(Borítókép: Szinvai Dániel)

“…A fehérhajú férfit nézte, vajon mond-e valamit a többieknek. Kolos azonban csak ült mozdulatlanul, rendíthetetlen nyugalommal az arcán, míg a jelzőhang agyvelőig hatoló sípolása véget nem vetett a pihenőidőnek.
Szergej Ivanovics főparancsnok gondterheltnek látszott. Amióta ez a Kolos nevű fura szerzet alig három hónappal ezelőtt ezelőtt Pest-Borderline városba került egy dél-európai transzporttal, szinte naponta okozott kellemetlen meglepetést. Megérkezése másnapján ökumenikus istentiszteletet szervezett két elhatárolt pap közreműködésével. Azután jöttek ezek a közös imádkozások vagy meditációk, amelyre ki tudja hogyan, de elhatároltak tömegeit sikerült mozgósítania minden egyes alkalommal.
Kémei jelentése szerint a telepatikus kommunikációt gyakorolják.
– De ki veszi be ezt az őrültséget? Az emberek inkább lemondanak az étkezésről, vagy a pihenőről, csak hogy ott lehessenek. A helyszínek állandóan változnak, mégis minden áldott nap összejön egy csaknem fél ezres csoport. Vajon mikor szervezkedik? Sosem lehet rajtakapni! – bosszankodott magában. A főparancsnokot az is feldühítette, hogy állandóan a feltűnő külsejű férfire akaszkodott egy autonóm sajtóorgánum hírszerző helikoptere, vagy a Globális Emberjogi Szervezetek ellenőrző műholdja. Pedig nem ártana egy kicsit a fejére koppintani, mert az izgága Kolos rontja az önkéntes chip-befogadási statisztikát, demoralizálja a többieket, így a legveszedelmesebb akadálya lehet az ő közelgő előléptetésének.
Még mindig Koloson járt az esze, mikor egyik közvetlen beosztottja, a kijelölt és lézerrel biztosított határvonalon nemrégiben keletkezett, legújabb két vakkapura hívta fel a figyelmét…”

A teljes novella elolvasható a Csodák és egyéb hétköznapi dolgok című Irka antológiában. Megvásárolható a Gödöllői Városi Könyvtár regisztrációján.
Könyvbemutató: 2022. december 20. kedd, 18 óra, Gödöllői Városi Könyvtár

Rébb Terézia

Gyermekkoromban eredendő és megkérdőjelezhetetlen kapcsolatban voltam a csodával. Az állatok megfigyelésével bizonyítékokat szereztem a létezésére, hiszen a fák tetején ücsörgés teljesen alkalmas hely volt erre. Észlelhető volt a szitakötők és pillangók csodálatos, esetlen szárnyalásánál, a katicák röppályára eresztésénél. De a kiskutyákkal és kismacskákkal való elválaszthatatlan barátságban bontakozott ki igazán.
Felnőtt koromra elvesztettem a kapcsolatot a csodával. Elválasztott tőle a sok tanács, amire hallgattam: ébredj már fel, mikor nősz fel, férjhez kell menni, más is kibírta, mit szólnak az emberek, ezt kell tenned, arra van szükséged, nem hozzád való, hát ez a hála… Elválasztott az egységtől és kétségbe vonta a saját ítélőképességemet. Ma egyedül élek. A csoda visszatért az életembe. Benne van minden tavaszban, és sosem költözik el a tél közeledtével. Benne van a gyermekek kacagásában, a sérült emberek hálás tekintetében, az érdekek nélküli, feltétlen szeretetben.