Zötyköl a villamos, a táskád lecsúszik a válladról, a sarka a szorosan melletted álló hátának nyomódik, de most nem érdekel. Fáradt vagy, a főnök ismét visszaélt a hatalmával és megoldhatatlan feladatot bízott rád, egy újabb kudarc, ehhez sem voltál elég. Gépiesen forgatod a gyűrűt az ujjadon, próbálod elterelni a közvetlen figyelmedet arról, amiről nem akarsz tudomást venni. Olyan sok ilyen van, hogy szinte folyamatosan kattogsz rajtuk, intézni valók, sérelmek, megbánások, ritkán és tétován felderengő álmok, amik egy kávékorty erejéig meglebegtetik a reményt a változásra. Csiki Krisztina: Krumplistészta bővebben… →

I. Az írás és az élet dilemmája

Az írás megszállottság. Eluralkodik az ember agyán – míg ír, nem érzékel semmi mást a világból, még saját testének jelzéseit sem fogja. Tehát: az írás árt az egészségnek  és tönkreteszi az életet. Mersdorf Ilona: Az írásról két tételben bővebben… →

Boldogan szaladgált egyik szobából a másikba. Élvezte, hogy járni tud. Mit járni? Suhanni, szökdellni, repülni! Eszébe se jutott óvatosan közlekedni. Az már a múlté! Mintha meg sem történt volna. Oda-odakapta az órára a szemét, tudta, sietnie kell, ha mindennel időben kész akar lenni. Az első szobában az utolsó párna a fotelbe, a fürdőszobában a szekrény mélyéről kibányászott illatosító a WC-be, a konyhában az ünnepi pöttyös szalvéta a tányérok mellé. Víg Dóra: Receptkönyv bővebben… →

Vadvirágkert

(önbeszély)

Erdő mellett jó lakni, pedig sok fát kell hasogatni, ha fával fűt az ember. Manapság a médiában mindenki a természettel való harmonikus együttélésről papol, és közben isteníti az évszázados praxissal tükörsimára gondozott gyepeket. Vidéki házamban, ha nem nyírom a növényzetet, pont olyan lesz, mint a szomszéd erdőben. Mégis, aki benéz megjegyzi, hogy itt nem gondozzák a kertet. Ez nem véletlen, mert én szeretem nézni, mint most is az ablakon át, írás közben, a szabadon burjánzó vadvirágokat. Azért, ahol járok, levágom az aljnövényzetet, mert a bokámra felcsimpaszkodó kullancsokat én sem kedvelem. Mostanában az foglalkoztat, hogyan lehet nem ártva élni a világban. Már túl vagyok a minden áron használni akaráson. Rájöttem, nem tudom mi a haszon, sőt azt sem igazán, mi a jó. Leginkább már afféle hajlok, hogy a jót nem létrehozni, hanem megtalálni kell. Az egyetlen változatlan bennem a meggyőződés, hogy a jelenlét eszköze az alkotás; nem javítgatás a múlton, hanem jövőteremtés.

illusztráció: pixabay.com

Tristan Tzara, a dadaizmus alapítója tanácsait követtük a legutóbbi Irka találkozón:

„Vegyetek újságot. Vegyetek ollót. Válasszatok ki az újságban egy olyan hosszú cikket, amilyen hosszúnak a költeményt szánjátok. Vágjátok ki a cikket. Gondosan vágjátok ki belőle a cikk szavait és az összest tegyétek bele egy zacskóba. Gyengéden rázzátok össze. Egymás után húzzátok ki a szavakat és olyan sorrendbe rakjátok le, amilyenben előjöttek. Lelkiismeretesen másoljátok le őket. A költemény rátok fog hasonlítani. Íme végletesen eredeti és elbűvölő érzékenységű íróvá váltok…” Versek ollóval borítékból á la Irka bővebben… →

holdvilágos szél
hozza felém
a titokban elszívott
cigaretta füstjét

foltos kabátját
teríti rám a
krizantémszagú ősz

gesztenyehajú lány
lépkedek át
csonthideg éveken

mint öreg macska
kazán lángját
tűröm a magány
vasszorítását

A Gödöllői Irodalmi Díj 2018.  3. helyezett verse

illusztráció: Horváth Piroska alkotása és pixabay.com

Váratlanul jött a levél. Segítség kell a háztájiban. Az időjárás hamarosan rosszra fordul, a kukorica nem várhat, kapálni kell. Egy nap alatt kész a munka, ha mindenki jön. Megszokott dolog volt ez nálunk, ha a bajban a család, azonnal indulunk.

– Könnyű cipő, váltás ruha, kapát a nagymamáék adnak. Felesleges dolgot ne hozzatok. – Ennyit mondott anyám, mi pedig nagy buzgósággal raktuk össze öcsémmel a legszükségesebbeket. Lopva dugtuk el a holmijaink közé a kedvenceket. Mágneses sakk készlet a hosszú útra, ez öcsém mániája volt, és az én rögeszmém, a kis Sokol rádió. A fülhallgató és az adapter nem kell hozzá, hiszen a szántóföldön leszünk. Szolnoki Irma: A kis Sokol rádió bővebben… →

akkoriban
szép akartam lenni
nem az a vézna szemüveges
amilyen voltam
aki a Janusz latin óráira
éjszakákat tanultam
vártam értem jön és
csókjával ébreszt
engem a csúnya szemüvegest
aki a nagyszünetben
Portit szívtam
hogy észrevegyenek

tizenhatéves vággyal
sóvárogtam a bolgár
augusztusi nyárban
Guantanaméra
szólt a bárban
kárminvörös szoknyám
hímzett virágai
félénken izzottak
a félhomályban

jöhettél volna hamarabb
ha évekkel korábban
mondod szép vagyok
nem dobom ki
kárminvörös szoknyám
és nem halkítom le a rádiót
ha szól a Guantanaméra

A Gödöllői Irodalmi Díj 2018. 3. helyezett verse

illusztráció: pixabay.com