A demokrácia legalapvetőbb feltétele annak elfogadása, hogy nem vagyunk különbek, mint a többiek. Persze az is nyilvánvaló, hogy a dolog csak úgy tud működni, ha a többiek is így gondolják. Már ebből a kiemelt szempontból is világosan látszik, hogy a demokráciát működtetni folyamatos, soha be nem fejezhető napi munka, saját magunkon és egymáson. Sir Winston Leonard Spencer Churchill közismert mondása, “a demokrácia a legrosszabb kormányzási forma – nem számítva az összes többit, amellyel az emberiség időről időre megpróbálkozik” – ugyanerre világít rá. Ez a mondat nem tagadja a próbálkozást, de felhívja a figyelmet a minden változtatással kapcsolatos szükséges óvatosságra. Mivel a demokrácia emberek közötti viszonyháló, nagyon sérülékeny; fenntartásához bizalom, és elfogadott közösen vallott hiedelmek is kellenek. A szükséges közös nevező nem transzcendens, hanem emberi, olyan, ami feltételezi a közjó lehetőségét. Egy ilyen létezésnek alapvető feltétele az átláthatóság. Ami azért is fontos, hogy lehessen tudni, éppen mennyi aktivitásra van szükség az együttéléshez nélkülözhetetlen empátia működtetéséhez. Ezt a mondatot Melania Trump írta a Twitteren férje elnökválasztási veresége után.