kiemelt címkével jelölt bejegyzések

Istók Anna: Elejétől a végéig

(Fotó: Kovács Ibolya)

Nemrég tudtam meg, hogy az izlandiak különös szerelemmel tekintenek az irodalomra. A karácsonyi készülődés legfontosabb eleme a jó könyv vásárlása: a fodrásznál nem arról beszélnek, mit főznek karácsonykor, hanem hogy mit olvasnak az ünnepek alatt. A könyvtárlátogatók között is bizonyára sokan vannak így: vajon mit olvassak karácsonykor. Végre van idő a forraltboros, narancs– és fenyőillatú, villódzó karácsonyfa mellett elmélyülni egy könyvben, vagy legalább elolvasni az elejétől a végéig.

Elkezdtem hát, és be is fejeztem Istók Anna Elejétől a végéig című könyvét, ami a Könyvmolyképző Kiadónál jelent meg. Különös élmény egy könyv születését nyomon követni, az előolvasástól, a borítóválasztáson át a dedikációig. Ha Panninak könyve jelenik meg, azt Irka tagként minimum kötelezően ajánlott olvasmánynak tekinthetjük.

A Prológust egyébként a végére hagytam. Elolvastam az első oldalt, és úgy éreztem, hogy a regény végén szeretnék visszatérni az elejére. In medias res, kezdjünk bele…

A fejezetek hol Eszter, hol Lilla szemszögéből mutatják be a történetet. Közben megjelennek más mellékszereplők, akik ugyanolyan jól kidolgozottak, mint a főszereplők, s talán szerethetőbbek is, mint a lányok. Olvasás közben jöttem rá, mennyire kinőttem már a kamaszkor szenvedéseiből: néha bizony megráztam volna a lányokat, beszóltam volna nekik, hogy hagyják már abba a szenvelgést, és kezdjenek el végre élni. De hát nem ez teszi éppen olyan szerethetően keserűvé a kamaszkort? Szeretni, csalódni, barátkozni, csalódni, lelkesedni, csalódni, bízni, csalódni. A felnőttekkel már kevésbé vagyunk elnézőek olvasás közben. Ha jól belegondolok, kevés a pozitív minta a könyvben. Lehet, hogy előttünk is.

Szerettem itt is – mint az előző könyvben–,  a tájleírásokat, az ismerős piacos élményeket, a magyar valóság leírását. De a könyv jó érzékkel túllép a mindentszeressünkamimagyar nézőponton, és a kellemesen ismerős és szerethető unikumok mellett megjelenik a közép európai levertség,  értékvesztettség, transzgenerációs feszültségek,  amit pont a fiatalok tudnának újraírni.

A szerelmi háromszög itt is megjelenik, de ez a könyv kerete inkább. A lányok és a férfi főszereplő döntéseiben óhatatlanul benne van a feldolgozatlan múltjuk, ami miatt a legtöbbször rosszul döntenek.

Ez a könyv is arról szól, hogy szembe kell néznünk a saját fájdalmainkkal, hogy az új csatáinkat már felkészültebben vívjuk meg és az új örömeinknek valóban örülni tudjunk.

Az Elejétől a végéig gyorsan olvasható könyv, könnyedebb és komolyabb részekkel, önmagunkkal való szembenézéssel, észrevétlenül kezdődő barátsággal, sok zenével és egy „utolsó kitartott hanggal”.

Filep-Pintér Eszter – Gyógypedagógusból lett édesanya, anyafából faragott írótanonc. Utazáskor megismeri önmaga kevéssé ismert szegleteit. Új színeket, hangokat, illatokat gyűjt, de mind mögött keresi az örök emberit.

Nádašpétër: Nagymama

A múló idő szele hullámokat hajt a vízen. Túlpartról indult kis fodrok erősödnek hintáztató hullámokká. Ahány hullám, annyi forma, fodor, tajték és csillogás. Átfutnak a tavon és az itteni homok padon utolsót csobbanva simulnak el. Emlékük mint csekély habcsík marad a part szegélyén. Nemzedékeink is hasonlón követik egymást. 

        Nagymama kemény, határozott egyéniség volt. Jelleme már zsenge lány korában megmutatkozott. Ha valamely kérdésben dönteni kellett, édesanyja, dédink ráhagyta: – Fruzsina majd megmondja! Így is lett. Fiatalasszonyként sem változott. Első gyermekük születése után menesztette férjét mondván, hogy ő nem azért ment hozzá, mert hiányzott valaki, aki parancsolgasson neki. Kisfiát a nagypapára bízta és elment ápolónőnek.

        Ebben viszont kiválónak bizonyult. Hamarosan a főorvos mellé került, aki végig ragaszkodott hozzá, mint pontos, fáradhatatlan és megbízható asszisztenshez. Az unokák már nyugdíjasként ismerték meg. Önállón lakott a sziget egyetlen utcájának egyik ódon házában, vén platánokkal szegett út fele hosszán is túl. Nappal a hajóforgalom duruzsolása, éjszakánként baglyok huhogása tördelte a csöndet.

A város partjait összekötő hídról leágazás vezetett a szigetre. Onnan járt naponta egyszem fia apró gyerekeihez. Igazíthatta volna kijárásait buszhoz is, de kemény jártú, apró lépteinek nem jelentett gondot a kétszer háromezer lépés, hozzá még a togyogós gyerekekkel óvodába, majd vissza. Ugyanígy a tóhoz, erődhöz kirándulások hétvégeken.

Változott a helyzet. Előbb a bősz pártember házigazda  lakoltatta ki a fia családját. Ők a szigethez félútra, nagymamához közelebb találtak lakást. Aztán a háború veszedelme távoli menedékbe űzte őket, míg a nagymama a viszonylag nyugodt szigeten zárkózott be. Néhány hónap múltán, a zivatar higgadásával visszarendeződés jöhetett.

Otthon – az elvonult hadak nyomán – nagy rendetlenség fogadta őket. Nagymama most sem menekült a munka elöl. Fáradhatatlanul bontogatta az udvar nagyon vegyes összetételű szemetét. Naponta jó korán kezdte.  Egyik gyerek – reggel, az udvarra kijőve – megkérdezte:

– Mit csinálsz, nagymama?

– Magyarán megmondva szart takarítok – hangzott a tömör válasz. Nagymama általában magyarán megmondta. Kivéve a gyerekek előtt titkolnivaló dolgokat. Nicht vor der Kinder!

Apuka egyszer a villás ágú meggyfa egyik karján mind kijjebb kúszott a gyümölcs után. A fa egyszer csak megsokallotta: reccs! …leszakadt. Apuka az ággal együtt talpra huppant. A lehasadt ág fölött terpeszben, mint győztes a harcképtelen ellenfél felett, pár pillanatra megállt. Nagymama – föl se pillantva dolgából – ennyit kérdezett:

– Mi az, fiam? Lejöttél? A válasz kurtán csak ennyi volt:

– Le, anyám.

A változó élet távolra sodorta a családot. Nemsokára sikerült nagymamát is oda költöztetni, aki az új otthon melléképületében lelt lakást. A létszámban és korban gyarapodó gyerekek közelről lehettek részesei nagymama újabb viselt dolgainak, melyet az agyi erek elhatalmasodó beszűkülése árnyékolt be. Testi ereje azonban mindvégig megmaradt. Így élt meg végül kilencvenhárom évet.

Kolozs Kitti Anna: Se csillagok

(Borítókép: Szinvai Dániel)

„…A kórház udvara sem kelt bennem más érzést. A szürke felhők, a latyakos, maradék hó és a kopasz fák annyira nyomasztóak, mint a látogatásom célja. El kell búcsúznom. A kórházban melegebbnek kellene lennie, de a steril, fehér folyosó hideg. Mindenki kicipzározza a kabátját, miközben én védőburokként használva még jobban belevackolom magam. A lépteink visszhangoznak, a nővérek beszélgetnek, pár kórteremből köhögés hangja szűrődik ki. Mindent túl erősen érzékelek a feldúlt lelkiállapotomon miatt. Az intenzívre megyünk. A nagyapám ott fekszik egy vékony lepődőszerű anyaggal letakarva; eddig csak hallottam a mondást, hogy árnyéka önmagának, de most meg is tapasztalhatom. Annyira lefogyott, hogy alig ismerek rá, annyira törékenynek fest, hogy attól tartok, összetöröm, ha megszólalok. Közelebb sétálok az ágyához, és ekkor veszem észre, hogy az egész teste be van kötözve…”

A teljes novella elolvasható a Csodák és egyéb hétköznapi dolgok című Irka antológiában. Megvásárolható a Gödöllői Városi Könyvtár regisztrációján.
Könyvbemutató: 2022. december 20. kedd, 18 óra, Gödöllői Városi Könyvtár

Kolozs Kitti

Hiszek abban, hogy a reményből és az álmokból materializálódnak a csodák. Emellett még azt is gondolom, hogy ezekért meg kell küzdeni, de néha a sors csak úgy megad néhány csodát.

Rébb Terézia: Határvonal

(Borítókép: Szinvai Dániel)

„…A fehérhajú férfit nézte, vajon mond-e valamit a többieknek. Kolos azonban csak ült mozdulatlanul, rendíthetetlen nyugalommal az arcán, míg a jelzőhang agyvelőig hatoló sípolása véget nem vetett a pihenőidőnek.
Szergej Ivanovics főparancsnok gondterheltnek látszott. Amióta ez a Kolos nevű fura szerzet alig három hónappal ezelőtt ezelőtt Pest-Borderline városba került egy dél-európai transzporttal, szinte naponta okozott kellemetlen meglepetést. Megérkezése másnapján ökumenikus istentiszteletet szervezett két elhatárolt pap közreműködésével. Azután jöttek ezek a közös imádkozások vagy meditációk, amelyre ki tudja hogyan, de elhatároltak tömegeit sikerült mozgósítania minden egyes alkalommal.
Kémei jelentése szerint a telepatikus kommunikációt gyakorolják.
– De ki veszi be ezt az őrültséget? Az emberek inkább lemondanak az étkezésről, vagy a pihenőről, csak hogy ott lehessenek. A helyszínek állandóan változnak, mégis minden áldott nap összejön egy csaknem fél ezres csoport. Vajon mikor szervezkedik? Sosem lehet rajtakapni! – bosszankodott magában. A főparancsnokot az is feldühítette, hogy állandóan a feltűnő külsejű férfire akaszkodott egy autonóm sajtóorgánum hírszerző helikoptere, vagy a Globális Emberjogi Szervezetek ellenőrző műholdja. Pedig nem ártana egy kicsit a fejére koppintani, mert az izgága Kolos rontja az önkéntes chip-befogadási statisztikát, demoralizálja a többieket, így a legveszedelmesebb akadálya lehet az ő közelgő előléptetésének.
Még mindig Koloson járt az esze, mikor egyik közvetlen beosztottja, a kijelölt és lézerrel biztosított határvonalon nemrégiben keletkezett, legújabb két vakkapura hívta fel a figyelmét…”

A teljes novella elolvasható a Csodák és egyéb hétköznapi dolgok című Irka antológiában. Megvásárolható a Gödöllői Városi Könyvtár regisztrációján.
Könyvbemutató: 2022. december 20. kedd, 18 óra, Gödöllői Városi Könyvtár

Rébb Terézia

Gyermekkoromban eredendő és megkérdőjelezhetetlen kapcsolatban voltam a csodával. Az állatok megfigyelésével bizonyítékokat szereztem a létezésére, hiszen a fák tetején ücsörgés teljesen alkalmas hely volt erre. Észlelhető volt a szitakötők és pillangók csodálatos, esetlen szárnyalásánál, a katicák röppályára eresztésénél. De a kiskutyákkal és kismacskákkal való elválaszthatatlan barátságban bontakozott ki igazán.
Felnőtt koromra elvesztettem a kapcsolatot a csodával. Elválasztott tőle a sok tanács, amire hallgattam: ébredj már fel, mikor nősz fel, férjhez kell menni, más is kibírta, mit szólnak az emberek, ezt kell tenned, arra van szükséged, nem hozzád való, hát ez a hála… Elválasztott az egységtől és kétségbe vonta a saját ítélőképességemet. Ma egyedül élek. A csoda visszatért az életembe. Benne van minden tavaszban, és sosem költözik el a tél közeledtével. Benne van a gyermekek kacagásában, a sérült emberek hálás tekintetében, az érdekek nélküli, feltétlen szeretetben.

Ujj Béla: Semmi minden

(Borítókép: Szinvai Dániel)

végtelen időben
bűnöktől elgyötörve
gyarló alvilágból
szabad lélekként
bukkantam a fényre
engem önmagam
tükrében meglátva
elváltam a semmitől

határtalan térben
anyagrabságomból
kiástam magamat
munkagödrömből
forrásként fakadtam
szomjam eloltva
eleget tudok már
tanulok a mindenből

A vers a Csodák és egyéb hétköznapi dolgok című Irka antológiában olvasható. Megvásárolható a Gödöllői Városi Könyvtár regisztrációján.
Könyvbemutató: 2022. december 20. kedd, 18 óra, Gödöllői Városi Könyvtár

Ujj Béla (dr.)
Nyugdíjas informatikus folyamat tanácsadóként már csak olyan tevékenységet végzek, amit hasznosnak és fenntarthatónak találok. Örök kíváncsi, lokalizált globalista vagyok. Az írásba belefeledkezve találom meg a jelenlétet. A csodában egyáltalán nem hiszek, de ettől még a „csoda”
megtalálhat engem (is).

Istók Anna: Senki sem üresebb

(Borítókép: Szinvai Dániel)

„…Sima és rugalmas. Átlátszó. Üres.
Mikor vihar után ráfeszül a szivárvány az égre, úgy érzem magam.
Bezárva.
Isten körénk fújt egy hatalmas buborékot, hogy gyönyörködjön bennünk, és mi nem látjuk az átlátszó falakat magunk körül, csak a színes félkörívet. Olyan ez, mint a Tejút, ahogy apa magyarázta régen, hogyan lehet egy fényes sáv az, ami a valóságban egy kiterített hatalmas spirálkör. Belülről látod, Olívia, a korong belsejéből nézel fel éppen.
Miért zárt be minket Isten egy korongba, apa?
Belülről látom a buborékot, és megtelek az ürességgel. Tudom, hogy a gyásznak vannak fázisai, amiket meg kell élni, nem lehet csalni, türelmesnek kell lenni. De hogy legyen türelmes az, aki egész életében a válaszokra várt?…”

A teljes novella elolvasható a Csodák és egyéb hétköznapi dolgok című Irka antológiában. Megvásárolható a Gödöllői Városi Könyvtár regisztrációján.
Könyvbemutató: 2022. december 20. kedd, 18 óra, Gödöllői Városi Könyvtár

Istók Anna
A hétköznapi dolgokban jobban hiszek, mint a csodákban. Amilyen egy nyitva felejtett mondat. Egy véletlen találkozás. Egy lekésett repülőgépjárat.

Almási Lajos: Ébredések között

(Borítókép: Szinvai Dániel)

az álom kesernyés meglepetést
zúdított a szél tépte hajnalra
a savanyú reggeli kávé csendesen
noszogatta ébredő lelkem

a remegő vágyakozás
illatosan örvénylett csészémben
a valóság ringatózott benne
csak bámulok a tegnap elveszettségére
az első korty kávé meglepetése pupilla
tágító káromló mondatot növeszt nyelvemen

ahogy a száraz torkot kísérti az utóíz
a mindennapok csendes találkozása
úgy változik észrevétlen
üresen hagyott kongó mondatokká bennem
a rám törő esemény észrevétlenül
megbillen a csökevényes nappalokon

az elszálló szürke éjszaka
csodálkozó hite segít megtenni
botladozó lépéseimet
ott felejtett szavaim megcsillannak
emlékeim tópartján

A vers a Csodák és egyéb hétköznapi dolgok című Irka antológiában olvasható. Megvásárolható a Gödöllői Városi Könyvtár regisztrációján.
Könyvbemutató: 2022. december 20. kedd, 18 óra, Gödöllői Városi Könyvtár

Almási Lajos
Életem első csodája Sajószentpéteren ért ahol egy erdőben sétálva, a fák között fényjátékot láttam a levelek között, számomra ez egy varázslatos találkozás volt a Szépséggel.

„A magas intelligencia nem véd meg minket a rossz pénzügyi döntésekkel szemben, ellenkezőleg, még hátráltathatnak is bennünket.”

(mondatértelmezés)

Azt is olvasom, hogy „sokszor azok a döntések, amelyek a hétköznapokban jól működnek, nem lesznek megfelelőek a befektetések esetében.” A cikk, amiből a mondatot kiemeltem, arról szól, hogy a normális emberi psziché nem alkalmas befektetésre, ezért módosítani kell. De ha így van, akkor ki hajt szemben a forgalommal? A „befektetés” abnormális vagy az emberek? A befektetés „értelme” azon a vélekedésen alapul, hogy a jövőbeli jövedelmünk nem lesz elég szükségleteink fedezésére. Ha elég lenne, nem mondanánk le „önként” aktuális bevételünk egy részéről. Vagy nem végeznénk több „munkát”, mint ami fedezi szükségletünket, hiszen már tudjuk, hogy azzal többlet erőforrást vonunk el a természettől és önmagunktól. A megtakarítás tulajdonképpen egy olyan felesleg, amire az adott pillanatban valójában nincs szükség. Az pedig, hogy a jövőben egyáltalán felhasználható lesz-e, nem a megtakarítótól függ. A megtakarítás tipikus hamis tudat. Ha az elvont többlet jövedelem természetbeni járadékká lesz, biztonságot ad, ha puszta „pénz”, marad kamat haszon üzemanyag. A mondat egyébként egy nyugdíjmegtakarítást propagáló fizetett „szakcikkből” való.

kiemelt kép: pixabay.com

Csodák és egyéb hétköznapi dolgok könyvbemutató, amikor én lettem az egyik helyes válasz

December 20-án, a könyvtár rendezvénytermében az IRKA kilencedik könyvének bemutatójára gyűltünk össze nagy-nagy lelkesedéssel és megelégedéssel, hogy az idén is sikerült új kötetet létrehoznunk.

Az adventi hangulatot fokozta Karsai Gizella pszichedelikus zenéje, melyet egy különleges, handpan elnevezésű hangszeren adott elő. A handpan egy acélból készült ütőhangszobor. Ámulva hallgattam Gizi varázslatos dallamait, és az egyre kellemesebb meditatív állapotban szinte már el is felejtettem hol vagyok, amikor Istók Anna, az IRKA vezetője köszöntötte a közönséget. Heltai Zsófia moderátor egy szomorú eseménnyel kezdte a beszélgetést. Miért ajánlottuk a kötetet a nemrég, tragikus hirtelenséggel elhunyt kabai lóránt költő emlékének?

Lóri, 2013-tól öt évig volt az IRKA mentora. Kurzusaival, a nyári táborainkkal és egyéb rendezvényekkel felejthetetlen pillanatokat éltünk át vele, aki szerteágazó tárgyi tudásával, fanyar humorával és kitűnő pedagógiai érzékkel egyengette írói, költői ambícióinkat. Én konkrétan neki köszönhetem, hogy verseket írok. Az előszóban igyekeztünk méltóképpen megemlékezni a lórival eltöltött pillanatokról, versben, levélben, vagy csak szavakban.

Zsófi témaválasztás kérdésére Mersdorf Ilona elmesélte, hogy most az előző kötetekhez képest könnyedén megegyeztünk a csodában, ami nagyon szerteágazó, bármit jelenthet. Lehetőséget kaptak a hétköznapi dolgok és egyéb írások is. Az írókör költőitől pedig a semmi minden lírai fejezetben olvashatunk. Panni szerint ez utóbbi lett most hangsúlyosabb. Teljesen véletlenül a versek ívet alkotnak, a megszületéstől, gyermekkoron, kamasz-szerelmen, felnőttkoron át az elmúlásig. Szinvai Dániel grafikus, a kötet illusztrátora nagyon személyesnek érezte a műveket, érdekes, hogy zömében E/1-ben íródtak, emiatt választott hozzájuk portrékat. A borítón szereplő gyufaskatulya a kötet méretére is utal, kicsi, de annál csodásabb.

A kvízhez mobiltelefon applikáció kellett, így csatlakozni a mai világban már gyerekjáték. A közönség többségének sikerült is. Sose gondoltam volna, hogy egyszer én leszek az egyik helyes válasz, miszerint nekem van a legtöbb művem a kötetben.

A fogadás csemegéivel mint már eddig is, most is kitettünk magunkért. Rengeteg zakuszkás és májas szendvics, krumplis pampuska, pisztáciás süti, a tipikus Bordeaux-i canelé és egyebek kínálták magukat kóstolásra.

Az estet a Könyvtári Angyalok kórusának karácsonyi koncertje zárta, megkoronázva az adventi hangulatot a kivilágított, kályhákkal fűtött udvarban. Még sok ilyen kellemes hangulatú könyvbemutatót kívánok magunknak! Jövőre veletek ugyanitt!

Csodák és egyéb hétköznapi dolgok – könyvbemutató

A Gödöllői Városi Könyvtár és az Irka szeretettel vár minden kedves érdeklődőt az év utolsó programjára! 🎄🎁🎄

A gödöllői írókör tagjai egy gyönyörű kötetet állítottak össze Szinvai Dániel illusztrátor segítségével. A könyv bemutatójára egy hangulatos ünnepségen kerül sor, mely egyben a gödöllői városi könyvtár utolsó idei programja is. 2022. december 20-án, kedd délután érdemes a könyvtárba ellátogatni, az Irka vidám, játékos könyvbemutatója mellett megtekinthető az illusztrátor kiállítása is, valamint színpadra lép némi forralt bor társaságában a Könyvtár angyalai kórus is.

Szeretettel várunk Mindenkit! Ünnepeljünk együtt! 🎄