Tóth M. Erika: Máshol

 

illusztráció: pixabay

Már nagyon unom anyám állandó zsörtölődését. Tegyél rendet, mosakodj meg, tedd rendbe a körmöd, hogy nézel ki már megint, mi van rajtad – és ehhez hasonlóak. Egy nyári szünet miért nem telhet úgy el, hogy nem kell csinálni semmit. Nem azért szünet? De nem, anyám szerint nem. Még jó, hogy nincs mindig itthon. Kétnaponta jár dolgozni, váltásban. Addig van nyugtom, míg ő távol van. Akkor aztán délig az ágyban vagyok, gyorsan befalok valamit és irány a part. Nekem nincs testvérem, sőt igazából senkim sincs, mert anyám a válás után egyedül akart új életet kezdeni. Így kerültünk ide a parti kisvárosba, mi ketten. Senkit nem ismerünk még, barátaim nincsenek, mert nyári szünetben nehéz ismerkedni. Majd a suliban, ősszel. De nekem így is jó. Annyira izgalmas a tenger. Három hete, hogy ideköltöztünk, de még nem múlt el nap anélkül, hogy ne láttam volna a tengert. Lehet, hogy a tenger fog bennünket kihúzni a nyomorúságból. Lehet, hogy egy napon találok valamilyen értékes kincset. Kidobja a hullám, én pedig éppen ott állok a parton, a szokásos helyemen, a sziklák tövében és egyenesen a lábamhoz sodorja a víz. Egy elsüllyedt hajó rakománya partot ér. És én ott leszek, ott leszek, hogy az enyém legyen.

Elég lenne egy levél is melyben az áll, az írás megtalálójának százmillió rubelt ajándékozunk, csak el kell menni érte Moszkvába. Ennyi és semmi több nem kell. Palackban érkezhetne az írás.

 

3 hozzászólás a(z) “Tóth M. Erika: Máshol” bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kérjük adja meg a hiányzó számot *