“Az igazságról beszéltem, Jocókám, az igazságról.  A hazugság akkor is van, ha hallgatunk róla.” (91. o.)

Grecsó sokkal tudatosabb szerző annál, hogy azt gondolhassuk, hogy a mákonykínálás véletlen allegória lenne. Nem az. Szerves része a táncnak. Az ő generációjának az előző generáció (apák, nagybátyák) – az én generációm – a legkülönbözőbb kábítószereket termesztették és főzték ki. A rendszervált/oz/ta/ás (kinek mi) ideje alatt, Grecsó “nagybátyái” rendesen hülyítették egymást és másokat ezekkel a „szerekkel”. Nem nagyon igényelte senki a józanságot. Főleg a számító haszonélvezők nem. Van is rendesen másnaposság. A magyar valóság jóval cifrább helyzeteket is hozott, hoz, mint a regény extrémnek tűnő jelenetei. Sorolhatnánk.

Ha minden regény önálló totalitás, akkor ez az extrémitás normális és hatékony eszköz valóságunk tükrözésére.

Ujj Béla: Recenzió Grecsó Krisztián Tánciskolájáról bővebben… →