kABAI lÓRÁNT: egészen hétköznapi másnap

egészen hétköznapi másnapnak indult szégyenkezve pillantottam a telefonomra
vajon mit posztoltam tegnap a kocsma vécéjéből hajnal egykor 
két vodkasör között avas keserű íz a torkom mélyén #holakurvaistenben lehetek 
talán ismeretlen szobában ébredek idegen az ablakon is a minta 
a hullámzó fosbarna selyemszövet soha nem gondoltam volna
hogy anyagnak lehet rám ekkora hatása #minekiszikakinembírja csak úgy
a kijelzőn pontok jelennek meg és ferde vonalak szabályos sortöréssel
és megint mintha valaki a fejemben egy el sem kezdett szöveget recitálna  
tulajdonképpen lehetnének ezek a pontok és vonalak egy festmény
derékszögbe tört illúziói is vajon honnan ismerős ez a magányos kép
a mobilom rezeg most jött el az a nap amikor a 361 (192) darabszámú versem
összes elhagyott központozása vette magának a bátorságot
és mit sem törődve ázott szorongásommal
egyetlen hosszú afféle szabályos versbe tömörült ellenem 
így jár aki szélnek ereszti őket szorítsam számra pehelysúlyú kezem
vajon mindez tényleg megtörtént a valóságban vagy csak 
#mosthallottamakocsmában


(Írta Istók Anna kabai lóránt: Moaré (2021) című verseskötete alapján, elsősorban az egészen hétköznapi szombatnak kezdetű vers mintájára, a Bárka folyóirat paródia pályázatán).

2 hozzászólás a(z) “kABAI lÓRÁNT: egészen hétköznapi másnap” bejegyzéshez

1. Íróként, művészként, magyar tanárként adósa maradt sok titokra éhes, megismerni, befogadni vágyó léleknek. Megszólalt a csengő, az órának vége, az osztályban mozdulatlan, néma döbbenet.

   Válasz

2. még a taps előtt

   találkozni kellene az úristennel, már ha van.
   megkérdeznék tőle jó pár dolgot. hogy mivégre.

   ha ezt nem a kifejezett feketében kell keresni,
   bár nyilván annak környékén (csinos húsdaráló ez),
   na meg a bőrszínben, a sárgára tapadó árnyékokban
   – leírható ez a sárga, ha van mindig valami fekete? –,
   a betűzést elrontom, örök hibám, narancsbőr;
   nem lépek tovább. indulásról szó sem volt.
   hiba nincs, csak a tábla: nem kijárat.
   miért is lenne másképp, mint ahogy éppen van;
   ez van: aprópénz, bikavér.
   hogy lehetne tenni arc nélkül bármit is.
   vérnarancs, álmok, keserű, vagyok.
   eső után hogyan alszom el.
   készült egy portré, színhúsból;
   nekem tetszene, de nem számítok.

   és a végén halkan, elegánsan felkérnek a távozásra
   – ahogy én kérnék mindenkit.
   a frakk nyilván túlzás volna, de fehér ing a minimum,
   míg alig hallhatóan suttogom: nyár volt stb.
   hazudni fogok, mert hazudni kell,
   ha már minden úgy lett, ahogy volt,
   semmi nyár, tompa fény, szürke zúgás,
   érdes szagok, fanyar felületek, vacak buké.
   mint talált tárgy, untat ez az egész, leadom;
   tartózkodón motyogok majd,
   fehér ruhában lassan hazudok.
   ahogyan akkor fülelt a csend, egyet ütött;
   sötétedjen csak be rendben,
   es ist gut, a komédiának vége.

   https://konyvesmagazin.hu/nagy/kabai_lorant_laszlo_emlekezes.html

   Válasz