Jager Luca: Miért olvassam el?

Fotó: pixabay.com
Fotó: pixabay.com

Jiang Rong: Farkastotem 

A regény Kína Mongóliával határos területén, a nomád állattartással hasznosított legelők végtelenségén, a pusztán játszódik. Nagyjából bő egy év történéseiről tudósít, valamikor a hatvanas évek második felében, illetve röviden rápillanthatunk a helyszínre harminc évvel később. A szereplők elsősorban az állatok, tenyésztettek és vadon élők: lovak, juhok, hattyúk és más vadmadarak, gazellák, mormoták, ürgék és természetesen a farkasok. Az emberek egy része mongol, és mint azt lépésről lépésre megismerhetjük, a nomád életmódot génjeiben hordozzák évezredek óta, más részük viszont kínai, akik a letelepedett, földműves életet folytatják.

A kínaiak közül a főbb szerepeket a pusztára érkezett, a szerző által „tanult fiataloknak” nevezett ifjak kapják. Ők a húszas éveiken még innen levő fiúk, akik életébe a középiskola és a pekingi egyetem elvégzése közé néhány évnyi nomád táborozás ékelődik. A könyv végén már meglett, középkorú, felelős pozícióban levő vezetőként térnek vissza egykori ismerőseik, egykori mindennapjaik közé, hogy számot vessenek az azóta eltelt idővel.

Betekinthetünk a hatvanas évek a társadalmat és gazdaságot forradalmian átalakítani akaró, lelkesedő szocializmusába, a hirdetett eszmékbe, melyek egy része még napjainkra sem tűnt el sem Kínából, sem pedig a nyugati világból. Ezek azok a vezérelvek, melyek többek között az ember felsőbbrendűségére alapozva a lehetőségek kiterjesztése alatt szinte csakis gazdasági megfontolásokat tartalmaznak. Ezek azok az elvek, melyek a környezet eltartóképességével, a természetes rendszerekkel, önszabályozással és önkorlátozással mit sem törődve menetelnek előre a látszólagos sikerbe, majd az elkerülhetetlen bukásba.

Mondhatnánk, hogy ez csak a hatvanas évek végén jellemző, és csakis Kínára jellemző, de azért ennyire nem vagyunk naivak.

De nézzük, mit ígér a könyv azon olvasóknak, akik nem méregzöld szemüvegen át látják a környező világot. A könyv elsősorban a pusztai életmódot ismerteti. A kínai diákok fejével gondolkodva aprólékosan, szinte testközelből élhetjük át az állattartás, legeltetés mindennapjait, az évszaknak megfelelő feladatokat és tapasztalatokat. A bölcs mongol öregember, Bilgé szavain keresztül bepillanthatunk a pusztai nomád népek gondolkodásába, vallásos elképzeléseibe.

A könyv nagyon érdekes és tanulságos utazás. Kísérőnk legtöbbször a főszereplőként megnevezhető diák, Csen Csen, akit jóindulatúan nevezzünk lelkesedőnek, érdeklődőnek, meggondolatlanságait tudjuk be fiatal életkorának, tapasztalatlanságának. Az író valószínűleg saját fiatalkori mását látja benne, aki lázasan kutatja a mongolok és általában a pusztai népek sikerének, életerejének titkát, természettel való kapcsolatát. Ezt feltételezve nem tartható furcsának, hogy a fiatalos, olykor romantikus túlzásokkal tarkított csapongó hevületben sűrűn ismétlődnek szavak, kifejezések és teljes gondolatok, de a téma iránt érdeklődők és a történet folytatására kíváncsiak valószínűleg átsiklanak az ilyen hibák felett. Nehezebb dió megbirkózni a valóságnak beállított biológiai képtelenségekkel. Helyenként az olvasónak arról kell meggyőznie magát, hogy a regény egészére jellemző realista, már­már dokumentarista hangvétel mellett néhány bekezdés kifejezetten a furcsa, elragadtatott képzelet műve. Ha ezeken túltesszük magunkat a modern Kárpát­medencéből nézve egzotikusnak számító életmód és helyszín tanulmányozása és az ökológiai szempontból fontos téma érdekében, akkor élvezhető művet kapunk.

Az ökológiára egy pillanatra visszatérve: a természetes rendszerek felépítésében, veszélyeztetettségében és védelemben olvasottabbak számára nagyjából a huszadik oldal táján, az átlagolvasók a csodálatosan pazar oázis (a „Hattyúk tava”) megismerésével egy időben sejlik fel a végkifejlet. Ehhez képest a könyv több mint hatszázötven oldalon át tart, de szerencsére időről­időre felmutat valamilyen tudnivalót, érdekességet. Az az olvasó viszont végig lenyűgözve érezheti magát, akire újszerűen hat az ökológia rendszerek sérülékenysége és a megőrzésükre tett lépések összetettsége.

2015 decemberében lelkesen olvastam. Világa magába zárt, beszippantott, a történet és az ökológiai mondanivaló elgondolkodtatott, de ha már elmondtam örömeimet és a kínjaimat a könyvvel kapcsolatban, akkor nem hagyhatok ki két dolgot.

A szerző kínai, ennek ellenére a kínai néppel kapcsolatban gyakorlatilag csak negatív érzelmeket közvetít az olvasó felé. Ezt némileg ellensúlyozza az, hogy a főbb szerepekben megismert „tanult fiatalok” között páran nyitottak a pusztai életmód képviselte fenntarthatóság felé és próbálkoznak a beilleszkedéssel.

A másik problémám a könyvvel a letelepedett életmód elítélése. A szerző Daniel Quinnhez (Ishmael, 1992) hasonlóan a parasztságot tartja a legfőbb gonosznak. Bár nyomon követi, hogy a puszta leromlását a kommunista eszmék és az emberi kapzsiság okozza, az ítéletszerűen kijelentett elmarasztalás egyértelműen a növénytermesztésre és állattenyésztésre helyhez kötött életmódot folytató földműveseket, gazdákat veszi célba. Pedig ha csak egy kicsivel gondolkodott volna tovább a szerző, akkor más álláspontra juthatott volna.

Kivéve persze, ha ez a két általam kifogásolt gond egyfajta szemléletmódnak való megfelelési kényszerből fakad, mert akkor csupán annyit tudok hozzátenni, hogy ha már idáig eljutott, ilyen sok mindent megfigyelt, ilyen sok gondolatot kifejezett, akkor kár, hogy a végső következtetésben ennyire eltérő nézeteket vallunk. De ennek megtárgyalása már túlmutat a könyvkritikán.

 

 

2 hozzászólás a(z) “Jager Luca: Miért olvassam el?” bejegyzéshez

  1. (Jiang Rong: Farkastetem.) 250 oldal nem a világ … ha érdekes és érdeklődésre számító ismereteket közöl. Az összegzett vélemény azt mutatja, hogy derék szerzőnk lát, de értékelni, önálló véleményt kialakítani (még?) nem tud, vagy nem vállal. “Miért olvassam el? ” Miért ne? Persze télen. Időm most zsúfoltan foglalt. Kivéve e pár nap szobafogságot kemény náthám miatt. Köszönöm e tájékoztatót.

    1. Kedves Péter!
      Valóban, a szerző véleménye nem lép túl azon, amit vélhetően készen kapott… az iskolában, a kettőnél több lépést előre nem látó megmondóemberektől avagy egyszerűen az anyagi és szellemi feletteseitől, akik cseppet sem álltak magasabb polcon senkinél.
      A könyv nagyon hangulatos, érzékletes, és még el is gondolkodtat, de ….
      És ez a “de” mindig ott marad.
      🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kérjük adja meg a hiányzó számot *