Anyám lassú lélegzése az, ami körbeszövi a nappalokat és az éjszakákat. Azelőtt nem volt hangja a lélegzésének. Könnyű volt, mint minden mozdulata. Ahogy teregetett, ahogy a sót az ujjai közé csippentette és beleszórta a gőzölgő levesbe, ahogy a frissen szedett tavaszi virágokat rendezgette a vázába. Azelőtt nem tűnt fel nekem: milyen könnyű élni.
Most kiszálltunk mindketten az időből, kiszálltunk mindketten a könnyű létezésből. Anyám nem akarta, hogy kórházba vigyem. Azt mondta, hogy a halálhoz közeledve már csak egyetlen dolog marad meg az embernek: a méltósága. A kórházban a szekrénybe zárt öblítőszagú ruhákkal ezt is elveszik. A köntösében minden ember védtelen lesz, kiszolgáltatott. Ne aggódjak, évszázadokon át az emberek otthon haltak meg és nem fog sokáig tartani. A tüdeje hamar felmondja a szolgálatot. Ne sírjak, vagy sírhatok, az sem baj. Ő már csak egy nagy fájdalom és egy nagy emlékezés, semmi más. Ezeket még akkor mondta, amikor könnyebb volt a beszéd, könnyebb volt a lélegzés. Próbált felkészíteni a felkészíthetetlenre. Erről szólt az egész élete. Megtanítani minket a szabad lélegzésre, a szabad létezésre, miközben – most már jól tudom –, ő is menet közben tanulta az egészet. Azt is mondta, hogy higgyem el, jobb lesz neki, ha apa után megy, és hogy ő már elrendezett mindent a gondolataiban. Nekem nem tudja azt mondani, hogy készüljek fel, mert én még az élet javában vagyok. Nem érthetem, milyen ez. De higgyek neki, bízzak benne. Ne sajnálkozzak, vagy sajnálkozhatok, de aminek meg kell történnie, az meg fog történni előbb-utóbb.
Néhány csepp vizet próbálok beleerőltetni, amikor meghallja a hírt a gólyáról. Arra gondolok, hogy az a mozdulat, ahogy a szájához emelem a poharat, az az ő mozdulata. Ahogy fel alá járkálok a szobában, hallgatva az összezavarodott lélegzését, az is olyan „anya” mozdulat. A dühöngésem már kezd lecsillapodni, miközben tudom, hogy újra és újra fel fog lángolni. Dühösen fogok bőgni, aztán kétségbeesetten, aztán szomorúan. Nem tudom, milyen lesz nélküle, hiába próbálom elképzelni.
Amikor először vitt korcsolyázni és én hosszú ideig szorítottam a korlátot, mert féltem, hogy elesek, ő rám parancsolt, , hogy vagy bemegyek középre, vagy azonnal hazamegyünk. Azt mondta, nem fogom meg tudni, milyen a jég középen, ha nem próbálom ki. Te az az ember legyél, aki elengedi a korlátot, akkor is, ha nem tudja mi vár rá. Te az az ember legyél, aki a sűrűjéből tekint vissza. Ne félj attól, hogy elesel. Persze félhetsz is, de akkor éld meg a félelmed, éld meg, hogy elesel. S ha már bent leszel, akkor a korlát már csak emléke lesz az elindulásnak. A bátorságod emléke lesz. Annak az emléke, hogy el mertél indulni az ismeretlenbe.
Elmondanám anyámnak, hogy annyi mindenre megtanított. Elmondanám neki, hogy most nem akarom őt elengedni, ez nem olyan, mint a korcsolyapályán gyerekkoromban.
De már nem értené a szavaimat, már csak az arcomra és a kortyra figyel, amit nagy nehezen nyel le. Azt is csak miattam. Akkor hallja meg a hírt a gólyákról. A szemével a rádió felé mutat, aztán az ablak felé tekint, és mintha mosolyra húzná megfáradt, kicserepesedett száját.
Sokat mesélt a gólyákról, akik a házuk előtt fészkeltek gyerekkorában. Minden évben Sándor napja körül szálltak vissza az oszlopra épített fészkükbe. A családjukban a tavasz érkezése egyet jelentett a gólyák viszontlátásával. Mikor anyám fiatal asszony lett, gyerekei születtek, egész mesefűzért talált ki nekünk Kelemenről a gólyáról és Hildáról a feleségéről. Egyik évben Hilda nem jött vissza, de anyám ezt is olyan szépen mesélte el nekünk. Azt mesélte, hogy biztos forrásból tudja, hogy Hilda elrepült a hófehér gólyaangyalokkal, akiknek nincs fekete csík a szárnyukon és még a csőrük is fehér. Azt mesélte, hogy Hilda gólya az örök mennyországban repked a többi madárral együtt, amíg a férje, Kelemen meg nem érkezik hozzá és akkor már ketten repkednek örökké odafent.
A rádióban az első gólyáról adnak hírt. Ennek a gólyának nincs neve. Annyi hangzik el csupán, hogy március hónap elején megérkezett a Lapos pusztára. Sosem értettem, hogyan tudják megállapítani, melyik az első gólya az országban. A hír csak néhány másodpercig tart. Anyám a szemével arra kér, kapcsoljam ki a rádiót, húzzam el a függönyt és öleljem meg. Búcsúzik.
Nem kell már semmit mondania, úgy is tudom, hogy éppen úton vannak érte az angyalok.
Filep-Pintér Eszter – Gyógypedagógusból lett édesanya, anyafából faragott írótanonc. Utazáskor megismeri önmaga kevéssé ismert szegleteit. Új színeket, hangokat, illatokat gyűjt, de mind mögött keresi az örök emberit.
Az olvasásterápia a könyvekkel való gyógyítást jelenti, mely módszer testi-lelki bajainkra kínál alternatív megoldást. Az olvasással nem csak testi-lelki egészségünket, de önismeretünket, társas kapcsolatainkat is fejleszthetjük. Ha kitöltöd ezt a rövid kvízt, akkor megtudod, hogy mi, gödöllői könyvtárosok mit ajánlunk neked olvasásterápiás céllal.
1-20 pont: Szerencsés lelkialkat vagy, te aztán semmit sem veszel a szívedre. Könnyen túllépsz a dolgokon, hamar elfelejted a konfliktusaidat. Nem szereted mások nyavalygását, olvasni meg pláne nem szeretsz róla. Mindenből viccet csinálsz, hát olvass humoros könyveket!
21-25 pont: az érzelmek helyett az értelem vezérel, minden problémát a logika segítségével oldasz meg. Hajlamos vagy az elmélyült gondolkodásra, válassz olyan könyvet, ami a szellemi síkon szól hozzád.
26-30 pont: minden emberben van valami jó és te szereted ezt megkeresni. Elfogadó vagy másokkal, de gyűlölöd az igazságtalanságot. Neked azok a könyvek valók, melyek erkölcsi iránytűje egyértelműen megmutatják az igazságot és nem félsz szembesülni vele.
31-35 pont: magadnak való alkat vagy, aki nem szeret beszélni a problémáiról, hajlamos begubózni. Dolgozz magadon egy kicsit, nyiss mások fel. A zárkózottság feloldására a legjobb választás egy lírai kötet, akár egy verseskötet.
36-40 pont: szereted túlbonyolítani a dolgokat, boncolgatni a magad és mások érzéseit. A problémák megoldásában számodra a barátok a legfontosabbak. Válassz olyan olvasnivalót, ahol a szereplők segítenek egymásnak a veszteségek feldolgozásában!
41-48 pont: sokféle problémát halmozol fel, és azok megoldása helyett inkább görgeted magad előtt. Bizonytalan vagy magadban és másokban, túlcsordulnak benned az érzelmek. Olvasd el mások történetét, akik hasonló cipőben jártak, meríts ebből inspirációt, hogy megtaláld a magad útját!
Írókörünk 15 éve működik, idén tagfelvételt hirdetünk az alkotni vágyó, irodalmat szerető gödöllői és környékbeli írók számára. Csatlakozz hozzánk, ha lapulnak versek, novellák a laptopod mélyén, ha szeretnél elkezdeni, vagy éppen befejezni egy regényt. Ha szeretsz az irodalomról beszélgetni, ha szeretnél kreatív írástechnikát tanulni, és ha szeretnél fejlődni az írásban.
Az IRKA íróműhelyében lehetőséged van fejleszteni íráskészségedet, szakmai visszajelzést és segítséget kapni irodalmi szövegeiddel kapcsolatban, részt venni egy olyan csapat életében, mely számtalan fórumon népszerűsíti az irodalmat és alkot: antológiát jelentet meg, felolvasóesteket szervez, kortárs költőket, írókat hív meg. Havi műhelytalálkozóinkat a gödöllői városi könyvtárban tartjuk.
Ha szeretnél alkotó csapatunkhoz csatlakozni, nem kell mást tenned, mint küldeni egy rövid bemutatkozást, valamint egy kiválasztott saját szöveget/szövegrészletet az istoka@gvkik.hu email címre, ahonnan rövid időn belül válaszolunk neked.
További információk a plakáton, illetve a fenti email címen.
Istók Anna: Elejétől a végéig – da capo al fine (Fotó: Kovács Ibolya)
Elejétől a végéig – da capo al fine címmel jelent meg Istók Anna író harmadik regénye, mely címéhez hűen különböző tereken és idősíkokon át, az elbeszélői pozíciók folyamatos váltakozásával hívja játékba az olvasót, hogy kezdje el újra és újra a történetet. A cselekményben a szereplők egymáshoz való viszonyukban jelennek meg, folyamatosan alakuló kapcsolataik mentén fogalmazzák újra önmagukat, keresik és veszítik el identitásukat. A személyes léttragédiák önmagába zártságát árnyalják a cselekmény felszínén megjelenő filozofikus, társadalmi, olykor aktuálpolitikai kérdések. A sajátosan hétköznapi, mégis elhallgatott történet mellett az elbeszélői technikákkal való tudatos játék, az olvasó elbizonytalanítása és a már biztosnak vélt tudás megkérdőjelezése teszik érdeklődésre méltóvá ezt a könyvet – megérdemelten. A szerzővel Szabados Bettina esztéta beszélgetett.
A könyv fülszövegében is olvashatjuk, hogy a regény talán a bántalmazás regénye, talán az árulásoké és megbocsátásoké, talán a barátságé vagy éppen a zenéé. Olvasás közben én is azt éreztem, hogy nehéz lenne egyetlen témát, vezérfonalat kiválasztani és annak mentén értelmezni a cselekményt. Mintha prizmát tartanánk a fény felé, amelynek felületén az igazság ezerféle színként törik meg. Miért lehet jobb a többszólamúság, mint az egyenes történetmesélés?
A többszólamúság általában összetettebb hangzást nyújt, a zenében az akkordok, a harmóniák, a diszharmóniák, a feloldások, az alá és fölérendelt szerepek, a kíséret és a szóló jelenlétének köszönhetően sokkal változatosabbá tehető a mű. Éppen így van az irodalomban is, minél több hang szólal meg, annál árnyaltabbá tehető a kép, ráadásul a különböző szólamok felelnek is egymásnak, megismétlik egymás szavait, csak éppen modulálnak közben, variálják a dallamot, a hangnemet, más részletet emelnek ki, más információra esik a hangsúly. A regény szerkezetileg egy olyan zenemű, melyben majdnem minden szereplő lehetőséget kap arra, hogy saját hangján szólaltassa meg a történetet, az olvasó pedig döntse el maga, melyik dallam a legkellemesebb a fülnek.
A cselekmény több különböző szálából egy mégis kiemelkedik – Eszter története. Eszter belső monológja és E/1-es elbeszélése teremt egy közvetlenséget közte és az olvasó között, míg a többi szereplőt majdhogynem tárgyilagosan, kívülről látjuk. Miért gondoltad úgy, hogy éppen Eszter történetének kell háttérül szolgálnia a többi párhuzamosan futó cselekményszálnak?
Ahogy említettem, a regény sokszereplős, bár nem mindenki kapott megszólalási lehetőséget. Ötnél húztam meg a lélektani határt, ennél több zavaró lett volna, azonban még sokan mások is alakítják a cselekményt. Az, hogy egyikük belső E/1-es nézőpontot kapott, annak köszönhető, hogy ő az egyetlen, akinek az idősíkját a múltba helyeztem, és egy kamaszlány hangját kellett visszaadnom, ez pedig könnyebb volt ezzel a technikával, de ettől ő még nem emelkedik ki főszereplőnek, egyenrangú a többiekkel. Ha főszereplőt kellene választanom, akkor én a zenét mondanám annak, hiszen a regény megírásakor az elsődleges szempont a zenei szerkezet volt; a da capo al fine átültetése a szövegbe. Ezzel kapcsolatban egy játék is el van rejtve az olvasó számára a könyvben.
A regény halmozza a fullasztó társadalmi problémákat. Olykor egyetlen léttragédia vetületei is felölelnek egy teljes elbeszélést, (gondolok itt Péterfy-Novák Éva Egyasszony vagy Apád előtt ne vetkőzz című könyvére, hogy kortárs példáknál maradjunk), míg itt a szocializmus látszatjóléte, a magyar rögvalóság, a bántalmazás, a fiatalkori alkoholizmus, mentális betegségek, az elmagányosodás, a külföld csalóka csábítása most csak néhány kiragadott probléma, melyre a regény reflektál. A szereplők mintha egy modernkori tragédiában ragadtak volna, ahol mind ők, mind az olvasó hiába várják a katarzist. Mennyire determinál a társadalmi valóság? Miért tartod fontosnak, hogy társadalmi problémák is ennyire hangsúlyos szerepet kapjanak egy kortárs regényben?
Nehéz helyzetben vagyok, mert romantikus regénynek címkézi a kiadó a könyvet, pedig a történet minden, csak nem romantikus, és ha az olvasó úgy nyitja ki, hogy most kikapcsol és olvasni fog egy heppienddel végződő, kellemes történetet, akkor a végén csalódott lesz. Az, hogy a regény a rögmagyar valóságban játszódik, ahol az említett társadalmi jelenségeken túl még a politika is megjelenik, számomra evidens, ettől lesz reményeim szerint elgondolkodtató, több olvasatú. A hely, ahol a történet játszódik, meghatározó, ha máshova tenném, nem működne, mert a szereplőket alakítja a történelem, a világ, a társadalom, az évtizedes problémák, amelyekkel együtt élnek, a 21. század eleji, vidéki Magyarországon, amit nem ismer senki, aki nem itt él. Egy külföldi, mint a regénybeli Tobias is, egzotikusnak tartja őket, hiszen: „[M]áshogy vannak kódolva, mint ő, más szavakkal beszélnek, más emlékekkel vannak telítve, más hangokra dobog meg a szívük, más tragédiák árnyékolják be a történelmüket. Az egyének talán képesek globalizálódni, de a népek soha, az összgenetikus élmények nem adhatók át az internettel, nem lehet egy egész nemzet múltját megosztani, mint egy fényképet, ahhoz túlságosan sokdimenziós a kép.” (Idézet a könyvből.)
A korábbi felsorolást, miszerint a regény a bántalmazás…stb. regénye is lehetne, szeretném kiegészíteni egy új szemponttal: női sorsközösség. A férfiak, ha meg is jelennek a regényben, leginkább a nők vetületében. Sokkal inkább csak sodródnak a nők döntéseinek következményeként, és habár olykor közvetetten alakítják egy-egy női szereplő sorsát, ez általában negatív tettként jelenik meg (az egyetlen kivétel Tobias, aki megpróbál fellázadni a neki kirendelt szerep ellen, ám nyelvi és kulturális okokból hamar elbukik). Miért kaptak másodlagos szerepet a férfiak a regényben? Miért tartod fontosnak, hogy a regény reflektáljon a női sorsokra?
Érdekes, hogy ezt mondod, más is megjegyezte a regény kapcsán, hogy a férfiak csak mellékszereplőnek tűnnek, nem valódiak, kidolgozatlanabbak, mint a nők. Én sokkal inkább azt éreztem írás során, hogy Tobias és Olivér, valamint Félvér és Rafael, hősök és antihősök alakítják a nők történeteit, a velük való kapcsolat, a hozzájuk való viszonyulás határozza meg a nők életét. Férfiként csak Tobias kapott saját megszólalási lehetőséget, de az eredeti változatban egyébként Olivérnek is volt hangja, csak nagyon eltolta a hangsúlyt a szerelmi szál irányába, ezért kivettem. Az sem véletlen, hogy a regény Tobias hangjával ér véget, nem pedig a főszereplőnek tartott nők egyikével, de abban valóban igazad van, hogy ezt a regényt lehetett volna még nagyon sokáig írni, megszólaltani benne a többi férfit is, és tovább árnyalni a képet, bonyolítani a dallamot. Ki tudja, hogy nem írom-e meg valamikor a folytatását… opus 2.
A regény kísérletezik az intermedialitással: a címből és a történetből adódóan is a zene állandóan jelen van a regényben. A kötetben megidézett konkrét zeneszámok egybecsengnek magával a cselekménnyel is. Hogyan/miért tud meglátásod szerint a zene egy többletértelmet adni a regényed számára?
Mint mondtam, a főszereplő itt a zene, nem csak a szereplők tevékenysége, munkája, hobbija és a megjelenő számok miatt, hanem mert szerkezetileg is így van felépítve. A da capo al fine egy zenei műszó, amit a kotta végére írnak oda, hogy ismételd meg a darabot az elejétől kezdve addig, míg eljutsz a fine szócskáig. Nem véletlenül lett a regény címe is ez, rengeteg motívum, helyszín, történet megismétlődik benne, az akácos pihenő, az osztálykirándulás, az első szerelmek, az öngyilkosságok, a menekülések, mind modulálódnak és visszatérnek picit elváltozva. Rengeteg a párhuzam a sorsokban, néha refrénszerűen ismétlődnek meg dolgok, néha alig felismerhetően, akár egy zeneműben. Már a lektorálási fázisnál tartottunk egyébként, amikor eszembe jutott, hogy mi lenne, ha már ennyire zenei a regény, ha ténylegesen is bekerülnének bizonyos számok a könyvbe, hogy meg lehessen hallgatni. Így lettek aztán QR kóddal beillesztve ezek, illetve készült egy Spotify album is a regény zenéiből.
+1 Hogyan tovább? Mik a terveid a jövőre nézve?
Elkezdtem már írni a negyedik regényt, ami bizonyos szempontból hasonlít erre, az ismétlődések itt is szerepet kapnak, de alapvetően ez most egy nagyon más történet lesz. Leginkább azért, mert úgy írom, ahogy jön a flow, nem foglalkozom cselekményvázlattal, dramaturgiával, karakterek kidolgozásával. Csak a gondolatok és a stílus számít, és a stílus kapcsán a műfajok keveredése is megjelenik majd benne, versek képében. Izgalmas szöveg számomra, mert végre úgy írok, ahogy mindig is szerettem volna: csak elengedem magam és írok, és irtó kíváncsi vagyok, hogy mi fog ebből kisülni.
Istók Anna: Elejétől a végéig – da capo al fine, Szeged: Könyvmolyképző Kiadó, 2022.
Szabados Bettina – Ha az útkeresés (is) utazásnak számít, akkor Szabados Bettina folyamatosan úton van lehetőségek, megoldások, válaszok után kutatva, de általában csak újabb kérdésekkel megrakodva tér vissza.kiemelt
A naponta szembeötlő, (köz)erkölcsöt sértő jelenségek száma szinte végtelen. Államilag nem támogatnak egy alternatív energia termelő eljárást addig, míg nem az övék a vonatkozó gyártó kapacitások többsége. Előre megvesznek bagóért egy területet, amit aztán, amikor valamilyen beruházás felértékeli, többszöröséért értékesítenek. Saját értéktelen földjükre terveznek egy utat, autópályát, egyéb állami építkezést. Rengeteg hasonló ügyet lehetne felsorolni. Mind azt bizonyítja, hogy független, egymást kontrolláló – konszenzusos közjó orientált – intézmények nélkül az állam (köz)pénzmosó maffia mechanizmussá züllik. A törvények sem segítenek. A jog – jelenlegi formájában – tehetetlen, kiheréli a felelősségre nem vonható jogi személyek léte. Fontos tudomásul venni, hogy a tőkévé tett vagyonnak nincs erkölcse. A morál emberi sajátosság, nem lehet elidegeníteni a fizikai/biológiai/társadalmi személyektől. Az állam – mint eszköz – minősége végső soron csak az egyének szintjén mérhető. Nagyon csodálkoznék, ha egy egyébként mindenben teljesen gátlástalan hatalom pont a forint árfolyamon nem nyerészkedne. A mindenre kiterjedő csalárdság csak a fennálló rendszerrel együtt szüntethető meg.
Meggint 1 pl, h, mit, nem kelene, és mit lehetne jobban!,? Nem kéne úlyságíroként bantani vkit, akki elir 1 betüt, mert az újságírokal ez az eset napí szinten megtortenik. Az meg eggyenesen orvendetes ha a rohanó vílágunkban az úlyságírók csak egy betüt írnak el, nem egy tulajdonnevet, vagy egy hazug cikket irnak, tele hamis ínformációkal. Hejesirasi hibat míndenki vét. Főlleg a magyar nyelvben, ahhol ly vagy j betüt irunk. Ha síetve pőtyögűnk bumm egy hiba. Ha mérgesen írunk vmit, vagy esetleg, nem latjuk a képernyőt a patakzzó kőnnyeinktől bummmm még többb híba. Ez a cikk, amelyben leírják, hogy Pankotai Lili elírta az elvileget “elviegre” csak Pataki Lilla elhitelenítését szolgálja. De mind enki vét hejesirási hiubákat. Mind hiteltelenek lennénk?
A szöveg a 2023-as kreatív diák írótáborban készült Újvári Miklós újságíró mentorálásával. A feladat szerint egy bulvárcikkről kellett szubjektív véleményt írni, de nem az eseményt kellett kommentálni, hanem az arról készült cikket. A kezdő mondat adott volt, mindenkinél ugyanaz.
Megint egy példa rá, hogy mit nem kellene és mit lehetne jobban. A magyar zeneipar ebben az évben ismét botrányoktól hangos, a sztárok pedig egymásra mutogatnak. Idén nagy port kavart Lagzi Lajcsi, polgári nevén Galambos Lajos börtönbüntetése.
Nemrég MC Hawer szólalt meg az ügyben, ő Lagzi Lajcsi egy 2022-ben, az egyik tévéműsorban elhangzó állítására reagált, ekkor Lajcsi ugyanis azzal vádolta meg őt, hogy MC Hawer és akkori előadótársa fölhasználta, illetve lemásolta az Amikor a vodka a fejembe száll című szerzeményét. A nyilatkozat ugyancsak érdekes, hiszen tizenhét évvel ezelőtt MC Hawer föllépett ezzel a számmal Lagzi Lajcsi Diridáré című műsorában. A trombitás akkor egyáltalán nem gyanúsította őt, ellenben most olyan nyilatkozatot tett, melyben azt állítja, hogy az átdolgozás után súlyos, milliós anyagi kár érte őt. „Én egyáltalán nem akarok belerúgni egy földön fekvő emberbe, megvan neki most a saját gondja, baja, de ez nagyon bántja az igazságérzetemet.” – nyilatkozta MC Hawer. A zenész, mióta Lagzi Lajcsi börtönben ül, egyszer már járt is Baracskán, ahol Lajcsi a büntetését tölti, és beszélt a börtönőrökkel, akik elmondták, hogy korántsem szívlelik a trombitást. „Nem meglepő. Jól ismerem őt, biztosan fenn hordja az orrát odabent is.” – reagált MC Hawer. A rapper egyébként nemrég a Indexnek beszélt arról, mennyire fölháborítónak tartja, hogy huszonnyolc éve tartó pályafutása alatt összesen nulla díjat kapott és állami támogatásban sem részesült, majd gyorsan hozzátette, ő egyébként nem vágyik a szobrocskákra. A zenész főleg a 2002 után vált ismertté, ám karrierje nem tartott sokáig.
Vádaskodás és a támadások helyett tehát összefogásra lenne szükség a magyar zeneiparban is, azonban egyelőre ennek nem látjuk a jeleit. A műfaj kiöregedett, valaha sikeres képviselői egymásra mutogatnak egy süllyedő hajón.
A szöveg a 2023-as kreatív diák írótáborban készült Újvári Miklós újságíró mentorálásával. A feladat szerint egy bulvárcikkről kellett szubjektív véleményt írni, de nem az eseményt kellett kommentálni, hanem az arról készült cikket. A kezdő mondat adott volt, mindenkinél ugyanaz.
Megint egy példa rá, hogy mit nem kellene, és mit lehetne jobban.
A 19 éves Laura elmesélte Lakatos Levente podcastjében a Szolnoki Palacsintafesztiválon történteket az ő szemszögéből. Az interjúban azt hangoztatta, mennyire megelégelte, hogy őt hibáztatják. Azt állította, valójában Azahriah kezdeményezett, ő pedig azért nem ellenkezett, mert vonzónak találta az énekest, és elmondása szerint nem tudta, hogy van barátnője.
A lány így panaszkodott:
“Rosszul esett, hogy engem hibáztatnak az emberek, meg hogy nagyon csúnyákat mondanak rám… Lelkileg annyira lenyomott az egész, hogy konkrétan már kívülről fájt. Csak sírni tudtam… Azóta átértékeltem magam, és most már rájöttem, hogy több vagyok annál, hogy engem a toi toi mögé vigyenek, akármilyen híres az adott személy”.
Most egy pillanatra tekintsünk el a magas szintű önsajnálattól, és az éretlen szóhasználattól. A szavaiban van egy nagyon fontos üzenet, ami minden fiatalnak szól. Akármilyen csábító is a helyzet: egy hírességgel összeszűrni a levet, ez az egyik legnagyobb hiba lehet. A média életek tömegét teszi tönkre, a hírnév hatalmas terhet rak az emberre, és a tömeg különösen szeret az intim témákon leragadni.
Laura helyzete intő példa arra, hogy a fiatal lányok legyenek megfontoltabbak, gondoljanak a tetteik következményére.
A szöveg a 2023-as kreatív diák írótáborban készült Újvári Miklós újságíró mentorálásával. A feladat szerint egy bulvárcikkről kellett szubjektív véleményt írni, de nem az eseményt kellett kommentálni, hanem az arról készült cikket. A kezdő mondat adott volt, mindenkinél ugyanaz.
Megint egy példa rá, hogy mit nem kellene, és mit lehetne jobban. Rengeteg olyan alkalmat fel tudnánk sorolni, amikor celebek arra vetemednek, hogy más hírességeket leszóljanak, megalázzanak. A konfliktus azonban végződhet jól is, Adele esetében remek példát láthatunk arra, hogy milyen az, ha valaki nem fél kiállni magáért, és társaiért.
A tervező Mr. Lagerfeld primitív viselkedése kérdéseket vethet fel bennünk. Ha valaki így megbánt, ebben az esetben ,,lekövérez” egy szintén híres embert, annak lehet-e valami mélyebb oka? Nem bújik-e meg emögött valamiféle irigység, vagy éppen feltűnési vágy? Arról nem is beszélve, hogy mennyire udvariatlan egy férfitól, hogy nyíltan kövérnek nevez egy nőt, nem gondolva arra, hogy ez valószínűleg a saját imidzsének sem tesz túl jót.
Adele frappáns és korrekt válasza példát mutathat azoknak, akik nehezebben kezelik az ilyen helyzeteket. Jól rávilágított arra, hogy az igazán fontos, hogy ő maga elégedett legyen a testével. Nem reagált erőszakosan, ami nagy önuralomra utal. Igaz, nem vitatható, hogy az énekesnőnek volt lehetősége megedződni ebben, hiszen a közelmúltban sok hasonló támadás érte, de azt soha ne felejtsük el, hogy nem tudhatjuk, pontosan mi játszódott le benne, és milyen mély sebet hagyott a lelkén ez a sértés.
Sajnos a mai világban egyre többen küzdenek testképzavarral. Nekik érdemes lehet követni Adele munkásságát, hiszen lelkesen kiáll a nőkért, és képviseli érdekeiket.
A szöveg a 2023-as kreatív diák írótáborban készült Újvári Miklós újságíró mentorálásával. A feladat szerint egy bulvárcikkről kellett szubjektív véleményt írni, de nem az eseményt kellett kommentálni, hanem az arról készült cikket. A kezdő mondat adott volt, mindenkinél ugyanaz.
Lili vagyok, 17 éves, a diák írókör lelkes tagja. Legfurcsább tulajdonságom, hogy művészi vénáimat kizárólag hajnali 2 és 4 óra között tudom kibontakoztatni. Amíg ez az írásnál nem olyan zavaró, a festésnél már jobban. Ebből következik, hogy általában papírra vetek csomó baromságot, amiből néha kikerekedik valami egészen jó. Emellett szeretek felvágni vele, hogy én vagyok a Premi suliújságjának a megalapítója, szerkesztője. Az elhangzottak senkit ne tévesszenek meg, a töri és az irodalom mellett imádok bulizni, táncolni, hangosan vitatkozni. Sportolni meg utálok.
1945 március, Komárom. A szovjet hadsereg már az Észak-Komáromi téglagyárnál járt, míg mi a szomszéd pincéjében kuksoltunk. De jött a Wehrmacht kétszáz zuhanó bombázója és kegyetlenül eltakarította őket.
Vasúti kocsiba költöztünk, hogy Hollandiába meneküljünk Ácsig jutottunk. A pálya további része lebombázva. Sándy százados kínált kiutat. Leventéivel egy sor szekéren indult nyugatnak. Két üres szekéren mehettünk velük.
Délkomáromból a már megrongált hídon vergődtünk á meg-megakadva. A hídon egy fiatal német katona nyújtott valamit felém, aki a cókmók tetején ültem. Kísérő szöveg édesanyánkhoz: Asszonyom, az alkalomhoz illő játékszer a fiának. Páncélököl volt. Nem sokkal ezután csak a híd a Dunába robbantott roncsa uralkodott a színtéren.
Ekelnél (Okolicsná nad Osztrove) kezdett esteledni. A főútról északra tértünk le. Rövidesen Margitfalvára értünk. Nem igazán falu, csak majorság. Az iskolában találtunk helyet. Szemben Csente Imre gazdálkodó kis családjával.
Imre bácsi, háború ide, háború oda, folytatta a tavaszi ártó átázott földjén a művelést, amint az ár levonult. Állatait ellátta, szikkadó szántóit szántotta, boronálta, bevetette, hengerezte. Vele tartottam. Amikor a politika ismét visszavette a Csallóközi magyarok ország-részét, elbúcsúztunk. Imre bácsi megjegyezte rám: Kár ezt a fiút elvinni úrnak, olyan jó lenne parasztnak.
Következő két nyár júliusa Kisberk Imre plébániáján nyaralással telt Ráckevén. A plébános atya, később Székesfehérvári püspök, még a pesti egyetemről volt ismerőse édesanyánknak. A háború utáni ínségből menekített ki. Naponta ministráltunk kora reggeli szentmiséjén latinul, aztán szabadok voltunk. Csak ebédre, meg este jöttünk be a Dunáról.
Aztán megint Komáromi nyaralás nagymamánál. Akkoriban a mai tömbházak helyén kukoricás díszlett. Egy alkalmi baráttal oda kocsiztunk ki ekekapázni. Akkor ültem először, és sajnos utoljára ló hátán.
Elérkeztünk 1949-be. E nyáron csak két hét jutott a falura. Édesapám jegyet váltott s mondta, hogy Balatonszentgyörgynél át kell szállnom a Türje felé morgó motorvonatra. (Hol van már ez a szép emlékű vonal sok társával együtt?) Zalacsányban leszálltam. Megtaláltam Szőnyi Mihály rokonunkat, a hét holdas kulákot. Tamás bátyám már ott segédkezett. Beszálltam. Lelkesen csapdostam ostor nyéllel a dimbes-dombos szántót elözönlő pocok áradatot.
A következő nyárra léha nyaralás jutott Bodrossy Félix nagybátyánk Angyali-szigeti nyaralójában. Ladikozás, keszegezés töltötte ki az időt. Mindkét tevékenységben sokat tanultam. Hja, nem tankönyv, ám élvezhető gyakorlat volt!
Majd ’51 nyarán Szigetbecse-Királyrét jött Lipsz Márton és Bözsi néni otthonában és pici bolgár gazdaságában. Dolgom Rózsa tehén és borjának legeltetése volt a Duna-parti dús gyepen. Egyszer Lipszékkel mehettem Ráckeve piacára. Amikor elmentek pár kortyra és falatra, én árusítottam a gyönyörű paprikát. Kilónként az akkori átlag órabér háromszorosáért. Elkapkodták.
Hívtak következő nyárra is. Vaktában lementem, de akkorra már működött a bolsi gazdaság-politika. Lipszék is csak tengtek- lengtek megfosztva tavaly még bimbózó reményeiktől. A szovhoz ideje jött el. Pár nap után elköszöntem.
Még akadt nyári találkozás az akkor már bolsevik módra szabott mezőgazdasággal. Szőnyi Mihály rokonunk a Csopaki Növényvédő Állomáson dolgozott. Akkoriban kezdett betörni a burgonya bogár honunkba. ’54 nyarára Csopak is megszervezte földerítő csapatát Veszprémi gimnazista fiúkból Bakos testnevelő tanár úr vezetésével. Köztük kaptam helyet én is. Mozgalmas, szép nyár, tisztességesen javadalmazott időszak volt.
Számomra nem városi “úri”, de “szocreál” sors távlata nyílt meg. Néhány év tétova cikk-cakkja után 1964-ben jutottam a Mezőgazdasági Gépkísérleti Intézetbe. Országos intézmény lévén, Magyarország sok helyén járhattam. Láthattam és tapasztalhattam a szocialista mezőgazdasági nagyüzemek kétségtelen eredményeit, de kudarcait és ellentmondásait is.
A zárt kertekből nekem is jutott. Bérelhettem 1312 négyzetmétert 1979-ben Szadán ötven évre. Néhány év után tulajdonommá válhatott. Itt modellezhetem, hogy miként működtetnék egy kisközösségi önellátó kert gazdaságot …ha legalább húsz-harminc évvel később születtem volna. Így a tapasztalatok és élmények maradnak, melyeken el-elmerenghetek. Vagy ha számít még valakiknek, közzé adhatom őket.
