Vörös Eszter Anna alkotása www.facebook.com/eyciirartshopandgallery
Már akkor tudom, mekkorát vétek, amikor meghúzom a ravaszt. Az ütőszeg lecsap, a töltény pedig belevész az éjszakába. Remélem, hogy örökre ott marad, és soha nem látom viszont. Főleg nem egy másik élőlénybe fúródva. Nagyot szitkozódok, amikor a rengeteg mélyéről felreppennek a madarak és néma csend támad. Eltaláltam valamit… Kolozs Kitti: Az erdő lelke bővebben…
illusztráció: Pixabay
A koronavírus-járvány miatt, bizonyos adósok esetén, hitelmoratórium lépett életbe. Azoknak, akik elfogadták, a mostani szabályok szerint kétezerhúsz december végéig nem kell törleszteniük. Utána azonban folytatni kell a hitel visszafizetését. Senki semennyit nem törleszt helyettük, sem a tőkéből, sem a kamatból. A kockázatosabb helyzetben lévő, változó kamatozásra hitelt felvevők tartozásai adják a hitelállomány közel felét. Számukra a moratórium lejártával meglehetősen kritikus időszak következik, hiszen a jövőben változhat a törlesztőrészletük. Nyilván nem csökkenni fog, mert a bankok továbbra is ragaszkodni fognak betervezett jövedelmükhöz. Kiszámíthatóbb hatás vár a több évre rögzített kamattal – és ezáltal törlesztőrészlettel – rendelkezőkre, de közülük is csak azok sorsa megnyugtató, akik a futamidő végéig fix kamatozást, törlesztést választottak. Teljesen fizetőképtelenné tenni a hiteleseket a bankoknak nem érdeke, de megmentésről beszélni, ismerve a bankok – pontosabban a tulajdonosaik és menedzsereik – nyereségéhségét, erős költői túlzás. Aki egy kéjenctől – mint szakértőtől – vár segítséget a nemi erőszak ellen, az – nagy valószínűséggel – tévedés áldozata.
Somogyvári Zsóka fotója (Gödöllői Fotós Kör)
Karanténleltár,
avagy mit csináltam a pandémia első fázisában
Szeretem a pörgős életet, amikor nyugdíjasként is vannak feladataim. Megyek, jövök, szervezek, intézkedem, találkozom a barátnőimmel, ismerőseimmel. Gyűlölöm, és nehezen viselem a bezártságot. Ekkor felborul a napirendem, kedvetlenül járkálok a lakásban, és még a korábbi otthoni programjaimból is kimarad néhány.
A „maradj otthon” szlogen bejelentése után, bevallom, bepánikoltam. Két hétig nem mertem kimenni az utcára, fiatalabb ismerőseimre bíztam a vásárlást, és a gyógyszereim kiváltását.
Napjaimat olvasással, rejtvényfejtéssel, az operatív törzs tájékoztatóival, különböző holmik selejtezésével próbáltam kitölteni. Később, amikor már az én korosztályom meghatározott időben kimehetett vásárolni, akkor a mögöttünk levő erdőben napi egy órát nordic walkingoztam, a madarak trillázása kísérte utamat.
A séta segített jobb hangulatba jönnöm, de mégis úgy éreztem magam, mint aki mocsárba pottyant, és a láp szívó hatására egyre mélyebbre süllyed a semmibe. Regényem írásával sem haladtam, hiszem a múzsám sokáig karanténban volt.
Elhatároztam, ezen változtatnom kell!
Kutató szemmel néztem szét a lakásomban, és rájöttem, pár dolgot rendbe lehet hozatni. Abban bíztam, hogy a szakemberekre talán nem kell hónapokat várni, két hét alatt minden felújítást le tudok vezényelni. Vagyis, szervezhetek! Az óvó szabályokat betartva – arcmaszk, kesztyű, távolságtartás, sűrű szellőztetés és fertőtlenítés –, sikerült mindent megcsináltatnom, amit évek óta halogattam. A mesterek egymásnak adták a kilincset, és jó munkát végeztek.
Sor került négy redőny cseréjére, két légkondicionáló készülék felszerelésére, az antikvárius látogatására, aki a könyvtárszobából huszonöt méternyi könyvet elvitt, négy szoba kifestetésére, és természetesen a függönyök kimosására és a nagytakarításra is.
Ezen teendők levezénylése mellett a két hónap alatt több könyvet kiolvastam, közel háromezer oldalt, és mintegy háromszáz telefonbeszélgetést folytattam le. Tíz rejtvényújság feladatait oldottam meg, és százötven kilométer utat tettem meg a kiserdőben.
Igaz, a felújítások alatt fizikailag elfáradtam, de legalább olyan dolog is történt, amiért hálás lehetek a karanténnak! Nélküle biztosan nem vállaltam volna be a lakásfelújítást.
Azóta minden nap beleszagolok a szobák friss festékillatába, és gyönyörködöm az átrendezésükben. Könnyedén húzom le a redőnyöket, és bármikor bekapcsolhatom a klímát. A könyvekben feltáruló történetek pedig segítettek lelkileg feltöltődni. Már csak a vírus eltűnését és a korlátozások teljes feloldását várom. Minél előbb szeretném visszakapni a régi, megszokott életemet.
Az óra csörgése előtt ébredek,
még csend simogatja a nappali falait.
Hamarosan felbolydul a ház,
rajzfilm előtt álmos gyerekek pislognak.
A mai nap hosszú hetek után más
Öltözködés töri ketté a fetrengő rutint.
Újra kinyitja kapuit az ovi és bölcsi,
és bekebelezi a ház ricsajait.
Bánnom kéne?
Igen, nagyon.
Hiányozni fognak a reggeli veszekedések,
a kakaótól ázott kanapé.
A szőnyegbe taposott piskóta,
a falra fröcskölt szörp.
Hallani akarom a tányér, szék, asztal törését,
a sikító hiszti remegését az ablak üvegén.
Most itt ülünk mi szülők,
a csendestiszta délelőttben.
És próbáljuk magunkra erőltetni a hiányérzetet,
de nem megy, nem sikerül.
illusztráció: Pixabay
Nem tudok betelni a nyelv rugalmasságával, és még mindig képes vagyok meglepődni a kommunikátorok ügyességén. Azért azt most is megjegyzem, mert nem lehet elég sokszor elmondani, hogy egy nyelvi közlés – ha úgy tetszik, egy mondat – célja az, hogy kommunikáljon, hogy nem-tudást szüntessen meg az érintett felek között. Manapság, amikor mindenki a mesterséges intelligenciáról beszél – többnyire anélkül, hogy tudná, mit is ért alatta – nagyon emberi a természetesség. Vannak, akik szerint az intelligencia azt a kreatív képességet jelenti, amit váratlan helyzetekben használunk. Olyankor az ember – látszólag előzmény nélkül – újat talál ki. A természetességet a ráhibázás adja. A felelősség ugyanakkor kitartó, elszánt törekvés, közös idea, egy cél elérésére, akár a külső hatások ellenében is. Akarat, hogy közreműködőként részt vegyünk a kívánt hatás okozásában. Jelenlét egy közösségi helyen, annak normái szerint. A felelősséget a gyakorlatban többnyire valamilyen társadalmi norma megsértése veti fel. Ezért egy működő társadalomban a felelősség nem bármilyen intelligencián, hanem közösen kialakított, elfogadott, elsajátított és alkalmazott értékeken, törvényeken alapul.
Én tartós hullámot akartam
te tartós boldogságot.
A boltok ajtaja berozsdásodott:
nem vehettük meg, amire vágytunk.
Így hát a hokedlin ülve
kortyoltuk a tartós tejet
s mákszemeket válogattunk
a vöröslő lencsék közül.
– Most van időnk – suttogtuk:
újrakerekíteni a világot.
Te földgolyókat formálva,
mint játszó gyermek,
álomdarába forgattad
az összeragadt perceket.
Már a délután is ránk unt,
én csak szemelgettem a mákot,
s mire beesteledett,
szánkban megalvadt a boldogság:
– majd holnap –
vagy azután
kikerekítjük a világot.
Suhajda Zsuzsa fotója Gödöllői Fotós Kör
Angelika kisasszony majdnem leesett az ülésről, amikor a vonat nagy kerékcsikorgás közepette megállt. Egy pillanatra kidugta a fejét az ablakon, de vissza is húzta, mert a sűrű füsttől rátört a köhögés. Nem ilyennek remélte első találkozását a székesfővárossal, de tudta, rengeteg ideje lesz felfedezni Budapestet a vőlegénye oldalán. A gondoltra összeszorult a szíve. Szerette volna elhitetni magával, hogy az izgalomtól vagy az örömtől, de nehezen ment. Egy könnycsepp gördült le az arcán,a füst csípte a szemét.
Visszaemlékezett a furcsa levélre, amit apja kapott egy ködös csütörtök délután. Egy eltűntnek hitt másod-unokatestvértől jött, aki állítása szerint hallott Angelika szépségéről, és szerette volna megkérni a kezét a fia számára. A boríték egy fényképet is rejtett, ami pont olyan homályos volt, mint az apja emlékei a távoli rokonról. De a levelet nehéz merített papírra írták, és a kecsesen kanyarított betűk mögött gazdagság sejlett. Hozományt nem kértek, nem is lett volna. Túl könnyűnek tűnt minden. Apja nehéz szívvel egyezett bele a házasságba, de más esélyük nem volt. Az öreget mar csak az a vágy tartotta életben, hogy a lányának jó férjet találjon, aki gondoskodik róla. Angelika megrázta a fejét, és összeszedte a kevéske holmiját. A vonat furcsán üresnek tűnt, a többi utas leszállt, amíg ő elbámészkodott. Olyan volt, mintha egyedül lenne széles e világon. Sütő Fanni: Északi pályaudvar bővebben…
illusztráció: Pixabay
A munka nem dolog, hanem az Ember képessége az alkotásra. A munkaerőpiac szereplői az úgynevezett “közgazdaságtan” szerint a munkaerő: a munkát keresők (emberek), és a munkaadók: munkaerőt keresők (nem emberek: cégek és az állam). A munkavégzés, a kapitalizmusban, a korábbi fizikai vagy törvényi béklyóból, megélhetési kényszerré vált. Alapvető szempont, hogy a „munka” nem választható el az embertől. A piac – elméletileg – olyan hely, ahol egyenjogú szereplők, áruként viselkedő, egyenlő értékű dolgokat cserélnek egymással. Az árak – mértékként –, a kereslet, a vevők megjelenése, és a kínálat, az áruk felkínálása, függvényében változnak. A munkaerőpiacon munkaadók és a munkáltatók nem egyenrangúak. Pedig a felügyelő állam a polgáraié, nem a cégeké. Nem a régi állami eszközök rekonstruálására, hanem újak kialakítására van szükség. A politikusoknak fontos érteniük, hogy az emberek – akiket képviselnek – nem dolgozni, hanem megélni és hasznosan cselekedni szeretnének. A koronavírus az emberekre van pusztító hatással, a munkaerőpiacot nem ez a kór, hanem a mai gazdaság és politika félreműködése pusztítja. Jogai az embereknek vannak, nem a „munkaadóknak”.
illusztráció: pixabay.com
A piac maga az élet. Nem közgazdászokat idézek ezzel, inkább a nagymamámra gondolok, aki a hetivásáron szerezte össze a család asztalára kerülő terményeket. Más helyen és más időben, de ugyanúgy járok én is a standok között, számolgatom, mennyi almát vegyek az unokámnak, hány kiló spenótot főzzek szombatra a nagycsaládnak, mennyi füstölt parasztkolbászt fogyaszt el hét nap alatt a férjem, és mennyi csípős kecskesajt kell nekem. Mersdorf Ilona: Piacnyitás (12) bővebben…
A Szent Anna templom évekig felállványozva állt, alig vártam már, hogy végre elkészüljön és megnézhessem. A kápolnában forgatták Truffaut: „A Missisippi szirénje” című filmjének esküvői jelenetét 1968-ban, Catherine Deneuve-vel és Jean-Paul Belmondo-val.
A Szent Teréz kápolna díszítését a helyi plébános, Dobem atya irányítása alatt, a nála katekizmust tanuló gyerekek faragták cementből, ők festették a halvány, zöld, sárga, lila és rózsaszín virágokat, búzakalászt, vízköpőket és angyalkákat. Elképzelhetjük, hogy mennyire aprólékos volt ez a munka, nem csoda, hogy évtizedekig készült, a gyerekek felnőttek közben. Örültem, hogy teljes pompájában csodálhattam meg ezt az egyedülálló, különleges, barokk stílusú műemléket. A kápolna halvány színeivel sajátos bájt sugárzott felém, felemelő érzés volt itt imádkozni. Szívesen maradtam volna még, de indulni kellett tovább a láva útján.
A Sainte-Rose-ban lévő L’Église Notre-Dame des Laves számomra megunhatatlan. A tény, hogy nem pusztította el a láva 1977. április 11-én, s hogy ez a lávakőzet a mai napig körülveszi a templomot, ráléphetünk és megfoghatjuk, felejthetetlenné teszi az amúgy is érdekes trópusi környezetet. A templom vitrinjében a korabeli fotókat nézve láttuk meg, hogy a láva befolyt a templomba, de nem olyan mennyiségben, hogy teljesen betemesse. Az időjárás nem kedvezett nekünk, folyamatosan esett, de a borús idő ellenére is örültem, hogy újra itt lehettem. Az esernyős szűzanya szobor sajnos már nincs a régi helyén, 2014. január elején megrongálták. Réunion korábban megismert kedvező imázsán nagyot rontott ez a tény, ezek szerint itt is vannak vandálok, nem mindenki békés és barátságos.
régebben itt írtam erről:
Galló Kovács Zsuzsanna: Amikor cukornádat vágtunk a trópusokon
A La Route des laves a térkép jobb szélén látható, sorrendben a 2004, 2001, 2002, és a 2007-es lávafolyás útján figyelhettük meg az egyre gyérülő növényzetet. Az eső elállt, s mire megettük az ízletes carinkat egy útszéli kerthelyiségben, már a nap is kisütött. Megállapítottam, hogy az egytálételükben, a cariban sehol a szigeten nem lehet csalódni. Bárhol, bármilyen húsból finom, és a tálalás is szemet gyönyörködtető. Itt most megkóstoltuk a vörösboros szarvaspörköltest – civet de cerf.
Az étterem rhum arrangé – ízesített rum választéka, amit digestive-ként kínálnak
A vacoa hím virágzata
Vacoát (Pandanus utilis) mindenhol látni a szigeten, a porózus talajt kedveli, jellegzetes növénye az óceánpartnak. Egyszikű, a csavartpálmafélék családjába tartozik, termése a pimpin, ami ehető, salátát készítenek belőle. Az esernyő alakú leveleiből kosarat, kötelet, hálót fonnak. A hím virágzatát most láttuk először.
A vacoa termése, a pimpin
Távozóban elszörnyedtünk a tövestől kitépett fán, amit az év eleji Bejisa ciklon hagyott maga után. Furcsa ennyire testközelből látni a ciklonok pusztítását. (2014. febr.)
illusztráció: a szerző fotói
Truffaut filmelőzetese a Szent Teréz kápolna esküvői jelenetével
