a nevetéseid is napfelkelték voltak
külön-külön
lassan, ömlesztve borítottak el
fényükkel túl örömön…
egyre erősödve és egyre jobban fájt,
ahogy sötéthez szokott szememmel,
megbűvölve imádtalak
ahogy elkaptak a nevetéshullámok
élesen és megállíthatatlanul
aztán ha már nem a pulzáló
fénynyalábodba néztem
szédültem és kékes derengésű volt minden.
A vers megjelent az Olvasók Diadala 2019 honlapon, a Pusztítók csapat könyvhöz készült antológiájában:
https://www.gvkik.hu/olvasokdiadala2019/jenny_han_a_fiuknak_akiket_valaha_szerettem_