Ujj Béla: Bekezdések a rendszerváltásomról – 9. Írásmesterségem, 10. Kettős tagság

Almási Lajos alkotása

9. Írásmesterségem. Felmerülhet a kérdés, hogy az íráshoz magához „honnan veszem a kopasz bátorságot”. Azt tudom, legalább magamnak, rögzíteni, hogy az elmúlt tizenöt évben, igaz meglett korban kezdve, megfelelő mennyiségben és időfelhasználással tanulmányoztam és állítottam elő szövegeket ahhoz, hogy legalább annyira „felsőfokú végzettségű szöveggyártónak” nevezhessem magam, mint ahogy egy huszonéves hívja magát bármilyen területen „diplomásnak”. Igaznak tűnik a vélekedés, hogy egy átlagos műveltségű és képességű ember tízezer óra – ezerkétszázötven munkanap –, vagyis öt munkaév alatt bármilyen szükséges emberi feladatra való képességet felsőfokon el tud sajátítani. Nem lesz zseni, csak profi, ami elég akár életcélnak is. Nem tudom, mi az „írástudók felelőssége”, sőt már az is nehezen megfogható, mit jelent és mit nem ma az írástudás. Azzal is tisztában vagyok, hogy ma több az író, mint az olvasó. Mint ahogy azzal is, hogy az olvasók többsége nő, aminek örülök. Egyébként: az író a tejföl köpülésekor, a vaj kiválása után visszamaradó savanyú folyadék. Hommage à EP – hogy még jobban elássam magam egyeseknél.

10. Kettős tagság. A gödöllői pártalakulás egyik sajátossága, hogy voltak olyanok, akik több párt alapításában is szerepet vállaltak. Ezt akkoriban még nem tartottam furcsának. Azt a tényt, hogy lehetőség nyílt a többpártrendszer kialakulására, egyértelműen szabadságom növekedéseként éltem meg. Számos próbálkozás kellhet, hogy megtalálja valaki az igazit. Szomorú tény, hogy a lehetőségek mellett is, mára sokan maradtak- és vannak ma is egyedül. Én magam, aki az akkor uralkodónak nevezett MSZMP tagja voltam, az MDF tagkönyvére is korán szert tettem. Olyan volt a helyzet, hogy még egyik szervezet sem zárta ki a másik tagságát. Kettős tagságom időszakában sokféle hatás ért. Sokakkal találkoztam, akik MDF alapítónak mondták magukat. Tanulságos élményekkel gazdagodtam. Ez vezetett oda, hogy úgy döntöttem, abból a szervezetből lépek ki, amelyik először kifogásolja, hogy a másikban is tag vagyok. Ez az MDF volt, ahol – talán – én voltam az első, aki ellen etikai vizsgálat indult a nyilvánosan vállalt kettős tagság miatt. Így már szabadon, a közben megalakult MSZP-t választottam.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kérjük adja meg a hiányzó számot *