Tanulni a könyvtárban szeretett. Levette a polcokról a témájához szükséges könyveket, majd az olvasóterem utolsó sorában ült le, hogy távol legyen a jövő-menő emberektől. Olvasott, jegyzetelt, szinte fel sem nézett. Egyik nap hatalmas csattanás zökkentette ki a tanulásból. Összerezzent és szétnézett. Pár méterre tőle egy magas fiú dobhatta le könyveit az asztalra, mert sokan fejcsóválva néztek rá.
– Bunkó! – mondta ki halkan, és gyorsan a szájára tette a kezét.
Azóta többször látta őt, aki már nem keltett feltűnést a viselkedésével. Lassan felfigyelt arra is, hogy az a lezsernek látszó fiú mindig a közelében ült le. Azt is észrevette, hogy időnként fürkésző tekintettel pillantott felé.
– Nocsak, nocsak! Felkeltettem az érdeklődését? – gondolta magában.
Amikor befejezte a tanulást, a kijárat felé indult. Félúton megtorpant, s meglátta, hogy a fiú is felállt és mágnesként követte őt. Szinte egyszerre léptek ki az utcára, majd a fiú elébe állt és fürkészve az arcába nézett
– Mit akarsz tőlem? – kérdezte tőle tanácstalanul.
– Szeretném látni a mosolyod – válaszolt az nevetve, fülig érő szájjal, összehúzott szemöldökkel.
A novella folytatását az Álarcaink, jubileumi Irka kötetben találjátok. A kötet megvásárolható és kikölcsönözhető a gödöllői városi könyvtárban. Kötetbemutató: 2024. december 20. péntek 18 óra, Gödöllői Városi Könyvtár. Mindenkit szeretettel várunk!
Feketéné Bencsik Julianna
Életem folyamán, és a fél évszázados könyvtárosi munkám során számtalan embert ismertem meg. Beszélgetéseink során megjegyeztem történeteiket, kutattam arcvonásaikat, és beleképzeltem magam a helyzetükbe. Azon is elgondolkoztam, helyükben én mit tennék, miként oldanám meg problémájukat. Írni a hatvanas éveim végén kezdtem el. Először a családunk történetét vetettem papírra, majd novellákat, verseket és regényeket írtam. Tartalmukban az írói fantázia mellett visszaköszöntek a korábban elraktározott emlékek, történetek és arcok.
Mégis. Ők ott ketten, mintha kiszakadtak volna a nyúlékony időből. Meztelenül, szőrösen is gondtalanok voltak. Szégyen nélküliek. Ezt a szót kereste sokáig. Nem szégyentelenek voltak, hanem szégyen nélküliek. Ez volt az a dolog, ami nem engedte, hogy tovább menjen. Mert miközben őket nézte, szorítani kezdte valami kínos érzés. Egyre erősebben, egyre fojtogatóbban. Mintha felismerte volna a saját szégyenét. A páncélt, ami valahogy lassanként rákerült. Megszédült. Már nemcsak a meleg fullasztotta, hanem a felismerés, hogy ő maga nem a szégyennélküliek táborába tartozik.
Az anyja akkor szégyellte, amikor összekoszolta a fehér harisnyát meg az ünneplő ruhát. Az óvónője akkor, amikor megfogta a leveses tálat és kihörpintette a levét. Úgy nézett rá, mint aki a legnagyobb gonoszságot követte el. Hosszan beszélt arról, hogy ilyet nem illik. A tojásos levest azóta sem tudja megenni. A gimnáziumi tanár mindenki előtt kinevette, mert nem tudta, hogy a gyök 1 az 1. – Szégyenletes! – mondta, hogy itt tartunk.
Az apja szerette volna, ha hosszabb szoknyában jár, ha kisebb a sarka a cipőjének. Az egyetemista pszichológia professzor akkor adott jobb jegyet, ha rövidebb volt a szoknyája. A főnöke pedig szerette volna lekönyörögni róla a szoknyát. Valamiért mindig lehetett szégyenkeznie. Hol a rövid, hol a hosszú szoknya miatt.
A novella folytatását az Álarcaink, jubileumi Irka kötetben találjátok. A kötet megvásárolható és kikölcsönözhető a gödöllői városi könyvtárban. Kötetbemutató: 2024. december 20. péntek 18 óra, Gödöllői Városi Könyvtár. Mindenkit szeretettel várunk!
Filep-Pintér Eszter
A női (ál)arcosításom folyamata a következő: Kezdetben volt a jó kislány arc, aztán jött a viharlány, az Éjkirálynő, majd a hófehér királykisasszony. Ezt követte a zombie anya, a házisárkány, s a polip karú dolgozó nő. Életem közepén eljutni vágyom a majdnem tökéletes nő arcához, aki csak a ruháját váltogatja, az (ál)arcait nem. Addig is még sok víz lefolyik a Dunán, sok ránc gyűlik az (ál)arcon, míg eljutunk az „igazi” otthonunkhoz, ahol felhőtlenül „arcolhatunk” egymással.
2024-ben az IRKA új antológiát tervez, Álarcaink munkacímmel. A kötetben helyet kapnak az újonnan csatlakozott tagok is, akiknek ez lesz az első írásos megjelenésük, hiszen a karácsonyi felolvasóesten már debütáltak szóban. Összesen 22 irkatag verse és novellája esett túl a lektoráláson az év első felében. Jelenleg a legizgalmasabb dolog zajlik, a kötet összeszerkesztése. Amint elkészül a kézirat, már megy is az illusztrátornak, aki ebben az évben egy olyan fiatal művész lesz, aki az Irka bölcsőjénél maga is tevékenykedett nem csak, mint grafikus, hanem íróként is. Ő pedig Fodor Katalin, aki azóta már saját kötetillusztrációval is büszkélkedhet. Az új Irka kötet várhatóan decemberre készül el és karácsony előtt lesz a bemutatója.
Csak a könyvbemutatón fogtam először kezembe a még nyomda szagú, szépre sikerült kötetet. Belelapozva néhány novella már ismerős volt. Belekezdtem és gyakorlatilag egy szuszra faltam be. Nagyon tetszett.
Fontos tapasztalat, hogy a szerző nemének az írásokban nincsen jelentősége. Az író nőként és férfiként egyformán Ember, aki mint olyan ugyanúgy hánykolódik kapcsolatai tengerén, próbálva nem belefulladni. A siker reménye nélkül is próbálja saját tartalommal megtölteni a valóság megnevezésére készen kapott fogalmakat. Ez a törekvés, a dologba belenyugodni-nem-tudással párosulva tud olyan (igazi!) prózát teremteni, mint Istók Anna ebben a vékony, de velős kötetben.
Az emberi együttélés reménytelensége nem ment föl attól, hogy sziszifuszi makacssággal, folyton – újra meg újra – megpróbáljuk. Mert az ember társas lény. A viszonygubancot tovább bonyolítja a szerelemnek nevezett többletkín, amit a zabolátlanul ható evolúciós ösztönök tesznek kezelhetetlenné. Csak a tudatosság segít, az meg nem jön létre magától. Dolgozni kell rajta. A szeretet az egyik megoldást ígérő gondolati konstrukció. De azzal meg az a gond, hogy nincs a gyakorlatára örökölhető ösztönkonstrukció. Mindenkinek magának kell kiszenvednie a módját. Ezt a szerző már tudja, mint ahogy azt is, hogy a megválaszolatlan kérdések éltetnek.
A novellákban lelepleződik az a várakozás, hogy a jólét biztosította anyagi eszközök tudnak segíteni az együttélésben. Kiábrándító látni, hogy az anyagiak hiánya, mint magyarázat, mennyire hamis, de ugyanakkor a kapott tudás kijózanító, segít megszabadulni az illúzióktól. Kendőzetlenül kiderül, hogy a megszerezhető dolgok nem képesek javítani viszonyainkon. Közvetlenül nekünk embereknek kell (együtt) cselekednünk.
Lehet kísérletezni szerekkel, de ha összeadjuk az aznapot a másnappal, mindig negatív eredmény jön ki. Bármitől le lehet menni sertésbe. De a szerző is tudja, bár “Láttam a boldogságot én, lágy volt, szőke és másfél mázsa.”, hogy a disznólét csak disznókat tud boldogítani. A függőségek választékába való belekóstolás sem látszik segíteni. Mindig kiderül, hogy aki függ, az nem szabad, hiába tetszetős magyarázat a függés, úgy is mint betegség.
Minden tudattal áldott/vert ember sajátos viszonyba kerül saját testével. Ennek női “plusz” járuléka egy másik test a tiédben, amihez külön (is) viszonyulni kell. Fel kell tenni a kérdést, vajon csak a test sejtjei cserélődnek folyton? Vagy a lélek sem marad ugyanaz? Az előbbi keretét hívjuk életnek, amiről tudható, hogy a vége a halál. De hogyan nevezhető meg az utóbbi és meddig tart?
Nehéz megbirkózni a felismeréssel, hogy a kapcsolatok alapvetően életidő üzletek. Azt sem könnyebb belátni, hogy az együttlét az adás/nyújtás és a kapás/elfogadás harmóniája nem jön létre magától. Meg kell küzdeni érte magunkkal és a másikkal. Az még keserűbb tapasztalat, hogy a szeretet, maga természetellenes. Nem teremti meg (magától) az evolúció, csak tudatosan alkotható meg, ha egyáltalán.
A szövegekben sok a filozófia. Ez nem erőszakolt, mert a szerzőnek sikerül szembenézni az elvek természetével. A felismeréstől, hogy azokat nem a rézfaszú bagoly szellenti, egészen addig jut el, hogy elvek maguk is okoz(hat)nak függőséget. És jobb kábulat nélkül.
Mikor elolvasás után újra lapozgattam a könyvet, magam számára is meglepően a Névházasság című novellán időztem el legtöbbet. Talán azért, mert az írás a legkendőzetlenebb megjelenítése mai “együttélési intézményeink” vigasztalan válságának. Jobb diagnózist nagyon nehéz lenne felállítani. Be kell vallanom, hogy van hiányérzetem a terápiát illetően, de ez túlmutat egy recenzió keretein.
A szerző szövegeiben megnyilvánuló szemérmetlensége nem azonos a szemérem hiányával, hanem egy rá jellemző, különleges létmód. Természetességgel tud viszonyulni a világ dolgaihoz, annak ellenére, hogy a különböző (hatalmi) érdekek teremtette tabuk szisztematikusan kiirtották ezt a képességet az emberekből. Ez a nyitottság lényegi jellemzője a kötet novelláinak.
A szövegek (talán leg)fontos(abb) közös üzenete, hogy nincs tanulság, a dolgok állásának rögzítése maga a tett. A szemérem határai nem receptgyűjtemény. Azoknak való, akik amikor éhesek abból főznek, ami van, és azt próbálják élvezni, amit maguk létrehoztak. Van rosszabb a nem tudásnál: a feladás. Saját időnket mi teremtjük. Don’t give up!
Még nem dugom be a vékonyka kötetet egy a könyvespolcon még néhol fellelhető hézagba (a szerző regényei mellé sem teszem), mert olykor szükségem van a lét elviselhető nehézségeinek felidézésére, amiben olvasása segít.
Szeretek ifjúsági könyvet olvasni, tulajdonképpen az Éhezők viadala óta keresem azt a könyvet, aminek a különleges, disztópikus világa megmozgatja a fantáziámat. A Kaszás persze nem egy eredeti toposzt dolgoz fel, mint ahogy Suzanne Collins regénye sem volt eredeti ötlet, a regény azonban olyan kérdéseket vet fel, melyre a halhatatlanság témájával kapcsolatban nem gondolnánk. A könyv egy tökéletes világban játszódik, ahol szinte mindent a Viharszemnek keresztelt, hibátlan és bűnözésre, hazugságra képtelen mesterséges intelligencia irányít. 2042 óta az emberek halhatatlanok, nem betegszenek meg és időről időre képesek visszafiatalodni, ha baleset éri őket, újraélesztik őket és egy finom fagyi után folytatják az életüket. Annyiszor házasodnak, vállalnak gyereket és halnak meg, ahányszor akarnak, ami el is vezet a regény alapproblémájához: a túlnépesedéshez. És itt jön képbe a regény címét is adó Kaszások rendje, a Viharszem mindenhatóságán kívül tevékenykedő halálosztó mesterek csoportja, akik saját törvényeik szerint tizedelik a népességet, elkerülve a katasztrófát. (Természetesen a könyv választ ad arra, hogy miért nem megoldás a földön kívüli kolonizáció, de nem lövöm le a poént).
A regény folyamatosan erkölcsi és lélektani kérdések mentén halad, muszáj megállni néha és eltöprengeni azon, hogy a halhatatlansággal mi minden veszik el: mivé lesz a művészet, az idő, a szerelem, a bűn, a vallás, hogyan veszti értelmét az ember élete. Tulajdonképpen nem is olyan jó dolog halhatatlannak lenni, és tulajdonképpen mégiscsak nehéz egy tökéletes világot felépíteni. Ahol természetesen mégis csak létezik korrupció és hatalomvágy, és bár mindenki halhatatlan, a trilógia első részének végére megoldást kapunk arra, hogyan lehet végleg megölni valakit, még a mindenek felett álló, halálosztó Kaszásokat is.
Mi lehetne legszebb ajándék karácsonyra egy könyvnél? Hát még akkor, ha ismered a könyv szerzőjét is! Lepd meg szeretteidet a gödöllői irodalmi műhely, az IRKA antológiáival, melyek limitált példányszámban még kaphatók a gödöllői könyvtár regisztrációján.
Csodák és egyéb hétköznapi dolgok: 2000,-Ft Illusztrátor: Szinvai Dániel
Az ember évezredek óta keresi, kutatja a csodákat. Kultúránk alapja a hit a természetfelettiben. A szentek tisztelete, a varázslattól való félelem, a mágia ambivalenciája jelen van minden nép történelmében. Azt is mondhatjuk, hogy a csoda teljesen hétköznapi dolog életünkben, minden nap megtörténik, a legváratlanabb helyzetekben. Az Irka kilencedik antológiájában tizenhét szerző vall a csodához való viszonyáról, feltárva az olvasó számára a jelenség változatosságát, a természetfölöttivel való összefüggéseit és hétköznapiságát. Ne csodálkozzanak hát, ha egy-egy történet elvarázsolja majd Önöket!
IRKA 10 Jubileumi kiadás: 2000,-Ft
A jubileumi kötetben 46 szerző alkotása szerepel. Az alapítók és az újonnan csatlakozók novellái és versei mellett két elhunyt társuk írásai is olvashatóak, valamint helyet kaptak a diák írókurzus bátor résztvevői is. Az IRKA sokoldalúságát bizonyítják a versek illusztrációi. Almási Lajos, Braun Katalin, Rigó József, Ujj Béla és tiszteletbeli taguk, Horváth Piroska rajzai, festményei tökéletes társként segítik az olvasót a hangulat megragadásában. Az IRKA 10 – jubileumi kiadás tíz év együtt alkotásának összegzéseként méltó követője az eddig megjelent köteteknek.
Darwin parázik: 2700,-Ft Illusztrátor: Vörös Eszter Anna
Könyvünkben Noé bárkája második útjára indul. Együtt utaznak nők, férfiak, állatok. Az út hosszú, a kényszerű bezártság alatt vajon ki mivé változik? A nő, nő marad? A férfiból farkas lesz vagy papucsállatkává zsugorodik? Ember tud maradni az ember, vagy felülkerekednek az állati ösztönök? Vajon az állatok tanulnak az embertől vagy ők mutatnak jó példát az embernek? Az antológia erre keresi a választ, hol derűs, hol szomorkás, hol mélyen elgondolkodtató írások boncolgatják a kérdést. Vörös Eszter Anna képeivel illusztrált, versekbe öntött könnyed történetek, nehéz, magvas gondolatok, a mai kor társas problémáit feszegető írások kísérik az olvasót az utazás alatt.
Öt perc indulásig: 2700,-Ft
Az IRKA nyolcadik antológiájában húsz szerző ír tájakról, városokról, régmúltról és jelenről, valóságról és álomról. Magányosan vagy családosan kalandozunk, izgatottan csomagolunk, metrón, trolin gyűjtjük az élményeket. Elutazhatsz velünk Norvégiába, Franciaországba, Réunion szigetére, Svájcba, Szicíliába, Erdélybe, Jeruzsálembe, Peruba vagy Ausztráliába. Az írásokban a képzelet keveredik a valósággal, olvasás közben beléphetsz velünk a csodák birodalmába és a különleges álomvilágokba. A kötetet az irkások saját fotói mellett a Gödöllői Fotós Kör képei színesítik. Az Öt perc indulásig nem bédekker, de minden utazást kedvelő olvasó magával viheti a poggyászában. Kellemes útitárs lesz.
Az olvasásterápia a könyvekkel való gyógyítást jelenti, mely módszer testi-lelki bajainkra kínál alternatív megoldást. Az olvasással nem csak testi-lelki egészségünket, de önismeretünket, társas kapcsolatainkat is fejleszthetjük. Ha kitöltöd ezt a rövid kvízt, akkor megtudod, hogy mi, gödöllői könyvtárosok mit ajánlunk neked olvasásterápiás céllal.
1-20 pont: Szerencsés lelkialkat vagy, te aztán semmit sem veszel a szívedre. Könnyen túllépsz a dolgokon, hamar elfelejted a konfliktusaidat. Nem szereted mások nyavalygását, olvasni meg pláne nem szeretsz róla. Mindenből viccet csinálsz, hát olvass humoros könyveket!
21-25 pont: az érzelmek helyett az értelem vezérel, minden problémát a logika segítségével oldasz meg. Hajlamos vagy az elmélyült gondolkodásra, válassz olyan könyvet, ami a szellemi síkon szól hozzád.
26-30 pont: minden emberben van valami jó és te szereted ezt megkeresni. Elfogadó vagy másokkal, de gyűlölöd az igazságtalanságot. Neked azok a könyvek valók, melyek erkölcsi iránytűje egyértelműen megmutatják az igazságot és nem félsz szembesülni vele.
31-35 pont: magadnak való alkat vagy, aki nem szeret beszélni a problémáiról, hajlamos begubózni. Dolgozz magadon egy kicsit, nyiss mások fel. A zárkózottság feloldására a legjobb választás egy lírai kötet, akár egy verseskötet.
36-40 pont: szereted túlbonyolítani a dolgokat, boncolgatni a magad és mások érzéseit. A problémák megoldásában számodra a barátok a legfontosabbak. Válassz olyan olvasnivalót, ahol a szereplők segítenek egymásnak a veszteségek feldolgozásában!
41-48 pont: sokféle problémát halmozol fel, és azok megoldása helyett inkább görgeted magad előtt. Bizonytalan vagy magadban és másokban, túlcsordulnak benned az érzelmek. Olvasd el mások történetét, akik hasonló cipőben jártak, meríts ebből inspirációt, hogy megtaláld a magad útját!
Istók Anna: Elejétől a végéig – da capo al fine (Fotó: Kovács Ibolya)
Elejétől a végéig – da capo al fine címmel jelent meg Istók Anna író harmadik regénye, mely címéhez hűen különböző tereken és idősíkokon át, az elbeszélői pozíciók folyamatos váltakozásával hívja játékba az olvasót, hogy kezdje el újra és újra a történetet. A cselekményben a szereplők egymáshoz való viszonyukban jelennek meg, folyamatosan alakuló kapcsolataik mentén fogalmazzák újra önmagukat, keresik és veszítik el identitásukat. A személyes léttragédiák önmagába zártságát árnyalják a cselekmény felszínén megjelenő filozofikus, társadalmi, olykor aktuálpolitikai kérdések. A sajátosan hétköznapi, mégis elhallgatott történet mellett az elbeszélői technikákkal való tudatos játék, az olvasó elbizonytalanítása és a már biztosnak vélt tudás megkérdőjelezése teszik érdeklődésre méltóvá ezt a könyvet – megérdemelten. A szerzővel Szabados Bettina esztéta beszélgetett.
A könyv fülszövegében is olvashatjuk, hogy a regény talán a bántalmazás regénye, talán az árulásoké és megbocsátásoké, talán a barátságé vagy éppen a zenéé. Olvasás közben én is azt éreztem, hogy nehéz lenne egyetlen témát, vezérfonalat kiválasztani és annak mentén értelmezni a cselekményt. Mintha prizmát tartanánk a fény felé, amelynek felületén az igazság ezerféle színként törik meg. Miért lehet jobb a többszólamúság, mint az egyenes történetmesélés?
A többszólamúság általában összetettebb hangzást nyújt, a zenében az akkordok, a harmóniák, a diszharmóniák, a feloldások, az alá és fölérendelt szerepek, a kíséret és a szóló jelenlétének köszönhetően sokkal változatosabbá tehető a mű. Éppen így van az irodalomban is, minél több hang szólal meg, annál árnyaltabbá tehető a kép, ráadásul a különböző szólamok felelnek is egymásnak, megismétlik egymás szavait, csak éppen modulálnak közben, variálják a dallamot, a hangnemet, más részletet emelnek ki, más információra esik a hangsúly. A regény szerkezetileg egy olyan zenemű, melyben majdnem minden szereplő lehetőséget kap arra, hogy saját hangján szólaltassa meg a történetet, az olvasó pedig döntse el maga, melyik dallam a legkellemesebb a fülnek.
A cselekmény több különböző szálából egy mégis kiemelkedik – Eszter története. Eszter belső monológja és E/1-es elbeszélése teremt egy közvetlenséget közte és az olvasó között, míg a többi szereplőt majdhogynem tárgyilagosan, kívülről látjuk. Miért gondoltad úgy, hogy éppen Eszter történetének kell háttérül szolgálnia a többi párhuzamosan futó cselekményszálnak?
Ahogy említettem, a regény sokszereplős, bár nem mindenki kapott megszólalási lehetőséget. Ötnél húztam meg a lélektani határt, ennél több zavaró lett volna, azonban még sokan mások is alakítják a cselekményt. Az, hogy egyikük belső E/1-es nézőpontot kapott, annak köszönhető, hogy ő az egyetlen, akinek az idősíkját a múltba helyeztem, és egy kamaszlány hangját kellett visszaadnom, ez pedig könnyebb volt ezzel a technikával, de ettől ő még nem emelkedik ki főszereplőnek, egyenrangú a többiekkel. Ha főszereplőt kellene választanom, akkor én a zenét mondanám annak, hiszen a regény megírásakor az elsődleges szempont a zenei szerkezet volt; a da capo al fine átültetése a szövegbe. Ezzel kapcsolatban egy játék is el van rejtve az olvasó számára a könyvben.
A regény halmozza a fullasztó társadalmi problémákat. Olykor egyetlen léttragédia vetületei is felölelnek egy teljes elbeszélést, (gondolok itt Péterfy-Novák Éva Egyasszony vagy Apád előtt ne vetkőzz című könyvére, hogy kortárs példáknál maradjunk), míg itt a szocializmus látszatjóléte, a magyar rögvalóság, a bántalmazás, a fiatalkori alkoholizmus, mentális betegségek, az elmagányosodás, a külföld csalóka csábítása most csak néhány kiragadott probléma, melyre a regény reflektál. A szereplők mintha egy modernkori tragédiában ragadtak volna, ahol mind ők, mind az olvasó hiába várják a katarzist. Mennyire determinál a társadalmi valóság? Miért tartod fontosnak, hogy társadalmi problémák is ennyire hangsúlyos szerepet kapjanak egy kortárs regényben?
Nehéz helyzetben vagyok, mert romantikus regénynek címkézi a kiadó a könyvet, pedig a történet minden, csak nem romantikus, és ha az olvasó úgy nyitja ki, hogy most kikapcsol és olvasni fog egy heppienddel végződő, kellemes történetet, akkor a végén csalódott lesz. Az, hogy a regény a rögmagyar valóságban játszódik, ahol az említett társadalmi jelenségeken túl még a politika is megjelenik, számomra evidens, ettől lesz reményeim szerint elgondolkodtató, több olvasatú. A hely, ahol a történet játszódik, meghatározó, ha máshova tenném, nem működne, mert a szereplőket alakítja a történelem, a világ, a társadalom, az évtizedes problémák, amelyekkel együtt élnek, a 21. század eleji, vidéki Magyarországon, amit nem ismer senki, aki nem itt él. Egy külföldi, mint a regénybeli Tobias is, egzotikusnak tartja őket, hiszen: „[M]áshogy vannak kódolva, mint ő, más szavakkal beszélnek, más emlékekkel vannak telítve, más hangokra dobog meg a szívük, más tragédiák árnyékolják be a történelmüket. Az egyének talán képesek globalizálódni, de a népek soha, az összgenetikus élmények nem adhatók át az internettel, nem lehet egy egész nemzet múltját megosztani, mint egy fényképet, ahhoz túlságosan sokdimenziós a kép.” (Idézet a könyvből.)
A korábbi felsorolást, miszerint a regény a bántalmazás…stb. regénye is lehetne, szeretném kiegészíteni egy új szemponttal: női sorsközösség. A férfiak, ha meg is jelennek a regényben, leginkább a nők vetületében. Sokkal inkább csak sodródnak a nők döntéseinek következményeként, és habár olykor közvetetten alakítják egy-egy női szereplő sorsát, ez általában negatív tettként jelenik meg (az egyetlen kivétel Tobias, aki megpróbál fellázadni a neki kirendelt szerep ellen, ám nyelvi és kulturális okokból hamar elbukik). Miért kaptak másodlagos szerepet a férfiak a regényben? Miért tartod fontosnak, hogy a regény reflektáljon a női sorsokra?
Érdekes, hogy ezt mondod, más is megjegyezte a regény kapcsán, hogy a férfiak csak mellékszereplőnek tűnnek, nem valódiak, kidolgozatlanabbak, mint a nők. Én sokkal inkább azt éreztem írás során, hogy Tobias és Olivér, valamint Félvér és Rafael, hősök és antihősök alakítják a nők történeteit, a velük való kapcsolat, a hozzájuk való viszonyulás határozza meg a nők életét. Férfiként csak Tobias kapott saját megszólalási lehetőséget, de az eredeti változatban egyébként Olivérnek is volt hangja, csak nagyon eltolta a hangsúlyt a szerelmi szál irányába, ezért kivettem. Az sem véletlen, hogy a regény Tobias hangjával ér véget, nem pedig a főszereplőnek tartott nők egyikével, de abban valóban igazad van, hogy ezt a regényt lehetett volna még nagyon sokáig írni, megszólaltani benne a többi férfit is, és tovább árnyalni a képet, bonyolítani a dallamot. Ki tudja, hogy nem írom-e meg valamikor a folytatását… opus 2.
A regény kísérletezik az intermedialitással: a címből és a történetből adódóan is a zene állandóan jelen van a regényben. A kötetben megidézett konkrét zeneszámok egybecsengnek magával a cselekménnyel is. Hogyan/miért tud meglátásod szerint a zene egy többletértelmet adni a regényed számára?
Mint mondtam, a főszereplő itt a zene, nem csak a szereplők tevékenysége, munkája, hobbija és a megjelenő számok miatt, hanem mert szerkezetileg is így van felépítve. A da capo al fine egy zenei műszó, amit a kotta végére írnak oda, hogy ismételd meg a darabot az elejétől kezdve addig, míg eljutsz a fine szócskáig. Nem véletlenül lett a regény címe is ez, rengeteg motívum, helyszín, történet megismétlődik benne, az akácos pihenő, az osztálykirándulás, az első szerelmek, az öngyilkosságok, a menekülések, mind modulálódnak és visszatérnek picit elváltozva. Rengeteg a párhuzam a sorsokban, néha refrénszerűen ismétlődnek meg dolgok, néha alig felismerhetően, akár egy zeneműben. Már a lektorálási fázisnál tartottunk egyébként, amikor eszembe jutott, hogy mi lenne, ha már ennyire zenei a regény, ha ténylegesen is bekerülnének bizonyos számok a könyvbe, hogy meg lehessen hallgatni. Így lettek aztán QR kóddal beillesztve ezek, illetve készült egy Spotify album is a regény zenéiből.
+1 Hogyan tovább? Mik a terveid a jövőre nézve?
Elkezdtem már írni a negyedik regényt, ami bizonyos szempontból hasonlít erre, az ismétlődések itt is szerepet kapnak, de alapvetően ez most egy nagyon más történet lesz. Leginkább azért, mert úgy írom, ahogy jön a flow, nem foglalkozom cselekményvázlattal, dramaturgiával, karakterek kidolgozásával. Csak a gondolatok és a stílus számít, és a stílus kapcsán a műfajok keveredése is megjelenik majd benne, versek képében. Izgalmas szöveg számomra, mert végre úgy írok, ahogy mindig is szerettem volna: csak elengedem magam és írok, és irtó kíváncsi vagyok, hogy mi fog ebből kisülni.
Istók Anna: Elejétől a végéig – da capo al fine, Szeged: Könyvmolyképző Kiadó, 2022.
Szabados Bettina – Ha az útkeresés (is) utazásnak számít, akkor Szabados Bettina folyamatosan úton van lehetőségek, megoldások, válaszok után kutatva, de általában csak újabb kérdésekkel megrakodva tér vissza.kiemelt
Régen lepett már meg könyv ennyire, mint a finn Pasi Ilmari Jääskeläinen mágikus realizmusba oltott turisztikai forgatókönyv jellegű lmbtq fejlődésregénye, mely cinematikus stílusban kétféle befejezést is kínál. De kezdjük az elejéről: adott egy kellemes skandináv szépirodalmi stílusban csordogáló regény, melynek helyszíne Jyväskylä, finn egyetemi város, és hamar kiderül, hogy a város J részecskéket sugárzó helyszínei nem egyszerű helyszínek, de inkább a történet fontos alakítói. Ha nem tudod, mi az a J részecske, ne aggódj, a regény ugyanis tartalmaz egy másik könyvet is, a könyv a könyvben egy filmes kalauz az élethez, melyből kiderülnek a részecskék tulajdonságai is.
Úgy érzem Pasi Ilmari Jääskeläinen egy nagy troll lehet, ezzel a filmes kalauzzal ugyanis kiosztott egy szép kis fricskát minden manapság divatos mindfullness és hogyanéljünkteljeséletet típusú életmódsegítő könyvnek, akik remek pénzekért magyarázzák el neked a tutit. Ő pedig kiválaszt egy olyan témát, ami elsőre meghökkentőnek tűnik, aztán a végére elhiszed, hogy komolyan is gondolja a tanácsokat: ha boldog akarsz lenni, éld úgy az életedet, hogy a legfontosabb pillanatok filmbe illően tökéletesek legyenek: tökéletes csókjelenet, tökéletes párbeszéd, tökéletes betegeskedés, tökéletes bosszú és persze tökéletes halál. A filmes esztétikum olyannyira szépen simul a könyv cselekményébe, hogy észre sem veszed, az író igazából csak szórakozik rajtad.
Na de, mindemellett van ám még más is ebben a könyvben, és főként ez keltette fel az érdeklődésemet. Ez pedig az álom és valóság keveredése, melyre a cím is utal. Sőt, az ajánlás is Morpheusznak szól, aki ugye a görög mitológiában az álmok istene, és hamar kiderül, hogy a J részecskéket koncentráltan rejtő nyílások a város alatt valójában az álmok metafórája. Az álmok vagy rejtekjáratok olyan helyek, ahol a tér és idő fogalmai megszűnnek, összekeveredik valóság és fikció, ahol minden megtörténhet, (és ebbe a mindenbe simán beleférnek az alakváltások is, de csitt, ez itt már spoiler) és felébredve (felbukkanva) belőlük, nem sok mindenre fogsz emlékezni, de mégis átalakítják az életedet. Ahogy a főhős, Olli életét is az álmok alakítják, szívszorító olvasni azt, hogyan lesz szerelmes az álombeli körteruhás lányba, aztán ez az álom hogyan alakul át lassan egy tökéletes forgatókönyvű filmmé, végül a valósággá, vagy inkább a közösségi oldal virtuális valóságává? Álom, valóság, virtualitás, film, Jääskeläinen úgy gyúrta ezeket egybe, hogy egy pillanatig sem unatkozik az olvasó, és remegve várja a végkifejletet, ami el is jön, de, és itt spoiler jön: akárcsak a hermafrodita főszereplőnek, magának a regénynek is hermafrodita vége van, egy férfi és egy női vége: egy szomorú és egy nagyon szomorú.
Hú, hát azt hiszem, nálam ez volt az év olvasmánya, bár még csak február van 😊
