Víg Dóra: Gyöngyözőbor

illusztráció: pixabay.com
illusztráció: pixabay.com

A kellemes rubintszínű bor üvegén a felirat – Gyöngyözőbor- kihívó dac: nem adom alább, ha már ilyen véget értem, egy kristálypohárnál! Szálló buborékaiban élete története pezseg…

Zsenge ifjoncként Villány lágy lankáin lubickoltam a szabadságban: azok a harsogóan harapós reggelek kora tavasszal! Minden zendül, minden zöldül, ahová fordulok robban az élet! Tele ígérettel lüktet: ez az év nem olyan lesz, mint a többi. Ez olyan év lesz….! Ilyet még nem látott a világ. Fürtös társaimmal együtt mid azt hittük, mi vagyunk az egyetlenek, a legjobbak, a soha-nem-volt forradalmárok, akik majd megmutatják! A nap minden percben érlelte bennünk büszkeségünk – egyre nagyobbak, egyre erősebbek lettünk, duzzadtunk a belülről majd’ szétfeszítő édes nedűtől!    Az első pofont akkor kaptam, amikor egy szikrázó nyári délutánon széles jókedvemben kedvem támadt leugrani a tőkéről. Itt és most az egész világnak szét kell kürtölnöm az élet  végtelenségét, amit én hordozok egyedül, a felszabadító, megváltó energiát, ami szinte kifröccsen belőlem, amit nem tudok tovább magamban tartani, amit az egész földkerekséggel meg akarok osztani. De hiába rugaszkodtam először könnyedén, majd hanyag erőlködéssel, majd kétségbeesett fogcsikorgatással, hogy már szinte megrepedt a héjam, nem ment. Anyám, a szőlőtő nem engedett. Makacsul és szilárdan tartott és még arra sem méltatott, hogy elmagyarázza, miért. Némán és állhatatosan fogott. Magának. Önzőn. Igazságtalanul. Próbálkoztam még néhányszor, de fürtöm egyre teltebb,egyre nehezebb lett, éreztem, ahogy egyre sűrűbb lesz bennem a nedű. Napról-napra érettebb lettem. És, ami végképp meglepett, nemcsak belülről alakultam át, a külsőm is megváltozott. Szemtelen zöldem egyre sötétedett, valami telt árnyalat kezdett eluralkodni a bőröm felszínén, aztán  ahogy a napok rövidültek és egyre kevesebb fény ért, teljesen besötétedtem. Igaz, ekkor már nem nagyon foglalkoztam a külsőmmel, belülről sem a dac és elszakadni vágyás feszített, hanem valami megbékélés, a világ rendjébe való beilleszkedés vágya vett erőt rajtam. Figyeltem magam belülről, ahogy bölcsülök. Nem  akartam már elszakadni, világot látni, pláne nem megváltani. Lustán nyújtóztam a nap egyre gyengülő reggeli fényében, ráérősen szemlélődtem  délutáni aranybarna melegségében és megértettem azt is, hogy egész életem tart valami felé. Az a valami pedig hamarosan megérkezik és kiteljesíti egynyári életem. Megvilágosodásom után igazságtalannak éreztem, hogy milyen sok szenvedéssel jár, mire életem végére érek. Pedig zokszó nélkül tűrtem, ahogy a tőkéről letépnek, meggyötörnek, kipréselnek, bordó palástomat szemétre vetik, mézédes levem pedig valami undorító sötét helyen forr időtlennek tűnő időkig. De aztán mindenért kárpótolt a fény, amit azóta élvezek, hogy egy elegáns karcsú üvegbe bújtattak. Új nevemmel  – gyöngyözőbor – is elégedett vagyok, és igyekszem neki sokáig megfelelni, ha kitöltenek egy  szépen metszett kristálypohárba.

Olvass a borok között! – irodalmi felolvasóest borkóstolóval a

gödöllői könyvtárban 2017. november 9-én 18 órakor.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kérjük adja meg a hiányzó számot *