(egyperces)

A fiú kamaszodásával szaporodni kezdtek a családi viták. A dolog addig fajult, hogy apa úgy döntött, kőbe vési a kívánatos rendet. Elkészítette a Családi Alapszabályt (CSASZ). Apa – anya néma támogatásával – rögvest örök érvénybe helyezte. Mégis gyakran lett szükség kiegészítésre. Legutoljára a “fiam, ha visszapofázol felpofozlak” passzussal egészült ki a családi “alaptörvény.” A dokumentum legfőképp azokat a szabályokat rögzítette,
amelyeket a serdülő fiúnak kell betartania. A legújabb regulát anyával együtt, kétharmaddal – hárman voltak a családban – rögtön meg is szavazták,  és azonnal hatályba lépett. Mivel apa pedáns ember, lábjegyzetben sorszámot is adott a módosításoknak. A fiúban időnként felmerültek ötletek kiegészítendő a szabályokat, de apa – szigorú szemmel anyára nézve – infantilis ötletnek minősítette, és elutasította minden javaslatát. A dolog működött egészen addig, amíg a fiú hirtelen el nem hagyta a szülői házat, kivonva magát CSASZ hatálya alól.

Az eredetileg társas, ősi kínai játék a modern korban egyfajta számítógépes pasziánsszá változott. Lényege, hogy a piramisszerű alakzatban elrendezett mintás köveket párosával felszedjük az asztalról. Csak szabad és összeillő kövek vehetők fel, s ha egyet felveszünk, másikat tehetünk ezzel szabaddá. Cél a száznegyvennégy kő maradéktalan felszedése úgy, hogy az induláskor rejtettek a játék folyamán apránként válnak csak ismertté, ahogy a rajtuk lévő, őket eltakarókat levesszük. Minden motívumból négy darab van, tehát két pár.

Néha sok lépésre előre lehet látni, mi a következő jó lépés. Ilyenkor gördülékeny, sima a játék. Bár könnyen a döntési pozíció bűvkörébe kerülhetünk, és mi akarjuk irányítani a dolgokat, rá kell jönnünk, hogy valójában sosem kell választanunk. Szabó Anikó: Madzsong bővebben… →

Nyáridőn Nap ragyog a tájon,
Fény és hőség bőviben árad.
Bizony a tél szűken ad ebből!
Ám a nyár hagyott tűzrevalót,
Vígaszul didergő embernek.

Már hajnalban felébredtem. Ma is valami furcsát álmodtam. Napok óta úgy érzem, éjszakánként megtörtént események részese vagyok.
Meleg, sós folyadékot éreztem a torkomban. Alig bírtam lenyelni. Felültem az ágyban, és csukott szám szegletében kicsordult a nyállal keveredett vér. Gyorsan zsebkendő után kaptam, nehogy bepiszkítsam az ágyneműt. Először azt hittem, egy zsebkendő elég lesz, de ahogy kinyitottam a számat, sugárban ömleni kezdett a véres folyadék.
Nem tudtam mire vélni, a pizsamám ujjával eltakartam arcomat, majd ijedten kiszaladtam a fürdőbe. A tükörbe nézve elképedten bámultam. Az arcomon, a hajamon, a fülem hajlatáig mindent vér borított. Víz után nyúltam, hogy lemossam magamról a rám száradt ragacsot. Mikor valamennyire megtisztítottam arcomat, kinyitottam a számat. Döbbenetes látvány fogadott.
A nyelvemből egy darab hiányzott. Mintegy két centivel volt kisebb, mint előtte. Valószínűleg leharaptam álmomban. Jól lehetett látni a felső fogam nyomait. Hányingerem lett.
Öklendezni kezdtem a mosdó felett. Epés, nyállal és vérrel keveredett sárgás folyadék tört fel belőlem, és kiesett a nyelvemből leharapott darab. Majdnem lecsúszott a lefolyóba, úgy kellett utána kapnom.
– Megvan- mondtam ki hangosan, illetve a torkomból előtörő hang „meh-mah” volt. Ennyit lehetett hallani. Érdekes módon egy szemernyi fájdalmat sem éreztem. És a vérzés is elállt. Fogtam a nyelvem darabját és beraktam a fogmosó pohárba.
Rendbe szedtem magamat, becsomagoltam a leharapott „részemet”, és elindultam, hátha valahol, valamelyik kórházban vissza tudják varrni a nyelvemet. De hogy fogom elmondani, nyelv nélkül, mi történt velem?

Tóth M. Erika: Irka alapító tag, az írást nemcsak hobbijának tekinti, mellékállásban
beszédíróként dolgozik. Szereti az abszurd, rövid írásokat, novellái és versei is tömören fejezik ki mondandóját.