December 20-án, a könyvtár rendezvénytermében az IRKA kilencedik könyvének bemutatójára gyűltünk össze nagy-nagy lelkesedéssel és megelégedéssel, hogy az idén is sikerült új kötetet létrehoznunk.
Az adventi hangulatot fokozta Karsai Gizella pszichedelikus zenéje, melyet egy különleges, handpan elnevezésű hangszeren adott elő. A handpan egy acélból készült ütőhangszobor. Ámulva hallgattam Gizi varázslatos dallamait, és az egyre kellemesebb meditatív állapotban szinte már el is felejtettem hol vagyok, amikor Istók Anna, az IRKA vezetője köszöntötte a közönséget. Heltai Zsófia moderátor egy szomorú eseménnyel kezdte a beszélgetést. Miért ajánlottuk a kötetet a nemrég, tragikus hirtelenséggel elhunyt kabai lóránt költő emlékének?
Lóri, 2013-tól öt évig volt az IRKA mentora. Kurzusaival, a nyári táborainkkal és egyéb rendezvényekkel felejthetetlen pillanatokat éltünk át vele, aki szerteágazó tárgyi tudásával, fanyar humorával és kitűnő pedagógiai érzékkel egyengette írói, költői ambícióinkat. Én konkrétan neki köszönhetem, hogy verseket írok. Az előszóban igyekeztünk méltóképpen megemlékezni a lórival eltöltött pillanatokról, versben, levélben, vagy csak szavakban.
Zsófi témaválasztás kérdésére Mersdorf Ilona elmesélte, hogy most az előző kötetekhez képest könnyedén megegyeztünk a csodában, ami nagyon szerteágazó, bármit jelenthet. Lehetőséget kaptak a hétköznapi dolgok és egyéb írások is. Az írókör költőitől pedig a semmi minden lírai fejezetben olvashatunk. Panni szerint ez utóbbi lett most hangsúlyosabb. Teljesen véletlenül a versek ívet alkotnak, a megszületéstől, gyermekkoron, kamasz-szerelmen, felnőttkoron át az elmúlásig. Szinvai Dániel grafikus, a kötet illusztrátora nagyon személyesnek érezte a műveket, érdekes, hogy zömében E/1-ben íródtak, emiatt választott hozzájuk portrékat. A borítón szereplő gyufaskatulya a kötet méretére is utal, kicsi, de annál csodásabb.
A kvízhez mobiltelefon applikáció kellett, így csatlakozni a mai világban már gyerekjáték. A közönség többségének sikerült is. Sose gondoltam volna, hogy egyszer én leszek az egyik helyes válasz, miszerint nekem van a legtöbb művem a kötetben.
A fogadás csemegéivel mint már eddig is, most is kitettünk magunkért. Rengeteg zakuszkás és májas szendvics, krumplis pampuska, pisztáciás süti, a tipikus Bordeaux-i canelé és egyebek kínálták magukat kóstolásra.
Az estet a Könyvtári Angyalok kórusának karácsonyi koncertje zárta, megkoronázva az adventi hangulatot a kivilágított, kályhákkal fűtött udvarban. Még sok ilyen kellemes hangulatú könyvbemutatót kívánok magunknak! Jövőre veletek ugyanitt!
A Gödöllői Városi Könyvtár és az Irka szeretettel vár minden kedves érdeklődőt az év utolsó programjára!
A gödöllői írókör tagjai egy gyönyörű kötetet állítottak össze Szinvai Dániel illusztrátor segítségével. A könyv bemutatójára egy hangulatos ünnepségen kerül sor, mely egyben a gödöllői városi könyvtár utolsó idei programja is. 2022. december 20-án, kedd délután érdemes a könyvtárba ellátogatni, az Irka vidám, játékos könyvbemutatója mellett megtekinthető az illusztrátor kiállítása is, valamint színpadra lép némi forralt bor társaságában a Könyvtár angyalai kórus is.
2022. decemberében jelenik meg a gödöllői írókör kilencedik antológiája, melynek illusztrálására Szinvai Dánielt kértük fel. A Csodák és egyéb hétköznapi dolgok kötet illusztrátora a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem tervezőgrafika szakán végzett 2019-ben, 2021-ben pedig a MOME IMAGE PRO tanfolyam keretein belül fejlesztette tovább az illusztrációs képességeit.
Jelenleg szabadúszóként tevékenykedik, illetve tervezőgrafikát tanít a Corvin Rajziskolában. Rendszeresen készít editorial illusztrációkat a 168 Órának, illetve nem rég jelent meg egy általa illusztrált novellás kötet a Pagony kiadónál, a Tilos Az Á könyvek között. Több könyvborító is a keze munkáját dicséri, és 2021-ben a Budapesti Illusztrációs Fesztiválon megkapta a Silent book kategória díját, és a Legjobb pályakezdő illusztrátor különdíjat.
Az új Irka kötet illusztrációiból 2022. december 1-jén nyílik meg Szinvai Dániel kiállítása a Gödöllői Városi Könyvtár Infoterében. A megnyitóra rendhagyó módon a kiállítás legvégén kerül sor: 2022. december 20-án, kedden 18 órakor a helyszínen. Ennek oka, hogy a könyv bemutatója a karácsony előtti utolsó nagy programja lesz a könyvtárnak, ezen az alkalmon számos részletet megtudhatnak az érdeklődők a kötetről, valamint az illusztrátor munkásságáról is. A bemutatón nem csak megcsodálhatjuk a képeket, de könyv formájában megvásárolhatjuk és haza is vihetjük, kiváló karácsonyi ajándékötlet a szeretteinknek.
Szinvai Dániel kiállítása tehát 2022. december 1-20-ig látogatható a gödöllői városi könyvtárban, annak nyitvatartási idejében. Végezetül álljon itt egy rövid bemutatkozás, magától Danitól:
“A grafika számos területével foglalkozom, különös tekintettel a narratív és illusztratív médiumokra. A hagyományos technikák vizualitásának és a modern digitális technikák sajátosságainak ötvözése éppen úgy érdekel, mint az illusztratív és tipográfiai megoldások egységbe foglalása, a funkció ás az esztétika egyenrangúsága. Számomra egy projekt mindig egy történet, egy komplex kis világ. Igyekszem, hogy amivel foglalkozom, az túlmutasson önmagán, és akár rajtam is. Minden projektnek a saját hangját keresem, a hozzá leginkább passzoló, legkifejezőbb stílust. De közben mindig én is teljes egészében benne vagyok egy-egy munkában, alkotásban. Így mindegyik alkotói folyamat egyben a saját hangommal való kísérletezés is.“
Az Irka újabb antológiával készül a karácsonyi ünnepekre. A gödöllői irodalmi műhely tagjai egy gyönyörű kötetet állítottak össze Szinvai Dániel illusztrátor segítségével. A könyv bemutatójára egy hangulatos ünnepségen kerül sor, mely egyben a gödöllői városi könyvtár utolsó idei programja is. December 20-án, kedd délután érdemes a könyvtárba ellátogatni, az Irka vidám, játékos könyvbemutatója mellett megtekinthető az illusztrátor kiállítása is, valamint színpadra lép némi forralt bor társaságában a Könyvtár angyalai kórus is. Ízelítőül álljon itt az új kötet fülszövege, melyet az esten természetesen meg is lehet majd vásárolni.
Az ember évezredek óta keresi, kutatja a csodákat. Kultúránk alapja a hit a természetfelettiben. A szentek tisztelete, a varázslattól való félelem, a mágia ambivalenciája jelen van minden nép történelmében. Azt is mondhatjuk, hogy a csoda teljesen hétköznapi dolog életünkben, minden nap megtörténik, a legváratlanabb helyzetekben. A csoda természete változó. Van csoda, mely sokáig megfejthetetlen marad, titkát megőrzi a modern korban is. És vannak csodák, melyek idővel megkopnak, tudományos magyarázatban lelepleződnek. Gondoljunk csak a leghétköznapibb varázslatra: a tűzgyújtásra és eszközére, a gyufára, mely az emberiség történelme során bejárta a maga fejlődési útvonalát. Az Irka kilencedik antológiájában tizenhét szerző vall a csodához való viszonyáról, feltárva az olvasó számára a jelenség változatosságát, a természetfölöttivel való összefüggéseit és hétköznapiságát. Ne csodálkozzanak hát, ha egy-egy történet elvarázsolja majd Önöket!
Szeretettel várunk minden érdeklődőt december 20-án, kedden 18 órakor a gödöllői városi könyvtárba!
Még nyers, de friss színházi recenzió a Víg’ Kastélyáról
Most sem vettem előre jegyet. A Vígszínház jegypénztárában, kezdés előtt fél órával, sorban állás nélkül, kiváló helyre, a földszinten középre kaptam jegyet, négy és fél sós perec áráért. Ezt azért említem, mert a darab szórólapján azt olvastam: "elkafkásodás egy részben álszünettel". Ebből az információból adódóan még a kezdés előtt megettem az elmaradhatatlan perecet a büfében. Finom volt. Jól esett.
Tele voltam megfogalmazatlan irányú várakozásokkal. Kafka sokkal inkább megkerülhetetlen, mint szerethető. A szorongó tömeg nem keresi a szorongás ábrázolását, de én már nem szorongok.
A mű "története" nem bonyolult. A Kastély melletti faluba megérkezik Josef K, aki azért jött, mert földmérőként kívánják alkalmazni. (Érdemes tudni, hogy privát leveleit Kafka egy K betűvel szignálta.) Az érkező azt tapasztalja, hogy bár ide hívták, akadályok sora tornyosul elé, meggátolva, hogy munkájába belekezdhessen. Nem nyugszik, küzd, hogy feljuthasson a Kastélyba a tényleges megbízásért. De hiába próbálkozik, helyzete folyamatosan bonyolódik és egyre reménytelenebbé válik. Nyilvánvalóvá lesz, hogy nincs esélye elérni célját, ami ittléte jogosságának igazolásával - folyamatosan éreztetett - idegensége felszámolása.
Számomra a legalapvetőbb kérdés az, lehet-e egyáltalán mindezt színre vinni. Egy biztos, sokan próbálkoztak már vele, most éppen Bodó Viktor tette. Kafkát nem kell aktualizálni, mert a művei (sajnos a mai napig) fájdalmasan aktuálisak. A dologról az jut eszembe, amikor a hegymászót megkérdezik, miért akar felmenni a csúcsra, azt feleli, mert ott van. Ez a magyarázat esetünkben is elégséges. A világba érkezés által keltett szorongás nagyon sokak mindennapi valósága. Ez elég alap arra, hogy az (újra)értelmezésére - akár színpadon is - bárki kísérletet tegyen. A Bodó féle "abszurd fantázia és groteszk humor" lehetséges eszközöknek tűnnek. A létrehozott előadás (térben mindenképpen) legalább háromdimenziós, ami a díszlettervező Schnábel Zitát dicséri. Tagadhatatlanul van mit bejátszani. Az előadás "forma kitöltő képessége" azonban (sajnos) elmaradt a kulisszák által biztosított lehetőségektől.
Kafkának nem erőssége a női figurák árnyalt megjelenítése. Ez nem teszi könnyűvé eljátszásukat. A nőiség megírt, korlátozott jellemzőit a megformálók: Radnay Csilla (Kocsmárosné, Bürgel), Bach Kata (Frida), Varga-Járó Sára (Pepi) és Kovács Patrícia (Mizzi, Olga) szerepeikben százszázalékosan alakítják. Többet is tudtak volna, ha lett volna mit.
Az árnyaltabbra sikerült férfi szerepek eljátszása már bonyolultabb feladat. Az jó hír, hogy senki játéka nem akadályozta a hatást. Az azonban már kevésbé jó, hogy több figura is mintha a megformáló saját értelmezésében jelent volna meg, függetlenül a (vélt) rendezői (fő)szándéktól. Ez az összecsiszolatlanság talán betudható annak, hogy az előadás még "friss", de lehet hogy az egyébként látványos "térbeli koreográfia" elsajátítása elvonta az "erőket" az egységes színészi játék kimódolásától. Ezzel együtt is Méhes László (Schwarzer, tanító, Oswald, Orosz Ákos (művezető, titkár), Bölkény Balázs (munkás, Barnabás, Momus), Zoltán Áron (Artúr), Karácsonyi Zoltán (Jeremiás) és végül, és nem utolsó sorban Borbiczki Ferenc (takarító, liftkezelő) játéka sem hagyott maga után kívánnivalót.
A fő tényező, ami miatt minden döcögés ellenére maradandó élményt adott a színházi este, Hegedűs D. Géza (elöljáró, irodavezető, Erlanger) "játéka" volt. Nem tudom - csak sejtem - hogy csinálja. Számtalan darabban láttam mostanában, de még az összhatásában gyengébb előadásokat is (inkább nem hozok példát) képes volt feldobni. Most különösen remekelt. Az említett sejtésem egyébként az, hogy csak testhez álló feladatokat vállal és azokban érvényesíti saját értelmezését, ami - talán a korosztályi azonosságunk miatt - közel áll az enyémhez. Tisztelettel (nincs jobb jelzőm) adózok a főszereplő K-t alakító ifj. Vidnyánszky Attila előtt is, aki már sokadik általam megtekintett előadásban dolgozott keményen, egyenletesen magas színvonalon. Erre csak nagyon kevesen képesek. Hegedűs D.-vel együtt megjelenve - például a kicsit túlrendezett zárójelenetben - (majdnem) remekelt.
A zene: Klaus von Heydenaber, a videók: Varga Vince, hangeffektusok: Keresztes Gábor és a fények: Csontos Balázs szervesen járultak hozzá ahhoz, hogy az előadás élményt nyújthasson. Mert az előadás (minden zökkenője ellenére) az volt.
Bár közhelyes a megállapítás, hogy "Kafka K. figurájában egy olyan embertípust mutat be, aki reménytelen helyzete ellenére sem alázkodik meg, és a végsőkig küzd még azért is, amit lehetetlen elérnie", fontos ezt felidézni. Mert igaz, hogy a (kis)ember és a hatalom viszonya olyan meghatározó tényezője a mai társadalmi létezésnek, amit nem lehet elégszer "emlegetni".
Összességében szeretem a "Vígszínházat", de nem csak ezért, hanem az átélt konkrét benyomások és hatások miatt is jó döntés volt, hogy a vasárnap estémet erre az előadásra szántam. Amit láttam, lekötött és egy pillanatig sem unatkoztam. De talán az sem véletlen, hogy hazafelé a kocsiban az átélt élmény summázata egy mondatban úgy fogalmazódott meg bennem, hogy "akinek van egy ifj. Vidnyánszky Attilája, annak minden akrobatikus mozgásszínház". A késő esti forgalomban magam választotta, nyugodt tempóban haladtam hazafelé. Arra a kérdésre azonban, hogy tényleg ilyen-e a mai "kastély világának" hiteles ábrázolása, nem volt és azóta sincs kész válaszom.
Tényleg nem viccelünk, jövőre a tizedik lesz, és mivel már pár éve csak egynapos Irka tábort tudtunk szervezni, biztosra ígérjük, hogy 2023-ban legalább 2, de inkább 3 napos jubileumi eseményre készüljetek!
Na de előtte még ejtsünk szót az ideiről is, melyet hosszas vívódás után, hétköznap tartottunk Béla hangulatos kertjében, és nem is tudott mindenki eljönni, úgyhogy elsősorban nekik küldjük az élménybeszámolót, aztán majd folyamatosan érkeznek a blogra a tábori írások is.
Egyszóval, a szokásos Well, come! Drink! programpont teljesítése után Béla betartotta a hívogatóban írtakat: hűvös árnyék várt bennünket a diófa alatti nyárikonyha előtetője alatt, és a rotyogó 16+-os zöldségleves. (A 16+ itt nem korhatárt jelent, hanem a levesben fövő zöldségek számát).
Ezután némileg késve kezdődött a szakmai program Bettivel és Peer Krisztiánnal. Főként a 42 című kötettel foglalkoztunk, melynek lapjait – kicsit közhelyesen, állapítottuk meg közösen – fel kell szakítani, akárcsak a régi sebeket. A bevallottan alkoholista Peer munkássága némileg megosztó volt, akárcsak néhány verse. A feladat ez volt: írjunk egy erős hangú alanyi lírai verset. Mielőtt elvonultunk volna az udvar szegleteibe alkotni, parázs vita alakult ki arról, vajon a mai (vagy mindenkori?) lírában miért a letaglózóan sötét hang a domináns, igényli-e, elviseli-e ezt az olvasó. Divat-e ez vagy belső késztetés? A felolvasott saját szövegek aztán meg is válaszolták a függőben maradt kérdést: megírni való traumája mindenkinek akadt.
Ennyi (Mersdorf Ilona)
Ne legyen muszáj emlékezni –
akkor inkább a semmi.
Búcsúznak, visszasírom –
ragozom a halált, de hiába,
nem lehet egyes szám
második személybe tenni.
(A többi szöveget később közöljük a blogon!)
A ránk telepedett szomorúságot egy játékos feladattal oldottuk fel: halandzsa szöveget kellett írni öt megadott szó felhasználásával: csuszbogó, franyúdli, musványlik, szelehalló, kákapors. Már a szavakat leírni is kihívás és élvezet volt, a színes megoldásokon aztán nagyokat nevettünk. Hogy mi mindent bele lehet néhány szóba vetíteni?! Igazából ezek a szövegek mind remekművek lettek, ezért ezek közlése egyesével várható a blogon a nyár folyamán! Addig is lehet gondolkozni, kinek mit jelentenek ezek a szavak 😊
Harmadik témánkról Béla beszélt. Friss könyvélményét, Nádas Péter Rémtörténetét boncolgatta, közben kifejtve, hogy ez az igazi próza: nem kell a történet, a mozaikszerű jelenetekből, párbeszédekből, a szereplők egymáshoz való viszonyából összeáll egy sajátos világ. Ezen természetesen megint hosszasan elvitatkoztunk, de mindig akadt köztünk time-keeper, (köszi Szandra!) aki visszaterelt bennünket a feladatainkhoz.
Ezen a ponton már néhányan passzoltunk, mert a hőség, az elfogyasztott ételek, és nem utolsó sorban a román konyakok beható ismertetése (Béla ebben is szakértőnek bizonyult) némileg lefárasztotta az agyunkat. Így néhányan csak házi feladat keretében vállaltuk a feladatmegoldást, bár Béla nagylelkűen két lehetőséget is felajánlott: találjunk ki egy történetet a komódon kiállított installációról (háttérben zöld tájkép, előtte két „szobor”: egy falloszánál alig nagyobb hímnemű lény és egy magát kellető nő), vagy írjunk le egy hétköznapi párbeszédet – akár a jelenlevőkről –, és a szereplők mögöttes belső monológjait. Bettina frappáns megoldásán könnyesre kacagtuk magunkat.
Akasztják a hóhért (Szabados Bettina)
A levegő megült a műanyag tető alatt, kövér legyek kergetőztek. Röptüket néha egy-egy hessentő mozdulat zavarta csak meg. Nádas ismertetője egyre bonyolódott:
„Hiába a szex, a gyilkosság és még Kierkegaard is, ezeket nem lehet feltüzelni!” – dohogott magában Béla. – „Hogyan lehetne elérni a metafizikait, átadni ezt az abszolút élvezetet, amit Nádas olvasása okozott?”
Béla elbizonytalanodott, tekintete segélykérőn kereste Panniét.
„Talán, ha alternatívaként felajánlom egy fallosz műleírását, megmenthetem a helyzetet!” – villant fel agyában a gondolat.
Negyedik, egyben utolsó témánkról, Krusovszky Dénes költészetéről Panni beszélt. (A szerzővel személyesen is megismerkedhettünk az elmúlt évben a gödöllői könyvtárban). A feladat ismét választható volt, a felolvasott versekhez kapcsolódott. Mi kit vinnénk magunkkal Noé bárkáján? Folytassuk Krusovszky felsorolását a Te partod felé című vers alapján. Vagy írjunk verset a Beszédzavarról, a kommunikáció ellehetetlenüléséről, Krusovszky kedvenc verstémájáról.
A hidak középen nem találkoznak (Karsai Gizella)
Már nem beszélek.
Némán tátog a szám.
Hanghullámoktól lobog, csapkod a hajam,
indulatoktól rongyos, szakadt a lelkem.
Már nem beszélek.
Szavaim kifordított szennyes ruhák.
Hazugság áradat mossa el,
amit igaznak éltem meg.
Már nem beszélek.
Értelmetlen zagyvasággá ütik-verik
tiszta, egyenes gondolataimat,
lopott, hatásvadász, silány szónoklatok.
Már nem beszélek.
Kérdésre választ úgysem kapok.
Tőlem nem kérdez senki sem.
Nem a szavaim fontosak. Nem is én.
Már nem beszélek.
De némán ordítanak mozdulataim,
üvöltenek és dübörögve robbannak sejtjeim,
hömpölyögnek a hídon át, feléd…
…s te észre sem veszed.
A felolvasott alkotások utáni szomorkás-töprengő hangulatnak az vetett véget, hogy játszani kezdtünk. Sajnos a felhalmozott játékok közül csak egy került sorra, mert kilenc óra volt már, többen távoztak is, köztük Hadnagy, a kutya, aki addig mindent értő szemekkel ült közöttünk. Az Imagine társasjáték, aminek rejtelmeibe Eszter vezetett be bennünket, ráébresztett, hogy maradt bennünk még kreativitás a hosszú forró nap után is és az utolsó musványló franyudlik kitartottak egészen fél 11-ig.
Azt hiszem, mindannyiunk nevében mondhatjuk, hogy egy igazán jól sikerült tábort zártunk idén is, és jövőre most már ha törik, ha szelehallik, 3 napos lesz!
Kreatív kamasztábort szerveztünk fiataljainknak június 23-25 között. A tábor során előkerültek a könyvek, a rendhagyó irodalmi szerelmek, számos kreatív írásgyakorlat és vendég is várta a diákíró és olvasókörös fiataljainkat, akikhez néhány új tag is csatlakozott. A tábor kreatív része kiegészült egy kis környezetvédelmi programmal is.
A kreatív írást elsősorban a tudatfolyam technika megismertetésére alapoztam, mivel egész tanévben a prózaírás szabályait nyűttük a táborozók egy részével, úgy gondoltam, itt az ideje egy kis szárnyalásnak. Először irányítottan dolgoztak, mindenkinek hoznia kellett egy személyes tárgyat, és a feladat a tárgy leírásával indult. Majd 5 percenként szóltam, és kértem, mi jusson eszükbe írás közben a tárgyról, így jutottunk el egy emberhez, egy emlékhez, egy helyhez, majd egy újabb tárgyhoz. Bensőséges alkotások születtek, volt, aki egészen mélyre ásott önmagában, volt aki humorral oldotta meg, csak ámultunk a sok jó szövegen.
Második nap Totth Benedek, a Holtverseny szerzője volt a vendégünk, akinek egy nehéz feladattal készültünk, a diákok egy mai szlengkvízt készítettek neki, amit elismerésre méltón oldott meg, nem jelentett gondot neki sem a crush, sem a flex, sem a laterális, talán a shippelés okozott némi fejtörést. Utána egy jót beszélgettünk a regényéről és a regényírás titkairól is, megtudtuk, hogy a szabályok csak gúzsba kötik az embert, és ő például a kreatív regényírásban hisz, nem tervez meg előre semmit. (Még jó, hogy a tudatfolyam technikát választottam a diákoknak a táborra.) A végén ünnepélyesen olvasónkká avattuk Benedeket, és még egy kreatív feladattal is ellátta a csapatot: írj egy rövid szöveget, aminek az a vége, hogy “A kulcsot pedig a folyóba dobta.”
Fischer Panni már át is küldte az ő megoldását, szeretettel küldjük Benedeknek:
A lányt érdekelte, a fiút nem. A lány szerelmes volt, a fiú nem. A fiú él még, a lány… Mikor a lány lenézett, végiggondolta, mit veszített. Őt. Mindent. Nem volt semmije, miért akart volna maradni? A titkait, bánatát egy ládába sűrítette, a ládát pedig életével zárta le. Milyen egyszerű volt így. Csak egy mozdulat, és nem kell többé őriznie a ládát. Csak egy apró mozdulat és a láda örökké zárva marad. Elhatározta magát, nem akart tovább várni. A kulcsot pedig a folyóba dobta. (Fischer Panni)
Az est folyamán még számos program várta a kamaszainkat, még egy beszélgetés egy fiatal íróval, (Könyves Karolina), majd gyilkosoztunk, társasoztunk, volt gótikus kvíz fantasztikus nyereményekkel, végül mozizás. Nagyjából hajnal háromig bírták energiával, majd aludni tértek a könyvtárnyi könyv között, hogy másnap délután, a Múzeumok éjszakáján folytassák a tábort.
Az utolsó nap a Vászonzsákoslánnyal indult, majd jött a könyvtári szabadulószoba és végül a kreatív írás. Mivel Totth Benedek regénye kapcsán előkerült a bántalmazás, mint fontos regénytéma, ezért szerettem volna, ha egy kicsit foglalkozunk az írásgyakorlatokban is ezzel. A komoly témát humorral oldottam fel, rengeteget nevettünk, és ez volt az a pont, amikor a polgármesteri különítmény is ránk talált 🙂
Az utolsó kreatív feladat Marcel Proust és madeleine süteményének ismertetésével indult. Minden fiatal feltankolt a büfében, és beleszagolt az előtte heverő limonádéba, kávéba, muffinba, és gondolkodás nélkül írta, ami az eszébe jutott, és ahogy azt az igazi tudatfolyam-technika megköveteli. Hogy mennyire tetszett ez a gyerekeknek? Kivétel nélkül mindenki remekművet alkotott, nagyon büszke vagyok rájuk. Sajnos eddig csak Király Dorottya küldte el a szövegét, de ígérem, amint megkapom a többit, máris töltöm fel a blogba.
Király Dorottya szövege
A végén egy kis társasozással zártuk a vidám 3 napot. Jövőre ismét kamasztábor, de addig is szeptembertől folytatjuk a kreatív írást!
Szubjektív kritika: PINTÉR BÉLA ÉS TÁRSULATA: VÉRVÖRÖS TÖRTFEHÉR MÉREGZÖLD c. előadásáról
(Szophoklész: Oidipusz király c. drámája nyomán írta: Pintér Béla)
Utoljára még jóval a pandémia előtt láttam Pintér Bélát színpadon. Most az Újpesti Rendezvénytér ad helyet társulatának. A neten csak távoli időpontokra volt jegy. Mivel én impulzív színházlátogató vagyok, nem előre tervező, jegy nélkül mentem el az egyik “előadás blokk” utolsó eladására. A pénztárnál azt mondták, nincs jegy, de hét órakor esetleg vehetek a megrendelt, de fel nem vett jegyekből, ha lesznek olyanok. Körülbelül tíz percig nézegettem az előtérben felhalmozott “hozz egyet, vigyél egyet” könyveket, majd visszamentem a pénztárhoz. A pult előtt, egy úriember állt.
Megszólított, jelezve, hogy neki van egy felesleges jegye. Amikor ki
akartam fizetni, azt mondta, hagyjam, örül, hogy nem vész kárba a jegye. Mellette ülve – a második sorból – néztem végig az előadást.
Még nem jártam az UP-ban. Az épület piac részével nincs bajom, de
rendezvénytér steril üzleti jellege tőlem idegen. A multifunkciós konyhai robotgépeket is kerülöm. A kávédaráló daráljon kávét, vagy újra aktuálisan “a krumplileves legyen krumplileves”. Jobb lehetőség híján nyugtáztam: ez egy “játszóhely”, de nem színház.
A darab – általam látott – előadásra nem volt egyenletes színvonalú. Voltak benne meglehetősen laza (néha már-már széteső) és nagyon tömör (akárkatartikusnak is nevezhető) jelenetek. Nem tudom mennyire köszönhető ez a színháztalan környezetnek. A társulat eddigi teljesítménye és népes közönsége alapján megérdemelne egy saját állandó színházat.
Az előadás “egy Oidipusz-parafrázis”, amiben Oidipusz – vagyis Leonardó – akit Pintér Béla játszik, a fergeteges, abszolút történés központ. A többi szereplő “csak” hozzá viszonyul. Ez az értelmezés már maga is a napi aktualizálás része.
Az előadásmód korántsem “klasszikus görög tragédia”, hanem “mai magyar irónia”. A használt gúny nem bántó annak, aki követi a mindennapi valóságot. A megjelenített „uralkodó” és “udvar” ábrázolását egyaránt lehangolóan reális. Az eredeti szöveg elferdítése és a külsőségek eltúlzása egy létező tragikus helyzet megjelenítésének adekvát eszközeként működik. Az önkénnyé váló hatalom mindenkori sötét múltját – mint szükségszerű eredetet – ugyanúgy plasztikusan ábrázolja az előadás, mint a kicsinyes,
pitiáner ügyeskedést nagypolitikává hazudó manipulációs mechanizmusokat.
Láthatjuk ahogy a politikai entrópia törvénye mennyire akadálytalanul hat. Ahol bármit lehet, ott minden elsilányul és mindenki lealjasul. Akit elkap, annak nincs menekvés, semleges kívülállás nem létezik. Az utópikus történet roma többség dominálta környezetbe helyezése nem valamiféle duplafenekű rasszista csel, hanem éppen magának a rasszizmusnak kegyetlen görbe tükre.
Már a szereplők nevei is beszédesek. Az “uralkodó” Köteles Lábán Leonárd (Pintér Béla) ellentmondást nem tűrve alakítja az előadás ívét. Lábán Köteles Chiara (Roszik Hella) felesége, lányai anyja, Jónás János (Adorjáni Bálint) a túlmozgásos külügyérje, dr. Kalányos Anna (Fodor Annamária) a lojális, szolgálatkész fődoktora, dr. Slamovits Szilárd (Enyedi Éva) a mindenes, bennfentes zsidója, és a telhetetlen, kapzsi vallási vezetői Krasnyánszki Rafael (Jankovics Péter) és Mága Zinedin (Szabó Zoltán) készséges alázattal játszanak alá a főnöknek. A felejteni valóra emlékező “gond okozó” rendőr Terézi Asztrid (Takács Géza), természetesen a fehér kisebbségből való, ő a megtestesült bűnbak. A további szereplők: Sztojka
Szvetlana (Fodor Annamária) és Patrick Mistoklaides (Takács Géza)
megbízhatóan hozzák, ami rájuk van osztva.
A színpadi külsőségek lehetőségeit a hely adottsága korlátozta. Ez nem vonatkozik a remek jelmezekre (Benedek Mari) és a maszkokra (Gergely-Farnos Lilla). Az élő zenét játszó zenészek (Kéménczy Antal és Kerényi Róbert) színpadi jelenléte nagyban hozzájárul a kialakuló hatáshoz.
“Reméljük, a kétségbeesett kiáltásunk nem hal el, az akasztófahumort pedig senki sem veheti el tőlünk”, nyilatkozta Enyedi Éva, aki nem csak játszik az előadásban, hanem dramaturgként a darabot (át)író és rendező Pintér Béla
alkotótársa is.
Én nem tudom és nem is akarom megválaszolni a kérdést, hogy mi a színház (feladata). A kézenfekvő általános válaszok, mint a problémafelvetés, a valóság feltárása, a tükör tartás maguk is elégséges célok ahhoz, hogy a színháznak, mint intézménynek helye legyen a támogatott közszolgáltatások között. Ha ehhez még hozzátesszük, hogy a szabadság egyik lehetséges megnyilvánulási formája is, akkor mindenképpen örülni kell élni akarásának,
olyan formában is, amellyel nem tudunk teljesen azonosulni.
Az előadás szünet nélkül játszott másfél órája lekötött. Jól szórakoztam. A közönség hasonló elégedettségét hosszú taps jelezte. A ruhatár nem igazán ennyi nézőre készült, de amíg vártam a kabátomra, megettem az utolsó pogácsát a még nyitva tartó büfében. A működtetők láthatóan profin kezelték a keresletet, semennyi nem maradt a “friss” készítményekből. Amikor ezt
megjegyeztem, a kiszolgálónő, mosolyogva megjegyezte, “kellett idő hozzá, de mára pontosan belőttük az igényeket”. Mire elmajszoltam a még ropogós pékárut, a sor is elfogyott a ruhatárban.
Feketéné Bencsik Julianna szinte a kezdetektől tagja a gödöllői írókörnek, az Irkának. Most egy különleges könyvbemutatóra készülünk vele, ahol egyszerre két kötetét is megismerhetik az érdeklődők.
A Gyökértelenül egy több szálon futó családregény, melyben a korabeli és jelenkori szereplők más-más indítékból, de hasonló élethelyzetbe kerülnek: hazájuk elhagyására. Az otthontalanság, hazátlanság, kivándorlás és magyarság kérdéseit boncolgató regény aktualitása sajnos egyre nagyobb.
Az Ébred a város egy novellás és verseskötet, melyben az író eddigi kiadatlan munkái szerepelnek. Köztük jó pár írás az Irka műhelytalálkozóin született, így igazi Irkás könyvnek tekinthető.
Az íróval az Irka vezetője, Istók Anna beszélget.
Az est során a kötetek megvásárolhatók.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
A program ingyenes.
Feketéné Bencsik Julianna – Gimnazista korában megjósolták neki: sokat fog utazni, több földrészre is eljut. Az öregasszonynak igaza lett! Nem csak Európát utazta be, de Kubában is eltöltött négy évet. Jön-megy a világban, sőt fia is követte útját, aki több éve külföldön él.
Egy ideje azoknak a bécsieknek, akik kutyát szeretnének tartani, egy
tanfolyamon kell részt venniük. Sokan rossz néven veszik ezt a szabályt, mondván, hogy nekik erre nincs szükségük, elboldogulnak egy kutyával. De akadtak olyanok is, akik belátják, hogy nem alkalmasak kutyatartásra. Gyereke – Bécsben is – mindenkinek korlátozás nélkül lehet. Ujj Béla: Még sincs más út, csak a “teremtés” (“Teremtmények” a Katona Kamrában) bővebben… →
