Oravecz Imre legújabb verseskötetét a Rózsavölgyi Szalonban dec. 5-én Kulcsár Szabó Zoltán irodalomtörténész mutatta be, aki az 1996-os monográfiájában ezt írta róla: Páratlan útra lépett a késő modern poétika meghaladásában.
A pontosan, helyenként hosszan megfogalmazott kérdésekből érezni lehetett az elmélyülést Oravecz munkásságában, aki sokszor mosolyogva széttárta karját, és bár azt mondta nincs válasza, de azután egyszerűen megmagyarázta azt, hogyan lép kölcsönhatásba a vers és a próza, kezdve azzal a kérdéssel, hogy mitől vers a vers? Oravecz nem akart regényt írni, de felfedezett magában egy epikus hajlamot, és ellentétben a szabállyal, hogy a novellák után jön a regény, nála ez nem így történt. Nyilván, a költő akkor is költő marad, ha regényt ír – tette hozzá mosolyogva, mintha ez evidens lenne mindenkinek. A következő kérdés bennem is felmerült:
– Hogyan gondol az olvasóra írás közben? Egyáltalán gondol-e valakire, kit képzel el, és ennek van-e jelentősége? Galló Kovács Zsuzsanna: Távozó fa bővebben… →

A Református Líceum rendhagyó irodalomóráján Heltai Zsófia tanárnő Kiss Judit Ágnes személyében könnyű beszélgetőtársra lelt. A költőnő, aki mindkét keresztnevét szereti, és hallgat a Juditágnesre is, kérdések nélkül is lelkesen mesélt életéről, költővé válásáról, és az írás öröméről. Első verseskötete viszonylag későn, harmincon túl jelent meg. Ennek az volt az oka, hogy nem merte elhinni, a versei jók, félt attól, hogy nem felelnek meg a 90-es évek irodalmi divatjának. Mígnem egyszer tíz év anyagából az általa legjobbnak tartott 10 versét elküldte 10 folyóiratnak. Legnagyobb büszkeségére több szerkesztő azt hitte, hogy valaki álnéven írt, mert nem jelenhet meg kezdő ennyire kialakult hanggal. Első verseskötetének érdekes címet adott, Irgalmasvérnő, mely 2007-ben elnyerte az Artisjus Irodalmi Díjat, de ez miatt veszítette el az állását. Galló Kovács Zsuzsanna: „Maga nem ússza meg, hogy jó költő legyen!” bővebben… →