Ma van Gyertyaszentelő Boldogasszony napja. Általában hajnalban, tettre készen ébredëk. Ma viszont bágyadtan, kedvetlenül. Még az sem villanyozott föl, hogy hosszú borús napok s a mai köd gyors múltával végre derűsen ragyogott a Nap. Mindössze ezt az írógépet kapcsoltam a napelemre, hogy végre írhassak. Aztán mëgadón visszafeküdtem. Hja, a kor! Bár már ifjontin is mëgzavart az időjárás meleg hulláma. Hát még most, tyúklépésre a nyolcvanadik születésnapomtól! Nádašpétër: Ëgy télvégi vacsorám bővebben… →

Vörös Eszter Anna: Béke múló pillanata

Sütő Fanni: Bárányból farkas

Éjszakába hanyatlik Szent Iván
Engedek az elhívó varázsnak.
Megteszem, mit a szokás megkíván,
S talpam alatt izzik a parázslat.
Fehér még a szívem, báránypuha,
Ártatlanul göndörödik rajtam
A meleg szóból szőtt gyapjúruha
A tűz-csóktól átváltozom lassan.
Szűz talp és láng-hamu: kölcsönhatás
Régóta farkasbundát kívántam,
Vadállattá tett a beavatás
Ebben a kifordult világban,
Ahol a bárányok üvöltenek
És hallgatnak a farkasok.

Vörös Eszter Anna: Akik nem félnek szembenézni a viharral

Almási Lajos: Senki pillanatai

Kecses karodon csoda a karkötő,
Álmot láttam csípőd ringásaiban.
Napfény komor felhőkből bukkant elő,
Késő őszt szellők jelezték finoman.
Gondolataidon kaptam szárnyamat.
Csodáink lehetőségei íme,
Tenger hulláma hatalmas áradat.
Mosoly az arcon nem lesz már senkié se.

Föld moraja, a világunk kacaja,
Viharban állunk kétkedve nézzünk föl.
Zeusz bosszankodott, remegett pálcája,
Szökésem világ minden szögletéből.
Arra gondolok hol ma fejed pihen,
Nem jött még fagyos szeleknek fuvalma.
Szebb pillanatról álmodom szüntelen,
Tova libben-e gondjaimnak szárnya.

Ott a senki földjén nincs még rokona,
Messziség mezőin várhatsz még engem.
Nyár melegét a látóhatár tartja,
Reménységeink ott vannak kezedben.

Sütő Fanni: Magányerdő

Áttetszel rajtam, mint dér a hidegen
Vagy testemen a köd és lelkemen a fák.
Nem vagy itt. Hangod mégis a fülembe csüng:
Letörhetetlen cseppkő, visszhang-kristály.
Lábamnál halott levelek hevernek
Értünk hulltak.
Olvasatlanul és értelmetlenül,
mint a garzonlakás padlóján a kottalapok.
Mert valami bennünk nem egyszerre dobog
A szerteágazó ösvények erdejében
hatványozódik a távolság,
míg csak olyan messze nem vagy,
hogy újra itt állsz mellettem,
de már nem látlak.

Vörös Eszter Anna: Kétszemélyes magány

Istók Anna: Sostenuto, ritardando

Fiúk még harcolnak tankokkal
A lányok még játszanak kivájt szemű babákkal
Öreg zöld folyók tekerik még körbe a világot
A gyerek feje beszorul a szülőcsatornába
És mégis mindenkinek esélyt kell adni
Papagáj szín, fröccsöntött életet élni
9 gyerek – az annyi mint 3×3 pont mint a mesében
Menyecskék sütnek hamuba sült pogácsát
Szegény barátom hisz csak tréfáltam nincsenek már csak tetovált lányok
Kívül smink belül semmink sincs
A napsütés csak kiemeli a Föld ráncait
Ó ki merítené meg magát a cseppfolyós iszonyatban?
Talpunk temetők hulladékán tapos és
Te még azt hiszed, ér az valamit ha két emberi kéz
Egymáshoz ér?

Vörös Eszter Anna: Erdőszemek

Galló Kovács Zsuzsanna: Éjhozó

Vörös Eszter Anna: Faölelő

Galló Kovács Zsuzsanna: Faölelő haiku

pillanatindák
átölelnek erdei
fátyoltáncukkal

Vörös Eszter Anna: Nullgravitáció

Istók Anna: Atomok tánca

Mint szerenádkor diáknak dobott borosüveg
A kifeszített pokrócot,
Úgy görbíted meg bennem a teret.
Egyre kisebb leszek.

Mint egymásnak csapódó elemi részecskék,
Véletlen ütközünk.
Üveg nem tört soha,
Mi hullunk darabokra.

Mint felejtés gravitációja vonzza
A közénk szorult szilánkokat,
Úgy merülsz el bennem
Tehetetlen.

Vörös Eszter Anna: Első érintés

 Sütő Fanni: Bolygunk

Ég bennem valami,
mint egy parányi Bunsen-láng.
Hív a sok ismeretlen világ
éteri hangja,
de körülötted már pályára álltam.
Feléd gravitálok.
Félek, nem lesz már belőlem Voyageur,
csak egy darab rozsdamarta űrszemét – letét.
Hány fényév kellett, mire rájöttem
téves számok alapján szerettem beléd,
rossz csillaghajóra szálltam.
A folyamat megfordíthatatlan.
Bennem a fekete lyuk egyre nő,
elgörbül tőle a téridő,
csak a tudatom legszélén látlak.
Szkafanderben csókolózunk,
vádlón hallgat a műholdunk,
közös rádiónkon nem sugárzunk tovább.
Távolodsz. Közénk feszül egy dimenzió,
nincs visszaút.
A légzsilipen állok
előttem a végtelen lebeg
és a légtelen egek alatt
súlytalan szabadságot látok.
Futok, ugrok, rohanok.
Aláhullok, mint a kő,
de új világok felé zuhanok.

Vörös Eszter Anna: Célozd meg a holdat

Ujj Béla: Célozd meg a holdat

ha a csillagokba vágysz
ambíciód legalább a hold legyen
lépésekből áll minden elérhető végtelen

Vörös Eszter Anna: Első érintés

Ujj Béla: Első érintés

ami most még külön van
holnapra egyesülni kész
magányos jövő vár rád ha nem vagy elég merész

Vörös Eszter Anna: Együtt formáljuk a bolygót

Ujj Béla. Együtt formáljuk a bolygót

halmozott kevés a sok
amit nem teszel meg hiányozni fog
nélküled nem születik semmi igazi dolog

Vörös Eszter Anna: Aranysziget

Istók Anna: Szüntelen

Olyan egyszerű ez. Vagyok íme:
Mindenkié és senkié se.
Árnyamat a föld magában tartja.
Én vagyok a naprendszer sugárzó kacaja.

Én vagyok tavaszi füvek fuvalma,
Minden lelkes lény rokona.
Vihar ölemben megpihen,
Akárcsak szívem a kezedben.

Olyan vagyok, mint virágos karkötő,
Átfonom a világot: vegyen el ő
Is mátkául engem,
Olvadjunk eggyé szüntelen:

Zöldben is, fagyban, is finoman,
Óvón őrizzen a víz ringásaiban,
Ha fogytán a levegő, emeljen föl
Óceánok magányos szögletéből.

Ha jönne fagyos áradat,
Ha törött jégpáncél metéli szárnyamat,
Suhintson rám varázspálcája,
Legyen az én szárnyam az ő szárnya.