kiemelt címkével jelölt bejegyzések

Pasi Ilmari Jääskeläinen: Dombvárosi rejtekjáratok

Régen lepett már meg könyv ennyire, mint a finn Pasi Ilmari Jääskeläinen mágikus realizmusba oltott turisztikai forgatókönyv jellegű lmbtq fejlődésregénye, mely cinematikus stílusban kétféle befejezést is kínál. De kezdjük az elejéről: adott egy kellemes skandináv szépirodalmi stílusban csordogáló regény, melynek helyszíne Jyväskylä, finn egyetemi város, és hamar kiderül, hogy a város J részecskéket sugárzó helyszínei nem egyszerű helyszínek, de inkább a történet fontos alakítói. Ha nem tudod, mi az a J részecske, ne aggódj, a regény ugyanis tartalmaz egy másik könyvet is, a könyv a könyvben egy filmes kalauz az élethez, melyből kiderülnek a részecskék tulajdonságai is.

Úgy érzem Pasi Ilmari Jääskeläinen egy nagy troll lehet, ezzel a filmes kalauzzal ugyanis kiosztott egy szép kis fricskát minden manapság divatos mindfullness és hogyanéljünkteljeséletet típusú életmódsegítő könyvnek, akik remek pénzekért magyarázzák el neked a tutit. Ő pedig kiválaszt egy olyan témát, ami elsőre meghökkentőnek tűnik, aztán a végére elhiszed, hogy komolyan is gondolja a tanácsokat: ha boldog akarsz lenni, éld úgy az életedet, hogy a legfontosabb pillanatok filmbe illően tökéletesek legyenek: tökéletes csókjelenet, tökéletes párbeszéd, tökéletes betegeskedés, tökéletes bosszú és persze tökéletes halál. A filmes esztétikum olyannyira szépen simul a könyv cselekményébe, hogy észre sem veszed, az író igazából csak szórakozik rajtad.

Na de, mindemellett van ám még más is ebben a könyvben, és főként ez keltette fel az érdeklődésemet. Ez pedig az álom és valóság keveredése, melyre a cím is utal. Sőt, az ajánlás is Morpheusznak szól, aki ugye a görög mitológiában az álmok istene, és hamar kiderül, hogy a J részecskéket koncentráltan rejtő nyílások a város alatt valójában az álmok metafórája. Az álmok vagy rejtekjáratok olyan helyek, ahol a tér és idő fogalmai megszűnnek, összekeveredik valóság és fikció, ahol minden megtörténhet, (és ebbe a mindenbe simán beleférnek az alakváltások is, de csitt, ez itt már spoiler) és felébredve (felbukkanva) belőlük, nem sok mindenre fogsz emlékezni, de mégis átalakítják az életedet. Ahogy a főhős, Olli életét is az álmok alakítják, szívszorító olvasni azt, hogyan lesz szerelmes az álombeli körteruhás lányba, aztán ez az álom hogyan alakul át lassan egy tökéletes forgatókönyvű filmmé, végül a valósággá, vagy inkább a közösségi oldal virtuális valóságává? Álom, valóság, virtualitás, film, Jääskeläinen úgy gyúrta ezeket egybe, hogy egy pillanatig sem unatkozik az olvasó, és remegve várja a végkifejletet, ami el is jön, de, és itt spoiler jön: akárcsak a hermafrodita főszereplőnek, magának a regénynek is hermafrodita vége van, egy férfi és egy női vége: egy szomorú és egy nagyon szomorú.

Hú, hát azt hiszem, nálam ez volt az év olvasmánya, bár még csak február van 😊

“Habár mindenhonnan szárazföld vesz minket körül, szigetország vagyunk.”

(mondatértelmezés)

“A sziget olyan szárazföld, amit víz vesz körül.” A nyelv elképzelhetetlenül rugalmas eszköz. A kommunikáción kívül, ami az alapfunkciója, sok mindenre jó. Egyaránt alkalmas a valóság és a nem valóság (álom, képzelet, lehetőség stb.) objektumainak rögzítésére, amelyek egyaránt lehetnek igazak és nem igazak (hamisak, tévesek, hazugok stb.). Az ember egy faj, a nyelvi különbözőség csak “időszakos probléma”, amit a technikai fejlődés idővel, fordítógép alkalmazásával, meg fog oldani, megszabadítva az egyéneket a nyelvtanulástól. Ám a nyelvi konstrukciók valósághoz való viszonya mindig megmarad. Attól, hogy valamit kimondunk, leírunk nem lesz valósággá, legfeljebb valamilyen mértékű tükrözése lesz a világnak. A valóságot csak a tettek alakítják, amelyek forrása persze lehet valamely létező szöveg. A szómágia lehetséges “bűbáj”, de eredménye nem teremtés, hanem butítás, ferdítés, félrevezetés. Lehet szigetországnak nevezni egy hegyek övezte medencét, de azt nem lehet nem tudomásul venni, hogy oda befelé is folynak a vizek, nem csak kifelé. Azt is le lehet írni, el lehet mondani, hogy megbűnhődte már (valaki) a jövendőt, de azt gondolni, hogy ezt valóban meg is lehet tenni, önveszélyes.

kiemelt kép: pixabay.com

Tóth Emese: Műfordítás

Sirokai Mátyás: Lomboldal
/részlet/
Ahalo hatitta, tevola rekla. Évla utaldon, bolongi boló enyissze udd. Lehem é telvia ilvi, ető futtam sutári. Domoll fúa. Uzza utaldan, bolongi szisztri fojanda, szisz halda. É szojjo, szojja nído madaé, up eriddi, üppe erdi.
Séa. É séati. Arindá uc arajgó imbó, uc badro. Bolongi boló, sze néa tulpa, sze tulilpa. Ető futtam sutári, mitysí fúa, lolc fúaé, jup aé. Szisztri fojda, szit halanda, bolongi boló.



Fordítás: Tóth Emese
Ahogy ott hajlítja, teszi és rakja, évről-évre untalan bolognai spagettit eszünk mi mindannyian. Lehelem tele szájjal, ettől jobbat soha már. Tekerem közbe benne a villát, húzom untalan, bolognai szerelmem, fogadj el, s szeress újra. Közben szóljon szája, vidám tánca, ugorj, pörögj, ropjad drága.
Járjad így, járjad úgy, ó te drága kéj úr. Bolognai spagetti ízed néha felvidul, színed néha elpirul. Ettől jobbat soha már. Leteszem a villát, de még annyit kérek: Szerelmem fogadj, s szeress újra, ó bolognai spagetti.

Tóth Emese, 16 éves könyvmoly vagyok. Imádom a természetet, legszívesebben minden este a csillagokat nézve aludnék el, zene nélkül nincs életem.

Istók Anna: Elejétől a végéig

(Fotó: Kovács Ibolya)

Nemrég tudtam meg, hogy az izlandiak különös szerelemmel tekintenek az irodalomra. A karácsonyi készülődés legfontosabb eleme a jó könyv vásárlása: a fodrásznál nem arról beszélnek, mit főznek karácsonykor, hanem hogy mit olvasnak az ünnepek alatt. A könyvtárlátogatók között is bizonyára sokan vannak így: vajon mit olvassak karácsonykor. Végre van idő a forraltboros, narancs– és fenyőillatú, villódzó karácsonyfa mellett elmélyülni egy könyvben, vagy legalább elolvasni az elejétől a végéig.

Elkezdtem hát, és be is fejeztem Istók Anna Elejétől a végéig című könyvét, ami a Könyvmolyképző Kiadónál jelent meg. Különös élmény egy könyv születését nyomon követni, az előolvasástól, a borítóválasztáson át a dedikációig. Ha Panninak könyve jelenik meg, azt Irka tagként minimum kötelezően ajánlott olvasmánynak tekinthetjük.

A Prológust egyébként a végére hagytam. Elolvastam az első oldalt, és úgy éreztem, hogy a regény végén szeretnék visszatérni az elejére. In medias res, kezdjünk bele…

A fejezetek hol Eszter, hol Lilla szemszögéből mutatják be a történetet. Közben megjelennek más mellékszereplők, akik ugyanolyan jól kidolgozottak, mint a főszereplők, s talán szerethetőbbek is, mint a lányok. Olvasás közben jöttem rá, mennyire kinőttem már a kamaszkor szenvedéseiből: néha bizony megráztam volna a lányokat, beszóltam volna nekik, hogy hagyják már abba a szenvelgést, és kezdjenek el végre élni. De hát nem ez teszi éppen olyan szerethetően keserűvé a kamaszkort? Szeretni, csalódni, barátkozni, csalódni, lelkesedni, csalódni, bízni, csalódni. A felnőttekkel már kevésbé vagyunk elnézőek olvasás közben. Ha jól belegondolok, kevés a pozitív minta a könyvben. Lehet, hogy előttünk is.

Szerettem itt is – mint az előző könyvben–,  a tájleírásokat, az ismerős piacos élményeket, a magyar valóság leírását. De a könyv jó érzékkel túllép a mindentszeressünkamimagyar nézőponton, és a kellemesen ismerős és szerethető unikumok mellett megjelenik a közép európai levertség,  értékvesztettség, transzgenerációs feszültségek,  amit pont a fiatalok tudnának újraírni.

A szerelmi háromszög itt is megjelenik, de ez a könyv kerete inkább. A lányok és a férfi főszereplő döntéseiben óhatatlanul benne van a feldolgozatlan múltjuk, ami miatt a legtöbbször rosszul döntenek.

Ez a könyv is arról szól, hogy szembe kell néznünk a saját fájdalmainkkal, hogy az új csatáinkat már felkészültebben vívjuk meg és az új örömeinknek valóban örülni tudjunk.

Az Elejétől a végéig gyorsan olvasható könyv, könnyedebb és komolyabb részekkel, önmagunkkal való szembenézéssel, észrevétlenül kezdődő barátsággal, sok zenével és egy „utolsó kitartott hanggal”.

Filep-Pintér Eszter – Gyógypedagógusból lett édesanya, anyafából faragott írótanonc. Utazáskor megismeri önmaga kevéssé ismert szegleteit. Új színeket, hangokat, illatokat gyűjt, de mind mögött keresi az örök emberit.

Nádašpétër: Nagymama

A múló idő szele hullámokat hajt a vízen. Túlpartról indult kis fodrok erősödnek hintáztató hullámokká. Ahány hullám, annyi forma, fodor, tajték és csillogás. Átfutnak a tavon és az itteni homok padon utolsót csobbanva simulnak el. Emlékük mint csekély habcsík marad a part szegélyén. Nemzedékeink is hasonlón követik egymást. 

        Nagymama kemény, határozott egyéniség volt. Jelleme már zsenge lány korában megmutatkozott. Ha valamely kérdésben dönteni kellett, édesanyja, dédink ráhagyta: – Fruzsina majd megmondja! Így is lett. Fiatalasszonyként sem változott. Első gyermekük születése után menesztette férjét mondván, hogy ő nem azért ment hozzá, mert hiányzott valaki, aki parancsolgasson neki. Kisfiát a nagypapára bízta és elment ápolónőnek.

        Ebben viszont kiválónak bizonyult. Hamarosan a főorvos mellé került, aki végig ragaszkodott hozzá, mint pontos, fáradhatatlan és megbízható asszisztenshez. Az unokák már nyugdíjasként ismerték meg. Önállón lakott a sziget egyetlen utcájának egyik ódon házában, vén platánokkal szegett út fele hosszán is túl. Nappal a hajóforgalom duruzsolása, éjszakánként baglyok huhogása tördelte a csöndet.

A város partjait összekötő hídról leágazás vezetett a szigetre. Onnan járt naponta egyszem fia apró gyerekeihez. Igazíthatta volna kijárásait buszhoz is, de kemény jártú, apró lépteinek nem jelentett gondot a kétszer háromezer lépés, hozzá még a togyogós gyerekekkel óvodába, majd vissza. Ugyanígy a tóhoz, erődhöz kirándulások hétvégeken.

Változott a helyzet. Előbb a bősz pártember házigazda  lakoltatta ki a fia családját. Ők a szigethez félútra, nagymamához közelebb találtak lakást. Aztán a háború veszedelme távoli menedékbe űzte őket, míg a nagymama a viszonylag nyugodt szigeten zárkózott be. Néhány hónap múltán, a zivatar higgadásával visszarendeződés jöhetett.

Otthon – az elvonult hadak nyomán – nagy rendetlenség fogadta őket. Nagymama most sem menekült a munka elöl. Fáradhatatlanul bontogatta az udvar nagyon vegyes összetételű szemetét. Naponta jó korán kezdte.  Egyik gyerek – reggel, az udvarra kijőve – megkérdezte:

– Mit csinálsz, nagymama?

– Magyarán megmondva szart takarítok – hangzott a tömör válasz. Nagymama általában magyarán megmondta. Kivéve a gyerekek előtt titkolnivaló dolgokat. Nicht vor der Kinder!

Apuka egyszer a villás ágú meggyfa egyik karján mind kijjebb kúszott a gyümölcs után. A fa egyszer csak megsokallotta: reccs! …leszakadt. Apuka az ággal együtt talpra huppant. A lehasadt ág fölött terpeszben, mint győztes a harcképtelen ellenfél felett, pár pillanatra megállt. Nagymama – föl se pillantva dolgából – ennyit kérdezett:

– Mi az, fiam? Lejöttél? A válasz kurtán csak ennyi volt:

– Le, anyám.

A változó élet távolra sodorta a családot. Nemsokára sikerült nagymamát is oda költöztetni, aki az új otthon melléképületében lelt lakást. A létszámban és korban gyarapodó gyerekek közelről lehettek részesei nagymama újabb viselt dolgainak, melyet az agyi erek elhatalmasodó beszűkülése árnyékolt be. Testi ereje azonban mindvégig megmaradt. Így élt meg végül kilencvenhárom évet.

Kolozs Kitti Anna: Se csillagok

(Borítókép: Szinvai Dániel)

“…A kórház udvara sem kelt bennem más érzést. A szürke felhők, a latyakos, maradék hó és a kopasz fák annyira nyomasztóak, mint a látogatásom célja. El kell búcsúznom. A kórházban melegebbnek kellene lennie, de a steril, fehér folyosó hideg. Mindenki kicipzározza a kabátját, miközben én védőburokként használva még jobban belevackolom magam. A lépteink visszhangoznak, a nővérek beszélgetnek, pár kórteremből köhögés hangja szűrődik ki. Mindent túl erősen érzékelek a feldúlt lelkiállapotomon miatt. Az intenzívre megyünk. A nagyapám ott fekszik egy vékony lepődőszerű anyaggal letakarva; eddig csak hallottam a mondást, hogy árnyéka önmagának, de most meg is tapasztalhatom. Annyira lefogyott, hogy alig ismerek rá, annyira törékenynek fest, hogy attól tartok, összetöröm, ha megszólalok. Közelebb sétálok az ágyához, és ekkor veszem észre, hogy az egész teste be van kötözve…”

A teljes novella elolvasható a Csodák és egyéb hétköznapi dolgok című Irka antológiában. Megvásárolható a Gödöllői Városi Könyvtár regisztrációján.
Könyvbemutató: 2022. december 20. kedd, 18 óra, Gödöllői Városi Könyvtár

Kolozs Kitti

Hiszek abban, hogy a reményből és az álmokból materializálódnak a csodák. Emellett még azt is gondolom, hogy ezekért meg kell küzdeni, de néha a sors csak úgy megad néhány csodát.

Rébb Terézia: Határvonal

(Borítókép: Szinvai Dániel)

“…A fehérhajú férfit nézte, vajon mond-e valamit a többieknek. Kolos azonban csak ült mozdulatlanul, rendíthetetlen nyugalommal az arcán, míg a jelzőhang agyvelőig hatoló sípolása véget nem vetett a pihenőidőnek.
Szergej Ivanovics főparancsnok gondterheltnek látszott. Amióta ez a Kolos nevű fura szerzet alig három hónappal ezelőtt ezelőtt Pest-Borderline városba került egy dél-európai transzporttal, szinte naponta okozott kellemetlen meglepetést. Megérkezése másnapján ökumenikus istentiszteletet szervezett két elhatárolt pap közreműködésével. Azután jöttek ezek a közös imádkozások vagy meditációk, amelyre ki tudja hogyan, de elhatároltak tömegeit sikerült mozgósítania minden egyes alkalommal.
Kémei jelentése szerint a telepatikus kommunikációt gyakorolják.
– De ki veszi be ezt az őrültséget? Az emberek inkább lemondanak az étkezésről, vagy a pihenőről, csak hogy ott lehessenek. A helyszínek állandóan változnak, mégis minden áldott nap összejön egy csaknem fél ezres csoport. Vajon mikor szervezkedik? Sosem lehet rajtakapni! – bosszankodott magában. A főparancsnokot az is feldühítette, hogy állandóan a feltűnő külsejű férfire akaszkodott egy autonóm sajtóorgánum hírszerző helikoptere, vagy a Globális Emberjogi Szervezetek ellenőrző műholdja. Pedig nem ártana egy kicsit a fejére koppintani, mert az izgága Kolos rontja az önkéntes chip-befogadási statisztikát, demoralizálja a többieket, így a legveszedelmesebb akadálya lehet az ő közelgő előléptetésének.
Még mindig Koloson járt az esze, mikor egyik közvetlen beosztottja, a kijelölt és lézerrel biztosított határvonalon nemrégiben keletkezett, legújabb két vakkapura hívta fel a figyelmét…”

A teljes novella elolvasható a Csodák és egyéb hétköznapi dolgok című Irka antológiában. Megvásárolható a Gödöllői Városi Könyvtár regisztrációján.
Könyvbemutató: 2022. december 20. kedd, 18 óra, Gödöllői Városi Könyvtár

Rébb Terézia

Gyermekkoromban eredendő és megkérdőjelezhetetlen kapcsolatban voltam a csodával. Az állatok megfigyelésével bizonyítékokat szereztem a létezésére, hiszen a fák tetején ücsörgés teljesen alkalmas hely volt erre. Észlelhető volt a szitakötők és pillangók csodálatos, esetlen szárnyalásánál, a katicák röppályára eresztésénél. De a kiskutyákkal és kismacskákkal való elválaszthatatlan barátságban bontakozott ki igazán.
Felnőtt koromra elvesztettem a kapcsolatot a csodával. Elválasztott tőle a sok tanács, amire hallgattam: ébredj már fel, mikor nősz fel, férjhez kell menni, más is kibírta, mit szólnak az emberek, ezt kell tenned, arra van szükséged, nem hozzád való, hát ez a hála… Elválasztott az egységtől és kétségbe vonta a saját ítélőképességemet. Ma egyedül élek. A csoda visszatért az életembe. Benne van minden tavaszban, és sosem költözik el a tél közeledtével. Benne van a gyermekek kacagásában, a sérült emberek hálás tekintetében, az érdekek nélküli, feltétlen szeretetben.

Ujj Béla: Semmi minden

(Borítókép: Szinvai Dániel)

végtelen időben
bűnöktől elgyötörve
gyarló alvilágból
szabad lélekként
bukkantam a fényre
engem önmagam
tükrében meglátva
elváltam a semmitől

határtalan térben
anyagrabságomból
kiástam magamat
munkagödrömből
forrásként fakadtam
szomjam eloltva
eleget tudok már
tanulok a mindenből

A vers a Csodák és egyéb hétköznapi dolgok című Irka antológiában olvasható. Megvásárolható a Gödöllői Városi Könyvtár regisztrációján.
Könyvbemutató: 2022. december 20. kedd, 18 óra, Gödöllői Városi Könyvtár

Ujj Béla (dr.)
Nyugdíjas informatikus folyamat tanácsadóként már csak olyan tevékenységet végzek, amit hasznosnak és fenntarthatónak találok. Örök kíváncsi, lokalizált globalista vagyok. Az írásba belefeledkezve találom meg a jelenlétet. A csodában egyáltalán nem hiszek, de ettől még a “csoda”
megtalálhat engem (is).

Istók Anna: Senki sem üresebb

(Borítókép: Szinvai Dániel)

“…Sima és rugalmas. Átlátszó. Üres.
Mikor vihar után ráfeszül a szivárvány az égre, úgy érzem magam.
Bezárva.
Isten körénk fújt egy hatalmas buborékot, hogy gyönyörködjön bennünk, és mi nem látjuk az átlátszó falakat magunk körül, csak a színes félkörívet. Olyan ez, mint a Tejút, ahogy apa magyarázta régen, hogyan lehet egy fényes sáv az, ami a valóságban egy kiterített hatalmas spirálkör. Belülről látod, Olívia, a korong belsejéből nézel fel éppen.
Miért zárt be minket Isten egy korongba, apa?
Belülről látom a buborékot, és megtelek az ürességgel. Tudom, hogy a gyásznak vannak fázisai, amiket meg kell élni, nem lehet csalni, türelmesnek kell lenni. De hogy legyen türelmes az, aki egész életében a válaszokra várt?…”

A teljes novella elolvasható a Csodák és egyéb hétköznapi dolgok című Irka antológiában. Megvásárolható a Gödöllői Városi Könyvtár regisztrációján.
Könyvbemutató: 2022. december 20. kedd, 18 óra, Gödöllői Városi Könyvtár

Istók Anna
A hétköznapi dolgokban jobban hiszek, mint a csodákban. Amilyen egy nyitva felejtett mondat. Egy véletlen találkozás. Egy lekésett repülőgépjárat.

Almási Lajos: Ébredések között

(Borítókép: Szinvai Dániel)

az álom kesernyés meglepetést
zúdított a szél tépte hajnalra
a savanyú reggeli kávé csendesen
noszogatta ébredő lelkem

a remegő vágyakozás
illatosan örvénylett csészémben
a valóság ringatózott benne
csak bámulok a tegnap elveszettségére
az első korty kávé meglepetése pupilla
tágító káromló mondatot növeszt nyelvemen

ahogy a száraz torkot kísérti az utóíz
a mindennapok csendes találkozása
úgy változik észrevétlen
üresen hagyott kongó mondatokká bennem
a rám törő esemény észrevétlenül
megbillen a csökevényes nappalokon

az elszálló szürke éjszaka
csodálkozó hite segít megtenni
botladozó lépéseimet
ott felejtett szavaim megcsillannak
emlékeim tópartján

A vers a Csodák és egyéb hétköznapi dolgok című Irka antológiában olvasható. Megvásárolható a Gödöllői Városi Könyvtár regisztrációján.
Könyvbemutató: 2022. december 20. kedd, 18 óra, Gödöllői Városi Könyvtár

Almási Lajos
Életem első csodája Sajószentpéteren ért ahol egy erdőben sétálva, a fák között fényjátékot láttam a levelek között, számomra ez egy varázslatos találkozás volt a Szépséggel.