Ujj Béla: “A kutya nem étkezési célra háziasított állat.” (mondatértelmezés)

Suhajda Zsuzsa fotója Gödöllői Fotós Kör

Fiaim kicsi korukban meg voltak győződve arról, hogy van úszó hal, és van evéshal. Nem tudták elképzelni, hogy azt az állatot, ami a vízben úszkál, egyszer csak hipp-hopp megesszük. Pedig a háziállatok sorsa az, hogy megegyük őket. Az ember minden állatot megeszik, ami nem mérgező. Az állatok nemesítésének, tenyésztésének fő célja a több tej, tojás, zsír, nagyobb comb, mell, máj. A társállatok a kivételek. De ma is vannak kultúrák, ahol őket is megeszik. Emlékszem az érzésre, amikor a tejelésben csúcstartó tehenet megláttam a mezőgazdasági kiállításon. Négy karólábon satnya test, azon elképzelhetetlen méretű tőgy. Az állat önmaga karikatúrája volt. A lókolbászt nagyon szeretem, és a ló steakje is vetekszik a marháéval. Erre lovaglás közben kevesen gondolnak. Sok évet éltem együtt kutyákkal, gyerekkoromban macskával, később díszhalakkal, díszmadarakkal és teknőssel is. Elgondolkodtató, hogy mégis mind fajra, mind darabra, jóval több háziasított állat ment keresztül a gyomromon, mint a lakásomon.

 

Mersdorf Ilona: Ünnepeink (9)

Nagy Lászlóné fotója, Gödöllői Fotós Kör

 

 

 

 

 

 

Fanni most lesz tíz éves. Egy hónapja nem látta már anyucit. Kedden és szerdán skype-on együtt tanulnak, a többi napon anya a kórházban dolgozik.
Apánál jó. A kertben van hinta, és ugrálóasztal is, amit Fanni a tavalyi születésnapjára kapott. A Cirmi cica is csak az övé. A házba sajnos nem viheti be, de ott a sok plüsi, nekik süt-főz, terít meg ágyaz Fanni. Mióta a kistesója át tud bújni a mászóalagúton, vele is lehet már játszani. Mersdorf Ilona: Ünnepeink (9) bővebben…

Pap-Klára Márta: tűn(őd)és GÖMB-IRKA – egy kiállítás lenyomata

Szentiványi-Székely Enikő: inkognitó

fotó: Rimán Dorottya

Pap-Klára Márta: tűn(őd)és

hova tűnik, ki mindig el
magán magányköpenyt visel
szemek elől rejtőzködő
kavics szíve menekülő
redőny szempilláit zárja
sötétség a jóbarátja
lelkét hogyha kibogoznád
hideg ködöt lehelne rád
segíteni kéz ha nyúlna
küldene a Holdon túlra
maradj mégis szalmaszálnak
kibe lelke ki-be járhat

Elhangzott 2019. dec. 2-án az Artjárás könyvbemutatón

Ujj Béla: „Cselekvési tervet fogadtak el, amit végre is hajtanak.”(mondatértelmezés)

illusztráció: Rimán Dorottya: Mongol varázslat (Gödöllői Fotós Kör)

A szómágia régi emberi rítus. A varázsló – vagy sámán – szertartása szimbolikussá vált, a cselekvés helyét mágikus szavak vették át. Egyes mítoszi hősök énekükkel tudták alakítani környezetüket. A monoteista hit istene a szó erejével: igével teremtette a világot, és bele az embert. Az író szövegből alkot irodalmi valóságot. A cselekvés – a társadalomban különösen – nem szimbolikus rítus, hanem a külvilágban változást előidéző aktus. A társadalmi cselekvés az emberek szükséglet-kielégítésének eszköze és/vagy feltétele, amely érdek és/vagy kényszermotivált, de magába foglalja a másokra hatás, és a másokhoz való igazodás igényét is. Bármely tettekkel kapcsolatos terv alapértelmezésben tartalmazza a végrehajtás igényét. A megvalósítás külön hangsúlyozása elértékteleníti, hitelteleníti az elhatározás komolyságát. Csak a felvállalt, elvégzett, tárgyiasult, mások által anyagi értelemben is megtapasztalható, változtató tettek sora cselekvés, az igehirdetés nem az.

 

Mersdorf Ilona: Színek és tervek (8)

Által Anikó fotója, Gödöllői Fotós Kör

 

 

 

 

 

 

Így kéne élni. A hinta lengésével mérve az időt, figyelve a bougainvillea színeváltozásait. Reggel a fázósan gyűrött szirmok lilásak voltak. Most, hogy átsüt rajtuk a déli nap, pipacsvörösen világítanak. Az alsó néhány virág a levelek árnyékában, korallpiros. Várom, milyenek lesznek majd este, mikor lemegy a nap. Mersdorf Ilona: Színek és tervek (8) bővebben…

Feketéné Bencsik Julianna: Karanténban

Illusztráció: Pixabay

 

 

 

Ülök a számítógép előtt, írni szeretnék. Valami szépet, jót, e nehéz időben: felemelőt. Nem megy! Leblokkoltam. Pedig folytatnom kellene a már elkezdett írásomat, ráadásul most időmilliomos vagyok. Miért nem jön a múzsa, hogy homlokon csókoljon? Csak nézek ki a fejemből. Bekapcsolom a tévét, a vírustájékoztatót, és az írás helyett új szavakat tanulok: kontakt, home office, pandémia, mandiner, genom, stb. Hallom, mennyi a fertőzött, meggyógyult, halott, és hányan vannak karanténban. Lehet, hogy az én múzsám is ott van, esetleg már a lélegeztető gépen? Tűnődöm. Talán veszélyeztetett korú, netán krónikus betegsége is van? És egyáltalán van esélye, hogy meggyógyuljon? Feketéné Bencsik Julianna: Karanténban bővebben…

Bojár Cassino: A Châteauroux-i eset (Alex történetei)

 

 

 

 

 

 

 

Ötvenhat novemberi világgá menetelem történetét már ismerhetitek, hanem a folytatással adósotok vagyok.

Néhány hetes bécsi tartózkodás után a francia követségen sikerült elhitetnem, hogy életem egyetlen vágya építészmérnöknek lenni – ami igaz –, és ehhez éppen a Sorbonne-on akarnék diplomát szerezni – ami lehetőség. Bojár Cassino: A Châteauroux-i eset (Alex történetei) bővebben…

Ujj Béla: „Minden szabadidőmet a családommal töltöm.” (mondatértelmezés)

Nincs olyan fontosember-interjú, amelyben a megkérdezett el ne mondaná, mennyire lényeges számára, hogy együtt legyen a családjával. Ez a kijelentés többnyire akkor hangzik el, mikor már kiderült, hogy a sikere odaadó, komoly munka eredménye, ami minden idejét lefoglalja. Többnyire az is kiderül, hogy a szükséges jelentős, olykor erőfeletti erőfeszítések miatt alig marad ideje másra. Esetenként arról is szó esik, hogy egyáltalán nem marad szabadideje. Ilyenkor a nyilatkozó már olyan hősként tűnik fel, aki feláldozza magát a munka oltárán. Ekkor logikusnak tűnik a következtetés, hogy nem jut ideje szeretteire sem. Érdemes belegondolkodni abba is, mit jelent az, hogy szabadidő. Mitől, milyen kényszertől, rabságtól szabad? Csak nem a munkának nevezett tevékenységtől? Az is megfontolandó, hogy a családdal milyen időt töltünk. Szabadot? Hogyan nevezhető legfontosabb társadalmi alapegységnek egy olyan közösség, amire csak akkor jut idő, ha marad szabad? És egyáltalán, kategorizálható-e a valódi jelenlét ideje?

illusztráci: Pixabay

Mersdorf Ilona: Mi mennyi (7)

 

Illlusztráció: Pixabay

 

 

 

 

 

Távol? Közel?

Három szemüvegem van. Egy közellátó, egy távollátó és egy olvasó.
Főzéshez a közellátó a legjobb, nem szeletelem bele az ételbe az ujjamat.
Evéshez is, látom, mi van a tányéromon.
Kapáláshoz, metszéshez is az a legbiztonságosabb.
A laptop képernyőjén csak akkor nem folynak össze a betűk, ha azt használom.
Mindenhez, ami karnyújtásnyi távolságra van tőlem, a közellátó szemüvegem kell.
Az olvasószemüveg, az a kedvenc könyvemmel együtt hever – helyettem – a hintaágyon, a kertben.
A távollátót, azt napok óta nem keresem. Minek. Nincsenek előttem távlatok. Mersdorf Ilona: Mi mennyi (7) bővebben…

Csudapest világvége – interjú Sütő Fannival, a könyv szerzőjével

Évekkel ezelőtt ismertünk meg a Gödöllői Irodalmi Díj kapcsán, ahol több alkalommal is értél el helyezést verssel, novellával. Az Irka munkájában is részt vettél/veszel, igaz már inkább csak online módon, hiszen Párizsba költöztél. Írásaidban mindig is vonzódtál a fantasztikumhoz, sajátos sütőfannis stílusod van, most megjelenő kötetedben, a Csudapest Világvégében is ennek a szenvedélyednek hódoltál. Hogyan jött az ötlet, hogy kötetbe rendezd ezeket az írásokat és milyen tematika mentén alakulnak a fejezetek?

Már tavaly összeraktam a kötetet, csak különböző okok miatt késett a megjelenése. A kijárási korlátozás bevezetésével aztán úgy döntöttünk, eljött az idő. Szerencsém volt egyébként, mert még viszonylag az elejét csíptem el az ingyentartalom-dömpingnek, így talán több figyelmet kaptam, mint az ezután megjelent művek. Csudapest világvége – interjú Sütő Fannival, a könyv szerzőjével bővebben…

Az IRKA blogja. Gödöllő és irodalom.