Víg Dóra: Tükörfény

Rehák Julianna porcelánja
Rehák Julianna porcelánja

Rehák Julianna keramikus kiállítása

Író-olvasó találkozó Fábián Jankával

 Kíváncsian érkeztem az Isaszegi Jókai Mór Városi Könyvtárba az Országos Könyvtári Napok rendezvényére, amelynek keretében kerámia-kiállítás és író-olvasó találkozó várt egy esős októberi hétköznap estén. Rehák Julianna porcelánjai számomra az őselemeket idézték, ahogyan a könyvtárvezető köszöntőjének fő gondolatában is elhangzott. A víz, a föld, a levegő azonban nem elementáris brutalitásukban, hanem törékenyen és tükörfényesen jelentek meg a különleges formájú tálakban, csészékben, vázákban. A sápadt pasztellek földöntúliságát méginkább kiemelte a kiállítás-rendezés – rikító piros felületen súgták halhatatlan titkaikat a művész kerámiái. Gésa-arcok rejtőztek kifürkészhetetlenül a tálak mélyén és Krisztus-képmások szenvedő vonásai fedték fel magukat a figyelmes szemlélőnek. Jelen volt a kiállításon Kelet és Nyugat, a többrétű üzenetek és a nyilvánvaló igazságok. Az időnként szabálytalan formák felfedezéséhez élvezetes útmutatót olvashattunk magától a művésztől, a kiállítás részét képező bemutatkozó vallomásában, valamint a mindennapin túlmutató kalauzolást hallhattunk a kiállítást megnyitó Sz. Jánosi Erzsébettől Rehák Juliannát méltató megnyitójában. Kellemes keretként árnyalta a vizuális élményt Demény Gergely gitármuzsikája.

Egészen másféle törékenységgel találkozhattunk a kiállítás utáni író-olvasó találkozón. Fábián Janka népszerű kortárs regényíró műveiről, könyveinek témaválasztásáról beszélt az összegyűlt kíváncsi olvasóközönségnek. Történetesen nemrég kezdtem bele az írónő egyik regényébe, amelyről ugyanaz a véleményem, mint arról, ahogyan az alkotás folyamatáról beszélt: törékeny jég. Tükörfényes, szép felületeket találhatunk Fábián Janka könyveiben. Az alkotó nagyon vigyáz, hogy ne karcolja a felszínt: maradjon szép, kerek, sematikus. Ugyanilyen kellemes, bársonyos volt, ahogyan az írónő végigvezetett bennünket a történetek születésének, kibontásának, újraírhatóságának foltmentes, tükörsima felületén. Csak egyetlen apróság hiányzott ebből a szép, szabályos önvallomásból, ahogyan az írónő könyveiből is: a reveláció. Az, amitől egy művészi alkotásban elveszek, mint kívülálló laikus, és feltámadok, mint a világ rejtelmeit felfedezett beavatott.

Ujj Béla:Törpeesszék a szeretetről

zr023

illusztráció: Horváth Piroska

Szeretethaszon

Immár két évezrede tart a kísérlet a szeretet világának megteremtésére. Ha optimistán fogalmazunk, arra hívjuk fel a figyelmet, hogy a próbálkozás még folyik. Ha pesszimistán, akkor arra, hogy nagyon kevés az elért eredmény. A kísérletből, kereszténységként, világvallás lett. A haszonra törekvés csak néhány évszázada mozgatja tetteinket. De akárhogyan is nézzük, ma ez határozza meg mindennapjainkat. Kapitalizmusként egyeduralkodó lett életünkben. A szeretet mindenekfelett álló ideájáról, mindenki, aki másokhoz szól, kívánatos emberi viszonyként prédikál. De kevesen gyakorolják. A haszonra való törekvés elvének elsődlegességéről, a másokat befolyásolni akarók, szinte soha nem nyilatkoznak meg nyilvánosan, de tudomásul veszik és használják. Hirdetik, és nem cselekszik. Elhallgatják és alkalmazzák. Akik a szeretet hasznáról papolnak, valójában a haszon szeretetéből élnek. Ha helyére akarjuk tenni a dolgokat, újra meg kell neveznünk őket, régi jelentésükben gyakorlatuk fenntarthatatlan. Ujj Béla:Törpeesszék a szeretetről bővebben…

Az Év Olvasója

Az írkávé blog egyik szerkesztője, dr. Kovács Zsuzsanna kapta idén a Gödöllői Városi Könyvtárban Az Év Olvasója kitüntetést. Gratulálunk neki!

zs
Az év Felnőtt Olvasója: dr. Kovács Zsuzsanna és a könyvtár igazgatója Fülöp Attiláné

Két éve terjedt el a közösségi oldalakon egy kihívás: Olvass el 50 könyvet egy év alatt! – egy vicces könyvet, egy könyvet, amiből film is készült, egy elsőkötetes könyvet, egy könyvet, ami kötelező volt a suliban, stb. A kihívásba sokan belebuktak a kezdeti lelkesedés ellenére, nem így Zsuzsa, aki az elmúlt években még túl is teljesítette a feladatot, átlagosan 60 könyvet olvasott el évente. Zsuzsa szereti a kortárs irodalmat, Rakovszky Zsuzsát, Oravecz Imrét, Grecsó Krisztiánt, Alice Munrot, szívesen olvas versesköteteket is, de az abszolút kedvence azért mégis csak Márai Sándor, akinek talán az összes kötetét kikölcsönözte már tőlünk. Zsuzsát így ismertük meg: mint a nagy Márai rajongót, aki minden hétfő reggel megjelenik nálunk, elbeszélget velünk az olvasmányélményeiről, megmutatja a kisunokái legfrissebb fotóját és újabb kupac könyvvel távozik. Galló Kovács Zsuzsanna néven a szövegek olvasása mellett azok írásába is belefogott pár éve. A könyvtárban működő Irodalmi Kerekasztal, az Irka lelkes tagja, vezeti az írkávé blogját, szívesen ír könyvajánlót, élménybeszámolót egy-egy könyves rendezvényünkről is. Részt vett már a könyvtár által szervezett vetélkedőn is, írt már velünk együtt újságot és szerepel a könyvtár által kiadott antológiákban. Zsuzsa a legnyitottabb olvasónk, bátran ajánlhatunk neki írót, könyvet, ő biztos kipróbálja, mert szereti az újdonságokat.

Emlékőrzők

DSC_0020

Menni, maradni, meghalni címmel tartott a gödöllői írókör, az Irka hármas könyvbemutatót 2017. október 6-án a könyvtárban. Csorba János István (Bojár Cassino), Nádas Péter és Szűk Balázs gödöllői szerzőkkel Istók Anna beszélgetett. A három könyvet a szereplők közös sorsa kötötte össze, a 20. századi emberek közös sorsa és közös emlékezete. Ezek az emlékek java része ’56-hoz kötődnek, a jelenlévő szerzők pedig az emlékőrzők voltak. Szűk Balázs Lyukas októbere az édesapjának állított emléket, Nádas Péter a szüleinek: Nádas Józsefnek és feleségének Bodrossi Nórának, Csorba János regénye pedig három különböző sorsot mesél el.

Emlékőrzők bővebben…

Szolnoki Irma: Szavak

Kovács Sándor_Piactér

illusztráció: Kovács Sándor: Piactér

Szavak

Meghatározói életünknek. Az első, gügyögve kimondott szó, és az utolsó, halk sóhajtás. Amit a két szó közt eltelt időben mondunk ki, jellemzi egész lényünket, tetteinket, gondolatainkat.

Szeretek játszani a szavakkal. Egyenként kimondani őket, hallani a ritmusukat. Elgondolkodni azon, miért éppen ezt jelenti a szó, és vajon, ki mondta ki először és miért? Szolnoki Irma: Szavak bővebben…

Rébb Terézia: Az isteni porszem

Salvador Dalí: Gyöngy
Salvador Dalí: Gyöngy

Van az a találós kérdés. Senki és valaki élnek egy nagy házban. Senki elment vadászni, valaki madarászni. Ki maradt a házban? A kérdésre persze nincsen helyes válasz, nem jó a senki, és nem jó a valaki. Esetleg senki, aki voltaképpen valaki? Netán valaki, aki egyúttal senki? Nem. Az a jó válasz, hogy nincs válasz.

Egy barátommal filmet néztünk Szilveszter estéjén. Coco Chanel életéről szólt a film, mire a végén a barátnőm megjegyezte: – Látod, ő is milyen sokra vitte végül, pedig éppen olyan senki volt, mint te. Picit zavarodottan válaszoltam: – Általában a senkik viszik sokra.   Bevallom akkor nagyon rosszul esett az a megjegyzés. Valaki azzal vigasztalt később: végtére is mindannyian senkik vagyunk.

Ha küszködsz, senki leszel, ha küzdesz, lehetsz valaki. Mi a különbség? Talán az, ha valaki bármibe beleteszi a lelkét is, és nem csak csinálja vakon, mint egy gép… akkor valaki van abban, amit csinál, és ezért lesz őbelőle is valaki.

Tulajdonképpen nincs okom megsértődni. Igen, egy senki vagyok. Egy senki lánya. Apám ötven szorgos éve alatt rengeteg munkával avatta magát senkivé. Nem tudja senki, mennyi nyelés, fájdalom, izzadság kell hozzá, hogy azt a házat, amelyet valaki megálmodott, vagyis szűk körben publikált, azt ő, a kőműves megépítse.

Aki valaha hasonló cipőben járt az tudja, mennyi kreativitás kell hozzá, hogy ami papíron jól működik, az az anyag világában, esőben, hóban, sárban, köröm alá szorult hidegben létrehozva is biztosan jó legyen. Hogy mennyi ötlet veszett így kárba, nyilvánosságra hozatal nélkül, azt senki sem tudhatja. Igen, vér és verejték tapad minden épülethez. Úgy tűnik, kell nekik ez az áldozat. A senkik vére és verejtéke, mint a piramisoknál és a nagy falaknál.

Mi volt előbb, hogy senkinek éreztem magam, ezért senki lettem, vagy senkinek születtem és az maradtam. Vagy csak nem tudom elképzelni, hogy valaki leszek, ezért nem bírok átugrani abba az idősíkba, ahol valaki lehetek.

Az az igazság, hogy egyes senkik és porszemek azt álmodják, hogy az ő gyerekükből, is lehet majd valaki. Igen, ez az álom merész és szemtelen, de mégis az ilyen álmok egyszer beteljesülnek. Az én szüleim nem mertek ilyet álmodni. Még élnek mindketten, de még most sem mernek ilyet álmodni, inkább egy illedelmes, kishitű álmot álmodnak.

Álmodjatok rólam nagyot! Enélkül senki maradok, mert a senkik valakije, többnyire senki, ha nincs óriási lelki ereje kimászni ebből a hatalmas pókhálóból. Jól látja ezt, aki valakinek született, és ezért gondolhatja, hogy máris valaki. Őt már valakik, valakinek álmodták.

Én meg azért sem vagyok még valaki, mert ha az lennék, egyszerűen leperegnének rólam mások szódobálódzásai. Nem érdekelnének a jelzők, a nevek, a címek, a címkék. Tanulnom kell még, hogy valaki legyek, de nem az iskolapadban.

Egy porszem vagyok csupán, akit fél évszázad alatt egy-egy pillanatra felkapott a szél, de folyton leejtett. Sohasem repülhetek folytonosan, talán mert túl könnyű vagyok még, túl kevés. A szél is tudja, nem érdemes velem vacakolni. De ha egyszer végre szállok a szelek szárnyán, és elérek a nagy vízhez, ahol minden kezdődött, elveszek majd a tengerben, alámerülök a fenekére, bekerülök kagyló belsejébe. De a kagyló sem akarja ezt a porszemet.

Van Salvador Dalinak egy képe, a címe: Gyöngy. Gondolkodtam rajta, mit üzenhet a cím. Később rájöttem. Ha a gyöngyről lefejtenénk a mindenféle lerakódást, ami azt olyan selymes fényűvé teszi, a megkövült kagylónyálat, és ami marad nem több, csak egy kis piszok. Tökéletes porszem, ha úgy tetszik isteni. Mint az a lány a Dali képen.

Vállalom pillanatnyi senkiségem, vállalom a porszemet, aki vagyok, tudva, hogy bennem van a gyöngy lehetősége. Kezdem már érteni: csak akkor érhetek el oda, ha már eszem ágában sincs gyönggyé válni, ha megbékéltem a porszemmel, aki vagyok.

Akárki akármit gondol, ez lehetséges! Valaki tagadni fogja ezt, és valakik majd megmosolyogják kicsinyes álmodozásaimat.

De egyet biztosan tudok: senki sem tudhatja. Én magam sem.

(Az írás korábban megjelent a www.terezanyu.hu oldalon)

Mentsd meg a macskát! – írókurzus diákoknak

diákkurzus

Kreatív írókurzus indul diákoknak a Gödöllői Városi Könyvtárban 2017 októberében.

Ajánlott életkor: 15-20 év

Témakörök:
Írói bakik – ne légy közhelyes!
Az író szerszámosládája – a leírás eszközei.
A szatírszabály: mondjam vagy mutassam?- egy mű pillérei.
A jéghegy csúcsa – a jó párbeszéd titka.
Melyiket a sok közül? – nézőpontok piaca.
Mentsd meg a macskát! – a tökéletes karakter.
The pope in the pool – a jó információadagolás.
A kezdet és a vég – dramaturgiai gyorstalpaló.
Miből mennyit? – A hozzád illő műfaj.
És még nagyon sok minden…

Az órákon az elméleti oktatást kortárs szövegek olvasása és bőséges kreatív írásfeladat egészíti ki.

A kurzus vezetője:
Istók Anna író, a Könyvmolyképző Kiadó szerzője.

A kurzuson való részvétel ingyenes.
Feltétele: érvényes könyvtári olvasójegy.

Jelentkezési határidő:  2017. szeptember 30.

Ha szeretsz írni, ha szeretnéd megtudni, milyen az, amit írtál, akkor jelentkezz!

A lila, a nyaló és a pusztító – amit a kritikaírásról tudni kell

illusztráció: pixabay.com

A kritika az írásnak szól és nem az írónak.
Hogyan kell jó kritikát írni egy szövegről és hogyan kell íróként fogadnunk a kritikát?
Van-e különbség a kritika és a lektori munka között?
Milyen kritikai módszerek vannak?
Milyen szempontok szerint lektoráljuk a szöveget?

Erről és még sok minden másról lesz szó évadnyitó Irka találkozónkon 2017. szeptember 8-án pénteken 18 órakor.

Helyszín: Gödöllői Városi Könyvtár – kistárgyaló

Várunk mindenkit szeretettel!

Víg Dóra: Két évig egyáltalán nem

illusztráció: pixabay.com
illusztráció: pixabay.com

Már csak ez hiányzott! Agyagos vödrök, színtelen szőkén málló sár, házilag összetákolt keverőteknők, tapasztószerszámok és megannyi,  modern nappaliba nem illő eszköz. Petra óvatosan lépkedett a házat elborító idegen tárgyak között. Nem, nem attól félt, hogy bepiszkolja a cipőjét. Attól tartott, hogy őrült pusztítást visz végbe, ha hirtelen jött indulatának engedve szétrúgja az előtte kaotikusan szétszórt szerszám-egyveleget. Precíz, racionális, rendszerető nő volt. Új házuk belseje, amelybe fél éve költöztek, pontosan tükrözte egyéniségét. Szerette a modern dolgokat. Szívesen követte a divatot, de öltözékébe szeretett becsempészni egy-egy mértéktartó eleganciát képviselő örök darabot. A házat is így rendezte be –mindenütt az acélszürke, a fehér és fekete színek üveggel keresztezett kombinációja, amelyben a szemet itt-ott a nagyanyai örökségből származó klasszikus vonalú kristályváza, lágyan ívelt vonalakkal kidolgozott falióra hökkentette meg.

A férje nem volt otthon, egy idegen férfihang zavarta meg a csendet.

Víg Dóra: Két évig egyáltalán nem bővebben…

Az IRKA blogja. Gödöllő és irodalom.