2024. december 20-án mutattuk be a gödöllői városi könyvtárban az IRKA 10. antológiáját. Az estről készült beszélgetés most felkerült a könyvtár youtube csatornájára, itt visszanézheti, aki lemaradt róla. Sajnos a játék már nem lett felvéve, de higgyétek el, nagyon szórakoztató volt az is!

A Karácsony a könyvtárban program részeként 2024. december 20-án az Irka tizedik könyvének bemutatóján Istók Anna, az Irka vezetője rendkívül csinos, elegáns öltözékben, egy lila pliszírozott szoknyában, és egy fekete, karokon átlátszó, csipkehatású felsőben köszöntötte a közönséget, és az álarcaik mögött rejtőző irkásokat.

A műsor egy különleges produkcióval kezdődött: irkatársunk, Karsai Gizella pantomimművész avatott be minket az álcázás rejtelmeibe.

Újvári Miklós újságírót, az est debütáló moderátorát az írókör megalakulása, a benne zajló foglalkozások mikéntje, és a könyvek szerkesztése, lektorálása érdekelte. Panni többek között a témaválasztásról, a szövegek tömörítésének fontosságáról beszélt, s megemlékezett Mersdorf Ilonáról, a nemrég elhunyt társunkról, aki az írókör mozgatórúgója, mondhatjuk lelke volt.

A kötet illusztrátora, egy régi irkás, Fodor Katalin grafikusművész elmesélte, hogy teljes szabadságot kapott az alkotásban, és bátran nyúlhatott olyan technikához, amit nagyon szeret, ami személyes, de egy szűkebb rétegnek szól.

Az est legérdekesebb része következett: a szerzők szereplése. Panni az adott novellához kacsolódó kérdéseire mindenki megpróbált az álarca mögül őszintén válaszolni.

Íme a kérdések: (válaszok alább a videóban)

Almási Lajos: Isten belát-e a maszk mögé?

Bojár Cassino: Fel lehet építeni egy egész életet egy hazugságra?

Galló Kovács Zsuzsanna: Ezt nem illik csinálni – mit jelent számodra ez a mondat? Jellemző ez még rád?

Filep-Pintér Eszter: Szoktál-e még szégyenkezni, ha igen, mi miatt?

Istók Anna: Mindenkinek van valami függősége, neked mi?

Kakucska Melinda: Mi az, ami ki tud billenteni a döntésképtelenségből és elindítani a változás útján?

Karsai Gizella: Egy színész mindig szerepet játszik. Te sose felejtetted még benne magadat egy szerepedben? maszkodban?

Kenéz Árpád: Neked magabiztosságot ad, ha magadra öltesz egy maszkot, egy szerepet?

Kovács-Oláh Anikó: Hogyan tudja az ember a félelmeit legyőzni?

Kővágó Éva: Szerinted hogyan válik valaki hőssé? Mi kell hozzá?

Nagy-Laube Csilla: Az anyaság egy olyan szerep, amit le lehet néha tenni, levenni az anyamaszkot, vagy ez már örökre az arcunkra ragadt?

Németh Anna: Szerinted a megfelelési kényszerből születhetnek pozitív dolgok?

Papp-Klára Márta: Mi az, ami téged a legjobban felháborít?

Richter Anikó: Sokan nem azt az életet éljük, amit élhetnénk. Mi ennek az oka?

Szabó Anikó: Szerinted kell-e vagy nem kell az álarc a mai társadalomban?

Tóth M. Erika: Bizarr témával álltál elő, pornófilm forgatáson vesz részt novellád főszereplője, akiről csak annyit árulunk el, hogy virtuális szemüvege is fontos kellék ebben a történetben. Úgy látom, írásodban feszegeted ezt a mai, trendi virtuális valóságot, a te, mondhatjuk nem mindennapi, fantázia világodban meddig terjednek ezek a határok?

Ujj Béla: Létezik-e egyáltalán az embernek egy maszk nélküli arca?

Kell egy csapat! Az ismert film jelmondata jutott eszembe a könyvbemutatóra készülődve, és mindvégig a helyszínen is. Boldog vagyok, hogy a sors kegyes velünk: az IRKA csapata tizenhat éve tartja magát. Együtt megyünk a parkon át, irodalmat főzünk, álmodozunk, Darwint parázni kényszerítjük, bejárjuk a világot, rácsodálkozunk a hétköznapi dolgokra, és álarcok mögé bújunk.

Panni frappáns fészbuk bejegyzésével búcsúzom, és mindenkinek jó szórakozást kívánok az Álarcainkhoz.

„Fantasztikus hangulat, fantasztikus közösség. Öröm irkásnak lenni, imádom, hogy benne vagytok minden bolondságban, hogy mindig kitaláltok valami kreatívat. Az Irka tizedik antológiáját, az Álarcainkat maszkban mutattuk be, az est végére persze mindenkiről lekerült minden álarc, és minden titokra fény derült. Köszönöm, hogy vagytok és mindenkinek, aki itt volt és segített, részt vett, meghallgatott.”

illusztráció: a könyvtár és a szerző fotói

 

Régóta hagyomány, hogy az IRKA antológiákat a körhöz kapcsolódó művészek fotói, grafikái színesítik. A jubileumi, tizedik Irka kötet illusztrátorának különleges művészt kértünk fel, aki nem csak azért különleges, mert a WMN magazinja mellett a Pagony kiadónál is jelennek meg munkái, hanem mert az írókörünk alakulásakor sokáig tagja volt a csapatnak. Nem csak rajzai, de versei is különlegesek voltak Fodor Katalinnak, Katusnak, akinek a mostani kötet borítóját és belső grafikáit is köszönhetjük.

A kötet bemutatójára 2024- december 20-án 18 órakor került sor a gödöllői városi könyvtárban, ahova sok szeretettel várjuk az érdeklődőket!

Az IRKA 10. antológiájának bemutatójára sok szeretettel várjuk az érdeklődőket.

A Karácsony a könyvtárban program részeként 2024. december 20-án lesz lehetőség az új kötet megvásárlására is kedvezmények áron, mely kiváló ajándék is egyben az olvasni szerető barátoknak, rokonoknak.

A jó irodalmi szöveg kíméletlenül őszinte, hiszen egy jó író kiváló lélekelemző is. Mélyre ás, megmutatja a dolgok színét és fonákját, a jó írás nem ismeri a szemérmet, a szégyent, lefejti az álarcokat, beles a maszkok mögé. Végső soron az okokat kutatja, azt, hogy mi mozgat minket, embereket.

Az Irka tizedik antológiájában huszonegy szerző tárja az olvasó elé pőrén önmagát és hív mindenkit önismereti utazásra. Mert álarcokat mindannyian viselünk, a novellák, versek olvasása közben megértjük, mennyire hozzánk ragadtak ezek a szerepek, és talán kicsit közelebb kerülünk ahhoz, hogy megértsük, kik is vagyunk valójában, ha lehullanak a maszkok és előtűnik az igazi valónk.

Várunk mindenkit!

Kreatív írókurzust hirdetünk felnőtteknek 2025. januárjában a gödöllői városi könyvtárban. Oktató: Istók Anna, négykötetes szerző, az Irka alapítója. Az intenzív, 3 napos tanfolyamra emailben lehet jelentkezni. Elsősorban gödöllőiek, környékbeliek, könyvtárunk használóit várjuk. A helyek telnek, ne maradj le róla!

A részletes tematikát lásd itt:

http://www.istokanna.hu/kreativ-iras/

„Idő, állj meg egy pillanatra,
s ti, suhanó percek, várjatok” (Goethe)

Elrohant velünk tíz év. Fájdalmas szembesülni a rohan az idő igazságával, és belegondolni, hogy 2014. augusztusában, szinte napra pontosan az ideivel, nyaraltunk együtt először. Azt szokták mondani, hogy az a legjobb olvasmány, amit nem lehet letenni. Így jártam az Irka táborok tudósításaival. Miközben összeállítottam a tíz év anyagát, beleolvastam, javítgattam, teljesen hatása alá kerültem, nem bírtam abbahagyni az olvasását. Rám zúdultak az emlékek, éreztem az Ilonával közösen készített Mojito menta ízét, láttam lórit, a főszakácsot hagymát pucolni, és Mártát, ahogy süti az isteni bundás kenyeret reggelire. Nem szégyellem bevallani, megkönnyeztem a fotókon látva Katit, lórit és Pétert, akik már nincsenek közöttünk. Felröhögtem a feladatok láttán, aminek zömét már elfelejtettem, de most a beszámolók alapján érdekes volt felidézni. Az biztos, hogy a legérdekesebb, a Hitler-bajuszos, fehér, Leninfej szobor örökre beleívódott a retinánkba. Akkor bebizonyítottuk Csukás István mondását, miszerint bármiről lehet verset írni, nekünk még erről is sikerült.

Az idei, jubileumi táborozásra, augusztus 16-18-ig, már többedszerre Mátrakeresztesen, Béla nyaralójában gyűltünk össze. Ki-ki kedvére, ottalvással, vagy ahogy én jöttem, csak egy napra. A helyszín mit sem változott az évek során, a tornác horgolt angyalkái, bár sokat veszítettek üde fehérségükből, beleillettek a nosztalgikus hangulat megálltidő érzésébe.

Az ottalvók komótos reggelije után Magdival kezdődött az írói program. Borsik Miklós (1986) kortárs költő műveit olyan élvezettel tárta elénk, hogy már várom, hogy a nyári szünet után a könyvtárból megkaparinthassam az említett Átoknaptár (2020) és Futárlíra (2024) köteteket. Ezek mellett megemlítendő a Turista és zarándok címmel megjelent Kemény István munkásságát összefoglaló kiadvány, ami a JAK füzetek 200. darabjaként látott napvilágot Borsik és társai szerkesztésében. Magdi vicces világlátásnak nevezte a bemutatott verseket. Külön érdekesség, hogy az Átoknaplóban cím nélküli, számozott művek szerepelnek. Spiró György nagyon találóan úgy fogalmaz a könyvhöz írt ajánlójában, hogy a versek egy tudat „cikkanásai”, a Futárlírát egyszerre tartja „totál realistának és teljesen elvontnak”. Olyan érzésünk van, mintha a gondolatok állandóan kézben akarnák tartani az irányítást az úton levés állapotában észlelt, hiperrealista jelenségek fölött, amelyek így is képesek egyik pillanatról a másikra megakasztani az elme működését. Magdi ráhangolódásul pár verset fel is olvasott Eszter közreműködésével.

„Választunk egy beszédmódot, egy módszert, de nem érezzük, hogy ez a megtalált beszédmód, módszer lenne, talán mi is olyasmit mondanánk, ami a tárgyunk összes pozitív tulajdonságát magán viseli, ugyanakkor nem vers, hanem értelmező magyarázat” – így fogalmaz Borsik Miklós egy 2018-as kerekasztalbeszélgetés során, arra utalva, hogy a „sajátos figyelmet kérő szövegek” esetében a keresésnek kell szentelnünk magunk.

Magdi a versekhez hasonló hangulatot egy argentin írónő, Samanta Schweblin: A madárevő c. kötet novelláiban érzett. Az írónő hétköznapi keretek közé helyezve állít fókuszba teljesen mindennapos szituációkat, melyek egyúttal súlyos problémákat is boncolgatnak. Egy-egy novellát olvasva bizonyos pontig azt gondolja az ember, hogy egészen átlagos dologról szól, aztán hirtelen megjelenik benne valami, ami a valóságból kitaszítja az egész történetet, és egy sajátságos világba repíti. (moly.hu)

Borsikot pályatársa, Dunajcsik Mátyás 2015-ben a következőképpen jellemezte: „ő az a halkszavú, végtelenül figyelmes irodalmár, aki sokszor egészen addig nem tűnik ki a felolvasóestek és kritikai beszélgetések közönségéből, amíg el nem kezd beszélni, és pontos megfigyeléseivel, értő kommentárjaival helyre nem teszi a dolgokat. Vagy pont kimozdítja őket a helyükről.

A legérdekesebb verseket többször is felolvastattuk, hogy megértsük, végül megállapítottuk, hogy elég a hangulat, nem kell mindent megérteni. Íme az egyik a Futárlíra kötetből.  

Beszorultam két nyugalom közé

Hogy a világ nyüzsgés, azt ismételgeti a város
és az erdő, csak a fák között több a csend.
Vagy akkor jártam ott, amikor hazudozott
az ösvény, a lomb, a kéreg. Minden állat elbújt.
Futottam. Beszorultam két nyugalom közé,
helyben jártam, aztán a kalimpálás véget ért,
a béke körbevett. Véletlenül láttam
semminek. Összekevertem a békét
a semmivel, bocsánat. Hogy a világ nyüzsgés,
amiatt is elnézést kérek, ilyet nem állított
az ösvény, a lomb, a kéreg, amikor minden állat
elbújt. Futottam. Azt hittem, szétbarmolhatok
egy kupac szótagot: falevelek voltak.
Látszott a mező, rémisztgetett. Hogy a szálai
mennyibe fájnak, nem világos, ahogy az sem,
hogyan fizetek. A harkálycsőrpergésben
a tranzakciós költség némán vándorolt.
Közben tárt karok vártak, persze,
kifordult gyökerek gesztusaiban a majomszeretet.

A másik gyöngyszem az Átoknaplóból (50. oldal)

XII.

Jól érzi magát bőrében a ránc,
ahogy uralkodik az arcon.
Vetélkedik a kivilágított
pogácsák barázdáival.
A kalácsok előtt toporogsz,
kilépve a buszmeleg szélből,
a lábszárad fonta be. Hallgasd
végig a kezedben csörgő aprót.
A csarnok zajait utánozzák
az emberek, de többnyire túl
lassúak. Túl nehezek. Ott, a fal
mellett viszont megtalálod
a legkönnyebbiket. Ahol
nappali álmában pléddé
változik egy hajléktalan.

A feladat adta magát, a Borsik stílusú versek jelenleg még születőben, de a fent említett Leninfej óta biztos vagyok benne, hogy nemsokára remekműveket olvashatunk. Ennyi tömény líra után nem csoda, hogy elpilledtünk. Jólesett kicsit elvonulni és a Panninak készített meglepetés fotókönyvet dedikálni.

Béla, mint mindig, újfent remekelt az ebéddel, mutatom a jóllakott társaságot az asztal mindkét végéről fotózva.

S eljött az ebéd fénypontja, az ünnepi, csokis-málnás torta, tetején meringue habcsókokkal és tíz kicsi gyertyával. Az almákba szúrt tűzijátékkal Julika kedveskedett. Panni meghatottan, úgy láttam könnyezve fogadta a kettős köszöntést, hiszen a tábor jubileumán kívül neki is születésnapja volt aug. 12-én. A fotók önmagukért beszélnek.

A torta tömény csokija buján omlott szét ízlelőbimbóinkon, a málna friss gyümölcsössége remekül kompenzálta édességét, s a habcsók csillagjaival nemcsak látványában, de ízében is tökéletes harmóniát alkottak.

A szakmai program mindezek után nem igazán hiányzott, de hősiesen figyeltünk Pannira, aki az erotikus irodalom rejtelmeibe próbált bevezetni. Murakami és a kortárs magyarok, Bartis Attila, Krusowszky regényeiből felolvasott részletek alapján próbáltunk ráhangolódni a várható feladatra, ami természetesen egy erotikus jelenet megírása volt. Már önmagában ez sem könnyű úgy, hogy ne legyen vulgáris vagy pornográf, de ezt még Panni megfejelte pár ételfotó hozzáadásával. Lóri elégedetten bólogatott ránk mindezeket látva, ebben biztos vagyok. Fél óra gondolkodás után, vért izzadva megszültem egy több sornyi terjedelmű, már-már Krasznahorkai mondatot, amit nem most, hanem majd a többiekével együtt teszek közkinccsé. Mutatok két ínycsiklandó ételt, az enyém a steak lett.

A fotókönyvbe egy német költőtől idéztem: Ne szomorkodj, hogy elmúlt. Örülj, hogy megtörtént! (Ludwig Jacowoski). Remélem, még sok-sok évet tudunk ugyanilyen vidáman együtt táborozni, mint amilyenre az idei sikeredett Mátrakeresztesen. Köszönet a vendéglátónak és a résztvevőknek, hogy a tizediket méltóképpen megünnepelhettük együtt tizenhárman. Jövőre veletek ugyanitt! (vagy máshol).

Könyvbemutató sárgában

Június 13-án Istók Anna: A szemérem határai c. novelláskötetének bemutatójára többen, köztük én is, komolyan vettük az írónő dresszkód felhívását, és az új könyv színéhez illően, sárgába öltöztünk. A tavaly sikeresen debütáló igazgatónő, Fóthy Zsuzsanna újra vállalta a beszélgetést, a „miért lett most novelláskötet” kérdéssel kezdve. Megtudtuk Pannitól, hogy a negyedik regénye egy idő óta félkészen várakozik, köszönhetően a Magyar Könyvtárosok Egyesülete főtitkári tisztséggel járó elfoglaltságának. Viszont jött az ötlet, legyen novelláskötet, hiszen az évek során rendszeresen publikált a Műút Nőtérfél rovatában, az Élet és Irodalomban, Tiszatájban, Apokrif kiadónál, és a Mozgóvilág folyóiratokban.

Panni szerint nem könnyebb novellát írni a regényhez képest, hiszen itt is bele kell ásnia magát az írónak egy-egy témába, mint például a kvantumelméletbe vagy a homeopátiába.

Mindezek illusztrálására Zsuzsa megemlített egy olvasói véleményt az Érints meg! antológiában 2017-ben megjelent Frissen pigmentált bűneink c. novelláról:

„Ebből egy büdös szót nem értettem… Ha valaki megkérdezné, mi volt ebben a novellában, elkezdenék neki hablatyolni a talplenyomatokról meg valami kiállításról, meg a totális baromságról…. Ez nekem magas.”

Az érthetőség kedvéért meg is hallgathattuk a művet. Érdekesség, hogy a témát Panni versben is feldolgozta. Íme, pár mondat a műből:

“A víz őrzi a test emlékét, persze. És tudom azt is, hogy a testünk nagy része víz, de ne hidd azt, hogy nem múlsz el rólam hamarosan. Hiszen mindig új test merül belénk, új rezgések keletkeznek, és újabb mintázatok olvadnak ránk és rajtunk keresztül az anyagba.”

Mit gondolnak, három kulcsszó alapján felismeri az író saját írását? Panni munkatársai feladták a leckét, néha nehéz volt a megfejtés.

Koronavírus, védőoltás, burok – Senki sem üresebb

Éhség, függőség, szerelem, kinyílik az ajtó – Böjt

Kívülállás, feszültség, nők – Családi ünnep

A szemérem határai könyv három részre tagozódik: anya, felnőtt nő, gyerekkor. Érdekes, hogy ezt a szokatlan beosztást tartotta jónak a szerkesztő is. Panninak a Mindig ezek a politikusok cím tetszett volna. Kedvencei a Flash, és a Blurred lines. Nagyon szereti a neves novelláit is: Hírnév, Becenév, Mindegy mi a neve, Csak neve volt. (Ez utóbbiról szerényen elhallgatta, hogy 1. helyezett lett az Irodalmi Jelen Novella 2015 pályázaton.)

Gratulálok az első novelláskötethez, és a derűs könyvbemutatóhoz. Mintha egy teadélutánon csevegtünk volna Pannival és Zsuzsával, a barátnőkkel, melyet Zsuzsa saját készítésű málnás-csokis muff tortája koronázott meg.  

Köszönjük a remek fotókat a könyvtár dolgozóinak.

Istók Anna új kötetének bemutatójára várjuk az érdeklődőket 2024. június 13-án csütörtökön, 17 órakor a gödöllői városi könyvtárba. A szerzővel Fóthy Zsuzsi fog beszélgetni, könyvtárunk igazgatója. A novelláskötetet Grecsó Krisztián így ajánlja az olvasóknak:

“Istók Anna humora, ahogy Mészöly mondta egykor Esterházyra, ontológiai derű. Kíméletlenül őszinte próza az övé, de ez nem jelenti azt, hogy kíméletlen lenne. Mindig van benne megengedés, elengedés, alázat. Nem akar kioktatni, bölcs és nem bölcselkedő, nem oktat, csak csodálkozik. Ezért jó olvasni. Istók Anna nem rajzol nagy tablókat, mert tudja, hogy nincsenek olyanok, legtöbbször közel megy, érezni az illatokat, látni a ráncokat, és nagy élvezet vele menni.”Istók Anna humora, ahogy Mészöly mondta egykor Esterházyra, ontológiai derű. Kíméletlenül őszinte próza az övé, de ez nem jelenti azt, hogy kíméletlen lenne. Mindig van benne megengedés, elengedés, alázat. Nem akar kioktatni, bölcs és nem bölcselkedő, nem oktat, csak csodálkozik. Ezért jó olvasni. Istók Anna nem rajzol nagy tablókat, mert tudja, hogy nincsenek olyanok, legtöbbször közel megy, érezni az illatokat, látni a ráncokat, és nagy élvezet vele menni.”

A helyszínen a kötet kedvezményes áron megvásárolható!

2024. június 7-én mutattuk be Kolozs Kitti Anna könyvét, mely a Honlap Magazin pályázatán nyert kiadást. Az urban fantasy zsánerbe tartozó regényről Szabó Fruzsi és Istók Anna beszélgetett a szerzővel. Az est különlegessége az volt, hogy mind Kitti, mind Fruzsi a Pusztítók nevű diák írókör tagjai voltak, Istók Anna tanítványai. Ahogy elhangzott az este, a tanítványok közül elsőként Kitti jutott el saját regény megjelentetéséig, a művet a gödöllői könyvesboltok árusítják.

(Székely Csaba: 10  – a Radnóti Színházban)

Kép forrása: https://radnotiszinhaz.hu/repertoar/10-2/

A 10 című darabra alapvetően azért figyeltem fel tavaly, mert egyetemi évfolyamtársam fia játszik benne. De érdeklődésemet egy másik dolog is fokozta az előadás iránt, az hogy a szerző és a rendező kolozsváriak. Mára jelentős változás állt be az erdélyi magyar értelmiség egy részének világ értelmezésében. Régebben úgy tűnt, hogy főleg egyfajta provinciális nemzeti megközelítés a jellemző magatartás, ezzel szemben mára már sokan lettek olyanok is, akiknek jóval nyitottabb és befogadóbb a magyarságtudatuk, mint a ma Magyarországon hatalmon lévőké.

Székely Csaba író és Sebestyén Aba rendező tíz ember egymásét keresztező élettörténetét mutatja meg. A közös origó egy Remény nevű lakótelep, ami akárhol lehet a szocializmust “megjárt” kelet-európában. Ez a közeg egy olyan ember gyűjtőhely, ahol könnyű egymással találkoztatni a látszólag nagyon eltérő élethelyzetű szereplőket, ahol könnyen kreálható véletlenszerűség. Székely csak számozza a figurákat, mint ahogy parancsolatokat szokták. A színen, a valóságot reprezentatívan tükrözni szándékozva, öt női és öt férfi sors kivonat bontakozik ki. 

Nyilvánvaló írói szándék, hogy  parancsolatok és a személyek “számozása” összefüggésben legyen. Végül is nem zavaró, hogy ez világosan látszó mélyebb tartalommal nem igazán telítődik meg az egyébként meglehetősen összetett darab építkezésben. Ennél a dimenziónál sokkal fontosabb a személyek közötti – térben és időben egyaránt szabadon ugráló – mozaikos megjelenítésben kibontakozó kapcsolatrendszer. Talán ez a darabban a legkidolgozottabb – jól működő –  konstrukciós elem, ami a valóság tényleges bonyolultságát hivatott ábrázolni. Ez a célkitűzés jórészt sikerül is. 

Úgy is felfogható a társadalom (vagy a szűkebb környezet), mint egy színház, ahol mindenki eljátssza a saját jeleneteit és nézi a többiekét. Ez zajlik a színpadon. Érdekes volt látni, hogy az éppen aktív szereplőket hogyan követik az éppen nem résztvevő színészek. Úgy tűnt nézőként is élvezték a játékot. 

A tízparancsolat sajátos szentencia gyűjtemény. Nem vitathatóan fontos együttélési esszencia, ami sok évszázados lepárlással keletkezett. Négy (spirituális) életviteli szabályt: Csak Isten igaz, Istent magát keresd, Szánj Istennek időt és Tiszteld szüleidet és hat (alapvető) tilalmat tartalmaz: Ne ölj, Ne paráználkodj, Ne lopj, Ne hazudj, Ne sérts más frigyét, Ne akard a másét. Ha az Isten kifejezést bármilyen élet-lényeget jelentő más fogalommal helyettesítjük a tartalom relevanciája nem változik.

A Radnóti Társulata (mint szinte mindig most is) csapatként működött. Minden “játékos” folyamatosan a pályán volt, csere nélkül játszotta végig a “meccset”. És minden elért “találat” közös teljesítmény volt. A jeleneteket jól koreografált kórusének kötötte egymáshoz.

Egyesként Baki Dániel egy autisztikus, intézetet megjárt, naiv fiút formál meg, aki a László Zsolt alakította nyolcas, kispályás hedonista álmodóval összefutva kergeti játékgépen a szerencsét. A kettes Pál András, mint az esztétika megszállottja jelenik meg, aki saját arcát alakítva keresi a szépséget és annak viszonyát a boldogsághoz. Majd feltűnik hármasként Berényi Nóra Blanka, mint fiatalon magát kiáruló, “karrierjét” pályaudvaron kábultan összerogyó roncsként végző kurva, aki kapcsolatba kerül a négyes Kováts Adél által játszotta doktornővel, akinek féktelen, elvakult bizonyítási vágya saját életét is nyomorítja. Közben megjelenik ötösként Márfi Márk mint jóképű, nagyravágyó “strici”, akinek nincsenek gátlásai, ha arról van szó, hogy szabaduljon a Remény lakótelepről. Az ő szerelme hatos, a Sodró Eliza által játszott lány, aki folyamatosan kéri „Édes Jézus” segítségét a létező világban való eligazodásához. Hetesként Lovas Rozi tűnik fel olyan “lakótelepi lányként”, aki az érvényesülést jól célzott férjhezmenéssel igyekszik elérni. Több van benne, de az “egyszerűbb utat” választja, amihez a boldogság csak „ferde úton” jár a már megismert nyolcas személyében. Közben megjelenik Schneider Zoltán által prezentált kilences, a férfi, aki meggazdagodott és nagykanállal eszi az életet, mégsem tud megelégedni. Ő hetes “álom lovagja” és mint kiderül egyes apja és nyolcas ifjúkori barátja. A tízes egy szabálytalan mégis archaikus „anya” Tóth Ildikó alakításában, aki művész (is) és, sok korábban megismert szereplőhöz fűzi viszony. A szereplők kapcsolatai olyan szövevényt alkotnak, aminek pontos ismertetése inkább zavarná az áttekintést, mint segítené. A viszony dzsungel szerepe az, hogy érzékeltesse a valóságos társadalmi létezés bonyolultságát, mint olyan környezetet, amelyben a tízparancsolatnak nincs reális esélye még a részleges érvényesülése sem. Mindezt az előadás úgy tárja a nézők elé, hogy közben egy pillanatra sem sugallja azt, hogy ne lenne fontos betartani a “törvényeket”. 

A már említett a jeleneteket egymáshoz és a parancsolatokhoz kötő oratórium szerű kóruséneklés mellett, a szereplők szelfiznek is, megörökített “arcaik” láthatók a játéktér feletti három nagy képernyőn, mozgó és álló képként, tovább bővítve ezzel az értelmezés dimenziót. A történetmesélés élőképes verbalitása így feliratokkal, előre felvett videókkal és fotóalbummal bővül, segíteni próbálva ezzel a mai mediatizált világ komplexitásának lehető leghűbb ábrázolását.

Feltétlenül meg kell említeni, hogy az előadás jól integrált része az élőben előadott zene. A Cári Tibor szerezte muzsika elemi erővel, szinte már-már sámánisztikusan hat. A két élőben, színpadi elemként folyamatosan jelenlévő zenész, Rozs Tamás és Wágner-Puskás Péter integráns részei a megjelenésnek, amibe időnként Sodró Eliza hegedű és Lovas Rozi fuvola játéka is besegít. Feltétlenül megemlítendő a jelmezeket tervező Bianca Imelda Jeremias és a díszlettervező Bartha József kreatív hozzájárulása az összképhez. 

Nem lehet egyik játszó színészt sem kiemelni, mind a tizen nagyon egyenletesen magas nívón játszanak és  kórusként is remekelnek. A tízparancsolatot latinul kántálják, a szövegét kivetítve is sulykolják, hogy a néző ne felejtse el, éppen mit nem tartanak be a “szereplők” és általában mit szeg meg folyamatosan az Élet.

A két felvonásban előadott mű végén a közönség hosszan és lelkesen ünnepelt. A Székely Csaba által jól kifundált Sebestyén Aba rendezésével tovább fokozott, bonyolult – néha nehezen átlátható -, de jól szervezett színpadi munka eredményeként létrejött a hatás.

Mostanában sokat járok színházba. Jól teszem, mert a jó Színház, mint amilyet most láttam, lehetséges Út a jelenléthez. Még a látottak hatása alatt, hazafelé a Tízparancsolat érvényessége járt a fejemben, pontosabban az, hogyan lehet olyan “törvényeket” hozni amelyeknek megfelelően lehet élni. A törvények megnevezik a “bűnöket”, de képesek-e meg is előzni elkövetésüket? Ha nem, mi más képes erre? Mi a büntetés és a bűnbocsánat helyes aránya? A 10 hatásosan vetette fel ezeket a kérdéseket.