Galló Kovács Zsuzsanna: Amikor a főnök kérdez

Szubjektív beszámoló az Elejétől a végéig c. könyvbemutatóról.

Március 17-én, a könyvtár újranyitásának másnapján, Istók Anna legújabb könyvének bemutatását Karsai Gizella handpan hangszeren elővarázsolt zenéje nyitotta meg. Ez a meditatív hangulat illett az eseményhez, hiszen Panni harmadik könyve, az Elejétől a végéig a zene regénye. Fóthy Zsuzsanna igazgató asszony köszöntőjében elárulta, nem kellett sokat törni a fejüket, hogy kivel kezdjék a könyvtári programokat, adott volt Panni, az író-kolléganő. A sors úgy hozta, hogy betegség miatt az igazgató asszony lesz a moderátor, aki Rettegj Panni! felkiáltással kezdte a debütálást, s egyben azon örvendezett, hogy végre kedvükre beszélgethetnek. Erre, bármennyire is hihetetlen, a mindennapokban nem sok idejük adódik.

 – Hogy lehet az, hogy a regény csak most jelent meg, pedig emlékszem, már két-három éve mesélted, hogy írod? – kezdte az érdeklődést Zsuzsa.

 – Akkoriban home officeban voltunk, ráértem – kacsintott Panni a főnökére, s elmesélte, hogy a covid időszak alatt minden kiadónál leállt az élet, sajnos csak tavaly nyáron szóltak, hogy elkezdődhet a szerkesztés. Tulajdonképpen a téma, a bántalmazás azóta már idejét múlttá is vált. A lektor kesztyűs kézzel bánt a művel, Panni jobban szereti a kritikusabb szerkesztést. Feketéné Bencsik Julianna szerint, aki már a kéziratot is elolvasta, jót tett a regénynek a javítás, főleg a befejezésben. Ebben egyetértettek a fiatal irkások is, szerintük letisztult a kamaszhang.

Zsuzsa kitért Panni írói munkásságára is, versei, novellái országos folyóiratokban való megjelenésére, rákérdezett, hogy készül-e a negyedik regény, és elismerően szólt arról, hogy Panni folyamatosan képezi magát, kurzusokra jár, mert szüksége van a feladatokra, az értő visszajelzésekre, kritikákra.

Azt, hogy mit jelent a regény címe, a da capo al fine zenei kifejezés, a kedves kolléganőjük, Győri Krisztina és zenekara, a Győri Band szemléltette. A hangulatos zenei betét után a regény egyes fejezeteinek QR kódja közül három dalt ismerhettünk meg. Megtudtuk, hogy a finn The Rasmus – In the Shadows az utolsó előtti fejezetben mindent megold, a The Offspring – Want You Bad szerint nem tudunk jól szeretni, és a pszichedelikus rock Red Hot Chili Peppers – Sick Love dalát Elton John is nagyra értékelte. Ennyi kulisszatitok után következett a kvíz, immár hagyományosan mobilon. Panni sokrétű kérdésekkel készült, nemcsak a regény kapcsán. Pl: mi a kedvenc itala mostanában, vagy: kinek a véleményét fogadja el? Ez utóbbin sokan elvéreztek, mert a senkiét gondolták evidensnek.

A fogadáson Panni kedvencével, a padlizsánkrémes szendvicsekkel, mákos és citrom tortával, és Gizinek az isteni krumplis pogácsájával kedveskedtek nekünk a szervezők. Köszönet érte!

Gratulálok a könyv megjelenéséhez és a szórakoztató könyvbemutatóhoz. Fóthy Zsuzsa igazgató asszony sikeresen debütált. Közte és Panni között érződött a sokévi harmonikus baráti viszony. Az időnként tettetett főnöki szigorral feltett kérdések és a válaszokban felcsillanó humoros élcelődés még inkább szórakoztatóvá és különlegessé tette az egész beszélgetést: Elejétől a végéig.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kérjük adja meg a hiányzó számot *