illusztráció: pixabay.com

„Karácsonykor az ember mindig hisz egy kissé a csodában, nemcsak te és én, hanem az egész világ, az emberiség, amint mondják, hiszen ezért van az ünnep, mert nem lehet a csoda nélkül élni.” (Márai Sándor)

Túlságosan is ragaszkodni kezdtél hozzám, pedig én ezt egyáltalán nem akartam. Nekem fogadtál szót egyedül, pedig csak annyit mondtam neked: „gyere be”. Sosem szólítottalak másképp (lehet, hogy ez lett a neved?).

A kényszerű közelségben eltöltött idő nem múlt el nyomtalanul, hatással voltál rám. Már alig érdekelt az elsivatagosodott virágoskert, a sáros teraszajtó, vagy a szétfeszített kerítéslécek. Már képes voltam csirkecsontot gyűjteni neked a munkahelyi ebédlőben és kutyatápot venni az utolsó konyhapénzemen. Egyszer azon kaptam magam, hogy egy termo nadrágból fekvőhelyet varrok neked a kutyaházba.

Mindezt a közös emlékek miatt. Hiszen már benne voltál minden péppé rágott zsebkendőben, széjjeltépett cipőnyelvben, minden besározott öltönyünkben, elhibázott reggelünkben.

A teljes novella elolvasható a Darwin parázik c. Irka antológiában. Megvásárolható a Gödöllői Városi Könyvtár regisztrációján.

Ára: 2 700,-Ft

Színpadi villámtréfa konferálással

Hajdan valaki – személyét most födje homály – elrikkantotta e jelszót: – Tengerre magyar!  Szerencsére hiába. Hiába, mert volt ugyan egy tengeri kikötőnk, de – mondom – szerencsére az is egy beltengernek szűk öblében.

Miért szerencsére? Gondoljuk csak meg! Amely nemzeteknek voltak nyílt tengeri kikötőik, mire jutottak vele? Kolumbusz után áthajóztak Amerikába, indiánok millióit irtották ki, aranyukat meg – mint olcsó zsákmányt – hazahozták. Tele lettek arannyal. Attól kezdve dolgozni, alkotni már nem lett semmi kedvük, csak hajózni és gyarmatosítani. Meg rabszolgát fogdosni. Mindennek következményét máig nyögik. (Sajnos mi is. Minthogy legutóbb csatlakozni voltunk kénytelenek.)

Hajdan még megúsztuk. Méghozzá folyami édesvízben. Volt bőven. Hal is benne. Úgy tudta a világ, hogy nálunk a tavak, folyók két rész vízből és egy rész halból állanak. Amikor a ránk törő ellenséget régi királyaink már kicsi híján holtra éheztették, mielőtt haza bocsátották volna, bőkezűn megvendégelték. Akkora vizákból készült számukra a halászlé, hogy a kocsi szekérről lelógott a farka! Így jóllakottan, de zsákmány és fegyver nélkül vonulhattak haza.

A teljes novella elolvasható a Darwin parázik c. Irka antológiában. Megvásárolható a Gödöllői Városi Könyvtár regisztrációján.

Ára: 2 700,-Ft

Kecskevágás

(önbeszély)

A férfi nem kedveli sem a mindennapok gépies rohanását, sem az úgynevezett üdülés mesterkéltségét. Mégis úgy döntött, hogy elmegy a hegyekbe egy hétre. Ha idegen helyeken jár, szereti megtapasztalni a helyi életet. Nem akar turista lenni sehol. Valami olyasmit kívánt most is, legalább enni, amit a helyiek szoktak. Így jutott el a gondolatig, hogy kecskehúst szerez. Hogy hozzájusson, ki kellett mennie hegyi pásztorokhoz. A felkeresett szállás egyszerű, de praktikus. Kívül vakolatlan téglafala van és hullámpala teteje. A kéménycső a sparheltből egyenesen töri át a plafont a tetőgerinc fölé kinyúlva. Az építmény dombtetőn áll. Padlószintje kétlépcsőnyivel magasabb a környező köves talajnál. A hegyről a völgybe lefutó vízfolyások elkerülik. A kilátás minden irányban pompás. Az állatokat befogadó pajtára és a mellette lévő színültig telt, hosszú szénatárolóra felülről tekinthet rá az ajtón kilépő. A ház mellett egy öreg, viharvert, félig kiszáradt szilvafa áll. Néhány méterre, még mindig a dombtetőn, egy ól árválkodik, kerített előrésszel. Idő marta deszkából van, törött hullámpala maradékokkal gondosan lefedve. Üres, mert a disznók szanaszét kóborolva legelnek a környéken. Az egyik, jól megtermett koca, éppen előcsörtet a közeli bokros tölgyerdőből. A baromfik a szénakazal körül kapirgálnak. Első látásra túltengnek a jól megtermett kakasok. Lehet, hogy a tyúkok lepihentek már. A gazda testes asszonya beinvitálja az érkezőt a házba. Hellyel kínálja. A fal mellett két ágy. Középen faasztal hokedlikkel. A tűzhely melletti hátsó ablakból látszanak a legelésző lovak, és két szekér is. A dombgerinc óllal átellenes oldalán, a jó húsz méterre lévő fészer dugig van aprított fával. Mellette árnyékszék. A betérő az ajtaján kivágott szív alakon át éppen a pajta mellett befutó, a házhoz vezető kocsiutat látja. A már csípősen hideg őszi idő ellenére, az érkezők láttán tárva az ajtó, mellette két kutya hever összegömbölyödve. Csak a szemükkel követik a vendéget. A gazda még nincs itthon, de hamarosan érkezik majd a nyájjal. A férfi azért jött, hogy levágjanak neki egy kiskecskét, amire gusztusa támadt. Reggel már járt itt, akkor estére ígérték neki a gidaölést. Még csak késő délután van. De a nap már lefelé tart, napok óta most először néz ki az eget eltakaró felhők alól. Narancsos fényű csíkot fest a horizontra. Fénye meg-megcsillan a tetőpala végén kisarjadt, vékony jégcsapokon. A házban hallani a tűz pattogását. Csönd van, alig esik néhány szó az időközben előkerült pálinka mellett. Egy idő múlva kintről kutyaugatás és csilingelés hallatszik. Az ól mögött élénk áramlással ömlik lefelé a meredélyen a nyáj. A pajta alatti völgybe tart. Érkezik a gazda is. Nagydarab, csontos, tagbaszakadt, élénkszemű, ötvenes éveiben jár. Kicsit meglepődik, hogy a reggeli látogató tényleg eljött az állatért. Kezet rázva rögzítik, hogy valóban kell a kecskehús. Ez alatt a birka és kecske sereg, kutyáktól kísérten, elvonult mellettük. A húsvásárló csak akkor nézi meg jobban a nyájat, amikor a gazda elsiet utána. Néhány fekete bárányon akad meg a szeme. Azt hitte nagyobb ritkaság a sötét jószág. A menet végén a kecskék haladnak, ők tűnnek el utoljára a szeme elől. Nem kell sokáig várni. A gazda hamarosan felbukkan az állatokat elnyelő völgykanyarból, egy a vállán átvetett, fehér kecskével. A férfinak a jelenet, háttérben a lemenő nappal, bibliainak tűnik. Az állat szemrevalóan gömbölyű és izgatottan mekeg. Mire előkerül a kés, éppen lemegy a nap. A halál gyorsan és begyakorlottan érkezik meg az elvágott nyakú állathoz. A kifolyatott vért felisszák a közben odagyűlt kutyák és disznók. A gida hamarosan az öreg szilvafa fejmagasságú ágán lóg már. A hátsó lábak inai közé vágott nyílásokba beszúrva bot kerül. A bot közepére tekert láncon akasztja fel a gazda az állatot a már sok hasonlót látott szilvafára. Közben sötét lesz. Világítani kell a nyúzáshoz. Gyakorlott vágások és sallangmentes ujjmozdulatok nyomán a bőr a fejjel együtt lekerül a testről. Majd jól irányzott dobással felrepül egy magasan fekvő faágra. A nem kívánt zsigereket azon melegében felfalják az ebek. A hasznos belsőségek egy időközben előkészített tálba gyűlnek. Utolsó mozzanatként a gazda a gerince mentén, erőteljes rövid mozdulatokkal, kettéhasítja a lekopaszított, kiürített testet. A felfüggesztésre használt hátsó paták levágása után a két fél, vízzel leöblítve, szintén a tálba kerül. Ezzel vége is a kecskevágásnak. Miközben a férfi kiszámolja a fizetséget, nézi a gazda cserzett arcát, amint kezet mos. Arra gondol, hogy tudása már több ezer éves gyakorlat. Elköszönnek, megrázzák egymás kezét. Kicsit még véres a kézfogás. A hús a földúton várakozó kocsi csomagtartójába kerül. A férfi egy pár pillanatig irigyli a pásztort, aztán már csak a gidasültre gondol.