Kép forrása: https://www.facebook.com/otthonkommando/
talán hamarosan.
beköltözöm valaki
szövettel bélelt
négyszögletes
mellkasába
csomagolok.
mosott béltakarómba
csavarom
a rohasztott
ráncsütőket
a galvánozott fémvizelőt
az összecsukható székletet
csak a legfontosabbakat.
egy független nő
szakasztott érték
még húzom az időt
a falakon kiürülök.
majd ecetdarabból
csöpögő arany
fűmosó folyadékban ázom
és beleégek
a nagy szabálytalan
könyves körbe
a kamat ruházat
a fényes wc táska mellett
a kartondobozban
oda temessetek.
Szabó Fruzsi (ötvennyolcadik ezen a néven) felemás zoknikban kergeti a jövőképeit baráti kajaszünetekkel, és ha már végképp nincs mi tennie, kujtorog egyet, vagy napokat rajzol.
Kép forrása: https://www.facebook.com/otthonkommando/
Leveszel egy értéklapot. Megnézed. Visszarakod. Levennél még egyet, de beragadt. Megrántod… hopp, elszakadt. Gyorsan visszatuszkolod a helyére. Otthagyod a szakasztott értéklapot. A négyszögletes mellkashoz lépsz. Belenézel és kiveszel egy kamat ruházatot. Halk kopogás. Melléd suhant valaki. Apró mosolyt villant és tovább lép. Nézed, ahogy megy. Nézed, ahogy belép a szabálytalan könyves körbe. Nézed, ahogy megáll a dzsutatomáton és körbe néz. Fejezd be! Nem nézed tovább. Lerakod a kamatot. Haragszol magadra, mert megint bámultad. Azért odapillantasz. Eltűnt. Elszalasztottad. Ezért inkább hazamész.
Virág jelenleg külföldön egyetemista, de a koronavírusnak ’hála’ rész tud venni az online írószakkörökön. Most többnyire csak szórakozásból és gondolatai rendezése céljából ír, ezért nem is nagyon tudja elképzelni magát íróként a jövőben. Viszont szerencsére ez idővel változhat.
Egy járvány nem az egyén betegsége, hanem a társadalomé. Egy lakatlan szigeten a magányos hajótörött csak maga felelős az egészségéért. Genetikai és egyéb tulajdonságait, amelyek betegségekre hajlamosítják, nem tudja érdemben befolyásolni, de életmódja kockázatait igen. Persze az utóbbiak felismerése sem könnyű egyedül. Az egészségügynek éppen az a feladata, hogy abban támogassa az egyént, amire önmaga nem képes. De egészségesnek lenni akarni csak az egyén tud. A nyugdíjas vásárlási sáv bevezetése annak biztosítására szolgál, hogy a vírusbetegségre – a rendelkezésre álló adatok alapján – legfogékonyabb korban lévőket, a 65 évnél idősebbeket védjék a többiektől megkapható fertőzéstől. Ez egy felkínált lehetőség számukra. Hogy egyéb időszakok is nyitottak számukra, szabadságukat jelzi. A pozitív diszkrimináció ára, a többieknek a számukra biztosított sávból való kitiltása, nem elviselhetetlen teher. A felvetés, hogy sokkal több védett korú jár a nem számukra kijelölt időben nem tényszerű, sőt valótlan, pontosabban csak az ő kitiltásuk állapotához képest igaz. Azt jelzi, hogy a panaszkodó a saját javára akarja korlátozni mások jogait, úgy, hogy a dolog az ő szempontjából teljesen indokolhatatlan.
*A vers Bánki Éva: Lassan című versének parafrázisa, mely egy kreatív feladatként született műhelytalálkozónkon.
Tóth M. Erika: Irka alapító tag, az írást nemcsak hobbijának tekinti, mellékállásban beszédíróként dolgozik. Szereti az abszurd, rövid írásokat, novellái és versei is tömören fejezik ki mondandóját.
Ősszel a kertes házak előtt, száznyolcvan forintos, biológiailag lebomló, kukoricakeményítőt tartalmazó anyagból készült zsákokba gyűjtve, sorakozik a “zöldhulladék”. Mióta tilos az avar égetése, a zsákok a házak kertjében élő fák leveleivel vannak tele. A közeli parkba és erdőbe az itt lakók szívesen mennek sétálni, természetes környezetet keresve. Onnan senkinek sem jut eszébe elvinni az ilyenkor a lehullott, száraz lombot. A tisztára söprött udvaraikon elégedetten végigtekintők nem gondolnak arra, hogy miből pótlódnak a telkükön a talajban az évek óta összegyűjtött levelekkel eltávolított hasznos anyagok. Ma már lehet tudni, hogy a monokultúrás mezőgazdálkodás kizsigereli a talajt. Azt, hogy mégis így művelik a földet, a hatékonysággal és a mennyiségi élelmiszertermelés kényszerével indokolják. A kertes házak tulajdonosait már nem a termelés motiválja, hanem egyfajta kertszépség ideál, tömör gyeppel, rendezett virágokkal. Így, amikor észlelik a kert tápanyagszegénységét, szaladnak a kertészetbe trágyáért. Ott kapható, jó áron, az a komposzt is, amit a tőlük elszállított zöldhulladékból állítanak elő.
Kép forrása: https://www.facebook.com/otthonkommando/
Beléptem az üzletbe, ahol múlt héten rendeltem egy terméket. Rögtön a kasszához mentem, és elmondtam, hogy miért jöttem. Az eladó értetlenül meredt rám.
− Mit szeretne átvenni?
− A mosott béltakarómat – ismételtem.
− Az mi? Hogyan kellene azt elképzelni?
Nagyokat pislogtam, most rajtam volt a sor, hogy ledöbbenjek azon, hogy valaki nem hallott még a mosott béltakaróról.
− Mégis milyen lenne? Olyan, mint általában szokott lenni. Bélszíne van, és ha magadra teríted, akkor jót tesz a hasnak és minden másnak. Ezek mellett még puha bélbolyhos.
Az eladó elkerekedett szeme megnevettetett volna, ha épp nem siettem volna. Nehezen, de végül megszólalt.
− Hölgyem, mi ilyet nem árulunk.
Kikeltem magamból, hogy mer hülyének nézni. Ráförmedtem.
− Ez mégis hogy lehet?! Egy hete itt vettem Önöknél ajándékba egy béltakarót. És rendeltem magamnak is egyet.
− Hölgyem, ez az első alkalom, hogy Önt itt látom – vonta fel a bozontos szemöldökét.
Ennyi elég volt! Felkaptam a táskám és kirohantam a boltból. Aztán, amikor már a friss levegőre kerültem, rájöttem, hogy mégis kellene vennem valamit. Nem lesz mibe belevackolnom magam egy szabálytalan könyves körrel. Dühödten mentem vissza az üzletbe. Az eladó ugyanaz volt, de sokkal kedvesebbnek tűnt. Ahogy észrevett, elmosolyodott.
− Jó napot hölgyem! Megérkezett a mosott béltakarója, amit múlt héten rendelt!
Kolozs Kitti Anna: Perverz humorát a nagy szája tudja csak felülmúlni. A kreativitása nem csak az írásaiban, de a borítóterveiben is meglátszik. Egy ideje már a Pusztító írókörhöz tartozik.
Az élet olyan, mint egy doboz bonbon. Sosem tudhatod mit veszel ki belőle. (Forrest Gump)
Suhan a limuzin velem Buffalo felé. Kibámulok az ablakon, nézem a tájat, ami esztétikai élményt nem jelent, hisz zömmel a sztráda mellett visz az út.
– Csak egy keveset beszélek angolul – jelzem a sofőrnek elinduláskor, hogy társalgásra ne számítson, de feltételezem, hogy ezzel nagy csalódást nem okozok. Neki most az a feladata, hogy engem, egy lökött magyar turistát, épségben elszállítson a Buffalo-i reptérre. Igen, jól olvasták, lökött a legjobb kifejezés rám. Balek, gondolom önmagamról a kényelmes limuzin hátsó ülésén Buffalo felé suhanva, hisz ahelyett, hogy most New York látnivalóiban gyönyörködnék,vagy a Central Parkban sétálnék, limuzinnal utazom egyedül a Niagarától úgy, hogy nem is láttam közelről a zuhatagot. Nem sajnáltam rá időt, pénzt, fáradságot, és bevállaltam ezt az egynapos kirándulást repülővel New Yorkból. Hajnali hat óra óta talpon vagyok, hogy rápillanthassak a világ egyik legszebb természeti látványosságára, amiről eddig mindenki csakis szuperlatívuszokban mesélt. Nekem ma szó szerint valóban csak a rápillantás jutott ebéd közben, fentről, a Skylon Tower kilátótoronyból. Galló Kovács Zsuzsanna: Limuzinnal a nagy Amerikában bővebben… →
A demokrácia legalapvetőbb feltétele annak elfogadása, hogy nem vagyunk különbek, mint a többiek. Persze az is nyilvánvaló, hogy a dolog csak úgy tud működni, ha a többiek is így gondolják. Már ebből a kiemelt szempontból is világosan látszik, hogy a demokráciát működtetni folyamatos, soha be nem fejezhető napi munka, saját magunkon és egymáson. Sir Winston Leonard Spencer Churchill közismert mondása, “a demokrácia a legrosszabb kormányzási forma – nem számítva az összes többit, amellyel az emberiség időről időre megpróbálkozik” – ugyanerre világít rá. Ez a mondat nem tagadja a próbálkozást, de felhívja a figyelmet a minden változtatással kapcsolatos szükséges óvatosságra. Mivel a demokrácia emberek közötti viszonyháló, nagyon sérülékeny; fenntartásához bizalom, és elfogadott közösen vallott hiedelmek is kellenek. A szükséges közös nevező nem transzcendens, hanem emberi, olyan, ami feltételezi a közjó lehetőségét. Egy ilyen létezésnek alapvető feltétele az átláthatóság. Ami azért is fontos, hogy lehessen tudni, éppen mennyi aktivitásra van szükség az együttéléshez nélkülözhetetlen empátia működtetéséhez. Ezt a mondatot Melania Trump írta a Twitteren férje elnökválasztási veresége után.
Amikor felkeltem, semmim sem fájt. Szinte rohantam lefelé a lépcsőn az emeleti hálószobából. Tegnap felfelé még a korlátba kellett kapaszkodnom. Fogmosás után, reggeli előtt gyorsan lenyomtam száz fekvőtámaszt. Az eddigi maximumom, húsz éve, hetven volt. A helyzettől felbátorodva előkerestem kedvenc Wrangler farmeremet. Újra rámjött. Jól éreztem magam benne. A múlt században volt rajtam utoljára. Csörgött a mobilom. Az a régi üzletfelem hívott, akivel egy éve nem állok szóba. Azt mondta, hogy kifizeti a munkát, amit tavaly nem volt hajlandó. Rájött, hogy igazam volt, jár nekem a fizetség. Bekapcsoltam a rádiót, hagytam szólni a híreket, amiket már évek óta nem hallgatok. Azt mondták, hogy a parlamentben sürgős eljárásban beterjesztettek egy törvényjavaslatot, amivel még ma kétszeresére emelik az egészségügy és az oktatás éves költségvetését. Már éppen belenyugodtam, hogy teljesen hétköznapi életem lesz, amikor nem mindennapi dolgok kezdtek történni velem.
