Az ősz néhol epe színbe rejti az üdeséget
máshol bíborba borul a zsengezöld, 
lábam alatt sűrű homály az avar
ELÁRVULTUNK végképp. 
Napsugárredőn át lásd a fényt
az októberi színek ezernyi derűjét,
de lábad alatt ingoványos a föld
mocskos, áruló sárba dönt.  
ÁRVÁK lettünk, mi nemzetet nevelők. 
Sóhajunk fölfelé nem ér
talpunk a nemzetünk peremén
egyensúlyozunk, lélegzünk
de eltaszított, csúfolt béranyák lettünk. 
Csak téged vinnélek át, te drága gyermek
béranyád, aki az ölébe rejtett, 
taníts te minket, régiből teremts építő hitet
taníts te minket, te ezerszer leírt z nemzedék, 
taníts minket, hogy elnyomni a szívet, a józan észt
nem lehet, tanítsd te magad, ha már másképp nem lehet!