Ujj Béla: Egyperces életképek

Ujj Béla: BüszkeIndiánNyár

 

 

 

 

 

 

 

 

Életképek

Ki vagyok én?

Egyedül megy be a kávézóba. Gyerekei már kirepültek és ő elvált. Rengeteg ideje lett. Korához képest jó karban lévén, talál magának partnert. De most teljes ürességet érez. Mintha mindazok a dolgok, amik eddig kitöltötték, elillantak volna. Minden régi érték fokozatosan eltűnt. Testét – nem sikertelenül, de egyre több munkával –, igyekszik formában tartani. De most valahogy teljesen idegennek érzi. Hirtelen felvillan előtte saját arca, amire reggel a fürdőszobatükörben nem ismert rá. Ablak melletti helyre ül le. Az időből mintegy kiesve, üres tekintettel bámul maga elé. Mikor észreveszi a már jó ideje az asztala mellett szótlanul várakozó pincért, hirtelen azt kérdezi tőle: Tudja, ki vagyok én? A felszolgáló először kérdőn fordul felé, majd egykedvű lassúsággal végignéz rajta. Mikor az arcához ér, szenvtelen hangon megszólal: halvány fogalmam sincs. A nő szenvtelenül mered a semmibe, majd kisvártatva csendesen, mintegy csak magának megjegyzi: a nagyobb baj az, hogy nekem sincs.

Életvezetés tanfolyamismertető

Exkluzív pince a felújított belvárosban. A közönség egy része a padlón ül pokrócokon. Még nincs elég szék, de már beszerzés alatt van. Az elmélyedéshez a guru lekapcsolja a felső világítást. Padlófényekkel zajlik a bevezető meditáció. Akik a mormolás közben érkeznek leghátul telepednek le zajosan. A közönség több mint kilencven százaléka nő. A tanító harmincas farmeros, kockás inges férfi. A meditáció után elkezd beszélni a tanfolyamról. Az érdeklődők sötétben jegyzetelnek. A jelenlévők megtudják, hogy a tanítás képességét előző életből kapta, sugallatként, arra épül rá saját rendszere. A tartalom egyéni, a más tanokkal való szóhasználat-azonosság a megértést szolgálja. A tananyag nem csak elmélet lesz, hanem gyakorlás is. Sőt annak aki igényli, magán problémáit is kezelni fogja majd. Kérdésre kiderül, hogy néhány foglalkozás kihagyása nem végzetes, és az is, hogy fontos a megjelenési pontosság. A guru az érdeklődőtől a kijáratnál energiaöleléssel búcsúzik.

Píszí

„Azért a cigány gyerekek között is vannak helyesek”. Ez a mondat fogalmazódott meg a nőben kutyasétáltatás közben a parkban, amikor szembe jött vele két hatéves forma kölyök, egy tarka kiskutyával. Folyamatosan követte őket tekintetével mióta feltűntek. A következő gondolata már az volt, nem szép dolog, hogy ilyenek jutnak eszébe. Azzal nyugtatta magát, hogy ez csak a fejében jár, nem mondta ki, és nem is írta le. A srácok közben, virgonc korcsukkal ellenkező irányba tartva, már el is tűnt a szeme elől. Mivel nem látott senki mást, levette a pórázt golden retrieveréről és szabadon engedte. Az eb azonnal elrohant felfedezni a szagokat. A nő, ösztönösen megigazítva gondozott szőke haját, boldogan figyelte, amint futkározik. Szerette nézni az állat harmonikus mozgását és arányos testalkatát. Furcsa módon az ötlött fel benne, milyen jól tette, hogy miután előző házikedvencük elpusztult, nem engedett a férjének, amikor az azt javasolta, hogy a kutyamenhelyről hozzanak maguknak új kutyát.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kérjük adja meg a hiányzó számot *