„Finomkodni sosem szerettem, de csak azért mert megjátszásnak éreztem. A pózolással ugyanez a helyzet. A finomságokat viszont mindig imádtam, sőt néha szeretek szerepeket játszani, mert az életszemléletem mindig is örömelvű volt, a játékosságból fakadt, de nem a megjátszásból. Nem tudom, hogy mi ketten ugyanazt a Kun Árpádot ismerjük-e, de az általam ismert nem puritán, sose volt az. Viszont sok volt benne valaha a természet egyszerű gyermekéből, aki nyomokban még megőrződött mindig, de már mindenféle bonyolultabb rétegek rakódtak rá.” Kun Árpád

2016 szilveszter napján olvastam el egyvégtében Kun Árpád Megint hazavárunk (Magvető, 2016) című regényét. Igazi élmény volt. Első általam olvasott prózája, a Boldog észak, is erősen hatott rám. Szeretnék úgy látni, ahogy Kun. Nem olyat szeretnék látni, nem is olyan módon, hanem úgy. Mert itt a hogy a lényeg.  A könyv váza egy konkrét autós utazás. Egy valódi, mai magyar család, a mai Magyarországról, a mai Norvégiába menekül. Ami zajlik, az menekülés, akármennyire is racionális döntések és választások soraként ábrázolódik. Migránsokat látunk az ellehetetlenülőből a lehetségesnek tűnőbe mozogni. Közben nem mellékesen ábrázolódik egy felnőtté válás útja is, ami nem “fejlődésregény”, hanem inkább anamnézis, annak boncolása, hogyan lett a mai magyar valami az ami. Hogyan lett képes egy fiú arra, hogy minden ellenkező irányba ható nyomás és kényszer ellenére megpróbáljon apa lenni. Teszi ezt úgy, hogy közben az anyaság aktuális kínjaival is próbál empatikus maradni. Úgy általában azt üzeni, hogy a szülők és gyerekek együttélése, amit közkeletűen családnak neveznek, nem annyira reménytelen amennyire látszik, de nem is olyan amilyennek hazudják. Azt is sugallja, hogy ez egy olyan világban is, ahol senki sem tudja, merre van előre és mi az igazi jó, egy lehetséges, vállalható életprogram. Közben a nő férfi viszony gubancai is gabalyodnak és gubancolódnak. A csomó közben azért megmarad. Az, hogy az élet a csinálás maga, alapélménye a szövegnek. A mű olvasása nyelvileg is élvezetes. Egyszerre tud köznapi és emelkedett lenni. A kurvaanyázás és Rilke teljes harmóniában fér meg egymással. Az őszinteség természetes, mert azt ábrázolja, ami van, nem azt, ami abból látszani akar.

Néhány kiragadott felvetett gondolkodási irány a szövegből:

Nem kívánt fiúból is össze lehet rakni valahogy egy vállalható apát. A mindennapi zsigerkényszerek és gyarlóságok ellenére megfér együtt nő és férfi. Minden idea kifordítható önmagából, de mégis jobb, ha van, mint a nihil. A körülményeink csak bennünk értelmezhetők, korlátok mi magunk vagyunk, nem a körülmények. Ha sokan, ahogy én is, magukra ismernek a szituációkban, az nem a közhelyesség felületességéből adódik, hanem a tudatalatti sikerült megérintése miatt van. Aki elolvassa ezt a könyvet, amit melegen ajánlok, még a csak történetkedvelőknek is, az kicsit már Kun Árpád szemével is néz majd. Várom a következő könyvét.

http://nullahategy.hu/finomkodni-sosem-szerettem-a-pozolassal-ugyanez-a-helyzet-kun-arpaddal-beszelgettunk/

Lena Andersson: Jogtalan elbirtoklás c. könyvének ajánlója

Egy szerelmi kapcsolatban a felek soha nem egyenlők. Az egyiknek mindig több a veszítenivalója, ő a gyengébb, mondhatni, ő az, aki jobban szeret. Aki birtokolni akarja a másik minden gondolatát, érzését, annak ellenére, hogy a másik erre nem is igazán vágyik, akinek esetleg terhes ez a ragaszkodás, ez a birtoklási vágy. Igen ám, de mi van akkor, ha az egyik fél okkal, sőt joggal hiszi azt, hogy birtokolhatja a másikat?

Amikor még volt illem és meghatározott szabályrendszer szerint zajlottak a társas kapcsolatok, amikor a legyező állásából következtetni lehetett a hölgy hajlandóságára, a férfi vizitjeiből annak udvarlási szándékaira, lényegesen egyszerűbb volt a dolog. Lehetett sejteni, hogy mik az elvárások, hogyan alakul a tartozik-követel oldal. Mikor lehet készülni házasságra, és mikor komolytalanok a szándékok. Az ember nem lépett át csak úgy határokat, mert következményei voltak. Így hát kevesebb volt az esély arra, hogy valaki jogtalanul formáljon jogot a másik érzéseire, illetve jogtalan módon rabolja el a gyengébbik fél szívét.

Merthogy a szerelemnek van egy csúnya tulajdonsága, amit az őseink még tudtak és igyekeztek is mindenféle írott-íratlan törvényekkel kivédeni: a szerelem hirtelen, ok nélkül támad fel, ellenben annál nehezebben lehet tőle megszabadulni. Márpedig ha felelőtlen módon olyan jelzéseket teszünk a másik felé, amit tévesen úgy értelmez, hogy az szerelem, akkor a csíra szárba szökken, elburjánzik és a jogtalan birtoklón erőt vesz az őrület. És innentől hiába vonogatjuk a vállunkat, hogy én nem úgy gondoltam, én csak udvariasságból mondtam azt, amit, a másik soha nem fog már hinni nekünk. Mert a szerelem második legrondább tulajdonsága, hogy azt hiteti el az emberrel, hogy pusztán a szerelem okán joga van birtokolni a másikat. Ha te szerelmes vagy egy másik emberbe, aki mondjuk egy ideig úgy tűnik, viszonozza az érzéseidet, akkor ez éppen elegendő indokot jelent számodra, hogy jogot formálj a másikra akkor is, amikor az már menne. Pedig jogtalanul teszed ezt, hiszen a szerelem nem elég jogalap arra, hogy birtokoljunk egy másik embert. Akkor sem, ha egy ideig kölcsönös volt.

A regénybeli Ester úgy hiszi, joga van birtokolni Hugot, csupán csak abból kifolyólag, mert szerelmes belé. Nem képes megérteni azt, hogy amit a férfi mond, az tényleg úgy van, nincs mögötte semmi hátsó szándék. A férfi nem tesz semmit, nem akar semmit. Merő udvariasságból nyújt néhány udvarias gesztust, amit a nő átértelmez és a szerelme jogán tovább táplálja birtoklási vágyát. És az olvasó csak sajnálni tudja Estert, mert nem érti meg azt, amit Lawrence Durrell Justine-je óta pedig tudunk, hogy az egész szerelem nem más, mint egy rohadt nagy fikció.

Ez nem is igazán regény, csak egy történet, ami elmondja önmagát.

Egy történet, amit másképpen elfelejtettünk volna, hiszen aki megélte, az is elfelejtette, egyszerűen azért, mert továbbélt. Hagyta, hogy a tegnapokra mindig rárakodjanak a mák, hogy végleg eltemessék a holnapok.

*

Ez a könyv a mában élés története. A mában, amelyben nincs más cél, csak megélni a holnapot. Gárdos Péter: Hajnali láz bővebben… →

Balogh Ádám: Nyers c. verseskötetének ajánlója

Soha nem szoktam verseskötetet elejétől a végéig, sorrendben elolvasni. Tudom, hiba, de nekem a vers arra való, hogy szusszanásnyi levegőhöz jussak, megálljak egy kicsit elmélázni és utána lehet rohanni tovább. Nem tudom, miért gondoltam úgy, hogy Balogh Ádám kötetével ezt nem lehet megtenni.

Istók Anna: Versek több oktávban bővebben… →

Didier Martin – A lebegő fiú c. könyv ajánlója

Nem tudhatom, hogy az, aki könyvajánlómat az irka honlapján olvassa, szokott­e repülni.

Nem repülőgépen, netán helikopteren vagy léghajón, és még sorolhatnék néhány, az embert levegőbe emelő alkalmatosságot. Nem erre a fajta, mesterséges vagy másodlagos repülésnek nevezhető emelkedésre gondolok, hanem arra, amikor az ember úgy repül, hogy egyszerűen rátámaszkodik a levegőre és elengedi magát. És repül.

Nos, erről szól ez a könyv. Erről a kérdésről, és a repülő emberekről, azon belül is elsősorban egyetlen repülő emberről, Raphaelről.

Jager Luca: A lebegő fiú bővebben… →

Kiss Noémi: Sovány angyalok

A fülszöveg kemény témát ígér: meddőség, családon belüli erőszak, gyilkosság. A történet izgalmasan is indul, sőt, a gödöllői helyszín kapcsán felfokozott bennem a várakozás, vajon milyen lesz egy igazi helybéli regényt olvasni?

Istók Anna: Sovány vigasz bővebben… →

Jiang Rong: Farkastotem 

A regény Kína Mongóliával határos területén, a nomád állattartással hasznosított legelők végtelenségén, a pusztán játszódik. Nagyjából bő egy év történéseiről tudósít, valamikor a hatvanas évek második felében, illetve röviden rápillanthatunk a helyszínre harminc évvel később. A szereplők elsősorban az állatok, tenyésztettek és vadon élők: lovak, juhok, hattyúk és más vadmadarak, gazellák, mormoták, ürgék és természetesen a farkasok. Az emberek egy része mongol, és mint azt lépésről lépésre megismerhetjük, a nomád életmódot génjeiben hordozzák évezredek óta, más részük viszont kínai, akik a letelepedett, földműves életet folytatják.

A kínaiak közül a főbb szerepeket a pusztára érkezett, a szerző által „tanult fiataloknak” nevezett ifjak kapják. Ők a húszas éveiken még innen levő fiúk, akik életébe a középiskola és a pekingi egyetem elvégzése közé néhány évnyi nomád táborozás ékelődik. A könyv végén már meglett, középkorú, felelős pozícióban levő vezetőként térnek vissza egykori ismerőseik, egykori mindennapjaik közé, hogy számot vessenek az azóta eltelt idővel.

Jager Luca: Miért olvassam el? bővebben… →

Houellebecq idén megjelent könyve szenzáció lett, mert a Charlie Hebdot elleni merénylet borzongató aktualitást adott a témájának. A könyv egy olyan 2022-es Franciaországról szól, amelyben az iszlám veszi át a hatalmat, egy hétköznapi, polgári választás után.
De ez csak a látszat, hogy a könyv az iszlámról szól. Még csak nem is a politikáról, bár sziporkázóan szellemes politikai eszmefuttatások vannak benne. Mersdorf Ilona: Michel Houellebecq: Behódolás bővebben… →

Kezemben a könyv: akárha selyem volna.

Súlytalannak ható története, gyöngéd „fehér zenéje” csodálatra késztet: azt hiszem, nem is a szavak, inkább a szóközök csöndje mesél. Ahogyan a cím s a könyv borítása: a regény maga is sallangtalan. Baricco írói mérlege látszólag fukaran mér: tartózkodó finomsággal, fegyelmezett képekben beszéli el történetét.

Technikája az impresszionista művész ecsetkezelését idézi: történés-foltokat helyez el egymás mellett, majd engedi, hogy bennünk, olvasókban érjenek össze – érzéssé.

De milyenekké is?

Bottyán Edit: Selyem (Alessandro Baricco könyvéről) bővebben… →