két kis gyertya az asztalon
emlékeztet rád
a fényük szívemben
ott állsz megyek feléd
nappalom a tiéd lesz
ha eljössz értük
lesz-e bátor lélek
megkérdezni miért
most értél el hozzánk
merre jártál nélkülünk
van-e világ ahol
Úr vagy szemükben Almási Lajos: Advent második hetén bővebben…
A rendőrséget a szomszédok hívták, ki, amikor látták, hogy az étterem kéményéből két jókora fekete csizmás láb kalimpál ki. A rendőrök először azt hitték, valaki szórakozik velük, ki sem akartak vonulni, de az EU elnökség miatt sokkal szigorúbb előírások voltak életben, minden hívást komolyan kellett venni és le kellett ellenőrizni.
Amikor megérkeztek, látták, hogy a betelefonáló nem április tréfának szánta a hívást. Kovács őrmester még fényképeket is készített telefonjával, hogy bizonyítani tudja a kollégák előtt a hihetetlen esetet: a két láb valóban kiállt a kéményből.
Oravecz Imre legújabb verseskötetét a Rózsavölgyi Szalonban dec. 5-én Kulcsár Szabó Zoltán irodalomtörténész mutatta be, aki az 1996-os monográfiájában ezt írta róla: Páratlan útra lépett a késő modern poétika meghaladásában.
A pontosan, helyenként hosszan megfogalmazott kérdésekből érezni lehetett az elmélyülést Oravecz munkásságában, aki sokszor mosolyogva széttárta karját, és bár azt mondta nincs válasza, de azután egyszerűen megmagyarázta azt, hogyan lép kölcsönhatásba a vers és a próza, kezdve azzal a kérdéssel, hogy mitől vers a vers? Oravecz nem akart regényt írni, de felfedezett magában egy epikus hajlamot, és ellentétben a szabállyal, hogy a novellák után jön a regény, nála ez nem így történt. Nyilván, a költő akkor is költő marad, ha regényt ír – tette hozzá mosolyogva, mintha ez evidens lenne mindenkinek. A következő kérdés bennem is felmerült:
– Hogyan gondol az olvasóra írás közben? Egyáltalán gondol-e valakire, kit képzel el, és ennek van-e jelentősége? Galló Kovács Zsuzsanna: Távozó fa bővebben…
A Református Líceum rendhagyó irodalomóráján Heltai Zsófia tanárnő Kiss Judit Ágnes személyében könnyű beszélgetőtársra lelt. A költőnő, aki mindkét keresztnevét szereti, és hallgat a Juditágnesre is, kérdések nélkül is lelkesen mesélt életéről, költővé válásáról, és az írás öröméről. Első verseskötete viszonylag későn, harmincon túl jelent meg. Ennek az volt az oka, hogy nem merte elhinni, a versei jók, félt attól, hogy nem felelnek meg a 90-es évek irodalmi divatjának. Mígnem egyszer tíz év anyagából az általa legjobbnak tartott 10 versét elküldte 10 folyóiratnak. Legnagyobb büszkeségére több szerkesztő azt hitte, hogy valaki álnéven írt, mert nem jelenhet meg kezdő ennyire kialakult hanggal. Első verseskötetének érdekes címet adott, Irgalmasvérnő, mely 2007-ben elnyerte az Artisjus Irodalmi Díjat, de ez miatt veszítette el az állását. Galló Kovács Zsuzsanna: „Maga nem ússza meg, hogy jó költő legyen!” bővebben…
Vilma mindig is tudta, hogy egyszer valami világraszólót fog alkotni. Erre készült egész életében. A nevét is megváltoztatta, hogy az nemzetközileg szépen csengjen, ha majd utoléri a világhír.
Szép és eredeti tárgyakkal vette körül magát, amelyekről úgy érezte, kifejezik belső énjét. Mivel Wilma már negyvenes éveit taposta, ez az én eléggé összetett volt. Mersdorf Ilona: Én-múzeum bővebben…
Egy koromfekete, viharos éjszakán érkezett a futár szigorúan titkos ukázzal. A fém szobainas (ez volt Stirlitz fedőneve) éppen vacsoráját készítette, de amikor elolvasta, megremegett kezében a fakanál. Azonnal tudta mit kell tennie. Álcaként tűzvörös hímzett szoknyát öltött, lábára lila gumicsizmát húzott és a titkosnaplót egy kopott pókerbőröndbe rejtette közvetlenül a parfümös üveg mellé, amiben a láthatatlanná tévő tintát tartotta. Orosz szokás szerint egy percre még leült, körbenézett, majd elszántan nekivágott a szögesdrótnak. De azon az éjszakán nem volt szerencséje. Már a tavasz 16. pillanatánál járt, amikor a náci őr egy festett ikon ártatlanságával emelte rá fegyverét, miközben kéjesen csattogtatta hatalmas cápafogsorát. Stirlitzben még felrémlett: talán szőhetne valami meglepő mesét, de érezte: nincs olyan szövőkeret, ami hihetővé tenné. És ekkor belátta: ennek az epizódnak most itt a
V É G E.
(elhangzott az IRKA felolvasóesten, 2015.11.26-án)
Fókuszban a Fő az irodalom
Hiányt pótló eseménynek nézünk elébe vasárnap délután. Nagy megtiszteltetés az IRKA számára, hogy december 6-án a Kávéházi esték vendége Istók Anna lesz, aki mesélni fog Irkapörköltről, macskapálinkáról, puliszkatitkokról és egyéb csemegékről, a júniusban megjelent gasztrokötetünk kapcsán. A Gödöllőn és környékén élő szerzők novelláiban ételekhez vagy étkezésekhez kapcsolódó történetek elevenednek meg, melyekhez receptek és vicces limerickek tárulnak. Kiváló karácsonyi ajándék nem csak gödöllőieknek. A est másik mesélő vendége Szabó Margit lesz, a Sisi Baráti Kör képviseletében.
Sok szeretettel várunk minden kedves irodalmat és főzni szerető érdeklődőt a csodálatos Királyi Váró monarchiabeli miliőjébe.
A tegnap lezajlott Garázsvásár felolvasóestet a műfajok sokasága jellemezte. Az előadók írásaik hangulatát megragadva igyekeztek megcsillantani színész adottságukat. A szórakoztató előadásokhoz kellemes zene társult.
Műsorrend:
1. Bojár Cassino: A tavasz 17 pillanata
2. Tóth M. Erika: Bubó
3. Kővágó Éva: Mese a szabadságról
4. Rébb Terézia: Elcsúsztatás
5. Mersdorf Ilona: Én – múzeum
6. Fekete Józsefné: Hosszú hétvége
7. Pecznik Éva: Deja vu
8. Szabó Anikó: A nő beteg
9. Jager Luca: Napsütéses november délután
10. Nádas Péter: Terített betli
11. Almási Lajos: Garázsvásár
12. Braun Katalin: Titkos részem
13. Galló Kovács Zsuzsanna: Szoba faliképpel Dali módra
14. Ocsovszky Zsófia: Nagyítás
15. Sztavridisz Alexandra: Ikonosztalgia
16. Csiki Krisztina: Egyoldalú
17. Giczi Mariann: Napló
18. Kusnyarikné Pap-Klára Márta: Körömlakk
19. Ujj Béla: Hálószobaajtóban
20. Istók Anna: Garázsvásár
Melegem van. Irtózatosan melegnek érzem minden porcikámat. Nem izzadok, csak a forróság jár át. Arra gondolok, végül is szeretem a meleget, már hozzászoktam.
Évekkel ezelőtt fejlesztettem ki ezt a képességemet, amikor magamra maradtam. Őrülten szerelmes voltam Igorba, ő meg elhagyott. Persze egy másik nő miatt. Belázasodtam akkor, feküdtem 40 fokkal a testemben, és jó volt. Azt mondtam magamnak, megtisztulok a tűzben és elégetem a múltat. Így lett. Ki kellett szaggatnom a hozzám tapadt szálait, szó szerint éreztem amint egy-egy igordarabot ¬– így neveztem el a bennem lévő, megmaradt szálakat –kitépek izzó testemből. Főleg a nyakamban éreztem ezeket az igordarabokat. Tóth M. Erika: Sz. bővebben…
Kezemben a könyv: akárha selyem volna.
Súlytalannak ható története, gyöngéd „fehér zenéje” csodálatra késztet: azt hiszem, nem is a szavak, inkább a szóközök csöndje mesél. Ahogyan a cím s a könyv borítása: a regény maga is sallangtalan. Baricco írói mérlege látszólag fukaran mér: tartózkodó finomsággal, fegyelmezett képekben beszéli el történetét.
Technikája az impresszionista művész ecsetkezelését idézi: történés-foltokat helyez el egymás mellett, majd engedi, hogy bennünk, olvasókban érjenek össze – érzéssé.
De milyenekké is?
Bottyán Edit: Selyem (Alessandro Baricco könyvéről) bővebben…
