Bojár Cassino: Vasárnapi Jézuska

Illusztráció: pixabay.com

Ez az év nem jól indult. Bandi barátom a váci pszichiátrián feküdt már hetek óta és a felesége hívott, hogy talán ideje elbúcsúznom tőle. Sokáig halogattam, mert féltem így viszontlátni. Aztán egy hétfői napon, január harmincadikán, közös születésnapunkon mégis rászántam magam. A kórterem előtt kisebbik lányával találkoztam, aki apja születésnapját jött köszönteni, de őt sem ismerte fel. Persze engem se. Kerekes tolószékben ült, keze-lába hozzákötözve, üres tekintettel meredt maga elé, a semmibe. Leültem egy székre szembe vele, és félhangosan búcsúzkodtam. Tudtam, hogy erre nem lesz már több alkalmam. Együtt megélt, régi kalandokról beszéltem, a gimnáziumi bulikról, barátokról, akik már várják abban a másik világban.  A kövesbérci titkos bandatanyánk említésekor váratlanul rám emelte tekintetét, és alig érthetően motyogta: „vasárnap… a vasárnapig …” Szólni akartam valakinek, hogy megismert, hogy beszél, de mire fordultam volna, már megint csak egy üres tekintet meredt rám.

Szombaton halt meg.

A következő napokban sokszor eszembe jutott, próbáltam magyarázatot találni utolsó szavaira. Végül is arra jutottam, talán addig, vasárnapig akart élni. Valamiért fontos lett volna Neki.

Bojár Cassino: Vasárnapi Jézuska bővebben…

Szolnoki Irma: Életem legtanulságosabb karácsonya

Az ajándékot a Jézuska hozza. Ezt hallottam mindenkitől kisgyermekkoromban. Nem értettem, s egyre csak azt mondogattam a szüleimnek, hogy nem lehet. Hogy vihetné az ajándékot minden kisgyereknek egyszerre, ugyanazon az estén? Nem. Nem lehetséges.

– A Jézuska jó előre odaadja a szülőknek az ajándékokat, és ők teszik Szenteste a karácsonyfa alá. – mondta édesapám, és így már elfogadtam azt a tényt, hogy az ajándékot tényleg a Jézuska hozza.

Mégsem hagyott nyugodni a dolog. Öcsémmel, szót fogadó, jó gyerekek voltunk, de kíváncsiak is, és a mindennapi életünkbe egy kis kópéság is belefért.

– Mi van, ha a Jézuska már elhozta az ajándékokat? – dugtuk össze fejünket az öcsémmel, amikor egy délután egyedül maradtunk otthon. – Akkor itt van valahol? Keressük meg!

Nem is gondoltunk bele, hogy mit teszünk. Feltúrtuk a szekrényeket, kibeleztünk minden fiókot, bebújtunk az ágy alá, még a padláson is kerestük, de nem találtunk semmit.

– Gondolkozzunk, hol lehet – huppant mellém a szőnyegre, csalódottan az öcsém. Sóhajtva bámult a plafon felé, és meglátta a nagy bőröndöt a szekrény tetején. – Ez az! A Jézuska nem bírta el a sok ajándékot, és biztosan a bőröndben hozta. – kiáltotta boldogan. Székre álltunk, belekukucskáltunk és ott volt! Mennyi doboz! Ennyi ajándékot még soha nem kaptunk!

Szolnoki Irma: Életem legtanulságosabb karácsonya bővebben…

Amikor a hóhért akasztják – Éhes felhő a napot könyvbemutató

Fotó: Kovács Ibolya

2017. december 17-én a Könyvmolyképző Kiadó Csillagszóró Könyvkarácsonyán mutatták be első regényemet az Alexandra pódiumon.

Könyvtárosként már sokszor ültem mikrofonnal a kezemben könyvbemutatókon, de azért ez a helyzet mégis más volt. Izgalmas, felemelő és felszabadult. Köszönhető Róbert Kati profizmusának, az est pörgős volt, mindenki hozta a formáját, a közönség nevetett, én meg el tudtam engedni magamat és örülni a sok-sok ismerős arcnak, barátnak.

A regényemről annyit, hogy mindenki szerint gyönyörű lett, jó kézbe venni, lángolnak a színek rajta. Csak remélni tudom, hogy miután mindenki elolvasta elsőszülöttemet, nem fog csalódni, és hasonlóan szépeket fog mondani a belsejéről is, mint írókörös társam, Zsuzsa. 🙂

Azért aki ismer, az tudja, hogy nem egy habos-babos lányregényről van szó. Ami azt illeti, igazából egy olvasónaplónak indult, ahol a kedvenc idézeteimre reflektálva bontakozik ki egy szerelmi háromszög története, egy félelemben telt gyerekkor története, egy önállóvá válás története, egy lázadás története, egy nem mindennapi család története és természetesen vagy húsz étel receptje is.

Tökéletes választás, ha valaki még nem döntötte el, mit szeretne olvasni a karácsonyi szünetben.

Bár némileg mellékesen említem, mert a nagy könyvbemutatót elhomályosította, de nagyon jól sikerült az Érints meg! antológia bemutatója is, melyben egy elég érdekes novellám kapott helyet. Varga Bea úgy fogalmazott, aki átverekedi magát az első bekezdésen, az nem fog csalódni, egy minden ízében kortárs történetet olvashat a vágyról és a hiányról. Szerencsére fel is olvasta a szóbanforgó bekezdést, így aki ott volt, az már túl van a nehezén.

Az est természetesen dedikálással zárult, a könyvjelzőket majdnem elfelejtettem, a végére azok is előkerültek. És persze kaptam ajándékot is, Kittitől, kedvenc borítótervezőmtől egy szerelemvirágos könyvjelzőt, Anditól egy karkötőt, az Irkásaimtól pedig mi mást: egy csomó sört no és egy radirt: Shit happens felirattal, ami remélhetőleg megkönnyíti a következő regényem megírását.

 

Rébb Terézia: Ebsors

Vörös Eszter Anna: Búcsú
Vörös Eszter Anna: Búcsú

Túlságosan is ragaszkodni kezdtél hozzám, pedig én ezt egyáltalán nem akartam. Nekem fogadtál szót egyedül, pedig csak annyit mondtam neked: „gyere be”. Sosem szólítottalak másképp (lehet, hogy ez lett a neved?).

A kényszerű közelségben eltöltött idő nem múlt el nyomtalanul, hatással voltál rám. Már alig érdekelt az elsivatagosodott virágoskert, a sáros teraszajtó, vagy a szétfeszített kerítéslécek. Már képes voltam csirkecsontot gyűjteni neked a munkahelyi ebédlőben és kutyatápot venni az utolsó konyhapénzemen. Egyszer azon kaptam magam, hogy egy termo nadrágból fekvőhelyet varrok neked a kutyaházba.

Mindezt a közös emlékek miatt. Hiszen már benne voltál minden péppé rágott zsebkendőben, széjjeltépett cipőnyelvben, minden besározott öltönyünkben, elhibázott reggelünkben.

A teljes novella elolvasható a Darwin parázik c. Irka antológiában. Megvásárolható a Gödöllői Városi Könyvtár regisztrációján.

Ára: 2 700,-Ft

Eltitkolt hazugságaink – könyvbemutató

A hazugság álvilág-teremtés mások, vagy néha csak önmagunk félrevezetése céljából. Igazából valótlanság, ami az érintetteknek sokszor maga a megélt realitás. A Gödöllői Városi Könyvtárban 2017. december 7-én 18 órától Mersdorf Ilona–Horváth Pál: Erről nem beszéltünk (Kriterion, 2017) című kötetének bemutatójára került sor. Megtelt a rendezvényterem. Fülöp Attiláné könyvtárigazgató köszöntése után Istók Anna rutinos moderátorként rögtön a tartalom és a szerzők elevenjébe vágott kérdéseivel boncolgatta a szerzők hajdani és mai énjében lecsapódó tényeket és érzéseket, ráérezve azok elválaszthatatlanságára.

A könyv Horváth Pál és a szekuritaté viszonyáról szól. Az egyik szerző, ifjabb Horváth Pál több ezer oldalnyi, elérhető titkosszolgálati dokumentumot felhasználva próbálta megérteni apját és sorsát. Mensdorf Ilona az elfogulatlan megfogalmazó szerepére vállalkozott sikerrel. A könyvnek nem a saját korában „legjobban működő intézmény”: a hírhedt román titkosszolgálat a tárgya, bár nélküle nem jöhetett volna létre, hanem az a valóság, amelyben az akkori kor magyar iskolájának, magyar tanára próbált normális életet élni. A szerzők nem etnikai, hanem etikai alapon keresik a magyarázatot arra, miként lett „jelentő” a lakosság harmada. Kifejtették, hogy az elkerülhetetlen ügynökség sem tett mindenkit besúgóvá, sőt a szolgálati emberek sem voltak mind ördögök. Sokan még köztünk élnek. A látszatok és azok értelmezéseinek kibogozása, annak megállapítása, ki volt az igazi áldozat, ki a haszonélvező, ma sem könnyű.

A könyv bizonyítja, hogy Horváth Pál nem volt szekus ügynök. De bemutatja azt is, hogy az értelmezések jó része maga is kreált, még máig hatnak a valamikor kimódolt koncepciók. A szerzők nem látnak semmilyen valódi román-magyar ellentétet az akkor szándékos törvénytelenségek mögött, de a mindenkori politika ellenségkereső viselkedését megpróbálják nyilvánvalóvá tenni. A bemutató vendége H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó igazgatója a mindenkori titkosszolgálatokkal szembeni civil óvatosság ébren tartójának tekinti a megtörténtek rögzítését és elemzését. A rejtett dolgok, igazságok és hazugságok megvilágítása, kiismerése a legjobb védekezés a mindenkor leselkedő, hatalmi túlkapások ellen. Csak tudatosan lehet elérni, hogy gyerekeink színjátszó köreit és tanulását ne háttérintrikák nyomorította, hanem szabadon alkotó tanárok segíthessék. Csak így lehetnek a magánérintkezések félelemmentesen őszinték és nyíltak.

Az eszközök változnak: ma már nem kézzel írnak az ügynökök rágalmazó, vagy félrevezető levelet, hanem programozott robotokkal. Már kifinomultabbak a megfigyelés és lehallgatás eszközei és még jobban képzettek az ügynökök. De bíznunk kell abban, hogy már nem a „titkosszolgálatok” a legjobban működő intézményeink. A könyv románul is meg fog jelenni a kiadónál, ami remélhetőleg segít majd a félreértések kölcsönös megértésben is.

Az esten részt vett Horváth Piroska is, a könyv főszereplőjének, a megvádolt Horváth Pál özvegye, aki maga festette képeivel köszönte meg minden hallgatónak a részvételt.

A rendezvény után a büfében finomak voltak a szendvicsek, pogácsák és teák. Fogytak a hozott Kriterion könyvek. A most bemutatott példányok dedikálva keltek el, de a korábbi hasonló témájúakra is akadt vevő. Sokakban megfogalmazódott, hogy mai világunkban a virtualitás, a csinált valóság és manipuláció egyre nagyobb szerepet játszik A fiatalabbak a kialakult beszélgetésekben rácsodálkoztak a múlt sötét árnyaira. Hogy nekik majd ne utólag kelljen bogarászni az „igazságot”, most kell erről beszélnünk. Erre is biztat ez a könyv.

Most beszélni fognak!

Mersdorf Ilonának, az Irka műhely tagjának, a Gödöllői Irodalmi Díj

kétszeres győztesének 2017. augusztus 15-én mutatták be dokumentumregényét a Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozat keretében. A Kriterion Kiadó gondozásában megjelent: Erről nem beszéltünk című kötet társszerzője ifj. Horváth Pál.

Hogyan kapcsolódik egy család múltfeldolgozása a közösségi múlttal való szembenézéshez? Miről mesélnek a titkosított megfigyelési akták, miként lehetett valakiből célszemély, vagy besúgó, hogyan működött az áldozatgyártás és kik mozgatták a háttérből a szálakat? Miről kellett hallgatni évtizedekig és mi történik akkor, ha egy fiú az édesapja történetét igyekszik most felkutatni?

Ezekre és sok más kérdésre is választ kaptak mindazok, akik ellátogatnak december 7-én a gödöllői könyvtárba és találkoznak a szerzőkkel és a Kiadó vezetőjével.

Figyelem: most beszélni fognak!

Nádašpétër: Hej, halászok!

Vörös Eszter Anna: Szimbiózis
Vörös Eszter Anna: Szimbiózis

Színpadi villámtréfa konferálással

Hajdan valaki – személyét most födje homály – elrikkantotta e jelszót: – Tengerre magyar!  Szerencsére hiába. Hiába, mert volt ugyan egy tengeri kikötőnk, de – mondom – szerencsére az is egy beltengernek szűk öblében.

Miért szerencsére? Gondoljuk csak meg! Amely nemzeteknek voltak nyílt tengeri kikötőik, mire jutottak vele? Kolumbusz után áthajóztak Amerikába, indiánok millióit irtották ki, aranyukat meg – mint olcsó zsákmányt – hazahozták. Tele lettek arannyal. Attól kezdve dolgozni, alkotni már nem lett semmi kedvük, csak hajózni és gyarmatosítani. Meg rabszolgát fogdosni. Mindennek következményét máig nyögik. (Sajnos mi is. Minthogy legutóbb csatlakozni voltunk kénytelenek.)

Hajdan még megúsztuk. Méghozzá folyami édesvízben. Volt bőven. Hal is benne. Úgy tudta a világ, hogy nálunk a tavak, folyók két rész vízből és egy rész halból állanak. Amikor a ránk törő ellenséget régi királyaink már kicsi híján holtra éheztették, mielőtt haza bocsátották volna, bőkezűn megvendégelték. Akkora vizákból készült számukra a halászlé, hogy a kocsi szekérről lelógott a farka! Így jóllakottan, de zsákmány és fegyver nélkül vonulhattak haza.

A teljes novella elolvasható a Darwin parázik c. Irka antológiában. Megvásárolható a Gödöllői Városi Könyvtár regisztrációján.

Ára: 2 700,-Ft

Ujj Béla: Kecskevágás

 

Ujj Béla: Pásztor

 

 

 

 

 

 

 

 

Kecskevágás

(önbeszély)

A férfi nem kedveli sem a mindennapok gépies rohanását, sem az úgynevezett üdülés mesterkéltségét. Mégis úgy döntött, hogy elmegy a hegyekbe egy hétre. Ha idegen helyeken jár, szereti megtapasztalni a helyi életet. Nem akar turista lenni sehol. Valami olyasmit kívánt most is, legalább enni, amit a helyiek szoktak. Így jutott el a gondolatig, hogy kecskehúst szerez. Hogy hozzájusson, ki kellett mennie hegyi pásztorokhoz. A felkeresett szállás egyszerű, de praktikus. Kívül vakolatlan téglafala van és hullámpala teteje. A kéménycső a sparheltből egyenesen töri át a plafont a tetőgerinc fölé kinyúlva. Az építmény dombtetőn áll. Padlószintje kétlépcsőnyivel magasabb a környező köves talajnál. A hegyről a völgybe lefutó vízfolyások elkerülik. A kilátás minden irányban pompás. Az állatokat befogadó pajtára és a mellette lévő színültig telt, hosszú szénatárolóra felülről tekinthet rá az ajtón kilépő. A ház mellett egy öreg, viharvert, félig kiszáradt szilvafa áll. Néhány méterre, még mindig a dombtetőn, egy ól árválkodik, kerített előrésszel. Idő marta deszkából van, törött hullámpala maradékokkal gondosan lefedve. Üres, mert a disznók szanaszét kóborolva legelnek a környéken. Az egyik, jól megtermett koca, éppen előcsörtet a közeli bokros tölgyerdőből. A baromfik a szénakazal körül kapirgálnak. Első látásra túltengnek a jól megtermett kakasok. Lehet, hogy a tyúkok lepihentek már. A gazda testes asszonya beinvitálja az érkezőt a házba. Hellyel kínálja. A fal mellett két ágy. Középen faasztal hokedlikkel. A tűzhely melletti hátsó ablakból látszanak a legelésző lovak, és két szekér is. A dombgerinc óllal átellenes oldalán, a jó húsz méterre lévő fészer dugig van aprított fával. Mellette árnyékszék. A betérő az ajtaján kivágott szív alakon át éppen a pajta mellett befutó, a házhoz vezető kocsiutat látja. A már csípősen hideg őszi idő ellenére, az érkezők láttán tárva az ajtó, mellette két kutya hever összegömbölyödve. Csak a szemükkel követik a vendéget. A gazda még nincs itthon, de hamarosan érkezik majd a nyájjal. A férfi azért jött, hogy levágjanak neki egy kiskecskét, amire gusztusa támadt. Reggel már járt itt, akkor estére ígérték neki a gidaölést. Még csak késő délután van. De a nap már lefelé tart, napok óta most először néz ki az eget eltakaró felhők alól. Narancsos fényű csíkot fest a horizontra. Fénye meg-megcsillan a tetőpala végén kisarjadt, vékony jégcsapokon. A házban hallani a tűz pattogását. Csönd van, alig esik néhány szó az időközben előkerült pálinka mellett. Egy idő múlva kintről kutyaugatás és csilingelés hallatszik. Az ól mögött élénk áramlással ömlik lefelé a meredélyen a nyáj. A pajta alatti völgybe tart. Érkezik a gazda is. Nagydarab, csontos, tagbaszakadt, élénkszemű, ötvenes éveiben jár. Kicsit meglepődik, hogy a reggeli látogató tényleg eljött az állatért. Kezet rázva rögzítik, hogy valóban kell a kecskehús. Ez alatt a birka és kecske sereg, kutyáktól kísérten, elvonult mellettük. A húsvásárló csak akkor nézi meg jobban a nyájat, amikor a gazda elsiet utána. Néhány fekete bárányon akad meg a szeme. Azt hitte nagyobb ritkaság a sötét jószág. A menet végén a kecskék haladnak, ők tűnnek el utoljára a szeme elől. Nem kell sokáig várni. A gazda hamarosan felbukkan az állatokat elnyelő völgykanyarból, egy a vállán átvetett, fehér kecskével. A férfinak a jelenet, háttérben a lemenő nappal, bibliainak tűnik. Az állat szemrevalóan gömbölyű és izgatottan mekeg. Mire előkerül a kés, éppen lemegy a nap. A halál gyorsan és begyakorlottan érkezik meg az elvágott nyakú állathoz. A kifolyatott vért felisszák a közben odagyűlt kutyák és disznók. A gida hamarosan az öreg szilvafa fejmagasságú ágán lóg már. A hátsó lábak inai közé vágott nyílásokba beszúrva bot kerül. A bot közepére tekert láncon akasztja fel a gazda az állatot a már sok hasonlót látott szilvafára. Közben sötét lesz. Világítani kell a nyúzáshoz. Gyakorlott vágások és sallangmentes ujjmozdulatok nyomán a bőr a fejjel együtt lekerül a testről. Majd jól irányzott dobással felrepül egy magasan fekvő faágra. A nem kívánt zsigereket azon melegében felfalják az ebek. A hasznos belsőségek egy időközben előkészített tálba gyűlnek. Utolsó mozzanatként a gazda a gerince mentén, erőteljes rövid mozdulatokkal, kettéhasítja a lekopaszított, kiürített testet. A felfüggesztésre használt hátsó paták levágása után a két fél, vízzel leöblítve, szintén a tálba kerül. Ezzel vége is a kecskevágásnak. Miközben a férfi kiszámolja a fizetséget, nézi a gazda cserzett arcát, amint kezet mos. Arra gondol, hogy tudása már több ezer éves gyakorlat. Elköszönnek, megrázzák egymás kezét. Kicsit még véres a kézfogás. A hús a földúton várakozó kocsi csomagtartójába kerül. A férfi egy pár pillanatig irigyli a pásztort, aztán már csak a gidasültre gondol.

Sütő Fanni: Éden Zoo, az utolsó menedék

Vörös Eszter Anna: Le a nyúlüregbe
Vörös Eszter Anna: Le a nyúlüregbe

Chopin egy nagy sóhaj kíséretében elindult, hogy friss ivóvizet öntsön az itatókba. A nőstény Orosz óriás hisztérikusan vinnyogni kezdett minden alkalommal, amikor közelebb ment hozzá. Pedig már igazán megszokhatta volna. Azt hiszi ez a szerencsétlen, hogy neki könnyebb azért, mert a rács másik oldalán áll? Egyik percben még fiatal kölyökként ugrándozott, játszadozott a végtelen lengyel mezőkön, aztán jött az a nagy fényesség meg az állandó eső. Utána pár napra pedig ez az átváltozás, ébredés, fejlődés. Ez az anomália. Chopin tudta, hogy ami velük történt, az természetellenes.

Bement a raktárba, és kibontott pár olajban tocsogó halkonzervet, majd a kifutók szélén levő fémtálkákba kaparta a tartalmukat. Ezek az ostobák ott a ketrecekben meg gyűlölik őket, nem értik, hogy ők csak meg akarják menteni őket a kihalástól. Persze nem igazán, csak úgy tessék-lássék módon, ahogy ők is csinálták, amikor még náluk volt a gyeplő. Megtették a minimumot, hogy elhallgattassák a lelkiismeretüket. A legrosszabb az, hogy látja a szemükben a hitetlenkedést és a félelmet, még így évek múltán is. És még mindig nem értik meg, hogy az Éden Zoo az ő érdekeiket szolgálja? Pedig értelmes faj voltak egykoron, miért ilyen nehéz a felfogásuk?

A teljes novella elolvasható a Darwin parázik c. Irka antológiában. Megvásárolható a Gödöllői Városi Könyvtár regisztrációján.

Ára: 2 700,-Ft

Az IRKA blogja. Gödöllő és irodalom.