Hirtelen öregszem, mint az állat,
amely végét érezve,
elválik a többitől.
Úgy vonultam én is
e bánatból szőtt magányba.
A festék barnája megkopott,
fekete helyett őszbe öltözöm.
Hogy sirassam el azt, aki csak bennem élt?
(2022 IRKA tábori feladat: Írj egy gyász-vagy veszteségverset, amit Peer Krisztián „42” kötete inspirált)
Tényleg nem viccelünk, jövőre a tizedik lesz, és mivel már pár éve csak egynapos Irka tábort tudtunk szervezni, biztosra ígérjük, hogy 2023-ban legalább 2, de inkább 3 napos jubileumi eseményre készüljetek!
Na de előtte még ejtsünk szót az ideiről is, melyet hosszas vívódás után, hétköznap tartottunk Béla hangulatos kertjében, és nem is tudott mindenki eljönni, úgyhogy elsősorban nekik küldjük az élménybeszámolót, aztán majd folyamatosan érkeznek a blogra a tábori írások is.
Egyszóval, a szokásos Well, come! Drink! programpont teljesítése után Béla betartotta a hívogatóban írtakat: hűvös árnyék várt bennünket a diófa alatti nyárikonyha előtetője alatt, és a rotyogó 16+-os zöldségleves. (A 16+ itt nem korhatárt jelent, hanem a levesben fövő zöldségek számát).
Ezután némileg késve kezdődött a szakmai program Bettivel és Peer Krisztiánnal. Főként a 42 című kötettel foglalkoztunk, melynek lapjait – kicsit közhelyesen, állapítottuk meg közösen – fel kell szakítani, akárcsak a régi sebeket. A bevallottan alkoholista Peer munkássága némileg megosztó volt, akárcsak néhány verse. A feladat ez volt: írjunk egy erős hangú alanyi lírai verset. Mielőtt elvonultunk volna az udvar szegleteibe alkotni, parázs vita alakult ki arról, vajon a mai (vagy mindenkori?) lírában miért a letaglózóan sötét hang a domináns, igényli-e, elviseli-e ezt az olvasó. Divat-e ez vagy belső késztetés? A felolvasott saját szövegek aztán meg is válaszolták a függőben maradt kérdést: megírni való traumája mindenkinek akadt.
Ennyi (Mersdorf Ilona)
Ne legyen muszáj emlékezni –
akkor inkább a semmi.
Búcsúznak, visszasírom –
ragozom a halált, de hiába,
nem lehet egyes szám
második személybe tenni.
(A többi szöveget később közöljük a blogon!)
A ránk telepedett szomorúságot egy játékos feladattal oldottuk fel: halandzsa szöveget kellett írni öt megadott szó felhasználásával: csuszbogó, franyúdli, musványlik, szelehalló, kákapors. Már a szavakat leírni is kihívás és élvezet volt, a színes megoldásokon aztán nagyokat nevettünk. Hogy mi mindent bele lehet néhány szóba vetíteni?! Igazából ezek a szövegek mind remekművek lettek, ezért ezek közlése egyesével várható a blogon a nyár folyamán! Addig is lehet gondolkozni, kinek mit jelentenek ezek a szavak 😊
Harmadik témánkról Béla beszélt. Friss könyvélményét, Nádas Péter Rémtörténetét boncolgatta, közben kifejtve, hogy ez az igazi próza: nem kell a történet, a mozaikszerű jelenetekből, párbeszédekből, a szereplők egymáshoz való viszonyából összeáll egy sajátos világ. Ezen természetesen megint hosszasan elvitatkoztunk, de mindig akadt köztünk time-keeper, (köszi Szandra!) aki visszaterelt bennünket a feladatainkhoz.
Ezen a ponton már néhányan passzoltunk, mert a hőség, az elfogyasztott ételek, és nem utolsó sorban a román konyakok beható ismertetése (Béla ebben is szakértőnek bizonyult) némileg lefárasztotta az agyunkat. Így néhányan csak házi feladat keretében vállaltuk a feladatmegoldást, bár Béla nagylelkűen két lehetőséget is felajánlott: találjunk ki egy történetet a komódon kiállított installációról (háttérben zöld tájkép, előtte két „szobor”: egy falloszánál alig nagyobb hímnemű lény és egy magát kellető nő), vagy írjunk le egy hétköznapi párbeszédet – akár a jelenlevőkről –, és a szereplők mögöttes belső monológjait. Bettina frappáns megoldásán könnyesre kacagtuk magunkat.
Akasztják a hóhért (Szabados Bettina)
A levegő megült a műanyag tető alatt, kövér legyek kergetőztek. Röptüket néha egy-egy hessentő mozdulat zavarta csak meg. Nádas ismertetője egyre bonyolódott:
„Hiába a szex, a gyilkosság és még Kierkegaard is, ezeket nem lehet feltüzelni!” – dohogott magában Béla. – „Hogyan lehetne elérni a metafizikait, átadni ezt az abszolút élvezetet, amit Nádas olvasása okozott?”
Béla elbizonytalanodott, tekintete segélykérőn kereste Panniét.
„Talán, ha alternatívaként felajánlom egy fallosz műleírását, megmenthetem a helyzetet!” – villant fel agyában a gondolat.
Negyedik, egyben utolsó témánkról, Krusovszky Dénes költészetéről Panni beszélt. (A szerzővel személyesen is megismerkedhettünk az elmúlt évben a gödöllői könyvtárban). A feladat ismét választható volt, a felolvasott versekhez kapcsolódott. Mi kit vinnénk magunkkal Noé bárkáján? Folytassuk Krusovszky felsorolását a Te partod felé című vers alapján. Vagy írjunk verset a Beszédzavarról, a kommunikáció ellehetetlenüléséről, Krusovszky kedvenc verstémájáról.
A hidak középen nem találkoznak (Karsai Gizella) Már nem beszélek. Némán tátog a szám. Hanghullámoktól lobog, csapkod a hajam, indulatoktól rongyos, szakadt a lelkem. Már nem beszélek. Szavaim kifordított szennyes ruhák. Hazugság áradat mossa el, amit igaznak éltem meg. Már nem beszélek. Értelmetlen zagyvasággá ütik-verik tiszta, egyenes gondolataimat, lopott, hatásvadász, silány szónoklatok. Már nem beszélek. Kérdésre választ úgysem kapok. Tőlem nem kérdez senki sem. Nem a szavaim fontosak. Nem is én. Már nem beszélek. De némán ordítanak mozdulataim, üvöltenek és dübörögve robbannak sejtjeim, hömpölyögnek a hídon át, feléd… …s te észre sem veszed.
A felolvasott alkotások utáni szomorkás-töprengő hangulatnak az vetett véget, hogy játszani kezdtünk. Sajnos a felhalmozott játékok közül csak egy került sorra, mert kilenc óra volt már, többen távoztak is, köztük Hadnagy, a kutya, aki addig mindent értő szemekkel ült közöttünk. Az Imagine társasjáték, aminek rejtelmeibe Eszter vezetett be bennünket, ráébresztett, hogy maradt bennünk még kreativitás a hosszú forró nap után is és az utolsó musványló franyudlik kitartottak egészen fél 11-ig.
Azt hiszem, mindannyiunk nevében mondhatjuk, hogy egy igazán jól sikerült tábort zártunk idén is, és jövőre most már ha törik, ha szelehallik, 3 napos lesz!
Istók Panni és Mersdorf Ilona
(mondatértelmezés)
A mai hazai politika valódi célja a tőkeként működni képes tulajdon megszerzése. De a hatalom szinte mindent elkövet, hogy ezt a legfontosabb törekvést elmaszkírozza. Egy “piacgazdaságban” személyesen befektetett erőfeszítés és idő nélküli jövedelmet csak az realizálhat, akinek tőkéje van. Ha valaki nem örököl tőkét, azt “munkavállalóként” nem képes felhalmozni, úgy hogy versenyképes legyen a már létező jogi személyiségű vállalatokkal. Itt és ma a cégek tulajdonjogának nem piaci eszközökkel történő megszerzésének lehetséges eszköze az államhatalom. Bár a modern állam funkciója az állampolgárok szolgálata, a társadalom és a gazdaság működésének harmonizálásával alkalmas eszköz a tőkeszerzésre is. Ez azért van így, mert a szabadpiac csak elméleti fikció, amit az állam “erőszakkal” befolyásol. Hogy az állam tőkeszerzésre alkalmas eszközzé váljon, fontos visszaszorítani újraelosztó jellegét. Ennek módja, hogy a jövedelem döntő forrásává a “munkát” kell tenni. A tőke is az marad, de ez utóbbi rejtetten, a háttérben érvényesül. A munka dicsőítése a tőkéhez jutottak legfőbb manipulációs eszköze.
Mindig előítélettel veszem kézbe azokat a könyveket, melyeket túl nagy hájpolás övez, melyet ebben az esetben Péterfy Gergely indított, akinek tanítványa, mentoráltja a szerző. Megfigyelhető ugyanis, hogy a népszerűnek kikiáltott könyvekről még a negatív olvasói kritikák is finoman vannak csomagolva, hiszen ki merne az árral szemben úszni? Havas Juli esetében viszont szerencsére nem kellett értetlen arccal félredobnom a kötetet a huszadik oldal után, hanem lendületesen és élvezettel olvastam végig, ami nálam elég ritka. Persze azért akadtak kifogásaim is, de kezdjük előbb a pozitívumokkal.
Ott van először is a cím, amit rögtön a regény elején megértünk, és végig a regény folyamán szembesülünk a motívummal: amiről nem tudok, az nincs is. Elég csak behunynom a szemem és volt, nincs covid, nárcisztikus szerető, mellékvágányon vesztegelő élet. Nagyszerűen kitalált premissza, melyet több rétegben is kifejt a szerző, ezáltal valódi mélységet adva a történetnek.
A regény másik hatalmas pozitívuma a karakterek. Hihetetlenül jól eltalált, és pár skiccel felvázolt mellékszereplők, a láncdohányos kikeresztelkedett nagyi a különböző nációjú szeretőivel, a szintén kissé narcisztikus és ostoba epizódszereplő Soma és jajdepicsa felesége, a vöröshajú laza srác, az indiai matekzseni tanár, stb. Kissé olyan érzésem volt, hogy ha egy hajszállal jobban megnyomta volna a billentyűzetet a szerző, akkor közhelyes karakterek lennének, de még éppen innen vannak a vonalon, finom egyensúllyal találta el Havas Juli az arányokat.
És akkor jöjjenek a negatívumok, az egyik a szerkesztői hanyagság, rengeteg elírás, hiba maradt a szövegben, egyszerűen szégyen, hogy ilyet egy nívós kiadó megengedhet magának, tiszteletlenség a szerzővel szemben. A másik a nézőpont koncepcionális váltogatása E/1 és E/3 között. Az első ötven oldalnál azt hittem, ez is szimplán szerkesztői hiba, nem vette észre a lektor és benne maradt. Jó sokáig tartott, míg megértettem, hogy itt tudatos dologról van szó, a szerző megpróbálta a kórházzal kapcsolatos részeket eltávolítani magától, és ezért kerültek azok E/3-ba. Ezzel csak két baj van: egyrészt néha teljesen esetlegesnek éreztem, mit tart a szerző orvosos és mit személyes résznek, néha kórházban játszódó jelenet is E/1-ben maradt, sőt, volt, hogy fejezeten, szinte mondaton belül váltott át, szóval abszolút nem éreztem jogosnak. A másik, hogy mivel közeli E/3-ba kerültek át, gyakorlatilag semmi különbséget nem tapasztal az olvasó. A közeli E/3 sajátossága ugyanis, hogy majdnem ugyanúgy viselkedik, mint az E/1, éppolyan közel lehet kerülni a karakterhez ebben a nézőpontban, éppúgy halljuk a belső monológokat, érezzük, amit ő. Ha már váltás, akkor lehetett volna dramatikus E/3, vagy mindentudó. Persze az író számára könnyebbség lehetett az orvosi részeket így írni, de az olvasó számára ez nagyjából tök mindegy, egyszerűen csak egy zavaró tényező maradt, hogy hol E/3, hol E/1-ben van a szöveg.
Mindezekkel együtt egy nagyon jó stílusban megírt könyvről van szó, enyhén gunyoros, letisztult hang, mindenféle pózok és melodráma nélkül, ami nem mellesleg hiteles korrajz a covid alatti életünkről, a napról-napra történő, észnélküli változtatásokról és rendeletekről, a tapsikoló otthonmaradókról és a frontvonalban küzdő egészségügyről. Olvassátok el Ti is!
Olyan világban élünk, ahol harc folyik annak meghatározására, mikortól kezdődik az élet. A lehetséges origin egyre közelebb került a biológiai fogamzáshoz. Egy túlnépesedett világban az abortuszellenesek elvi alapon növelnék a megtermékenyítés hatékonyságát. Hasznosuljon mindenki kilőtt sperma, virágozzék minden eltalált pete. A való világban a helyzet ezzel szemben az, hogy aki megteheti, már most kiszervezi magától az anyaságot, mással hordatja ki gyermekét. Már a műméh sem fantazmagória. Egy öregedni képtelen, de technológiában lehetetlent nem ismerő világban a fiatal, szülőképes gazdag nők és a nemzőképes gazdag férfiak teljesen uralni tudják reprodukciójukat. A nem kívánt magzat megszülése csak azoknak lesz életre szóló teher, akik nem engedhetik meg maguknak nemzésük folyamatának felügyeletét. Az abszolutizált magzatvédelemmel a szabadon megélhető szexualitás, mint a szaporodást örömforrássá tévő ösztöncselekvés, kizárólag azok privilégiumává fog válni, akik számára elérhető szaporodásuk totális irányíthatósága. Nincs megállás, ha a megtermékenyített petesejt mindenáron védendő lesz, az abortuszellenesek szabályozni akarják majd a szexuális életet is.
És végre! Idén megjelenik harmadik regényem, úgyhogy ha van kedvetek, segítsetek nekem, hogy ismét olyan szuper borítója legyen, mint az előzőknek!
Egy kis segítség a tervezéshez:
SZERZŐ, CÍM: Istók Anna: Elejétől a végéig – da capo al fine
RÖVID TÖRTÉNET spoiler nélkül, amolyan fülszöveg féle:
Lilla és Eszter két ellentétes személyiség, a gimnáziumi évek alatt barátkoznak össze. Egyikük sorsa sem könnyű, mindkettejük életét meghatározza egy bántalmazó kapcsolat, vagy család, a barátságuk jelenti számukra a menekülést. Mindaddig, míg mind a ketten egyszerre bele nem szeretnek Olivérbe, a nehéz sorsú zenészbe. Innentől árulások, titkok övezik hármuk kapcsolatát, melynek végkifejlete csak tragédia lehet.
Évek múltán Eszter lesz az, aki felvállalja, hogy végigmegy még egyszer azon az úton, amit közösen tettek meg, hátha meg lehet még egymásnak bocsátani és újrakezdeni. A dolog azonban nem talál viszonzásra, Lilla hallgat, Olivér pedig halott. Az egyetlen, ami az igazsághoz elvezet, ha Lilla és Eszter mindketten hazamennek és végiglépkednek az ismerős utakon, minden akkordon, minden utcán, minden apró kis kövön. Ahogy a zenében is felcsendül újra meg újra a refrén, ahogy a darab végére érve, az elejétől meg kell ismételni a végéig a zeneművet (da capo al fine), úgy kell az olvasónak is újra meg újra végigmennie a történteken, hogy meglássa az igazságot. A másik ember igazságát, mely mindegyik szereplő nézőpontjában másként hangzik.
Vajon milyen új titkokra, árulásokra derül fény az utazás alatt?
Hogyan lesznek az árulókból elárultak, és vajon meg lehet-e állítani a (tragédiák sorát) zenét, és befejezni a végénél a (történetét) dalt, vagy az egész folytatódni fog, ismétlődni újra és újra?
ÉRINTETT TÉMÁK:
családon belüli erőszak
bántalmazó kapcsolat
barátság
szerelmi háromszög
árulás, megbocsátás
hazatérés, szembenézés az igazsággal
FONTOS SZIMBÓLUMOK a regényben:
– a zene, és azon belül is az ismétlődés (pl. refrén, vagy a da capo al fine)
– az idő és a dolgok végtelensége, ismétlődése, pl. Möbiusz-szalag
– az utazás, pontosabban a hazatérés, mely egyszerre belső és fizikai utazást is jelent.
HELYSZÍN:
A történet Magyarországon játszódik a jelenben, a helyszínnek nincs konkrét jelentősége, csak magának az utazásnak
SZEREPLŐK KÜLSEJE:
Lilla: szőke, dekoratív, impulzív, nagyon csinos nő
Eszter: sötét göndör hajú, légies nő, művészlélek
Olivér: nagyon magas, inkább érdekes, mint szép arcú férfi, zenész
A regény több főszereplős, összességében egyikük sem hangsúlyos, hármójuk kapcsolata a fontos, tehát ha megjelennek a borítón, akkor egyszerre mind legyen ott. A könyvben egyébként még számos mellékszereplő felbukkan, akiknek a személyes sorsa szintén hangsúlyos.
A regény a Könyvmolyképző Kiadó Arany Pöttyös sorozatában jelenik meg.
Egy pályázó több tervet is beadhat, de fontos, hogy ezek valóban különbözzenek egymástól, szóval ha egy képhez többféle betűtípussal terveztek borítót, küldjétek azt, ami nektek a legjobban tetszik.
A NYEREMÉNY:
Idén is választani fogok a pályázati tervek közül több olyat, amit Katona Ildikó kiadóvezető figyelmébe ajánlok, és egyet, ami számomra a legkifejezőbb. Ennek készítője dedikált példányt kap tőlem a könyvből.
A végleges borítóról minden esetben a Könyvmolyképző Kiadó vezetője dönt.
Kérlek, nagyon figyeljetek arra, hogy jogtiszta fotót használjatok. Vagy saját munkával dolgozzatok, vagy a következő két oldal valamelyikén nézelődjetek: https://www.dreamstime.com/
HATÁRIDŐ ÉS LEADÁS:
– a tervek leadási határideje 2022. augusztus 21. (vasárnap) éjfél
– a leadás módja: küldd el a képet üzenetben a Facebook oldalamra!
Jó munkát!
Vannak olyanok, akiknek az a fixa ideájuk, hogy nekik dolguk van. A keresztény tanítás szerint az ember dolga az, hogy “képmási létében” kiteljesedve a teremtés őrzője legyen. Ez a “teremtésvédelem” elfogadható, mert a nélkülözhetetlen fenntarthatóságot célozza. Az embernek nincs eleve elrendeltetett “dolga”. Sokak tévedése, hogy azt gondolják magukról, hogy nélkülük nem forogna a föld. Az igazsághoz vezető megigazulás és a békesség magasztos célok. A hit, az üdvösségkeresés, a lélek létének elfogadása lehetőség azoknak is, akik nem hisznek felsőbbrendű erőkben. A csillag nem pontosan szépen, hanem a gravitáció és egyéb természeti törvények szerint megy az égen. Nem “dolgozik”, hanem egyszerűen csak van, és nem “képzel” magának semmilyen magasztos “dolgot”. A bibliában áll: „csatoljátok derekatokra az igazság övét, öltsétek magatokra a megigazulás páncélját, sarunak meg a készséget viseljétek a békesség evangéliumának hirdetésére. Mindehhez fogjátok a hit pajzsát, ezzel elháríthatjátok a gonosz minden tüzes nyilát. Tegyétek fel az üdvösség sisakját, és ragadjátok meg a Lélek kardját, vagyis az Isten szavát”. Ez a felvérteződés sem kötelesség, de az öncélú, felesleges “csinálásnál” mindenképpen üdvözítőbb életpraxis.
illusztráció: pixabay.com
Kreatív kamasztábort szerveztünk fiataljainknak június 23-25 között. A tábor során előkerültek a könyvek, a rendhagyó irodalmi szerelmek, számos kreatív írásgyakorlat és vendég is várta a diákíró és olvasókörös fiataljainkat, akikhez néhány új tag is csatlakozott. A tábor kreatív része kiegészült egy kis környezetvédelmi programmal is.
A kreatív írást elsősorban a tudatfolyam technika megismertetésére alapoztam, mivel egész tanévben a prózaírás szabályait nyűttük a táborozók egy részével, úgy gondoltam, itt az ideje egy kis szárnyalásnak. Először irányítottan dolgoztak, mindenkinek hoznia kellett egy személyes tárgyat, és a feladat a tárgy leírásával indult. Majd 5 percenként szóltam, és kértem, mi 
jusson eszükbe írás közben a tárgyról, így jutottunk el egy emberhez, egy emlékhez, egy helyhez, majd egy újabb tárgyhoz. Bensőséges alkotások születtek, volt, aki egészen mélyre ásott önmagában, volt aki humorral oldotta meg, csak ámultunk a sok jó szövegen.
Második nap Totth Benedek, a Holtverseny szerzője volt a vendégünk, akinek egy nehéz feladattal készültünk, a diákok egy mai szlengkvízt készítettek neki, amit elismerésre méltón oldott meg, nem jelentett gondot neki sem a crush, sem a flex, sem a laterális, talán a shippelés okozott némi fejtörést. Utána egy jót beszélgettünk a regényéről és a regényírás 
titkairól is, megtudtuk, hogy a szabályok csak gúzsba kötik az embert, és ő például a kreatív regényírásban hisz, nem tervez meg előre semmit. (Még jó, hogy a tudatfolyam technikát választottam a diákoknak a táborra.) A végén ünnepélyesen olvasónkká avattuk Benedeket, és még egy kreatív feladattal is ellátta a csapatot: írj egy rövid szöveget, aminek az a vége, hogy “A kulcsot pedig a folyóba dobta.”
Fischer Panni már át is küldte az ő megoldását, szeretettel küldjük Benedeknek:
A lányt érdekelte, a fiút nem. A lány szerelmes volt, a fiú nem. A fiú él még, a lány… Mikor a lány lenézett, végiggondolta, mit veszített. Őt. Mindent. Nem volt semmije, miért akart volna maradni? A titkait, bánatát egy ládába sűrítette, a ládát pedig életével zárta le. Milyen egyszerű volt így. Csak egy mozdulat, és nem kell többé őriznie a ládát. Csak egy apró mozdulat és a láda örökké zárva marad. Elhatározta magát, nem akart tovább várni. A kulcsot pedig a folyóba dobta. (Fischer Panni)
Az est folyamán még számos program várta a kamaszainkat, még egy beszélgetés egy fiatal íróval, (Könyves Karolina), majd gyilkosoztunk, társasoztunk, volt gótikus kvíz fantasztikus nyereményekkel, végül mozizás. Nagyjából hajnal háromig bírták energiával, majd aludni tértek a könyvtárnyi könyv között, hogy másnap délután, a Múzeumok éjszakáján folytassák a tábort.
Az utolsó nap a Vászonzsákoslánnyal indult, majd jött a könyvtári szabadulószoba és végül a kreatív írás. Mivel Totth Benedek regénye kapcsán előkerült a bántalmazás, mint fontos regénytéma, ezért szerettem volna, ha egy kicsit foglalkozunk az írásgyakorlatokban is ezzel. A komoly témát humorral oldottam fel, rengeteget nevettünk, és ez volt az a pont, amikor a polgármesteri különítmény is ránk talált 🙂
Az utolsó kreatív feladat Marcel Proust és madeleine süteményének ismertetésével indult. Minden fiatal feltankolt a büfében, és beleszagolt az előtte heverő limonádéba, kávéba, muffinba, és gondolkodás nélkül írta, ami az eszébe jutott, és ahogy azt az igazi tudatfolyam-technika megköveteli. Hogy mennyire tetszett ez a gyerekeknek? Kivétel nélkül mindenki remekművet alkotott, nagyon büszke vagyok rájuk. Sajnos eddig csak Király Dorottya küldte el a szövegét, de ígérem, amint megkapom a többit, máris töltöm fel a blogba.
A végén egy kis társasozással zártuk a vidám 3 napot. Jövőre ismét kamasztábor, de addig is szeptembertől folytatjuk a kreatív írást!
Kevés többjelentésű és nehezebben értelmezhető fogalom van, mint a rend. A legáltalánosabb jelentése a dolgok valamiféle szándék alapján kialakított elrendezése, például azért, hogy a nem kívánatos helyzeteket és a kockázatokat meg lehessen előzni. A kialakult szokások a mindennapok valamiféle elképzelt rend szerinti működtetéseként is értelmezhetők. Gyakran társul a rendhez a gondolkodásban valamiféle célszerűség és hatékonyság, ami egyúttal jelzi a rend akaratfüggőségét is hiszen célszerűség és hatékonyság nem egyetemes, objektív, hanem szubjektív fogalmak. Belátható, hogy az emberek társadalmi együttélésének feltétele az egymás iránti empátia. Ezzel az egyének megértik és tudomásul veszik, hogy mások nem ők. A szeretet ennek az elfogadásnak ajánlott, lehetséges módja. Joggal merül fel a kérdés: milyen a szeretet rendje? Megvalósítható-e egyáltalán a való világban? A megoldásként hirdetett “szeretet” érdek nélküli, nem célvezérelt, és nem ismeri a hatékonyságot. Mint emberek közötti viszony nem nélkülözheti a beleérzést a többiek helyzetébe. A szeretet rendje mindenképpen dinamikus, folyamatos egymás és a természet iránti figyelmen alapul, és nincsenek az egyének által nem befolyásolható életidegen “elvi” alapjai.
illusztráció: pixabay.com
illusztráció: a szerző fotója
