, de én már nem szorongok.

A mű "története" nem bonyolult. A Kastély melletti faluba megérkezik Josef K, aki azért jött, mert földmérőként kívánják alkalmazni. (Érdemes tudni, hogy privát leveleit Kafka egy K betűvel szignálta.) Az érkező azt tapasztalja, hogy bár ide hívták, akadályok sora tornyosul elé, meggátolva, hogy munkájába belekezdhessen. Nem nyugszik, küzd, hogy feljuthasson a Kastélyba a tényleges megbízásért. De hiába próbálkozik, helyzete folyamatosan bonyolódik és egyre reménytelenebbé válik. Nyilvánvalóvá lesz, hogy nincs esélye elérni célját, ami ittléte jogosságának igazolásával - folyamatosan éreztetett - idegensége felszámolása.

Számomra a legalapvetőbb kérdés az, lehet-e egyáltalán mindezt színre vinni. Egy biztos, sokan próbálkoztak már vele, most éppen Bodó Viktor tette. Kafkát nem kell aktualizálni, mert a művei (sajnos a mai napig) fájdalmasan aktuálisak. A dologról az jut eszembe, amikor a hegymászót megkérdezik, miért akar felmenni a csúcsra, azt feleli, mert ott van. Ez a magyarázat esetünkben is elégséges. A világba érkezés által keltett szorongás nagyon sokak mindennapi valósága. Ez elég alap arra, hogy az (újra)értelmezésére - akár színpadon is - bárki kísérletet tegyen. A Bodó féle "abszurd fantázia és groteszk humor" lehetséges eszközöknek tűnnek. A létrehozott előadás (térben mindenképpen) legalább háromdimenziós, ami a díszlettervező Schnábel Zitát dicséri. Tagadhatatlanul van mit bejátszani. Az előadás "forma kitöltő képessége" azonban (sajnos) elmaradt a kulisszák által biztosított lehetőségektől.
Kafkának nem erőssége a női figurák árnyalt megjelenítése. Ez nem teszi könnyűvé eljátszásukat. A nőiség megírt, korlátozott jellemzőit a megformálók: Radnay Csilla (Kocsmárosné, Bürgel), Bach Kata (Frida), Varga-Járó Sára (Pepi) és Kovács Patrícia (Mizzi, Olga) szerepeikben százszázalékosan alakítják. Többet is tudtak volna, ha lett volna mit.

Az árnyaltabbra sikerült férfi szerepek eljátszása már bonyolultabb feladat. Az jó hír, hogy senki játéka nem akadályozta a hatást. Az azonban már kevésbé jó, hogy több figura is mintha a megformáló saját értelmezésében jelent volna meg, függetlenül a (vélt) rendezői (fő)szándéktól. Ez az összecsiszolatlanság talán betudható annak, hogy az előadás még "friss", de lehet hogy az egyébként látványos "térbeli koreográfia" elsajátítása elvonta az "erőket" az egységes színészi játék kimódolásától. Ezzel együtt is Méhes László (Schwarzer, tanító, Oswald, Orosz Ákos (művezető, titkár), Bölkény Balázs (munkás, Barnabás, Momus), Zoltán Áron (Artúr), Karácsonyi Zoltán (Jeremiás) és végül, és nem utolsó sorban Borbiczki Ferenc (takarító, liftkezelő) játéka sem hagyott maga után kívánnivalót.

A fő tényező, ami miatt minden döcögés ellenére maradandó élményt adott a színházi este, Hegedűs D. Géza (elöljáró, irodavezető, Erlanger) "játéka" volt. Nem tudom - csak sejtem - hogy csinálja. Számtalan darabban láttam mostanában, de még az összhatásában gyengébb előadásokat is (inkább nem hozok példát) képes volt feldobni. Most különösen remekelt. Az említett sejtésem egyébként az, hogy csak testhez álló feladatokat vállal és azokban érvényesíti saját értelmezését, ami - talán a korosztályi azonosságunk miatt - közel áll az enyémhez. Tisztelettel (nincs jobb jelzőm) adózok a főszereplő K-t alakító ifj. Vidnyánszky Attila előtt is, aki már sokadik általam megtekintett előadásban dolgozott keményen, egyenletesen magas színvonalon. Erre csak nagyon kevesen képesek. Hegedűs D.-vel együtt megjelenve - például a kicsit túlrendezett zárójelenetben - (majdnem) remekelt.
A zene: Klaus von Heydenaber, a videók: Varga Vince, hangeffektusok: Keresztes Gábor és a fények: Csontos Balázs szervesen járultak hozzá ahhoz, hogy az előadás élményt nyújthasson. Mert az előadás (minden zökkenője ellenére) az volt.

Bár közhelyes a megállapítás, hogy "Kafka K. figurájában egy olyan embertípust mutat be, aki reménytelen helyzete ellenére sem alázkodik meg, és a végsőkig küzd még azért is, amit lehetetlen elérnie", fontos ezt felidézni. Mert igaz, hogy a (kis)ember és a hatalom viszonya olyan meghatározó tényezője a mai társadalmi létezésnek, amit nem lehet elégszer "emlegetni".

Összességében szeretem a "Vígszínházat", de nem csak ezért, hanem az átélt konkrét benyomások és hatások miatt is jó döntés volt, hogy a vasárnap estémet erre az előadásra szántam. Amit láttam, lekötött és egy pillanatig sem unatkoztam. De talán az sem véletlen, hogy hazafelé a kocsiban az átélt élmény summázata egy mondatban úgy fogalmazódott meg bennem, hogy "akinek van egy ifj. Vidnyánszky Attilája, annak minden akrobatikus mozgásszínház". A késő esti forgalomban magam választotta, nyugodt tempóban haladtam hazafelé. Arra a kérdésre azonban, hogy tényleg ilyen-e a mai "kastély világának" hiteles ábrázolása, nem volt és azóta sincs kész válaszom.

Filep-Pintér Eszter: Október 5.

Az ősz néhol epe színbe rejti az üdeséget
máshol bíborba borul a zsengezöld, 
lábam alatt sűrű homály az avar
ELÁRVULTUNK végképp. 
Napsugárredőn át lásd a fényt
az októberi színek ezernyi derűjét,
de lábad alatt ingoványos a föld
mocskos, áruló sárba dönt.  
ÁRVÁK lettünk, mi nemzetet nevelők. 
Sóhajunk fölfelé nem ér
talpunk a nemzetünk peremén
egyensúlyozunk, lélegzünk
de eltaszított, csúfolt béranyák lettünk. 
Csak téged vinnélek át, te drága gyermek
béranyád, aki az ölébe rejtett, 
taníts te minket, régiből teremts építő hitet
taníts te minket, te ezerszer leírt z nemzedék, 
taníts minket, hogy elnyomni a szívet, a józan észt
nem lehet, tanítsd te magad, ha már másképp nem lehet!

anyag >> anya >> anyaaaaa

„Írtok ti?” címmel hirdetett paródiapályázatot a Bárka, melynek célja az volt, hogy olyan alkotások szülessenek, amelyek – ahogy Karinthy Frigyes Így írtok ti című irodalmi karikatúra-gyűjteménye kapcsán Kosztolányi Dezső írja – „minden kacagtató külsőségük ellenére is lelkiismeretes jellemzések, éles észrevételek, azaz kritikák, melyek egyszerre felvillantják előttünk egy író arcát és sokáig forrásmunkái maradnak azoknak, kik újabb irodalmunkkal foglalkoznak.” Ugyanakkor: „állandóan érezzük, hogy írójuk tele van szeretettel és mélységes alázattal a művészet roppant feladata iránt. Nem hóhéra, hanem orvosa a beteg íróknak.”

A Bárka pályázatán két tagunk is sikeresen szerepelt. Závada Péter Mész című kötete és azonos című verse alapján született Istók Anna paródiája. Az eredeti vers:

Závada Péter: Mész

Aligha kétséges, hogy a mészkő minden formája,
tehát a te csontjaid egy része is, valamikor oldott állapotban
volt a tengerben, Anya. Legalábbis ezt olvastam
valami képes ismeretterjesztő újságban, amikor beültem
melléd, egy kikapcsolt fodrászbúra alá—a tiéd
megnyugtatóan zúgott. Aztán fizikai folyamatok
következtében csapódtál ki, élő szervezetek közbenjárásával
választódtál ki. A széndioxidban gazdag esővizek
bontani kezdték a föld megmerevedési kérgét—írták,
én pedig ebből arra következtettem, hogy roppant mennyiségű
erősen koncentrált szénsavas oldatként jutottál a tengerbe
–a búra zúgása mintha a tengeré.Helyenként
a koncentráció oly fokot ért el, hogy a mészkő,
mint iszap rakódott le. Jelenleg is találni még
igen nagy mélységben is mésziszapot—így a cikk szerzője.
Úgy látszik, azóta is egyre képződsz. A mészkő kitűnő
építő anyag. A tömött mészkőből égetik a meszet.
Miután meghaltál, Apa beidőzített egy tisztasági festést.
A mészégetés alapanyaga a mészkő, kalciumkarbonát.
Apró kalcitkristályokból állsz, Anya. Ezer celsiusfok
körüli hevítés hatására szén-dioxidra és kalciumoxidra
esel szét. A szén-dioxid a lelked. A szén-dioxid légnemű,
távozik, és visszamarad a szilárd halmazállapotú
calciumoxid, az égetett mész. Az égetés során 1 kg kőből
körülbelül 0,5 kg mész lesz. Az égetett mész víz hozzáadáskor
oltott mésszé alakul. Az így keletkező mésztejet
használják a malter készítéséhez, illetve
környezetbarát meszeléshez is. Apával úgy döntöttünk,
hogy “ szép gyöngén” megfogjuk az elégett csontjaidat,
az elégett véredet, és a mészhabarcs közé keverünk,
noha már abban is te voltál. Aztán amit estig raktunk,
leomlott reggelre.

Istók Anna paródiája a Bárka honlapján olvasható!

A megérkezés

A kora reggeli időpont (5. 40) ellenére mindhárom gyerek sugárzó arccal várt, nem kellett őket ébresztgetni, örömmel jöttek elém, mesélte lányom. Az ismerős reptéri pálmák vidáman hajlongtak a szélben, büszkén néztem őket. Sikerült! Újra itt vagyok. Kimondani is hihetetlen, tizenhatodszorra.

Kíváncsian léptem be az eddig felülről csodált házba. A két teraszt tolóajtó választja el egymástól, praktikus és látványos. A panoráma mindenhonnan elbűvölő. Ismerős, hiszen csak annyi a változás, hogy most kicsivel lejjebbről látjuk az óceánt, a házak tetejét, és a rózsaszín naplementét. Közelebb csodálhatjuk meg a kórházra leszálló helikoptereket, és az óceán felett időnként felbukkanó repülőgépeket, ahogy lassan landolásra ereszkednek.

Az ajándékok közül telitalálatok lettek a gondosan kiválasztott plüss dinók. Minden gyereknek az tetszett amit megkapott. Cipelték magukkal és vele aludtak. Egyik este feldobták a szekrény tetejére, s kétségbeesve várták, amíg én a függönypálcával lelöktem onnan. Ezen hahotáztak, és napokig emlegették. Az ilyen pillanatokért egyértelmű a válasz a tegnapi kérdésemre: egy nagymama nem ülhet otthon, ha így hozta a sorsa, az unokákért át kell repülnie a fél világot.

Amíg a gyerekek igénylik, és amíg a nagymama bírja szuflával.

Este lefekvésre készülődve koppant valami a földön. A Notre-Dame-ban vett kedves kis Szűzanya medalion esett ki a ruhámból. Ezek szerint végig velem utazott. Megvédett, hisz szerencsésen megérkeztem.

(Nagymama Napló 2022. részlet)