Sütő Fanni: Magányerdő

Vörös Eszter Anna: A magányos fa
Vörös Eszter Anna: A magányos fa

Sütő Fanni: Magányerdő

Áttetszel rajtam, mint dér a hidegen
Vagy testemen a köd és lelkemen a fák.
Nem vagy itt. Hangod mégis a fülembe csüng:
Letörhetetlen cseppkő, visszhang-kristály.
Lábamnál halott levelek hevernek
Értünk hulltak.
Olvasatlanul és értelmetlenül,
mint a garzonlakás padlóján a kottalapok.
Mert valami bennünk nem egyszerre dobog
A szerteágazó ösvények erdejében
hatványozódik a távolság,
míg csak olyan messze nem vagy,
hogy újra itt állsz mellettem,
de már nem látlak.

2 hozzászólás a(z) “Sütő Fanni: Magányerdő” bejegyzéshez

  1. A festménykiállításon közszemlére tett versek közül ez az egyik, ha nem “a” kedvencem. Miért? Szürreális és valós. Képes és nem képtelenség. Gratulálok!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kérjük adja meg a hiányzó számot *